Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-16 / 64. szám

,1984. március 16. TOLNA \ NÉPÚJSÁG 3 * Feloldható ellentmondások hAerre tartanak a termelési rendszerek ? Sokféle ellentmondás kísé­ri a termelési rendszerek munkáját. Egy időben a gaz­dálkodás homlokterébe kerül, tek. Számuk gyarapodott, te­vékenységük terebélyesedett. A nyolcvanas évek elején már megközelítően hetven termelési rendszer dolgozóit az országban. Van közöttük nagyobb, híresebb, közepes nagyságú és presztízsű, és van néhány jelentéktelenebb rendszer is. AZ ŰJ TECHNIKA BÁZISAI A szervezés gondolata még a hatvanas évek derekán fo­galmazódott meg. Akikor Bá. bolnán tették fel a kérdést: miként lehetne a nyugat­európai országok mezőgazda­ságának termelési színvona­lát megközelíteni? Erre leg­kézenfekvőbbnek az látszott, hogy itthon is meghonosodik a fejlett technika, technoló­gia, s ennek kiszolgálására felkészítik az embereket. így is történt. A hetvenes évek­ben vásároltuk a John Deere traktorokat, a Claas Dominá- tor kombájnokat, soha nem tapasztalt mértékben gyor­sult fel a technikai fejlődés a mezőgazdaságban. S ennek éppen a termelési rendszerek voltak a hordozói. A rendszerközpontok egy­ben továbbképzési közpon­tokká is váltak. Traktorosok, szerelők ezrei sajátították el a legfrissebb ismereteket, ta­nulták meg a bonyolult szerkezetű masinák kezelé­sét, javítását. Az új technika tágította világlátásukat, csi­szolta elméjüket, növelte igé­nyeiket. Tapasztalták, hogy nemcsak fülke nélküli masi­nákon ülhet a traktoros, ha­nem légkondicionált helyről is vezetheti a gépét. Vitathatatlan, a termelési rendszerek megalapozói, tér. jesztői voltak a technikai ha­ladásnak, a technológiai kul. túrának. Ezt a szerepet szinte csak egyedül vállalhatták. Nyu­gati, magas színvonalú gép­hez ugyanis rajtuk keresztül juthattak a gazdaságok. Jó­részt ez volt érvényes a nagy termőképességű vetőmagok­ra, termelőképességű állatok­ra is. így, aki haladni akart kénytelen volt valamely tér. melési rendszer tagjává vál­ni. Márpedig a haladás min­denkinek elemi érdeke volt. régebben is, és ma is az, hi­szen így tudja javítani a tér. melés jövedelmezőségét. FOGYATKOZÓ ELŐNYÖK Statisztikai adatok bizo­nyítják, hogy a termelési rendszerekhez tartozó gazda­ságokban alacsonyabb az energiaköltség, az értékcsök. kenés, kevesebb pénzt fizet­nek ki munkadíjra, mint a rendszeren kívül dolgozó üze­mekben. S miután a terme­lési rendszerek elsősorban a jobb földeken gazdálkodó szövetkezeteket, állami gaz­daságokat toborozták tagnak, s a legkorszerűbb termelési eszközökkel, biológiai anya­gokkal látták el őket, a hek­táronkénti termésátlagok is látványosan emelkedtek.- Sokáig úgy tűnt, pótolha­tatlan előnyt jelent rendszer­tagnak lenni. Ezt az állatte­nyésztési eredmények cáfol­ták először. Az ágazat jöve­delmezősége szerény volt, s ezen a hátrányon a rendsze­rekhez tartozó gazdaságok sem tudtak változtatni. Egy felmérés szerint 1980-ban pél­dául mindössze 3 százalékkal több tejet fejtek egy tehén­től a termelési rendszerekhez tartozó gazdaságok, de egy liter tej előállításának költ­sége már csak egy százalék­kal volt jobb, mint a rend­szeren kívül dolgozóké.. Ezek­ből persze* az is következett, hogy a tejtermelés jövedel­mezősége sem tért el számot­tevően egymástól. A gazdaságok vezetői fon­tolóra vették: érdemes-e rendszertagnak lenni? S néhány helyen nemmel fe­leltek a kérdésre. Elhatáro­zásukat az is erősíti, hogy a több csatornás értékesítés be­vezetése óta egyszerűbben és könnyebben hozzájuthatnak a keresett és élenjáró tech­nikához, a nagy termőképes­ségű fajtákhoz. Kedvezőbb helyzetből ítélhetik meg a rendszerek munkáját, több­féle szempont szerint mérle­gelhetik elhatározásukat. A VÁLLALKOZÁS SEGÍTHET Megcsappant tehát a ter­melési rendszerek nimbusza. Ez persze, nem azt jelenti, hogy nincs szükség rájuk. Ép. pen ellenkezőleg, a gazdasá­gok a rendszerek aktivizáló­dását, másfajta segítőkész­ségét várják. Kevésbé fontos számukra a technológiai szak- tanácsadás, a termelési fo­lyamatokba való beavatkozás. Ilyen feladatokat a gazdasá­gok szakemberei is elvégez­nek, és — elsősorban hely­ismeretüknél fogva — oly­kor jobban, mint a termelési rendszerek szaktanácsadói. Nehezen nélkülözhetik vi­szont a gazdaságok a rend­szerek szolgáltatásait. A leg­több üzemben nincs például fejőházi gépekhez jól értő szakember, — az ilyen javí­tásokat a termelési rendsze­rek vállalhatják. Kialakíthat­ják az alkatrészek raktárhá­lózatát, fejleszthetik a szer­vizszolgálatot, szélesíthetik a szakemberek továbbképzési központjának tevékenységéi, bekapcsolódhatnak a szá­mítógépes információ-feldol­gozásba, folytathatnak gya­korlati célú agrárkutatást. Korántsem lezárt a terme­lési rendszerek előtt a vál­lalkozás lehetősége. A terme­lés gyakorlata éppen erre ősz tönzi őket. A nagyobb rend­szerközpontok felismerték a gazdaságok újabb igényeit, s igyekeznek is teljesíteni azo­kat. Voltaképpen létük függ rugalmasságuktól. A tartalé­kok feltárásának kényszerét ugyanis naponta érzékelik a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, s erre késztetik segítőtársaikat is. FARKAS JÓZSEF A környezet védelmében Mintha versenyt futna---------------egymással az em. b eriség kétféle szándéka, tö. rekvése. Az egyik, ami arra irányul, hogy el tudja látni élelemmel a Föld lakóit, azo­kat is, akik ma még éheznek és a táplálék hiányától szén. vednek. Éppen ezért megtesz mindent, hogy növelje a mezőgazdasági hozamokat, vegyszerek, különböző kemi­káliák alkalmazásával fo­kozza a termőképességet. Ugyanakkor észlelnie kell, hogy a legnagyobb nemzeti kincsként őrzött termőföld, s főleg a benne rejlő vízkész'et nem bír el minden szennye­ződést, és maholnap — ha nem fordul meg ez az irány­zat — nem lesz iható, tiszta vize a lakosságnak. Ezért hát az ember védekezni kénysze­rül, tudósok, természetvédők riadót fújnak, s igyekeznek felmutatni az önpusztító fo­lyamat veszélyeit, az egyre riasztóbb képet. Hatalmas irodalma van ma már a környezetvédelem­nek, amely természetesen nem csupán az előbbikkei, a mezőgazdasági termeléssel összefüggő helyzetet elemzi, vizsgálja. Hiszen az iparo­sítás gigantikus túlmérete- zettsége, egyoldalú koncent­ráltsága a nyugati féltekén már olyan állapotokat terem­tett, hogy a levegőszennye­zés következtében erdők pusz. tulitak ki, s a vizekből is szinte eltűnt az élet. De nem kell ijesztő példákért messzi, re menni, bár más méretek­ben, de okozott már jelentős pusztítást hazánkban is a vizek szennyezettsége, nagy gondokat a levegőszennyezés, s az utóbbi időben a veszélyes ipari hulladékok biztonságos tárolásának megoldatlansága is nyugtalanságot kelt. A riogatásnak, de ,a------------------------------ tények m ég olyan őszinte, és túlzás nélküli feltárásának sincs ér­telme, ha az nem párosul a kiút megmutatásának igényé­vel, a tennivalók megismeré. sével és a cselekvéssel. Ol­vasgatom a különböző, ma­gyar nyelven is megjelent, könyvek címeit: Csak egyet, len Föld van — 1975-ös ki­adás —, az ENSZ megbízásá­ból készült munka; Lesz-e sas 2000-toen? — könyv a pusztuló állatvilágról 1979; A veszélyeztetett éden — a Koz­mosz könyvek sorozatban egy szovjet szerzőtől 1983-ban; Válaszút előtt a mezőgazda­ság — tavaly jelent meg egy neves svájci születésű szerző könyve magyarul; s a közel­múltban kiadott sorozat, a Biofüzetek, amelyekből a kis­termelők kaphatnak gyakor­lati tanácsokat a környezetet kímélő termesztési módokról. Ügy tűnik tehát, hogy figye­lemfelkeltő művekben, ta­nácsadó buzdításokban most mór nincsen hiány. De mint. ha alig volna visszhangja az olyan hatósági intézkedések­nek. mint az Elnöki Tanács idén. január végén hozott rendelkezése, amely módosí­totta — pontosabban szólva szigorította — az 1964. évi vízügyi törvén-" egyes előírá­sait. Pedig nagyon is lénye­ges intézkedésekről van szó, amelyek végrehajtása, ellen­őrzése sokat segíthetne a to­vábbi talajszennyeződés, a vizet károsító tevékenység megakadályozásában. Nem­csak azzal, hogy bírságodat, s módot ad az intézkedésre, hanem a megelőzés, a véde­kezés ösztönzésével is. Nagy szükség volna az előrelépésre, mivel a városok­ban, községekben a sok új házzal együtt megemelkedett a vízfogyasztás, s a derítők­ből elszivárgó szennyvíz ma­holnap ásónyom magasságra hozza fel a talajvíz szintjét. (S megyénként évente mint­egy 2—3 millió köbméter ifcisztítatlan kommunális szennyvíz kerül a talajba — olvashattuk nemrég egy hiva­talos jelentésben.) S az is tény, hogy egyes térségekben nemcsak az ásott kutak vize telítődik nitráttal — az em­beri szervezetre mérgező anyaggal, de a felszín alatti vizek tisztaságát is őrizni kell a lesziváreó mérgektől, például az arzénszennyező­déstől. Ezért van hatalmas jelentősége a derítők, tisztí­tóművek építésének, a bio­lógiai szűrők — erdők öntö­zése. stb. — alkalmazásának, amelyekre akad már példa számos helyen. De még sokszor kell le­írni, elmonda­ni mindazt, ami segít a he­lyes szemlélet kialakításában, hogy ne csak az utólagos gyors intézkedés, hanem a megelőzés legyen mindenki­nek a legfőbb gondja, mind- azoké. akik tehetnek valamit a jövőt is szolgáló valóban létfontosságú, közös ügyünk érdekében. F. TÓTH PÁL Ha eltörik a vagon... A MÁV egyik legfonto­sabb üzemága a vagonja­vítás. A tehervagonok, tar­tályok, különlegesek, vala­mint a személyszállító ko­csik közlekedtetése csak a maximális biztonság meg­teremtésével lehetséges. A közlekedő vagon viszont gyakorta meghibásodik. Ki­sebb mértékben a termé­szetes elhasználódás követ­keztében. „ A kárt emberi gondat­lanság, hanyagság, és ga­rázdaság okozza. A vago­nokból már daru rakja kP az árut, targonca forgoló­dik a „G” kocsikban, ame­lyek háromszáz mázsa ter­het is képesek elvinni. A nyitott kocsikba rakott gépek, faáru stb. a rossz rakodás következtében, közlekedési hiba miatt is, gyakorta törik a járműál­lományt, azaz a vagono­kat. Az országban öt olyan üzem van, mint a dombó­vári, amely kizárólag va­gonok javításával tölti ki termelési kapacitását. Ri­portsorozatunk már csak azért is aktuális, mert ti­zenöt éve írtunk az ott dol­gozó lelkes kollektíva munkájáról. • I. — Megjavítjuk. Akárki tö­ri is össze, akkor is megja­vítjuk. — Mikolovics János mondja ezt, aki nyugdíjas és a vasúton negyven év és 116 napot dolgozott, most nyugdíjas. De bejött megint a vagonjavítókhoz, nem tud elszakadni tőlük. Nagy han­gú, erős akaratú, kiváló mun­kásember. Érti a vagonok, mozdonyok javítását, olyan ember, akiből már csak talán tucatnyian vannak a dombó­vári üzemfőnökség vagonja­vító részlegénél. Nyolcvanan dolgoznak itt. A műhely „szorult” helyzetben, rendkí­vüli körülmények között, olyan munkahelyen, amely műhelynek a mennyezete a nagy ég, a „padlója” pedig olajtól-sártól ragacsos vala­mi — nem föld, nem beton. Kertész Tamás mérnökfő- intéző, részlegvezető fiatal ember. Lelkesen beszél ar­ról, hogy a fenében tudják úgy összetörni a vagonokat, miként lehet annyira gon­datlan valaki, hogy a vagont úgy összetöresse, mintha prés nyomta volna össze?! S ezek a beteg tehervagonok itt kötnek ki, ebben a négyszáz méter hosszúságú üzemben, amely három vágány széles­ségű. Itt naponta úgy har­minc vagont javítanak meg. Van, amelyik csak rugócse­rét kíván, olyan is akad, amelyiknek fél oldalát, hom­lokzatát cserélik le. — Nem menne másként itt a munka, ha nem olyan em­berek lennének köröttünk, akik most is itt vannak. Tudja, hogy mi vagyunk ta­lán a legfiatalabb üzem itt az üzemfőnökségen? Nem magasabb az átlagéletkor a Mikolovics János, negy­ven év, száztizenhat nap rális idejében, amikor a vá­rosi iparosítás kezdődött, el­mentek, jobban fizető, ké­nyelmesebb munkára. Ezek közül már sokan visszajöt­tek, pedig iszonyúan nehéz itt a munka. Nem vagyok emberkerülő, de talán, ha húsz munkással találkoztam. A többiek bent a vagonokban, azok alatt, Kertész Tamás harmincnál. Tavaly is leg­alább tíz fiú jött hozzánk. Jönnek vissza azok is, akik a hetvenes évek konjunktu­Gubicza István Mondani sem szükséges ezt. Csak oda kell irányítani a tekintet, a fényképezőgép lencséjét, és máris tiszta a kép. A vas ugyebár nehéz, az is a tulajdonsága, hogy télen az ember kezére fagy, az is, hogy nyárop felégeti a te­nyérbőrt. Hát akkor még nem szóltunk arról, hogy vagont nem lehet — lehetne persze, ha volna rá pénz — zárt csarnokban javítani. Van egy „csarnok”. Száznegyven mé­ter hosszú. A széljárta olda­lát falazták be rossz bádo­gokkal, ide rakták a kisegítő műhelyeket, valahogy fogja az időt, a féltetőről ezt nem tudom elmondani, mert most is durrogtatja a szél a rozs­daette lemezeket. Amúgy há­rom oldalról tehát a műhely nyitott. Pontosan úgy, hogy ide betűz a nap, és a télen félméteres havat kellett ki­hordani, hogy reggelente a munkát kezdeni tudják. Gubicza Istvánt itt eszi az idő, a vas, meg az a nagy akarata, mely itten tartja, hány éve is? — Közel negyven. Egy he­lyen. Mindig itt. A vagonok Az emberek főleg a vagonok alatt dolgoznak, most csapágyat cserélnek \ # ________________________ a latt, a kerékpárok között, a csapágyak, rugók mellett. Csöpög rám az olaj, nyakam­ba zúdul a vagonból a lé, ki tudja milyen lé! S aztán úgy összeragaszt bennünket en­nek a szép munkának min­den piszka, hogy nem tu­dunk egymás nélkül élni. No, azért Gubicza nem negyven éve van a vasúton, utána járok,. könnyű, hiszen együtt inaskodtunk, én más szakmában, de ő később, két évvel később kezdte a szak­mát 1949-ben. (A befejezőrész holnapi számunk 7. oldalán.) PÄL.KOVACS JENŐ Fotó: Bakó Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents