Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-29 / 75. szám
1984. március 29. C TOLNA \ liÉPÜJSÁG 3 A megújhodó szénbányászat Versenyben az idővel Az ipar kenyerétől az energiaválságig „Mintegy 250 ezer tonna szenet takarítottunk meg ebben a fűtési idényben, ez idáig” — szögezi le dr. Tamási István, a Bányászati Egyesülés vezérigazgatója, miközben a grafikonjait szemléli. Ezek a százéves átlaghoz viszonyítva mutatják, hogy alakult az idei tél hőmérséklete. A tények: az utóbbi három év átlagához képest kissé hidegebb, az elmúlt évszázad adataihoz viszonyítva viszont melegebb volt az időjárásunk. Szénbányászatunk helyzetéről folytattunk eszmecserét dr. Tamásy Istvánnal. Ennek során óhatatlanul szóba került a múlt, az előzmények ismerete nélkül nem lehet értékelni az utóbbi, csaknem egy évtized fejleményeit. EGY NIMBUSZ VÉGE „A szén az ipar kenyere” — mondották a felszabadulás után, ezzel is jelezve, hogy akkor minden más energiahordozó szerény szerepet töltött be a fekete gyémánthoz viszonyítva. Ennek tulajdonítható, hogy az ország teherbírásától függően — igyekezett mindig megbecsülni a bányászokat, akikre még a legnehezebb időkben is bizton számíthatott. Ma már történelem, hogy 1965 volt a magyar szénbányászat extenzív fejlesztésű időszakának a csúcsa. Abban az időben az ország mintegy 80 aknájában dolgozó 120 ezer ember 31,5 millió tonna szenet hozott a felszínre. A szén részaránya az összes energiahordozó között még mindig elérte az 51 százalékot, bár mindenki tudta, hogy a szénhidrogének. a villamos energia térhódítása folytatódik. Hogy milyen drámai események következtek azután, az a középkorú és idősebb korosztály körében meglehetősen ismert. 1965—73. között világszerte előretört az akkor még olcsó kőolaj és földgáz. Ezért nálunk is leállítottak, felszámoltak mintegy 35 aknát, nagy teljesítményű új bányaüzem — a gyöngyösvisontai Thorez külfejtés kivételével — nem épült. Az ország széntermelése mintegy 10 millió tonnával csökkent, a bányászok létszáma több tízezerrel megfogyatkozott. Mai szemmel is csak azt mondhatjuk: fájdalmas, de szükséges „műtét” volt ez, amely mindenekelőtt a kevés és gyengébb minőségű szenet adó, ráfizetéssel termelő aknák, munkahelyek számát csökkentette. Ekkor vált elfogadottá az a jogos követelmény: a szénbányászat is törekedjék gazdaságosabb termelésre, hiszen még a szénnél sem mindegy, mennyibe kerül? Hiba volt viszont, hogy nem tisztázták a szén szerepét, jövőjét az energiafelhasználási struktúrában. Ebből következett ugyanis a beruházások, fejlesztések hiánya, a bányák állapotának leromlása, a széntermelésre előkészített munkahelyek vészes méretű megfogyatkozása, s — ami a hűséges bányászokat joggal bántotta — a távlatnél- küliség szellemének eluralkodása. ÜJ ENERGIAPOLITIKA A krónika következő fejezete is ismert: az 1973-as olajválság, a fűtőanyagok árának többszörös mértékű emelkedése igencsak felértékelte a hazai szenet. Ezután született meg a kombinatív energiapolitikai stratégia, amely azért kombinatív, mert minden szóba jöhető energiaforrást számításba vett és félreérthetetlenül leszögezte: az országnak beláthatatlan ideig szüksége lesz minden tonna gazdaságosan kitermelhető szénre. Mindez a beruházások újrakezdését, a bányászok ismételten kiemelt megbecsülését, a távlatokat jelentette. Így alakult ki a mai helyzet, amikor 8 szénbánya Borsod Veszprém Oroszlány Mecsek Tatabánya Nógrád Dorog Mátraalja A 8 vállalat termelése 25,5 —26,0 millió tonna körül stabilizálódott az elmúlt esztendőkben. A 26 millió tonnából 18 milliót az erőművek fogyasztanak el, 3,6 milliót vásárol meg a lakosság szén formájában, további 1,5 milliót brikettként. Évi 2,5 millió tonnát igényelnek az ipari üzemek, 0,4 tonnát pedig a bányaüzemek használnak fel. SZERÉNY HELY A KGST-BEN A 26 millió tonnával Magyarország termel a legkevesebb szenet az európai KGST-országok között. A múlt év végi adatokat kikerekítve a Szovjetunió 700 millió tonnát hozott a felszínre, az NDK 160, Lengyelország 150, Csehszlovákia 120, Románia és Bulgária egyaránt több mint 30 millió tonnát. Viszont, ha nyugatra tekintünk, az NSZK 80 millió, s különösen Franciaország 23 millió tonnás szénhozamához képest nem is olyan szerény a mi produktumunk. Megjegyezzük, hogy a szakemberek kiszámították; elvben akár 82 millió tonnát is termelhetnének, hiszen az ismert szénvagyon ezt lehetővé tenné. Mindenekelőtt az erőműépítés távlati programjától, s persze a lakosság igényeitől függ, hogy a jövőben is megmaradunk-e a mai 26 millió tonna körüli mennyiségnél, vagy pedig többet hozunk a felszínre. A hazai szén jelene és jövője kapcsán gyakran szóba kerül két földtörténeti kor, az eocén és a liász neve. A Bányászati Egyesülés vezérigazgatója dr. Tamásy István is gyakran emlegeti őket, megjegyezve: az eocénprogram a barnaszén-, a liászprogram pedig a feketeszén-bányászat fejlesztését jelöli. Minthogy barnaszén bányánk sok van, több szénmedencét is érint az eocénprogram, a liász-program viszont leszűkül a Mecsek vidékére. Már az elején leszögezhetjük: az ország számára négy új bányaüzem létesítését, valamint öt meglévő üzem teljes rekonstrukcióját jelenti ez a két program. NÉGY ŰJ BANYAÜZEM Ami az eocénprogramot illeti: már 1981-ben termelni kezdett az Oroszlányi Szénbányákhoz tartozó Már- kushegy és a Tatabányai Szénbányák nagyegyházi bányaüzeme. Az ugyancsak tatabányai, szakaszolt beruházású Mány és a Dorogi Szénbányák Lencsehegy II. nevű bányaüzeme 1985-ben ad először szenet az országnak. Dorog kapcsán meg kell jegyezni, hogy Lencsehegy a jövő, a távlatok szinonimájává vált a ma mindösz- sze 0.5 millió tonna szenet termelő, nagy múltú szénmedence számára. Hasonlóan alakult Tatabánya helyzete is. Nagyegyháza. Mány bányaüzemek létesítésével. A liászprogramnak két fő célja van. Az első: a mecseki szénmedence feketeszén termelése 1993-ra a jelenlegi 2,9 millió tonnáról növekedjék évi 3,3 millió vállalat működik az országban. A múlt év végi adatok szerint a vállalatok termelése és létszáma a következőképpen alakult: Termelés Szénüzemi millió létszám tonnában ezer főben 4,9 14,2 3,8 7,7 3,2 5,4 2,8 9,8 1,9 6,3 1,1 3,5 0,5 1,9 7,0 3,2 tonnára, annak ellenére, hogy a szénvidék 6 termelő üzeme közül addigra 2 megszűnik. A pótlásukra új, nagy teljesítményű aknát mélyítenek Pécs határában, István III. akna néven. A másik cél: ugyancsak 1993- ra, a kokszolásra alkalmas kokszszén-koncentrátum mennyisége a mai évi 480 ezer tonnáról nőjön 900 ezer tonnára. Ehhez a pécsi szénmosó rekonstrukciójára van szükség, hiszen ez feltétele annak, hogy valóban több kokszszén-koncentrátumot szállíthassanak majd a Dunai Vasműbe. Mind az István III. akna építése, mind pedig a pécsi szénmosó rekonstrukciója igen találékonyan, nagy horderejű műszaki újítások bevezetésével megy végbe, amelyek milliárdos összegű megtakarításokat tesznek lehetővé. automatizälAs ÉS BRIKETTGYÄR Az új bányaüzemek építésével párhuzamosan folyik a meglévők korszerűsítése is. Bár a pénzszűke nehéz helyzetbe hozta a szénbánya vállalatokat, a korábbi elhatározásoknak megfelelően számos helyen új és nagy teljesítményű szénjö- vesztő gépeket, korszerű biztosító berendezéseket állítanak üzembe. Mind több helyen automatizálják a szállítást. Már ma is diszpécser által vezérelt, félautomatizált. automatizált gumi- szalag-sorok szállítják a szenet több aknán. ígv Várpalota S—II. bányaüzemében. Márkushegyen és a Borsod meevei Lyukóbá- nván. Ez utóbbi üzem egyébként arról is nevezetes, hogy itt a széntermelés évi meny- nvisépe meghaladta az egymillió tonnát. Gondolnak a fogyasztókra is, arra, hogy a lakosság méltán tarthat igényt jobb minőségű szénre. Ezért épült, illetve épül új szénmosó Tatabányán, Berentén. Nagy- bátonyban, dúsítómű Oroszlányban. Az említett mosó- és dúsítóművekből kikerülő szén jóval kevesebb meddőt tartalmaz majd, mint idáig, ennélfogva a hamutartalma is kisebb lesz, mint a jelenlegieknek. AZ IPARÄG gondjai Az elmondottak olyan képzetet kelthetnek, hogy minden a legnagyobb rendben van a hazai szénbányászatban és még felhő sem árnyékolja be a bánvászok hétköznapjait. A rideg valóság természetesen nem ilyen szép. Mint minden iparágnak. a bányászatnak is megvannak a maga gondjai. Hogy csak néhányat említsünk közülük: nincs döntés újabb beruházások kezdéséről. márpedig a folyamatosság, a jövő megalapozása ezt igényelné. Mind jobban eladósodnak a bányavállalatok, mert az állam különböző címeken hovatovább szinte minden szabad pénzeszközt elvon tőlük. Többnyire csökken a létszám, változatlanul tetemes a termelésre igénybe vett szabadnapok száma. MAGYAR LÁSZLÓ Aluminium radiator Hat hónap alatt Az utolsó simításokat végzik a görgőző célgépen A műhely parányi. Alig fél el benne a két célgép. Az udvarra szorulunk. Varga István lakatos csodálkozik a kérdésen, ami így szólt: „Miért csinálták ilyen lelkesedéssel az alumínium radiátor első darabjait?” A válasz nem is lehet egyszerű. Először is miért tételezzük fel, hogy manapság nem lelkesednek az emberek a jó munkáért. Másodszor, miért nem tételezzük fel, hogy egy szövetkezet tagjai magukénak érzik a szövetkezetét. így a válasz egyszerű közlés: „Éreztük, hogy sikerülnie kell! Itt mindenki tudja, hogy a lámpatestgyártás manapság nem a legjobb üzlet, egyre többen gyártják, így egyre kevesebb a megrendelés. Valamit kell helyette csinálni. Ez pedig a radiátor lesz” — mondja Varga István a műhelyajtó előtt. Még annyit hozzátesz: „Versenyben állunk az idővel!” — de amikor ezt kimondja, akkor Gyugyi Gézára néz, aki a válasz második részét sokkal jobban kifejtheti, mint ő. A célgépeket nézzük meg inkább, mert az igazán a lakatosok hatáskörébe tartozik. Az előbbieket pedig — ha valakinek jó a szeme — bizonyítani fogja a két gép, mármint azt, hogy itt tisztességes munka folyt az elmúlt hónapokban. — Nehéz jellemezni a dolgokat. De tény, hogyha valaki erre járt, az biztosan adott egy ötletet, vagy megnézte a szerszámokat és bólintott — mondják. Nézzük a szerszámokat. Azt is tudni kell, hogy eddig a — most már áruljuk el, hol vagyunk — a tamási TA- LUX Ipari Szövetkezetben ilyen formában nem munkáltak meg fémet és ami lényeg, alumíniumot. A két célgép — görgőző — a radiátorok palástlemezeit alakítja ki. Tetszetős és célszerű gépek, komoly nagyüzemek is megirigyelhetnék. Főleg ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy a gépek minden alkatrésze saját tervezésű. A tamási szövetkezetben tavaly ősszel kezdtek el foglalkozni a radiátortémával. A hagyományos gyártmányaik még mindig gazdaságosak, de már egyre csökken a megrendelés. Sok a fóka ... Erre mondja a szövetkezet elnöke, Kalmár István : „Ha valamelyik évben nem kezdünk új gyártmányt, akkor félünk a jövőtől, félünk attól, hogy mi lesz a jövő évben”. Szenczy Béla elnökhelyettestől azt kérjük, hogy ismertessen meg a RADI-LUX — ez lesz a radiátor neve — történetével. — Mi készteti arra a szövetkezetei, hogy teljesen más profilú munkába kezdjen? — A hagyományos termékekből a kereslet csökken, a radiátor hiánycikk, hát akkor ezt kell gyártani — mondja az elnökhelyettes. — Természetesen az is hozzájárult a választáshoz, hogy tavaly elkészült a festőüzemünk. Nélküle bele sem foghattunk volna a dologba. Másodszor pedig az is lényeges, hogy folyamatosan kell emelni a műszaki színvonalat. A radiátorgyártásnál be kellett vezetni az alumíniumhegesztést, ehhez gépeket vásárolni. És természetesen az is közrejátszott, hogy 5—6 évre biztos piacot ígér a radiátor. — Mikor kezdik a gyártást és mennyit adnak a kereskedelemnek ? — Szerettük volna áprilistól sorozatban gyártani, de az utolsó alapanyag-szállítmányt csak március 22-én kaptuk meg. Az idei évben 60 millió forint értékben gyártunk radiátort. Gyugyi Géza, a műszaki osztály vezetője tagja volt annak a hattagú „válság— December 5-re elkészültünk a tíz darab radiátorral. Kézi munkával készültek ezek még, de feltétlenül szükséges volt legyártani, mert a szerszámozást, a célgépek gyártását folyamatosan kellett végezni és be kellett mutatni a kész gyártmányt az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetnek is. Ez utóbbi már elfogadta a RADI-LUX-ot, tehát kezdődhet a sorozatgyártás. — Miért ez a sietség? — kérdezem Kalmár István elnököt. — Tudomásom szerint az országban legalább 15 cég kezdett radiátorgyártásba. Ezek közül egy páran ráfizetnek és a lemaradók maradnak esetleg piac nélkül. Mi elsőnek szeretnénk — ez már sikerül is — ott lenni a piacon. Ezért volt a sietség. A beszélgetés során nem esett eddig szó a munkaversenyről. Arról, hogy a szövetkezet 1984-ben is megpályázza a Kiváló Szövetkezet címet, hogy 16 brigádban közel 200-an dolgoznak. De, erről nem is kell sokat beszélni, ott van a levegőben, ott van Varga István lakatos mondatában is: „Előre kell jutnia a szövetkezetnek, mert az mindannyiunk érdeke”. Természetesen azt is érzékeltetni kellene, hogy egy új termék szériagyártásának kidolgozása nem is olyan egyszerű. De, egy újságcikk semmiképpen sem tudja érzékeltetni azoknak az embereknek a munkáját, akik reggel hat órától este tízig is a műhelyben voltak, mert vállalták a prototípus elkészítését. Nem lehet érzékelni, csak a résztvevők tudják, hogy mit jelent egy olyan célgépet összeállítani, amelyik egy komoly nagyüzemben esetleg hosszú hónapokat venne igénybe. Varga István lakatos stábnak”, amelynek feladata volt elkészíteni az első tíz darab radiátort. Az első kész darabokat bemutatja Gyugyi Géza. A tény a fontos: Tamásiban a TA-LUX Ipari Szövetkezetben hat hónap alatt felkészültek az alumínium radiátorok gyártására, ami az építkezőknek, a családi- ház-tulajdonosoknak nagyon jó hír. A szövetkezet elnöke még egy dologra felhívja a figyelmet. — A radiátorgyártással eljutunk egy olyan műszaki szintre, amely sok jót ígér. Foglalkozhatunk ezután saválló acélok hegesztésével, tovább folytathatjuk a szerszámgyártást, amelyre egyre inkább felkészültünk a radiátor kapcsán is. Ez utóbbi pedig azt is mutatja, hogy a szövetkezetben 5—10 éve elkezdett műszaki fejlesztés jó úton halad. H. J.—G. K.
