Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-09 / 58. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 58. szám ARA: 1,40 Ft 1984. március 9., péntek Mai számunkból JURIJ # (2. old.) EGY VÁROSRÉSZ BONYHÄDON (3. old.) BEFEJEZŐDTEK AZ MHSZ-BEN A KLUBKÖZGYÜLÉSEK ELNÖKBŰCSŰZTATÓ (4. old.) VÄRONGON OLVASÖSZOLGALAT (3. old.) Kádár János befejezte jugoszláviai látogatását Az MSZMP KB első titkára belgrádi szálláshelyén talál­kozott Mika Spiljakkal, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság Elnökségének elnökével. (Telefotó) Etióp pártküldöttség hazánkban Versenyre iöl! Azt a jeligét Majakovsz­kijtól vette az állami és tár­sadalmi szervekkel együtt­működő Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Ha­zafias Népfront, amivel meghirdette a „Kell a jó könyv 83/85” olvasópályá­zattal párhuzamosan — úgy is mondhatom önálló rendezvényként ez évben a „Kell a jó könyv” olva­sóvetélkedőt is hazánk fel- szabadulásának 40. évfor­dulója tiszteletére. A jel­ige így szól: „Kell a jó könyv S megértjük szavát.” Megértjük és gazdagab­bak leszünk általa. Azért mondom ezt így, többes­számban, mert az ilyen ver­senyeknek rendszerint több a résztvevőjük, mint ahá- nyan a páston, a különfé­le döntők színterén megje­lennek. Az olvasómozga­lom rendkívül fontos ak­cióinak olyan haszna ez, melynek ha nem is mér­hető a nagysága — közös tulajdon. Elidegeníthetet­lenül miénk marad az is­meret, s az általa kapott élmény akkor is, ha nem jut babér, hely a dobogó­kon, s átvennivaló díj. Holnap. 10-én ér véget a jelentkezés könyvtáraink­ban, melyek közül a két legnagyobb, a megyei és a Szakszervezetek Megyei Tanácsának könyvtára ké­szen állnak minden szük­séges segítség megadására azoknak, akik az április 15. és május 31. között zaj­ló olvasóvetélkedőn való részvétel mellet döntöttek, vagy döntenek. A feltétel? Az első fordulóra Ajtma- tov, Csehov, Ilf-Petrov, Okudzsva és Trifonov egy- egy művének ismerete szükséges. Más felkészü­lést igényel az úgyneve­zett füzetes pályázat és is­mét mást az, amely véle­mények, elemzések, él­ménybeszámolók címen fut. Ennél is, amannál is 30 orosz és szovjet író mű­véből választhatják ki a nekik tetsző hatot mind­azok, akik a személyisé­güket is formálgató szelle­mi viadalból nem akarnak kimaradni. Szóval, jó mu­latságnak, férfimunkának ígérkezik a pályázat és ve­télkedő, melynek tárgy- és könyvjutalmai értéke­sek. Arról nem is beszél­ve, hogy az országos dön­tőbe jutók jutalma szov­jetunióbeli utazás lesz. Itt nálunk a megyében kereken tizenhárom álla­mi és társadalmi szervezet gondnokolja a felszabadu­lás 40. évfordulójának tiszteletére hirdetett ver­sengést, melynek olvasó­vetélkedőjét, ez év novem­berében az egész ország végigdrukkolhatja a tele­vízió közvetítésében. Győzhetünk ? De még mennyire, hiszen az is győzelem, ha ráérzünk a könyvek szavára, megért­jük a könyvek szavát és élethosszán visszük ma­gunkkal, magunkban amit nekünk ajándékoznak a lélek mérnökeinek is ne­vezett írók. Föl tehát az újabb olyan versenyre, amelyben a pályán kívül állók is részt vehetnek. A lehetőség adott, könyvtá­raink mindenkit várnak. Azokat is. akiket első be­térőként kell köszönteniök. — a — Kád ár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsá­ga első titkárának csütörtö­ki programja a JKSZ KB új-belgrádi székházában kezdődött. Az MSZMP KB első titká­ra, valamint kíséretének tag­jai, illetve Dragoszlav Mar- kovics, a JKSZ KB elnök­ségének elnöke és a jugosz­láv tárgyalócsoport tagjai is­mét tárgyalóasztalhoz ültek. Kölcsönös tájékoztatást adtak pártjaik és kormá­nyaik nemzetközi tevékeny­ségéről és kapcsolatairól. Véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom idősze­rű kérdéseiről. A nyílt, őszinte légkörben lefolyt tár­gyaláson kölcsönösen hang­súlyozták, hogy folytatják erőfeszítéseiket a béke meg­védéséért, a nemzetközi fe­szültség csökkentéséért, az enyhülési folyamat eddigi eredményeinek megszilárdí­tásáért. A tárgyalások után Kádár János szálláshelyén, a Be­li Dvor kormányvendégház- ban találkozott Mika Spil- jakkal, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnökével. A szívélyes légkörű találkozón szó esett a kétoldalú kap­csolatokról. valamint a Ma­gyar Népköztársaság és a JSZSZK nemzetközi tevé­kenységéről. Hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy az államok közötti kapcsolatok erősítése fontos hozzájáru­lást jelent a vitás nemzetkö­zi kérdések tárgyalásos úton történő rendezéséhez, a vi­lágbéke megszilárdításához. A találkozót követően Mika Spiljak ebédet adott a ma­gas rangú magyar vendég tiszteletére. Az ebéden részt vett Petar Sztambolics, a JSZSZK elnökségének tagja, és Milk'a Planinc, a szövet­Ellentmondásos és kemény év után értékelte tegnap Szekszárdon a szabó szövet­kezet küldöttgyűlése az 1983- as év eredményeit és hatá­rozta meg az idei fő felada­tokat. Kiemelt exportáló szövet­kezeteink közé tartozik a szabó szövetkezet. A koráb­bi években Romániába, Bul­gáriába és az NDK-ba ál­talában 80—90 millió forint értékben exportáltak műbőr­ből készült árut. Ezekből a termékekből 1983-ban már csak 36 millió forint volt a megrendelés, 1984-re pedig szinte már meg is kell szün­tetni, hiszen a partnerek 2,6 millió forint értékben kér­nek műbőr árut. A fentiek miatt gyorsan kellett termékstruktúrát vál­tani és új piacokat keresni. Ami meg is történt és a tő­kés árbevételüket 27 száza­lékkal túlteljesítették, az előző évihez viszonyítva pe­dig közel negyven százalék­kal növelték. Az új piacok közül az Amerikai Egyesült Államok részére hat hét alatt gyártottak lé 50 ezer női nadrágot kitűnő minő­ségi végrehajtó tanács (kor­mány) elnöke is. Kádár János a délutáni órákban ellátogatott a Ma­gyar Népköztársaság belgrá­di nagykövetének rezidenciá­jára, ahol találkozott a ma­gyar kolónia képviselőivel. Kádár János hivatalos ba­ráti látogatását befejezve délután elutazott Belgrádból. Az MSZMP KB első titkárát és kíséretét a magyar és ju­goszláv zászlókkal díszített belgrád-topcsideri pályaud­varon Dragoszlav Markavics, Dobrivoje Vidics, Szlavko Veszelinov, a Vajdasági Kommunisták Szövetsége tartományi bizottságának el­nöke, a JKSZ KB Elnöksé­gének tagjai, Vlado Janzsics, a JKSZ KB Elnökség végre­hajtó titkára, Radisa Gacsics, a Szerb Kommunisták Szö­vetsége KB Elnökségének titkára és Ivan Sztambolics, ségben, úgy, hogy a partner 1984-re annyi új megrende­lést adott, hogy a szövetke­zet tőkés exportjának 50 szá­a JKSZ belgrádi városi párt- bizottságának elnöke búcsúz­tatta. Kádár János csütörtökön este hazaérkezett Budapest­re. Kádár Jánost és kíséretét a Keleti pályaudvaron Aczél György, Havasi Ferenc, Ko­rom Mihály, Németh Károly, Övári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagjai, a KB titkárai, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára, Horváth István belügyminiszter, Pul- lai Árpád közlekedési mi­niszter, Várkonyi Péter kül- ügymimszter, a Központi Bi­zottság tagjai és Kótai Gé­za, a KB külügyi osztályá­nak helyettes vezetője fo­gadta. Jelen volt Novak Radjeno- vics, Jugoszlávia budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) zaléka már tengerentúlra kerül. Az új piac és a kap­csolat az első évben nem volt nyereséges, így a sző­látogatása A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására március 4. és 8. között hazánkban tar­tózkodott az Etióp Dolgozók Pártja Szervező Bizottságá­nak (COPWE) küldöttsége, amelyet Fisszeha Deszta, a COPWE végrehajtó bizottsá­gának tagja, az Ideiglenes Katonai Kormányzótanács fő­titkárhelyettese vezetett. Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára fogadta Fisszeha Desz- tát. Az Etióp pártküldöttség, amely találkozott Korom Mi­Parlamenti érkezett az Dr. Rainer Barzelnek, az NSZK Szövetségi Parlament­je elnökének vezetésével csü­törtökön hivatalos látogatás­ra parlamenti küldöttség ér­kezett hazánkba a magyar or­szággyűlés meghívására. Fo­gadásukra a Ferihegyi repü­lőtéren megjelent Apró An­tal, az országgyűlés elnöke. Ott volt Norman Dencker, a Német Szövetségi Köztársa­ság budapesti nagykövete is. Usztyinov Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere csütörtökön egy Ut­tar Prades államban állomá­sozó katonai alakulatnál tett látogatást. A katonák előtt ki­jelentette: a baráti szovjet— indiai kapcsolatok eredmé­nyesen és dinamikusan fej­lődnek számos területen. Eb­vetkezet 1983-as tevékenysé­ge, jövedelmezősége lénye­gesen romlott. Ezt a piaci gondok mellett a szövetke­hállyal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárá­val, megbeszélést folytatott Marjai Józseffel, a Minisz­tertanács elnökhelyettesével, Varga Péterrel, a KB közigaz­gatási és adminisztratív osz­tályának vezetőjével és Czi- nege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszterrel, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagjaival. A delegációt, amely csütör­tökön elutazott Budapest­ről, Varga Péter búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. (MTI) delegáció NSZK-ból Az NSZK Szövetségi Par­lamentjének küldöttsége megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Ezt kö­vetően az Országházban meg­kezdődtek a hivatalos meg­beszélések a két ország tör­vényhozásának képviselői kö­zött. A tárgyaló csoportokat Apró Antal és dr. Rainer Barzel vezette, s az eszme­cserén részt vett Norman Dencker is. (MTI) Új-Delhiben ben fontos helyet foglal el a katonai együttműködés, amely nem irányul egyetlen ország ellen sem, hanem né­peink biztonságának szavato­lása, az ázsiai és az egyetemes béke megóvása és megszilár­dítása a célja. A Szovjetunió honvédelmi minisztere a nap folyamán visszatért Űj-Delhibe. zet magas költségei is nagy­mértékben befolyásolták. A küldöttgyűlésen a veze­tőség beszámolójához Kal­már József, a szövetkezet el­nöke kritikus és önkritikus szóbeli kiegészítést fűzött. Elmondotta, hogy az 1983- as év áz újítás, az új kere­sésének jegyében telt, ez azt is jelenti, hogy 1984-ben már a megszerzett piaci kapcso­latok, jó termékek gyártása során a jövedelmezőségnek is mutatkoznia kell. A kül­döttgyűlés munkájában részt vett Száj ki László, a városi pártbizottság titkára és Fo­dor Tibor, a KISZÖV elnö­ke. Fodor Tibor hozzászó­lásában hangsúlyozta, hogy a Szekszárdi Szabó Szövet­kezet — exportja révén — a kiemelt szövetkezetek kö­zé tartozik, ezért az érdek- védelmi szerv mindent meg­tesz támogatásukra, de egy­ben felhívta a figyelmet a tavalyi év ellentmondásaira, melyeket 1984-ben fel kell számolni. Az exportnövelés mindenképpen dicsérendő, de a szövetkezet jövője függ attól, hogy ezt milyen ered­ménnyel végzik. H. J.—G. K. A termékstruktúra-váltás éve a Szekszárdi Szabó Szövetkezetben A szövetkezet tőkés exportjának 50 százaléka 1984-ben az USA-ba és Kanadába ke­rül.

Next

/
Thumbnails
Contents