Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-06 / 55. szám
A KÉPÚJSÁG 1984. március 6. Moziban Ken András magánszáma Jelenet a filmből Első látásra zagyvaságnak tűnik Révész György új filmje, a Hanyatt-homlok, amit Vámos Miklós azonos című kisregényéből készített. Aztán az érthetetlennél érthetetlenebb, zavarosnál zavarosabb jelenetek sora után — már a film végén — rájövünk, hogy amit eddig láttunk, az csak álom, a főszereplő fiatal író szorongások szülte lidérces álma. Megnyugodhatna a néző, de ekkor egy újabb „svédcsavarral” az alkotók újra összezavarnak mindent. És a néző pofonütve, semmit sem értve kijöhet a moziból. A történet napjainkban, Budapesten játszódik. Egy harminckét éves író — Kern András alakítja — Ovidon- díjat kap, és egyszerre népszerű, ismert lesz. A kitüntetés alkalmából lakásán fogadást ad, ahol az egyik sarokban nem kisebb nagyság, mint maga Tolsztoj olvassa elmélyülten az Ovidon-djas író könyvét. Persze, még csak ez a legkisebb képtelenség a filmben. Később három marcona, fekete kabátos úr elrabolja, vallatja, majd halálra ítéli, egy megszületése előtt történt gyilkosság vádjával. Nem krimiről van szó, úgyhogy akár az egész zagyva történetet elmesélhetném, a néző akkor sem veszítene semmit. Persze akkor nem veszít, ha meg sem nézi a filmet. Sajnos, nem olvastam Vámos Miklós filmalapot adó kisregényét, így összehasonlítanom sem kell, csak a filmről szólhatok. A filmről, amiből azért kiderül, hogy a napjainkban élő fiatal értelmiségiek szorongásairól — már akinek van ilyen — szól. Egy-egy lidérces álma — általában a napközben elkövetett kisebb-nagyobb bűnei — után bárkinek lehet. De ezt kivetíteni egy társadalmi csoport jellemzőjéül erős túlzás. Ha pedig nem általánosítani akartak, egy korosztályt, csoportot jellemezni az alkotók, hanem az egyedit, a különöset bemutatni, azt megtehették volna szűk baráti beszélgetés során. Ahhoz kár volt a filmszalagot elhasználni. A filmből egyébként csak Kern András játékára emlékszem. A többiek annyira mellékszereplőkké váltak, hogy szinte Kern András egyszemélyes alakításává, magánszámává vált a film. A fiatal filmszínész már többször bebizonyította tehetségét, és ebben a filmben is igyekezett maximálisai nyújtani. Csak éppen ahogy nem igaz, hogy „a cél szentesíti az eszközt”, ugyanúgy az sem igaz, hogy a legjobb alakítás jó filmet tud csinálni egy alapjában rossz, koncepciótlan történetből. TAMÁSI JÁNOS Pódium Halász Judit varázsa Halász Judit neve nem ismeretlen sem a felnőttek, sem a gyerekek között. Műsoraival gyakran találkozhatunk a televízióban, de élőben is. Az ez idő tájt látható összeállítása a korábbiakhoz hasonlóan varázslatos, s pontosan e varázst nem lehet megfejteni, legfeljebb néhány elemét. Ezek pedig a következők: Halász Judit — aki ugyancsak a nagyon tehetséges Bojtorján együttes társaságában szerez örömteli órákat a vidéken élő gyerekeknek is — pillanatok alatt kontaktust tud teremteni a kicsinyekkel, ebből következik, hogy ugyancsak másodpercek — Ugyan, másodpercek, rögtön a színpadra lépésekor — vastapssal kísért parázs hangulat lesz az uralkodó. Nem szólva a művésznő bájos közvetlenségéről, a gyerekek szerepeltetéséről... És ami a döntő! Halász Judit soha nem „ereszkedik” le. a gyerekek színvonalára, hanem magához emeli őket, mellyel nyilván hozzájárul színházat szerető közönséggé válásukhoz. Műsorai igénynyel állítódnak össze, jórészt ismert költők verseit énekli, melyhez igazán kitűnő partnerre lelt a Bojtorján együttesben. Amit Halász Judit vállal, az elhivatottságot, már-már missziót Jelent. — h — Könyv Valaki Prágából Valaki Prágából, vagyis Jaroslav Hasek, illetve az ő Svejkje a maga módján mélyebben, talán igazabban is látta az Osztrák-Magyar Monarchia rothadásának alapvető okát, mint megannyi képzett és túlképzett történész. Svejk a maga hülyezsenialitásával egy világégés kezdetén könnyedén odaveti: „Vannak revolverek, Mül- lerné, amik az istennek se akarnak elsülni, ha megbolondul, akkor se. Sok ilyen revolverfajta létezik. De a Ferdinánd őfelségéhez biztos valami jobbat vásároltak, és le merném fogadni magával, Müllerné, aki a trónörökös feleségét elintézte, úgy felöltözött hozzá, ahogy kell...” Haseket Svejk nélkül és Svejket Hasek nélkül nem érthetjük igazán. A Népszava Kiadó legújabb kötete Ha- sekról szóló ötven történetével amolyan „háttér-információt” nyújt egy prágai bohém-fenegyerek tudatáról, érzéseiről. Mert Hasek. az irodalom fenegyerekeinek egyike az Osztrák-Magyar Monarchia szellemi életét nem éppen pezsdítő világában írni és élni egyaránt tudó alkotó volt. 105 álnéven, 73 lapban, mintegy 1200 írást tett közzé. Gyakori kocsmá- zásait tekintve könnyen maradhatott volna az irodalom peremén. Ám, mivel élte és írta az életét, élete fő írása ma már minden jelentős nyelven olvasható. A róla szóló történetekben Hasek tud ugratni, gúnyolni és néha valóságosan — képletesen pofonokat osztogatni is. A könyvet lapozván nem mondhatjuk, hogy a róla szóló anekdoták az igazság bajnokát állítják elénk, ám az elbeszélésekből sugárzó kó- péság mindenképpen azt sugallja, hogy neki volt igaza. Az 50 történet csaknem mindegyike telitalálat. Az adomák az íróról szólnak, ám az olvasó, a sorokat böngészvén, nemcsak őrá gondol, hanem hősére, Svejkre is: igaz történet és fikció, anekdota és korabeli újságcikk szubliimálódik Hasekké és Svejkké. Hasek, Svejk figurájának zseniális megalkotója, és a háború értelmetlenségének hangoztatója — békebeli polgár Prágából. Tréfái, csíny- jei, csípős megjegyzései, a vele megesett történetek a béke lehetséges és természetes indításait, kópésógait idézik. Hiszen Hasek nem hadi jelvényeket emel magasba, zászlókat lenget, hanem az éjszaka kóborló polgáraként fittyet hány minden lobogónak. Ivan Olbracht, az író első érdembeli kritikusa szerint Hasek halálra itta magát. Ügy halt meg, ahogyan élt — önpusztítóan, fintorral a világ felé. Amikor halálhíre Prágába ért, az egész város nevetett. Hiszen Hasek nem halhat meg! Valaki Prágában élt, Svejkkel nevettetett és itt maradt köztünk, klasz- szikussá lett, mindannyiunké... — a — Rádió Pályaorientáció is... Sok olyan rádióműsort hallhatunk, melyben egy-egy szakma képviselője, történetesen a munkahelyi vezető beszél feladataikról, gondjaikról, terveikről. Természetesen a riportert az sem hagyja hidegen, hogy milyen a munkahely légköre, hogyan dolgoznak együtt a munkatársak, a kimondatlan mondatok mögött feszül-e érdekellentét, presztízsféltés, egyebek. Ha a riporter jól végzi a dolgát, akkor kétszeresen is nyerünk. Megismerkedünk egy foglalkozás legbensőbb titkaival, emellett pedig a riportalany mondataiból következtethetünk arra, hogy valójában milyen kollektívát vezet. Nem kell sokat törnünk azon a fejünket, hogy felidézzünk néhány olyan riportot, amelyben túl sok volt a „púder” és a „rizsa”. Az utóbbi ellenpéldájaként említem Ördögh Csillának Szociális gondozónő című riportját, amit az elmúlt hét vasárnapjának délelőttjén sugárzott a rádió harmadik műsora. Már magában az is kivétel, hogy a zömmel zenei adásairól ismert „sztereóadó” riporttal állt elő. És nem is akármilyennel. Ha két ember beszélgetésének lesznek tanúi, akkor sokféleképpen lehet beszélni. Tőmondatokban, „én kérdezek három percig, ő válaszol három másodpercig” és így tovább. Bárhogyan is folyjon a szó, a hallgató az első percben képes megállapítani, hogy valójában érdekli-e a riportert interjúalanyának munkája, maga az ember, vagy nem. Ha az ember nem érzi a kölcsönös őszinteséget a beszélgetés során, akkor bekapcsolja a televíziót... Nem kelett mérgelődnünk Ördögh Csilla és Várhalmi Judit szociális gondozónő beszélgetésén. Már az első percekben érezhető volt az őszinteségre való törekvés és az, hogy még valami irányítja ezt az adást. Nevezetesen a pályaorientáció. Mert, ha eddig még nem mondtam volna, ezt az adást az Ifjúsági Rádió jegyzi. S bizonyára nem haragszanak meg a szerkesztők, valamint az egészségügyi szervek, ha egy elhivatott gondozónő szavait, gondolatait és céljait hallva e rádióriport lesz az indítéka annak, hogy néhány fiatal ezt a szakmát választja. Ez is cél, s ha olyan ember beszél munkájáról, aki szereti is azt, ráadásul még munkahelyi vezető létére sem híve a púderezésnek, akkor jómagam is kívánom, hogy legyenek követői ebben a sokat szeretett-támadott hivatásban. szűcs Tiszteletadás Babits Mihálynak Intelem vezeklésre Hangverseny Augusz-házi sorozat Tisztelet a szekszárdi versmondóműhely tagjainak, amint ők is tisztelegtek Babits Mihály emléke előtt. Egy műsor összeállítása, szerkesztése, majd pódiumon való megjelenítése szubjektív dolog. Csakúgy, mint a róla alkotható vélemény. Ismerjük a szekszárdi versmondóműhely munkáját. Tagjainak külön-külön alkalmi fellépéseit is összegezte az „Intelem vezeklésre” című irodalmi est. A közönséget Farkas Pál jól ismert fotelben gondolkodó Babits- szobrának gipszváltozata fogadta. Eredeti ötlet. Kevésbé az viszont az elé helyezett írógépet tartó asztalka. A verseket megszólaltató előadók fiatalok. Koruknál fogva, csak sejtik a költemények babitsi életérzését. Ezt a sejtést azonban Fenyvesi Ágnesnek, Németh Juditnak, Orbán Györgynek, Szokolay Zoltánnak, Tóbiás Györgyinek és a hegedűn közreműködő Sárközy Miklósnak néha sikerült hitelesíteni. Dicséretes vállalkozásnak lehettünk — sajnos kisszámú — tanúi, amit az előadók tehetsége emelt megfelelő magasságokba. A versmondóműhely Babits szobra előtti „gyertyagyújtása” — az est szép záróképe is egyben — igazolta, hogy produkciójuk a centenáriumi évből kiválva is életképes lett, maradt. — DJ — A rendezvénysorozat sorrendben harmadik koncertjén a kamaramuzsikálás dominált. E műfajban mennyiségileg és minőségileg is jelentősét alkotott Michael Haydn, bár testvérbátyja mögött mindvégig háttérben maradt. Az ő szerzeményei közül mutatta be a Diverti- mentót M. Pálma Ilona (brácsa), dr. Csingár Antalné (cselló) és Kayser Györgyi (bőgő). A divertimento örömzene. A megjelenésében is reprezentatív három muzsikus játékával kellemes szórakozást, nagyszerű felüdülést nyújtott, jó alaphangulatot teremtett a további műsorszámokhoz. A hegedűre és zongorára írt duó-szonáták a beethove- ní kamaramuzsika különlegesen szép darabjai. Általában alkalmi kompozíciók, melyeket a nagy géniusz egy- egy jelentős hangszerszólista számára írt. E művek igazi házimuzsikálásra készültek. Közülük a G-dúr szonáta II. és III. tételét Csécsy Istvánná (hegedű) és Lányi Péter (zongora) mutatták be. FelTévé napló Illyés Gyula Jászi Oszkárról Ady 1913-as könyve, A Magunk szerelme egyik versciklusát, a Szent Lélek karavánját ajánlotta Jászi Oszkár, nak, „vezérének és testvérének", s bár neve időnként felbukkant, az elmúlt jó fél évszázadban, Illyés Gyula kivételével, érdemlegeset alig mondtak róla. Amikor 1925 őszén megérkezett az Egyesült Államokba, s katedrát kapott a Cleveland melletti Oberlin Collegében, csak „eszményei” érdekelték, személyes érdekektől függetlenül, a dunafáji patriotizmust hirdetve, s azt írta, „bár lojalitásom a magam népe iránt töretlen maradt, ugyanolyan együttérzéssel fordulok a Duna-medence összes szenvedő népe felé". Aki műveit akarta olvasni, a régi Huszadik Század évfolyamait kellett föllapoznia, s a háromkötetes. Esszépanoráma is a Magyar remekírók sorozatában mindössze három tanulmányát közölte. Főműve, A Habsburg-monarchia fölbomlása, több mint fél évszázados késéssel jelent meg itthon, s váratlanul igazi könyvsiker lett, napok alatt elkapkodták. Illyés Gyula 1941-ben Párizsban találkozott Jászival, akiben a magyar radikalizmus vezéralakját tisztelte, s akiről igaz elismeréssel beszélt a rá emlékező tévéfilmben. Litván György, aki az új filmet készítette, elővette egy korábbi beszélgetés Jászi Oszkárra vonatkozó részét, ami annak idején nem került bele a filmbe, s neki is része van abban, hogy biztosan irányítva kérdéseit, önálló alkotást láthattunk. Illyés, aki a televízió jóvoltából időnként ma is megjelenik otthonunkban, Jásziban vezéralakot látott, akinek tragédiája az volt, hogy hiányzott mellőle a vezérkar, a forradalom bukása után, ami egybeesett Ady halálával, az új hatalmi szervezet pedig mindenképp le akart számolni nemcsak a radikalizmussal, hanem minden haladó gondolattal is. Itt egy rövid kitérőt kell tennem. A minap valaki elhozta olvasásra Shovy Kálmán titkos naplóját és emlékiratát, amit nemrég adtak ki. Shovy altábornagy volt, Horthy hű embere, így is a vezető réteg jobbjai közé tartozott, szolid, demokratikus érzéssel, bár ugyanakkor leplezetlen karriervággyal. Naplója ijesztő képet fest a két háború közötti magyar élet közállapotairól, harácsoló uraival, a hatalom félművelt, önző birtokosaival. Az Ady utáni szellemi életnek ezzel a Horthy-féle garnitúrával szemben kellett keresnie a kivezető utat, amit nehezített, s Illyés Gyula erre is kitért, az a parasztromantika, amelynek Szabó Dezső volt hangos szószólója. Illyés ezeknek munkásságára emlékezve, egyformán idézte francia ösztönzőit, mint az afrikai beszámolót író Gide- et és Jászi Oszkárt, akinek a háború előtti folyóirata, a Huszadik Század a legjobbakra még akkor is hatott. Azt is tudjuk, a film is említette, hogy Jászi emigrációja hosszú évei alatt is figyelemmel kísérte a magyar szociográfia eredményeit, s Illyés Gyulában az Ady utáni és az Adyt folytató nemzedékek legfontosabb képviselőjét látta. A riporter Litván György Jászi egyik Csécsy Imréhez írott levelét is bemutatta, amely ennek bizonysága. Illyés örömmel nyugtázta; maga sem ismerte a levelet. Két nemzedék találkozott ebben a filmben, amelynek irodalmi jelentősége épp olyan fontos, mint a történelmi, s azt is javára kell írnunk, hogy közelebb hozta azt a Jászi Oszkárt, akit Ady „vezérének és testvérének” vallott. CSÁNYI LÁSZLÓ Szekszárdiak a képernyőn „Mélységesen mély a múltnak kútja” mondja Th. Mann egyik nagyregénye kezdőmondatában, s bizony már az emlékezők is csak nehezen tudnák pontosan megjelölni a szekszárdi jazz-zelés kezdeteit... Mert bár, ha lehetne is nevekhez kötni a dolgot, a valóság ennél mélyebb. Valószínű a felvevő közegben, az igények táján kellene kereskednünk... Szekszárd mindenesetre tőrt lélekkel fogadta annak idején a doyen triót: Kelemen Endre, Lőrinczy Gyula és Badnai Tibor együttesét. Az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója jó érzékkel indította éppen ővelük csütörtök esti műsorát. Az már külön öröm, hogy a Misty után a Django hangzott fel kezük alól ; akik ismerik emez utóbbi lélekmeleg, immár klasszikussá vált darabot, tudják — önvallomás volt. Hasonlóképpen kell értékelnünk a röviddel később következő saját szerzeményt („Tisztelet a Modern Jazz Quartett-nek") a kitűnő mesterhúzást, Hulin István beléptetését, más alkalommal méltattuk már. Lénye egyértelmű nyereség. A remekbe szabott össz-produkcióra a legifjabb, de méltán rangot követelő zenekar, a Big-band tette fel a pontot — s nem véletlen, hogy bejátszottak ide muzsikusok az előző felállásokból is. Az együttest létrehozó Peez« István külföldi szereplése okán Stark Tibor vezényelt. Bárki megállapítKatta: Szekszárd immár elvitathatatla- nul országos jazz-tényező. És nem is a hátsó sorban!... DOBA1 TAMÁS keltette figyelmünket a hegedűs szép tónusa, elegáns vonóvezetése, megnyugtatóan kiegyensúlyozott játéka. Ezt követően a szellemesen konferáló Kocsis Antal Schubert: Divertissement jét jelentette be. A divertissement a divertimento francia változata. Jelentése: szórakozást, mulatságot kifejező zene. Schubert e művét Dobai Ta- másné és Dobai Tamás négykezes zongorajátéka állította elénk. A szimpatikus művésztanár házaspár összeszokot- tan, magabiztosan, meggyőzően muzsikált. Richard Wagner nemcsak a romantikus opera forradalmi reformátora, a zenedráma megteremtője volt, hanem számos dalt és áriát is komponált. Közülük választott hármat Kovács József. Jó hangi diszpozíciója a finom árnyalatokat is érzékenyen megformáló kulturált éneke kellemes zenei élményt jelentett. Ügy véljük, adottságainak leginkább az ilyen stílusú dalok kedveznek. Zongorán kísérte Dobai Tamás. Végül Kodály: Marosszéki táncok című szerzeményét Lányi Péter játszotta. A kiváló zongorista a népzene stílusjegyeinek biztos ismeretéről, széles skálán mozgó dinamikai megjelenítő készségről, a virtuózitást igénylő részekben is biztos technikai tudásról tett tanúságot. Hangulatosan, kedvvel játszott és nagy sikert aratott. LEMLE ZOLTÁN
