Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
1984. március 3. ÍnÉPÜJSÁG 3 A népfrontmunkáról Tartalmas ás szép év volt Interjú dr. Kolumbusz Lászlónéval, a HNF megyei elnökével A népfront tevékenysége nem olyan értelemben folyamatos, hogy december 31-én egy évet le lehet zárni, majd január elsején újat -kezdeni. Ettől függetlenül az év elején a HNF megyei elnöksége, majd bizottsága is összefoglalja az előző évben végzett munkát, és meghatározza a< idei legfontosabb tennivalókat, ezen belül az általános célokat, saját munka- és üléstervét, ami kiegészül az elnökség mellett működő munkabizottságok programjával. Már ilyenkor tervezni ■lehet és kell is a fontosabb akciókat, ilyenek például a fásítás a béke- és barátsági hónap, a szolidaritási és békeakciók, vagy éppen a hasz. nos hulladékok gyűjtése. Tervezni viszont csak a megtett út, az elért eredmények birtokában lehet. Az összefoglaló vitaanyagot dr. Kolumbusz LásZlóné, a HNF megyei bizottságának elnöke terjesztette elő. — Röviden összegezve, milyen volt az elmúlt mozgalmi időszak? — Egészen röviden úgy mondhatnám, hogy nagyon tartalmas és szén év volt, sok területen sikerült megszabadulnunk a formaságoktól, az elnökség és a bizottság tevékenysége egvre inkább a lényeges kérdésekre irányult, és ezekben érdemi munkát is sikerült végeznünk. Sajátos helyzet, hnsv mozgalom vagyunk, bizottságaink önállóan tevékenykednek. A népfrontban adminisztratív irányítás nincs, mert nem is lehet, nincs kit irányítanunk, a legtöbb népfrontbizottság élén is társadalmi munkások dolgoznak. A megyei bizottság és az elnökség csak áttételes módszerekkel tudja befolyásolni a munkát, remélem, ez sikerült is. A bizottságokban folyó tevékenységet mi csak összesítjük. A népfrontmunkába beletartoznak a nagy megyei akciók éppen úgy, mint az apró, de az adott településen fontos lépések is. A megyei bizottság nem törekedhetett a teljességre, a részletekről minden nép- frontbizottság maga készített számvetést, de szerintünk — személyes véleményem is ez, — mozgalmunk naprakészen reagált a változó körülményekre és az ezekből következő tennivalókra. Megyénk lakosságának nagy része valamilyen formában kapcsolódik a népfrontmozgalomhoz, vagy annak célkitűzéseihez. Igaz, hogy még sokan nem tudnak rólunk, vagy csak a falugyűlésen hallanak az akciókról, munkaformákról, de azért azt bátran állíthatjuk, hogy minden településen ott van a népfront. — Csökken, vagy növekedik az aktivisták száma? — Csakis növekedik. Magam is ezt tapasztalom, megszólítanak az utcán, az emberek, hogy hogyan lehet bekapcsolódni a munkába, mit tehetnének? Ez természetesen nagy örömet jelent. Mindenütt történik valami, amihez a népfrontnak köze van. Mintegy háromezer választott testületi tagunk van, kétezret meghaladó azoknak a száma, akik a rétegpolitikai feladatok megvalósításában vállaltak munkát. Több mint kétezren tagjai a kertbarátköröknek sok a honismereti mozgalom önkéntes gyűjtője, újabban a fogyasztók tanácsának tagjai és aktivistái mind olyan emberek, akik szívesen végeznek többletmunkát a köz hasznára, és saját örömükre. — Mi lehet a magyarázata az aktivitás növekedésének? — Valószínűleg sok oka van, de biztos, az elsők között szerepel, hogy a népfront szinte mindenkinek tud adni az érdeklődése szerinti feladatot. A nők szívesen törődnek a gyerekekkel, az öregekkel, a szőlősgazdák, a hobbi-kertek művelői szívesen vesznek részt a kertbarát-mozgalomban, az értelmiség legszélesebb rétegének épp úgy tudunk feladatot adni, mint egy szakképzetlen háziasszonynak. Itt mindenkinek a munkája egyaránt fontos, és mindenki azt csinálhatja, amihez ért, vagy amihez kedve van. Ugyanakkor nem kell funkciót vállalni, nem kell nagyobb nyilvánosság előtt szerepelni, az emberek saját közösségükben, a lakóhelyükön is tehetnek valamit. Túlságosan nagy lekötöttséget sem jelent nálunk dolgozni, hiszen ez nem funkció, nem kötelező, bármikor abba lehet hagyni, ha valakinek éppen so'k dolga van másutt. Utána vissza is lehet térni egy újabb feladat elvégzésére. — A bizottság azt állapította meg, hogy a népfront tevékenysége a korábbinál élénkébb volt. — Valóban, már csak azért Is igaz ez, mert ismét új területet vállalt fel a mozgalom, és ez a fogyasztói érdekvédelem. A fogyasztók tanácsai nagy lendülettel láttak munkához. Üj feladatokat jelölt meg számunkra a választási törvény. Az elmúlt időszakban megyénk ■nemzetiségi lakossága körében is jelentős közéleti szereplésre nyílt alkalom. Természetszerűen élénkül meg a kongresszusok előkészületi időszakában, és azokat köve. tőén a hagyományőrző csoportok élete, és több tájház is megnyitotta kapuját. Ezek az események mind fellendítették a népfront tevékenységét. Saját munkatervünk szerint foglalkoztunk a nők közéleti aktivitásával, a cigány- lakosság életkörülményeivel, a szakszervezettel közösen felmértük az idős nyugdíjasok helyzetét. Minden 70 éven felülit meglátogattak az aktivisták, szükség szerinti intézkedési is kezdeményeztek. A falugyűlések megsZSry®2*se rendszerré vált megyénkben, ezek légköre őszinte, és nyílt, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a város, és községfejlesztő társadalmi munkák is jól sikerültek. Országosan is élen járunk ezen a területen, legutóbb két településünk nyerte el a Nemzeti Zászlót, az országos átlaghoz viszonyítva 155 százalékos a megye teljesítménye. A környezetvédelmi munka is folyamatos. A hasznos hulladékok gyűjtését a MÉH-vel közösen 48 községben, illetve városban szerveztük meg, így közel 900 ezer forinttal gyarapodott a községfejlesztésre fordítható összeg. A megyei népfrontbizottság, mint testület, javította munkáját, amit elsősorban a más szervekkel való együttműkö. dés erősödésében mérhetünk le. Jobb lett a tevékenységek összehangolása, már kevesebb a párhuzamosság. Részben új terület a népi ellenőrzéssel való együttműködésünk. — Biztosan akad még tennivaló is... — Természetesen nem min. den településen dolgozik egyformán jól a népfrontbizottság. Az idén megvizsgáljuk az egészen kis községekben működők helyzetét és ahol kell, ott újjászervezzük a népfront tevékenységét, másutt pedig több segítséget ad a munkához a megyei elnökség és a bizottság. A lakóterületi munkában is van tennivaló. Még nem találták meg igazán a helyüket és szerepüket a körzeti bizottságok, ott viszont, ahol a lakóterületi pártszervezettel jó a kapcsolat, tartalmas a tevékenység. Sok függ a helyi vezetőktől — a párt, a tanácsi és természetesen a népfront vezetőktől is. Minden községben és körzetben van alkalmas ember, csak meg kell találni. Nem lehetünk elégedettek a propaganda munkákkal sem. kevés népfrontbizottság szervezett politikai előadássorozatot, biztosan többet is lehetett volna. Bár, véleményem szerint nem ezen múlik, hiszen a különféle közösségek és a fórumok, munkabizottságok rendezvényeinek résztvevői, a közös munka közben, vagy annak szünetében aktuális politikai kérdésekről is szót váltanak. A rádió és televízió társadalmi és politikai életünk fontos problémáiról nyíltan szól. Van ezenkívül párt- és szakszervezeti oktatás, ifjúsági vitakör, a népfronttól elsősorban nem ezt várják az emberek. Igény van arra is, hogy eligazító válaszokat kapjanak, de az említett rendezvényeken mindig van olyan vezető, vagy aktivista aki képes válaszolni a felmerült kérdésekre. Nagy az érdeklődés a helyi problémák iránt is, de ezeknek a megválaszolására megvannak a megfelelő népfront és persze egyéb fórumok is. Ugyanakkor népszerűek például a kerbarátkö- rök és a Szülők iskolája előadássorozatai. — Személy szerint miért szereti a népfrontmunkát? — Ebben a munkában az a csodálatos, hogy senkit nem kell kétszer megkérni semmire. mindenki szívvel-lélekkel tevékenykedik. Egyszerűen jó itt lenni, az ember sosem érzi feleslegesnek magát. — Köszönöm a beszélgetést. IHÁROSI IBOLYA HÉTRŐL in=4i:l=l ■■■■hírre! HÍRRŐL A február és a március eleje a szám. vetés időszaka. A szövetkezetek, vállalatok elkészítik az elmúlt esztendő mérlegét, értékelik az eltelt időszak eredményeit, denem felejtkeznek él a gondokról sem. Azután meghatározzák az idei év feladatait, vagyis' azt az utat, amelyen haladva remélik, (hogy a következő évet még eredményesebben zárhatják. Távol áll tőlem, hogy az előbb említetteket bagatellizáljam, s párhuzamba állítsam velük a jóval kisebb horderejű témákat, vagy eredményeket, eseményeket, de úgy vélem, hogy az apró dolgoknak is meglehetősen nagy jelentőségük van, hiszen gyakran azok sorjázásából születik meg a mindannyiankat érdeklő és érintő nagyobb eredmény. Gondoljuk csak meg, mennyire fontos, hogy egy-egy dolgozó milyen lelkiállapotban ál(l munkapadja mellé, ül íróasztalához, néki személy szerint milyen fontos, hogy otthoni, vagy munkahelyi mikriokörnyezetében miként mennek a dolgok; hogy mennyiben építenek rá, számítanak munkájára, igénylik véleményét. S aki olyan alkat, az naponta készíthet maga-magának mérleget — például eredményességéről, mely lényegében valahol és valamikor részévé válik a összmér- legnek. De nem csupán a munkahelyi közérzet fokozhatja munka iránti igényünket, kiegyensúlyozottságunkat, hanem számtalan más is, aminek mértékegysége lehet egy óra, egy nap, egy hót is. Nézzük az 1984. év^ 9. hetének képét e tekintetben, és természetesen szubjektív és kissé önkényes válogatásban. Béli szezon Talán ennyi bált a közelmúlt egyetlen év farsangi évadában sem rendeztek, mint az idén. De most, e hét végén befejeződik az ősi tavaszelőző ünnepségsorozat, amely a keresztény val-láskörben általában vízkereszttől hamvazószerdáig (a húsvét előtti 40. nap) tart. Gyerekek, felnőttek hálóztak ezekben a hetekben, voltak, akik jelmezbe öltözve ropták a táncot, no nem a tévében látott afcrobatikusat... bár lehet, hogy jövőre megszelídített formában az desz a táncok tánca. Persze, az is lehet, hogy tegnap este Hőgyészen, a népművelők bálján — a sokakat izgató, de az utolsó pillanatig titokban maradt — meglepetések egyike e 'tánc bemutatása és megtanulása volt. Azt hiszem, nem kell — nem is lehetne — felsorolni, hogy mi-mindenféle címmel ellátott bált rendeztek megyénkben. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy sok- sok munkakollektívát hoztak össze ezek a ■rendezvények, a felszabadult szórakozás színterein. És említsük meg a hőgyészi svábbált, melynek bevételét az idén teljes egészében a Nemzeti Színház építésének támogatására fizették be. S időzve még a hőgyészi (bálnál, igazán ragyogó ötlet felhasználni azt a hagyományok továbbőrzé- sóre: a környékbeli lányok és asszonyok népviseleti divatbemutatót tartattak; s a művelődési házban megrendezett — sváb népviseleti ruhákból, használati tárgyakból, eszközökből összeállt — kiállítás egy részét a tavalyi svábbál belépői jelentik. Ugyanis egy évvel ezelőtt belépőként, asz- talfogllal óként örömmel tették a tutydkat, kötényeket, főkötőket és más egyebeket... Süteményverseny a Camping és Caravaning Club Tolna megyei szervezetének far. sangi mulatságán Szükséges rossz ? Meghökkenitőek azok a stat isztikai adatok, melyek a munkahelyeken, a munkavégzés közben történt ballesetekről adnak képet. A balesetek megelőzésének, elkerülésének számtalan a módja, s gyakran a megtörtént és a meg nem történt között mindössze egy „hajszál” van csak. Egy időbeni figyelmeztetés — egy szó vagy mozdulat formájában —, esetleg egy cikk elolvasása, film megnézése során egy igen fon. tos mozzanat rögződik az emberben, ami a későbbiekben „átmegy vészcsengőbe”. Egy-egy munkavédelmi film vetítését sokan hajlamosak legyintéssel elintézni, s ezzel a szükséges rossz kategóriájába sorolni. Hasznosságuk pedig rendkívül nagy az ilyen filmeknek még akkor is, ha — a már említett — napi mérlegeink során a mivel gazdagodtunk rublikájába esetleg ■még cisák strigula sem kerül a látott filmről. Az embernek valahogy az az érzése, hogy ezeknek a bajit, esetleg katasztrófát megelőző szándékkal készült filmeknek a becsülete még mindig nem olyan, mint kellene. Pedig gondoljuk meg: ha nem is bizonyítható módon, de számtalan balesettől, családi szomorúságtól óvhattak meg sokakat. Olcsóbban Hogy mit és mennyiért vásárolunk meg az üzletekben, piacon, vásáron, annak konkrét hatását zsebünkön érezzük. S ■amint a szigorú számok mutatják, meglehetősen nagy érdeklődés kíséri a különböző kedvezményes vásárlási akciókat. Persze, jellemző, hogy azokat a leggyakrabban egy-egy szezon vége felé rendezik meg. V etőmag-válogatóban S talán pontosan ezért is oly figyelemre méltó a Skála Áruház akciós területén ezekben a napokban is tartó kedvezményes vetőmagvásár. Kétféle — velő- és kifejtőborsó, valamint a takarmányrépamag kapható húsz százalékkal olcsóbban, most — megelőzve a vetési időt. Hogy ebből kinek — mi haszna van? kérdezhetné bárki. Hogy a vevőnek mi, nem hiszem, hogy kell arra a szó. Viszont a népgazdaság számára igen fontos, hiszen ez is a termelési kedvet fokozó tényezők egyike. S hogy ráfizet-e a vetőmagot olcsóbban árusító űriét? Nem hinném, hiszen a vásárlók a kapható 80—90 magféleségekből is vásárolnak a néhány zacskó borsó mellett. Annál is Inkább, mert az idén sok újdonság érkezett: például holland és dán vetőmagok — hogy csak a eukinit említsük közülük — nagy a választók virághagymáből, de van las. taatök és kínai kelmag is. Viszont az egyre kedveltebb drazsínozatt magokból még a Skálában sem teljes a skála. Ennek ellenére naponta 30—35 ezer forint az akciós terület forgalma, azaz tízezer forinttal nagyobb, miiint a tavalyi vásár egy-egy napján volt. Amíg a gyerek... addig a szülő... Sokan ismerik a megyei művelődési köz. pont Játszó címet viselő gyermek-néptánc - foglalkozásait, melyeket szombatén délutánomként tartanak. A kicsinyeket elkísérik szüleik, leginkább édesanyjuk. S hogy a várakozási idő hasznosan teljék, a ház fel. nőittprograrnofcait is rendez, úgyhogy már jó ideje nem holt idő a holt idő. A foglalkozások haszna pedig kétségtelen. Készítenek ünnepi asztalira való díszeket, .tanulnak kötni, horgolni, ötleteket kapnak a gyerekek tízóraija és uzsonnája elkészítéséhez, különböző anyagokból — kukorica- csutából, hulladékrongyból — játékokat barkácsolnak... Ügy vélem, hogy a jelképes piros pontot ezek elkészítéséért kölcsönösen beírhatják egymás kis füzetébe ® csalódok tagjai, de azt hiszem, hogy e ■pontokból jut a művelődési központ munkatársainak is. V. HORVATH MARIA