Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-15 / 63. szám

A MÁRCIUS Nemzeti ünnep 15 A Nap kél 5.57 — nyugszik 17.50 órakbr CSÜTÖRTÖK A Hold kél 15.07 — nyugszik 5.23 órakor Százharminc evvel ezelőtt, 1854. március 15-én szü­letett, és 63 éves korában, 1917-ben hunyt el Emil Adolf Behring Nobel-díjas német bakteriológus. V ____________________________ _J O A TÖRTÉNELMI bor­vidék hagyományos borver­senyét március 29-én rende­zik Szekszárdon. A beneve­zett mintákból 3—3 darab 7 deciliteres szabvány üvegek­ben kell a bort leadni az ál­lami gazdaság Garay téri pincészetében 22-én, 23-án és 26-án reggel fél 8 és dél­után fél 4 között. A A POLITIKUS MA­DÁCH címmel emlékkiállí­tás nyílt Dunaföldváron, a Vármúzeumban. A kiállítás június 30-ig tekinthető meg. * hAlözatAtépItési munkát kezdett a napokban Pakson, két trafókörzetben a DÉDÁSZ. Az egymillió fo­rintos beruházás eredménye­képpen a város több utcájá­ban megjavul az áramellá­tás. ^ KETTŐRE EMELKE­DETT a dunaharaszti általá­nos iskolában felrobbant második világháborús grá­nát halálos áldozatainak a száma. Az Országos Trau­matológiai Intézet intenzív osztályán szerdán, a kora délelőtti órákban — a min­denre kiterjedő, gondos or­vosi ápolás ellenére — meg­halt a 9 éves Kuti Ibolya, a robbanás életveszélyes sé­rültje. + GÁZOLÁS. Komárom megyében, Bakonysárkány külterületén Gaál Frigyes 49 éves paksi lakos személy- gépkocsijával elütötte az út­test szélén kerékpárját toló Varga János 56 éves faki­termelő, móri lakost, aki a helyszínen meghalt. A bal­eset körülményeinek tisztá­zására és a felelősség meg­állapítására a rendőrség vizsgálatot indított. Nagyon sokan egyedül a vájár foglalkozást társítják a bánya- műveléshez, Még az idősebb ge­neráció is keveset tud arról, hogy milyen egyéb szakmákat is igényel ez a munka, a fiata­lok pedig még tájékozatlanab­bak. Ismerve a bányászat mai munkaerőgondjait, elsősorban a pályaválasztás előtt állóknak igyekszik segítséget nyújtani a Petőfi rádión 13 órakor kezdő­dő műsor, melyet a pécsi kör­zeti stúdió munkatársai készí­tettek. A tv 1-es programján 21 óra 25 perckor jelentkezik a Hat­vanhat, melynek vendége Nyit- rai Ferencné dr. államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal el­nöke. A Kőszívű ember fiai című magyar film első részét 20 órától láthatjuk a tv l-es programján. # MEGKEZDTÉK a liba­keltetést a faddi Lenin Tsz baromfitelepén. A tervek és a már megkötött szerződé­sek szerint az idén 160 000 naposlibát keltetnek és érté­kesítenek, főleg háztáji és kistermelők részére, 30 ezer­rel többet, mint tavaly. Tegnapra virradó éjjel, pontosabban 12-én este 11 óra körül az 5-ös ÉPFU egy különleges trailervontató Tátra tehergépkocsija, Budapest irányából Pécs irányába ha­ladva, Kakasd térségében letért az úttestről, és a jobb oldali árokban egy fának ütközött. Az eddigi megálla­pítások szerint a gépkocsi vezetője, Hajas Ferenc pécsi lakos, elaludt vezetés közben, ő könnyű sérülést szen­vedett, utasa, Lukács Ferenc, ugyancsak pécsi lakos, azonban a helyszínen meghalt. Az anyagi kár, feltétele­zések szerint, megközelíti az egymillió forintot. 8-13 fok Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: északon, északkele­ten jobbára derült, másutt változóan felhős idő várható. Főként északon valószínű több órás napsütés. Szá­mottevő eső nem lesz. Időnként megélénkül a keleties szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Tegnap délelőtt Szekszár­don tartotta a TSZKER te­rületi bizottsága soros ülését, amelyen a múlt évi munkát értékelték. Mónus István el­nök azt az erőfeszítést mél­tatta üdvözlő szavaiban, amely jellemezte a központ munkáját: mindig a taggaz- daságdk érdekét igyekeztek a legjobban szolgálni, a nehéz gazdasági körülmények kö­zött. Boldis István igazgató el­mondta, hogy nyereséggel dolgoztak a múlt évben, a gazdaságok felkínálta árut jó áron értékesítették, és az áru-, eszköz- és anyagbe­szerzésben is a termelőszö­vetkezetek érdekét tartották szem előtt. Gond akadt né­hány növényvédőféleség, gép-, és alkatrész, valamint más eszköz beszerzése tekin­tetében, ám az mindenkép­pen előny, hogy a Tolna me­gyei termelőszövetkezetek „képviselete” megtörte szá­mos régi nagyvállalat mono­póliumát a felvásárlás, érté­kesítés és beszerzés terüle­tén. A minimális haszon — kb 7 millió forint — a nyolc- százmillió forint körüli for­galom mellett azt is példáz­za, hogy nem nyereségérde­keltségű a TSZKER, inkább a taggazdaságok javát tart­ják szem előtt. A területi bizottság, amelynek tagjai a tájkörze­tek választotta termelőszö­vetkezeti elnökök, meghall­gatva Czink Béla, Jándi Jó­zsef, Nagy János, és más ve­zetőségi tagok véleményét, úgy határozott, hogy az öt éve fennálló közös vállalat folytassa bevált kereskede- lempoltikáját, keresse az új módszereket a mezőgazdasá­gi termékek jobb értékesíté­se érdekében. A tanácskozáson elisme­réssel szólt a területi köz­pont érdekvédelmi, értékesí­tő és gazdasági munkájáról Horváth József, a TESZÖV titkára, Imreh Alpár, az MSZMP megyei bizottságá­nak munkatársa, Magyar Já­nos, a megyei tanács főelő­adója. Elfogadták a területi köz­pont idei munkatervét, az el­lenőrző bizottság jelentését.- Pj ­OL VAST AM Demokrácia a gyakorlatban Tegnapi lapunkban a TAÉV munkásgyűléséről ol­vastam. íme, amit írunk, mondunk, hirdetünk nap mint nap hosszú évek óta, mindinkább gyakorlattá lesz. Tudjuk, „fent” nincs baj, „középütt” is sokat javult már a helyzet, hanem „alul” nem mindig egyértelmű a kép. Nevezetesen arról van szó, hogy az országos vezetés nemcsak helyesli, hanem egyértelműen meg is kívánja a demokratizmus érvényesülését. A középvezetés ha­sonlóan számít arra a hallatlan nagy erőre, amit a dolgozó kollektívák őszinte véleménynyilvánítása je­lent. Legalul, a közvetlen munkahelyeken azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. Sem a gazdasági, in­tézményi Vezetés nem mindig örül annak, ha az em­berek kinyitják a szájukat, és esetleg másként mernek gondolkodni, mint azt feletteseik elvárják, sem a tár­sadalmi vezetők, vagy Vezetőszervek nem repesnek az örömtől a más vélemények hallatán. A TÁEV-nél amolyan formabontás történt. Megszó­laltak a dolgozók, a legilletékesebbek. Elmondták véle­ményüket, meg is hallgatták azokat. Bizonyára nem lesz haszontalan. — igy — Munkában a csányi dinnyések Az erdők védelméről Napjainkban minden ed­diginél nagyobb méretű er­dőpusztítás, környezetrom­bolás és a közös vagyon sé­relmére elkövetett bűncse­lekmények sorozata tapasz­talható a szekszárdi domb­vidéken. A mezőőrök bejelentése alapján az elmúlt napokban néztük meg a jogtalan fa- kitermelések színhelyét. A kitermelések zöme egy­értelműen szőlőtám-beren- dezés beszerzése érdekében történik, amit a méretre vá­gás is bizonyít. A megnézett területeken a kitermelt fák értéke 2500 Ft és 25 000 Ft között válta­kozik. A jogtalan fakitermelők felkutatása, feljelentése és ellenük az eljárás lefolyta­tása folyamatban van. Meggyőződésünk, hogy ha­tékony intézkedést csak. kö­zös összefogással tehetünk. Az Aranyfürt Termelőszö­vetkezet vezetősége a saját hatáskörében mindent meg­tesz annak érdekében, hogy ezt a társadalomra és kör­nyezetre egyaránt veszélyes folyamatot megállítsa. KAPOSI ISTVÁN Hangverseny­előzetes Az Országos Filharmónia 6. hangversenyére Szekszár­don, e héten, pénteken — március 16-án — este fél nyolc órai kezdettel kerül sor a megyei művelődési köz­pont színháztermében. Az ér­deklődéssel várt esemény vendégszereplője az egy és negyedszázados Budapesti Filharmóniai Társaság Zene. kara, mely oroszlánrészt vál­lalt — és vállal napjainkban is — a magas színvonalú ma­gyar hangversenyélet megte­remtésének munkájából. A kitűnő — hazánk határain kívül is jól ismert — zenekar hangversenyműsorát három Beethoven-szimfónia előadá­sa alkotja. Elhangzik a C- dúr, a B-dúr és a C-moll, az I., a IV. és az V. szimfónia a kétszeres Liszt-díjas, Kos­suth-díjas, Érdemes művész, Kórodi András vezényletével Országszerte munkához láttak a csányi dinnyések. A Heves megyei község la­kóinak nagy része már el­hagyta otthonát, hogy a ko­rábban megkötött szerződé­sek alapján az ország külön­böző vidékein dolgozzon a dinnyeültetvények előkészí­tésén. A dinnyemagot a fó­liasátrakban gyepkockákba vetik, s majd a kikelt pa­lántákat ültetik a szabadba. A VOLÁN ill. sz. Vállalat Szekszárd, március 15—25-ig a BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL rendezvényeire utazóknak rendkívüli kedvezményt nyújt. A 11. sz. Volán Vállalat járataira menettérti jegy váltható: Szekszárd, Paks, Dunaföldvár autóbusz pályaudvarok jegypénztáraiban. A fesztiválra utazó csoportoknak a különjárati autó­busz I. díjtételéből 30 százalék kedvezményt biztosítunk. Várjuk kedves utasainkat, és készséggel állunk rendelkezésükre. (673) A januárban megtartott évzáró-évnyitó egységgyűlé­sek lényegében meghatá­rozták az idei kiképzési, szolgálati feladatokat a párt­határozatok, parancsok, utasítások alapján. Ezek a feladatok az egységek egész személyi állományát egyfor­mán érintették. Hogy ebből közvetlenül mi az egyén — pontosan, minden egyes munkásőr — feladata, azt a kisebb közösségekben, a szakaszokban, a rajokban határozzák meg. Ennek a feladatnak felel­tek meg a közelmúltban sor­ra megtartott alegységgyűlé­sek, amelyekkel egyúttal megkezdődött az idei kikép­zés is. Az évnyitó alegységgyűlé­sek tapasztalatait Nagy Fe­renc, a szekszárdi Cséby Jó­zsef egység parancsnoka fog­lalta össze. (Ezek a tapasz­talatok érvényesek a me­gye egész munkásőr-állomá- nyára.) — Ezeken az alegységgyű­léseken hirdettük ki az ál­lományparancsot. Ez kitért az állománycserével együtt járó szervezeti intézkedések­re is. A leszerelők, a tarta­lékosok kiváltak a szervezet­szerű, tényleges állományból, helyükre újak kerültek. Tör­téntek cserék a parancsnoki, a törzsállományban, tehát mindenki megkapta a beosz­tását, feladatát. — Az alegység-gyűléseken minden munkásőr személyre szólóan kapta meg a felada­tát, úgy, hogy a szolgálati naptárnak megfelelően mi­kor, melyik napon milyen kiképzésen, szolgálatban kell részt vennie. Megvitatták azt is, hogy a szocialista verseny­mozgalomban a jobb ered­mények érdekében mit kell tenniök a legkisebb kollektí­váknak, a rajoknak; kinek kell a lőkiképzésben javítani. Fontos helyet kapott a kö­zösségi szellem további javí­tása. Tehát az, hogy ne csu­pán a parancsnokok feladata legyen a munkásőr egyéni gondja-baja, törődjön, fog­lalkozzon egymással, elvtár­si, baráti légkörben az egész kollektíva, ahogyan az már a hagyományokból ered. Mindenütt elhangzott: az elvtársi, baráti kapcsolatok javítják a fegyelmi helyze­tet, megelőzhetik a rendkívü­li eseményeket. — Az idei feladatokhoz tartozik az idővel való jobb gazdálkodás, csökkenteni a kiképzésre fordított, járulékos időt, hatékonyabbá tenni a kiképzést. Tulajdonképpen már nem újsütetű dolog a bázishelyeken folytatott ki­képzés, most egyre inkább erre tesszük a súlyt. Nem kell Szekszárdra utaztatni, teszem fel, a faddi, a báta- széki szakaszt, hanem a fog­lalkozásvezető megy oda, a szükséges eszközökkel, fel­szereléssel együtt. A kiképzés menetét úgy állítottuk össze, hogy a le­hetőség szerint elkerüljük a termelésben a csúcs-idősza­kokat — egyébként az üze­mek párt- és gazdasági ve­zetőit is meghívtuk az al­egység-gyűlésekre; kísérjék figyelemmel a kiképzést, amelyet március végére, má­jus és augusztus végére ik­tattunk naptárba. Nálunk az egységnél egyelőre még nin­csenek meg a feltételek a koncentrált, tábori körülmé­nyek között tartott kiképzés­re. — Az évi kiképzés menet­rendjének összeállításában még egy tényezőt kellett fi­gyelembe venni: Tudjuk, drága a munkaidő, ezért tö­rekszünk arra, hogy csak a legszükségesebb mértékben vegyük ki a munkásőröket a termelőmunkából. De ha­sonlóképpen drága a szabad idő is. A legtöbb ember a szabad időben is dolgozik, ezért csak tisztelettel fizet­hetünk a szabad idejüket fel­áldozó munkásőröknek. B. I. KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő; FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes; SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség; Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- FL Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v __________________________________________________________________________________________________________________;-------------------------------------------------------------------------------------------------------------­T SZKER A tangazdaságokat szolgálták Boldis István igazgató jelentését terjeszti elő a bizott­ságnak a múlt évi tevékenységről

Next

/
Thumbnails
Contents