Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-27 / 73. szám
1984. március 27. ( T0LNA \ A NÉPÚJSÁG Moziban Te, rongyis élet!... A báró és a színésznő a film egyik jelenetében Már megint az ötvenes évek — mondhatná akárki, ha a film — a Te, rongyos élet!... tartalmáról hall. Tény, hogy az utóbbi időben alkotóművészeink körében divatos téma lett az ötvenes évek, pontosabban annak is csak az első fele, a törvénytelenségek, a túlzások, az önkényeskedések néhány éve. Bacsó Péter filmrendező is — a Nyár a hegyen, A tanú és a Tegnapelőtt után — már negyedszer nyúl az ötvenes évekhez. A filmek közül talán A tanú áll legközelebb a Te, rongyos élet!.. ,-hez. Témájában édestestvére, ha nem is folytatása, de cselekménye párhuzamos A tanúéval. Akkor játszódik, amikor szüleim még nem is ismerték egymást, így a történelmi hűséget számon kérni esetleg csak a tankönyvekből tanultak alapján lenne módom. A filmben 1951-et írtak. Szirá- ky Lucy, a tehetséges fiatal színésznő bravúros beugrással megment egy korabeli előadást. A sikert — édes kettesben — a darab rendezőjével ünnepük, amikor hivatalos emberek jelennek meg a határozattal, hogy Lucyt, egy három éve disszidált gróf volt feleségét kitelepítik. A könnyű kis színésznő „kálváriája” ezzel kezdődik. Számára idegen környezetben, néha groteszk, máskor inkább tragikomikus körülmények közé keveredve éli á‘t az eseményeket. A film kapcsán talán a túl sok groteszk elem az, ami már-már hihetetlenné teszi a történetet. Mert ezek az események azok számára, akik átélték, mindenképpen tragikusak váltak. A film pedig néhol mint könnyű kis kirándulásról, kalandról beszél. A néző végigneveti a filmet, és alighanem átsiklik a tényleges mondanivaló fölött. A Te, rongyos élet!... egyoldalúan szemléli a kort. Igaz, hogy csak egy szeletet mutat be, de abban nincs más, mint visszaélés a hatalommal, gátlástalanság, naivitás, butaság, primitívség és kicsinyesség. A rossz eszközökkel, de jót akaró tanító szinte nevetséges módon jut el a fizikai megsemmisülésig. De nevetségesek a torzulásokat előidézők, a hatalom képviselői éppúgy, mint a kicsinyes szokásaikhoz, arisztokrata gőgjükkel a kitelepítés során is ragaszkodó többiek. Az átlagos színészi teljesítmények közül kiemelkedik a főszereplő, Sziráky Lucyt alakító Udvaros Dorottya játéka. Az utóbbi időben a filmesek kedvence, hisz a Ripa- csok, a Szívzűr, a Hatásvadászok, az Elveszett illúziók után ebben is főszerepet játszik, és rövidesen bemutatják a Boszorkányszombat című filmet, ahol újra találkozhatunk vele. Félő, hogy a fiatal színésznőnél a túlzott foglalkoztatás hullámvölgyhöz vezet. Udvaros Dorottya szerencsére nem tart ott. A tehetséges színésznő alakítása sokak számára emlékezetes lesz, fináléjelenete, — amikor újra énekli a Te, rongyos ólet kezdetű dalt — pedig sokáig felejthetetlen. Rubold Ödön rokonszenves, a helyzetet pontosan felismerő báró szerepében. Visz- szafogott játéka jól illeszkedett szerepéhez, művészi eszközei, megoldásai egy sokkal nagyobb tapasztalaid színésznek is becsületére válnának Az epizódszereplők között is megcsillantja tehetségét Kern András, vagy a gazdáit a kitelepítésbe is követő inas szerepében Körmendi János. A bemutató alkalmából ke- rekasztal-beszélgetést rendezett a Pártélet szerkesztősége, A meghívott neves történészek, filozófusok között ott volt a film rendezője, Bacsó Péter is. Hozzászólásában filmjéről a következőt mondta: „Szerintem azért kell nagyon szenvedélyesen beszélni a korszak torzulásairól, mert egyedül csak ez hitelesítheti, hogy mii nem a szocializmus ellen, hanem a torzulások ellen lépünk fel.” A cél nemes, és hogy az alkotó ezt akarta, el kell hinnünk. TAMÁSI JÁNOS Színházi esték Rendhagyó színház Miskolczi Miklós látlelete. a Színlelni boldog szeretőt, közismert társadalmi jelenséget térképezett jel, egy kicsit úgy, mintha a poligámia Is egy kicsit magyar jelenség lenne, mint az öngyilkosság, vagy az iszákosság. Sikerének magyarázatához az is hozzátartozhat, hogyha valamiről, hát erről igazán van mindenkinek véleménye, a szörnyülködéstől a csendes vagy diadalmas helyeslésig. A házastársi hűtlenség — s ezt sem kell magyarázni —, nem új jelenség, Helénától, aki közmegegyezésre kapta a „szép” jelzőt Bovarynéig, hogy a XX. századi sorstársakról ne is beszéljünk, a hűtlenség minden fajtájával és formájával találkozunk. A témát épp az teszi vonzóvá, hogy nem kell felfedezni, Miskolczi is csak annyit tett hozzá, s ez igazi leleménye, hogy aktualizálta, azt vizsgálva, kik, miért és milyen körülmények között hűtlenked- nek. Ebbe aztán sok minden belefér, egész a szűkös lakáshelyzetig. A más felesége mindig (majdnem mindig) szebb, régi igazság. A hűtlenség valószínűleg itt kezdődik, a többit a korhangulat adja hozzá, az érzelmi elbizonytalanodás, az értékek devalválódása, türelmetlen hedo- nizmus, vagy éppen egy olyan vélt közhangulat, hogy bizonyos státuszhoz hozzátartozik, még ha csak szimbólumként is, a szerető, lásd ezzel kapcsolatban Vészi Endre kitűnő novelláját, a Sárga telefont. A látlelet sikerült, annyira, hogy a szerző szükségét érezte a szokatlan folytatásnak is, s színpadra vitte példázatait. A színpad sok mindent elbír, s ha a Planck- állandót talán nem is lehetne dramatizálni, de Tóth Béla anekdotáskönyvét valószínűleg, csak az a kérdés, színház-e minden esetben az, amit színpadon adnak elő. Miskolczi maga is érzi, hogy ezekből az anekdotikus történetekből nem kerekedik ki színdarab, ezért megpróbálja feloldani azt a felemás helyzetet, amit egy illusztrált ismeretterjesztő előadás jelent. Maga is színpadra lép, s a második rész elején hosszú monológot mond, szerelemről, hűségről, boldogságról és boldogtalanságról, okos közhelyekkel, s azt is sejtetve, hogy megtorpant a játék, most már csak a maradék kockákat lehet összerakni. Az eredmény így is kétséges, a darab folyamatosan esik ebben a részben, s miután megoldás nincs, csak abbahagyni lehet, befejezni nem. Az első részben minden elhangzott, a felvonásvég is hatásos, a maradék szituációkból viszont nem kerekedik igazi játék, s itt már akár tizennyolc éven aluliak is ülhetnének a nézőtéren. Ettől függetlenül sikere van ennek a rendhagyó színháznak, amit nemcsak a téma „közérdekűsége” magyaráz, hanem a szerző tapintata és ízlése is. Kényes kérdés, könnyen fordulhatna otrombaságba, de a rendező, Bencze Zsuzsa is vigyáz arra, hogy minden a jelkép és példázat szintjén maradjon. Tarján Györgyi vonzó és szellemes, s partnere, Somhegyi György is elegánsan játssza el a hűtlenség különböző fázisait. A Színlelni boldog szeretőt a Radnóti Miklós Színpad mutatta be, s vendégjátékai során Szekszárdra is eljutott. Az előadás megbízható, de minden erényével együtt is elsősorban szolidan frivol aktualitása jelenti a sikert, ugyanis végső soron nem színház, amit látunk, formabontó kísérletről sem beszélhetünk, de a felrajzolt kép hiteles, s bár tanulságot hiába keresünk benne, szó nélkül nem megy el mellette senki. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió Utak és tévutak Miközben az elmúlt szombat délelőttjén a szokásos összcsaládi ténykedés közepette hallgattam Juhász Judit szerkesztő-riporter Családi tükör sorozatának újabb adását, azon gondolkodtam, vajon mi tarthatja sokáig életben a sorozat- műsorokat. Mivel érheti el a riporter, hogy műsorának hallgatója az újabb és újabb fejezetekre is mellette marad társként és nem keres magának a műsor idejére valami gondolkodásra nem kényszerítő foglalatosságot ? A riporter személyisége? Közlésmodora? Személyes hangú, sohasem intimpistás- kodó, meghitt, de óvatosan terrorizáló kérdései? Miközben az újabb Családi tükröt hallgattam, egyértelműen nem tudtam megválaszolni a kérdést. Talán mert minden együtt van ebben a műsorban. Ezért nem lehet „megúszni”. És még valami: a témák sorozata, a hetenként hallható rövidebb-hosszabb riportok valóban minden család témája és akkor sugározza a Kossuth-adó az eseteket, amikor a családi főidőt töltjük együtt. Legutóbb némi újításnak is tanúi voltunk. Juhász Judit vendéget is hívott a stúdióba, aki a riportok elhangzását követően kommentálta a hallottakat. A vendég szintén újságíró volt, Bencsik Gábor, a Nők Lapja munkatársa, ök ketten két kimunkált riport után megpróbálták a szereplők cselekedeteinek indítékait kihámozni az ösz- szefüggések meglehetősen kusza halmazából. Társadalmi tanúlságot is kerestek, mert meg is kellett azt találni a két tizenhét éves, előtte sohasem, ám akkor három karton amerikai cigarettáért trafikot feltörő fiú esetében. Vagy abban a hatgyerekes, kétdiplomás, megszállott tanár esetében, aki tizennégy évi villamos- mérnökösködés után kezdett el tanítani és most boldog. A Családi tükör újabb adása az életünket behálózó utak- tévutak labirintusaiban próbált fényképezni. A felvételeket, amelyekkel megismertettek bennünket, akár a férjtelen anyák, akár az alkoholelvonóba kényszerült emberek készítették önmagukról, akár maguk a munkatársak készítettek róluk, nem voltak se alul-, se túlexponáltak. Eseti, hangos tényképek voltak. szűcs Kerámiaparádé Szekszárdon A Babits Mihály Megyei Művelődési Központban tekinthetik meg az érdeklődők azt a 48 darabból álló kiállítást, mely az elmúlt hét végén nyílott meg és a Kecskeméten működő Nemzetközi Kerámia Stúdió tevékenységét reprezentálja. Nekünk, Tolna megyeieknek az agyagművességnek ez a méltán elismert műhelye azért is fontos, mert ha annak idején fogékonyabbak lettünk volna a vállalkozásra. a stúdió léte most Szek- szárd, illetve Fadd-Dombori nevéhez fűződhetne. A stúdió művészeti vezetője, Probstner János ugyanis itt fogalmazta meg évtizede a stúdióalapítás tervét egy, a fiatal népművészek részére A figyelemre méltó kiállítás egy részlete. szervezett országos alkotótábor alkalmával. Tévénapló Többszörös vereség Igazán kár Kapás Dezső tévéfilmjéért, mert nagy alkotás is lehetett volna belőle. Az 1954-es futballvilág_ bajnokságon elszenvedett vereség valóban sokféle indulatot kavart, már-már Mohács utáni hangulat vett erőt az embereken: lám, nekünk ez sem sikerült. Ha jól emlékszem, a labdarúgók titokban, valósággal szökve jöttek haza, félve a „népharagtól”. Ennek a napnak a történetét mondja el a Vereség című film, egy hivatali kirándulás keretébe ágyazva. Kitűnően megrajzolt jellemek vonulnak fel, s az expozíció hibátlanul érzékelteti annak az időnek szorongással teli légkörét. De az expozíció túl hosszúra sikerült, az eleinte szellemesen szertartásos társalgás, melyben a feleséget is elvtársnőnek illik szólítani, egyre fáradtabb lesz, a folytatás pedig elmarad, bizonyítva, hogy a jó ötlet önmagában kevés. Az alapszituációból nem vezet út semerre, a vereség tényét pedig mindenki előre tudja, a szerzői leleménynek épp az ismert végeredményt kellett volna valamivel ellensúlyoznia. A kitűnő színészek, az élen Kállai Ferenccel, megteremtették az atmoszférát egy darabhoz, maga a darab azonban végeredményben elmaradt, amit csak sajnálni lehet. Hitchcock viszont értett ahhoz, hogy egy közepes történetből is feszültséget csiholjon ki, s hogy pillanatra se maradjunk krimi nélkül, rögtön át is kapcsolhattunk a kettesre, a Defekt című filmhez, amit írt és rendezett Fazekas Lajos. Ez a magyar Landru nagyon balul sikerült, a példák azt mutatják, hogy rendőreink — szerencsére — nem ilyen ügyefogyottak. Gyöngyösi Katalin ugyancsak igyekezet, hogy eltüntesse a nyomokat, pedig jobb lett volna, már csak gyakorlati okokból is, megmagyarázni, hogy mi a különbség gyilkosság és jogos önvédelem között. Igaz, hogy akkor nem készült volna el ez a film. Már-már érthetetlen félreértés Gyurkovics Tibor hatrészes sorozata, s bár épp a feléig jutottunk el, de a kritika eddig annyi rosszat mondott róla, hogy beérhetjük egy csendes fejcsóválással. Cs. L. Defekt? Alighanem annak tekintendő, a műsorszerkesztés emlékezetes üzemzavarának, hogy két csatornán ugyan, de egy este került adásba a Hitchcock-sorozat Fogjunk tolvajt c. filmje a Fazekas Lajos írta-rendezte bűnügyi történettel. Utóbbi, a Defekt éppen öt perccel később kezdődött a kettesen, de nem hinném, hogy túlságosan örült az író-rendező a szakmai megméretés ilyetén való lehetőségének. Annak, hogy lélegzetnyi szünet elmúltán képességei a filmtörténet klasszikusának élménybeli jelenlétében kerültek közszemlére. Sokunkban élt olyan félelem, hogy a Hitchcock- sorozat egy-egy darabjának bemutatása címén a világhíresség életművéből olyan filmeket láthatunk, melyek alkalmasak arra, hogy nyavalyatörőssé tegyék órákra szólóan a gyöngébb idegzetű nézőket. Az izgalom nagyfeszültségével mesterien bánó rendező neve egy időben ugyanúgy összefonódott az öncélú horrorral, mint az ötvenes évek ördögi itala, a coca-cOla a kapitalizmus fogalmával. S íme, látjuk a csodát... Hitchcock, a filmcsinálás mágusa nem teszi tönkre éjszakáink nyugalmát, kellemesen szórakoztat és gondolkodtat el. De aztán jön a Defekt, a magányosan utazó nők hímnemű vámpírja, aki soros áldozatának ellenállása révén oda kerül korábbi áldozatai mellé, az aknába. Hogy a víz nem kezdi ki úgy ezt a pszihé- sen defektes szatírt, mint azokat az autós nőket, akik a közelben szenvedvén megrendezett defektet, éppen ettől a csendes őrülttől kértek segítséget? Tény, hogy a lelkiismeret megszólalása feleslegessé teszi az önvédelemből gyilkoló fiatalasszony monstre tisztogatási akcióját, a nyomok tökéletesnek szánt eltüntetését. Hát, nem tudom, minek nevezzem ezt, a bűnüldözőket kissé gügyüge szerepben föltűntető bűnügyi történetet. Ez lett volna a krimi magyar módra? Merem remélni, hogy nem! —a— Könyv Földes László: A második vonalban A legtöbb ember ifjúságára emlékszik vissza a legszívesebben, talán azért, mert a távolság mindent megszépít. E könyv szerzője azonban annyi hányattatáson ment keresztül fiatal éveiben, hogy máig sem tudta elfelejteni ezeknek az éveknek a keserveit. Emberség, erő és magabiztosság, szolidaritás munkatársaival — talán ezek ■ voltak kezdettől fogva Földes László legjellemzőbb tulajdonságai. Először a szociáldemokrata, majd a kommunista mozgalomban dolgozott. Politikai tevékenységéért először 1942-ben került börtönbe. Megrázó erővel idézi fel a testi-lelki megpróbáltatásokat, megalázásokat, amelyeket a horthysta elnyomó apparátus áldozataként végigszenvedett. A legrafináltabb, legelvetemültebb vallatási módszerekkel sem tudták szóra bírni, az ő vallomása alapján senki sem került rendőrkézre. Második letartóztatása alkalmával úgy menekült meg a deportálástól, hogy harmadmagával kiugrott a politikai foglyokat szállító vonat ablakán. E sikeres szökés után tért visza Újpestre, hogy most már fegyveres harcra mozgósítsa az antifasisztákat. Egy izgalmas krimi fordulatait is túlszárnyalják azok a fejezetek, amelyekben Földes László a nyilas rémuralom idején már mint az újpesti partizánok vezetője, a város és lakói megmentéséért folytatott küzdelemről ír. A felszabadulás után az egykori asztalossegédet országos fontoságú feladatokkal bízták meg, felelős posztokon állt helyt. Keresetlen, frázismentes, helyenként a szűkszavúság határát súroló tömör stílus, őszinteség, az eseményeknek és a szereplő személyeknek tárgyilagos, megértő bemutatása jellemzi ezt a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent önéletrajzot.
