Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-15 / 63. szám

1984. március 15. TOLNA V 41S£PÜJSAG FIATALOK FIATALOK Amikor legutóbb — 1845. szeptember 26. és október 7. között megyénkben jártál, azt írtad S. K. emlékkönyvé­be, hogy vén épület a világ és nagyon alacsonyra süly- lyedt. Ha egyenesen akarsz járni benne, akkor beütöd a gerendába a fejed. Tudtad azt is, hogy meg kell hajolni ha a fejtörő gerenda elle­nedre van... Persze, ilyennek ismertünk meg, hogy inkább, betöröd a fejed, semhogy meghajtsd derekad. Jó lenne ezt tőled megtanulni. Mostanság a magad kora­beliekben is fellobban a sza­badság és szerelem érzése. Nekik is e kettő kell.. Tudják jól, hogy-megváltozott e fo­galom. Kitágult. Nemzetközi rangot kapott. Ma már nem elegendő néhány százezernyi négyzetkilométeren belül sza­badon élni. Ennek az egész gömbnek a szabadság szelle­mében kell forogni. Most a száguldó fújó paripák he­lyett rakéták sorakoznak a kivívandó „diadalra”. Ezek riasztják a szerelmet is. Ezért kapkodva szeretke­zünk és alig szeretünk. Fé­lünk az időtől. Rohanunk és nem figyelünk egymásra. A szavak sem olyan súlyosak már. Inkább az írásnak hi­szünk. Ezért sok papírt. fo­gyasztunk. A múltkori leve­lemben elfelejtettem megír­ni, hogy találkoztam annak a „Méhek s virágok kertednek lakói” » Méhes, virágos kert legyen szíved;" leszármazottjával, akiről an­nak idején éppen itt me­gyénkben, A magyar nemes című versedet írtad. Te Sán­dor, tudod, hogy ez is ép­pen olyan, mint az öregjei voltak? írtad ebben a vers­ben, hogy „jól készítsd, pa­raszt az utat”. Képzeld, van még több településünk, ahol a községpolitikai feladatok között első helyen szerepel az útépítés! Így márciusban mindig emlegetünk téged. Különösen a gyerekeknek tetszel még mindig. A múltkor mondta egy kisfiú, hogy azért vá­lasztott példaképül, mert két kilométert futottál a halál előtt, ö is jár rendszeresen edzésre... Azt is elfelejtettem megírni, hogy a méhes kö­rül — tudod, Borjádon — most már nincs olyan csönd. A négy ökör nyomát is csak az útpadka őrzi, meg a te költeményed. Azért akad ám még aki választ csillagot! Mellékelten küldök itt né­hány fotót a méhesről, kol­légám, Kapfinger András fényképezte a tiszteletedre. Most megint fölkeresik majd néhányan. Szokás lett ez is. Tudod, arra gondoltam a múltkor, hogy idősebb lettem nálad. Te örökkön ifjú ma­radsz és nem léped át a számodra rendelt időt. Az alig három évtizednyi éle­tedbe sűrítettél minden lán­got, lázadást. Idő előtt égtél el. Vajon mi a jobb, lassan melegíteni, vagy lobogva he­víteni ? Zárom levelem, mert ké­sőre jár. Ma nagyon szép ta- vaszias idő volt. Ja! Elfelej­tettem azt is megírni, hogy a múlt hónapban az Alföl­dön igazán puszta volt ám a puszta... Békésben, Csongrád- ban tombolt a tél. Kamio­nok, személygépkocsik vesz­tegeltek hózár alatt. Volt, aki a saját udvarán fagyott meg. Biztosan megijedt a látvány­tól. Reméljük, hogy a Józse­fekkel, Benedekekkel meg­hozzátok a meleget. Ehhez kívánok valamennyiünknek minden jót. Gyakran olva­som verseidet. Üdvözöllek a régi barátsággal: DECSI KISS JÄNOS „A barátságnak méhét is bevedd;” Levél Petőfi Sándorhoz „Ha nyílik benne szerelem virága,” Keretjáték az atomerőmű-építkezésén Elvetették a MAG-ot Közel hatvan KlSZ-alap- szervezet működik az atom­erőmű építkezésének terüle­tén, és ez a terület még föld­rajzilag sem kicsi, ráadásul érvényben van vagy hat— nyolc féle munkarend. Ilyen körülmények között igazán nem könnyű az alapszerveze- tek munkájának irányítása, összehangolása. Egymás kö­zött sem egyszerű a kapcso­latok fenntartása. — Az építkezés KISZ-bi- zottsága 1982 végén találta ki és 1983 tavaszán vezette be a MAG-ot — mondja Németh Sámuel, a KISZ-bizottság titkára. — Ez részben keret­játék, részben pedig KISZ-es érdekeltségi rendszer. Az el­telt idő tapasztalatai alapján már mondhatjuk, hogy bevált forma ez, ami persze még egyes elemeiben csiszolásra szorul, folytonosan igazíta­nunk ’kell a körülményekhez. Azonkívül, hogy összefogja, keretbe foglalja az alapszer­vezetek munkáját, alkalmas a KISZ-en kívüliek bevonására és az alapszervezetek közötti kapcsolatok erősítésére. A KISZ-bizottság az egyes ren­dezvényekhez szükséges anyagiak megteremtését is segíti. — Mit jelent a MAG? — Utail természetesen az atommagra, arra a magra is, amit az alapszervezetek je­lentenek az építkezés életé­ben, de kérem, fogjuk fel mozaikszóként, és akkor a mozgó alapszervezetek grupp, jának felel meg, ami prakti­kusan játékunk célját is megfogalmazza. A mozgó szó tervező, gondolkodó tag­jai képességeit használó, kezdeményezőkész, vállalko­zó alapszervezetekre utal. Az előzőekben felsoroltakon kívül azt is vártuk a játék­tól, hogy felszínre hozza a közösségi és az egyéni kez­deményezőkészséget. Ez a reményünk valóra is vált, sőt, olyan hatása is volt, amire nem számítottunk. Az értékelés során kirajzolódtak annak vonalai, hogy egyes alapszervezetek mire képe­sek, és ezen belül megtudtuk, hogy mikor, melyik alapszer­vezetre lehet számítani a szervezésben, kulturális te­rületen, vagy éppen a sport­ban. Segítette tehát az alap­szervezetek, és azok tagjai­nak jobb megismerését, fel­élesztette a versenyszellemet, játékos, szórakoztató eleme­ket is tartalmazva. Éppen ezért döntött úgy a KISZ- bizottság, hogy a játékot folytatni kell. — Milyen módszerekkel értékeltek? — Erre a kérdésre jobban tud válaszolni Perge József, KISZ-bizottságunk tagja, a MAG szervező bizottságá­nak vezetője, a Gyár- és Gépszerelő Vállalat KISZ- vezetőségének titkára. — Kidolgoztunk egy ponto­zási rendszert, ennek egy­sége egy helyi „fizetőeszköz”, a Gruppon. Havonta érté­kelte a szervező bizottság az alapszervezetek munkáját, és az előre kiírtak alapján ítél­tük oda a Grupponokat egy- egy rendezvény megszervezé­séért, az azon való részvé­telért. Természetesen csak az előre bejelentett, és ellenőr­zött programokat fogadtuk el. Az eddigi tapasztalatok alapján kiderült, hogy mely területek maradtak ki eddig az értékelésből, ezeket most hozzá kell venni. Olyan ará­nyokat kell kitalálni, hogy az megfeleljen a tényleges teljesítménynek, tehát egy- egy rendezvénnyel ne lehes­sen kiugrani, az éves folya­matos munka kapja meg a maga jutalmát. Az év végén rejtvényfüzetet adtunk ki, majd az értékelés után ifjú­sági napon rendeztük meg a döntőt, ügyelve arra, hogy a vetélkedő pontozása jelent, sen ugyan vonzerőt a meg­hívott első tíz alapszervezet számára, de ne lehessen csak ezzel igazságtalan előnyhöz jutni. A győztesek megér­demlik, hogy nevük szerepel­jen. Tehát az elmúlt moz­galmi év MAG-keretjátékát az Erőmű Beruházási Válla­lat építész-alapszervezete nyerte, második lett a Paksi Atomerőmű Vállalat igazga­tási alapszervezete, harma­dik pedig a PAV karbantar­tási főosztályának II. alap­szervezete. — Beszéljünk egy kicsit a részletekről? — A játék első 10 hónapja során volt 162 bejelentett rendezvény, ezeken 4800— 5000 fiatal vett részt, ami je. lentős szám, figyelembe vé­ve, hogy 1200 KISZ-tagunk van. Év közben nyolc MAG- napot tartottunk, amelynek a szervezését licitálási alapon kaphatták meg az alapszer­vezetek. A pontozás alapja az volt, hogy a rendezvény milyen szintű, és hogyan tudtak rá mozgósítani. Az idén a legfontosabbnak an­nak a kidolgozását tartjuk, hogy más szervek rendezvé­nyein való részvétel is szere­peljen az értékelésben. Érdekes kísérletbe kezdett az építkezés KISZ-bizottsága, a társadalmi szervek és az alapszervezetek előre terve­zett programját, a társadal­mi ünnepeket, évfordulókat, a különböző munkarendeket figyelembe véve, számítógé­pes rendezvénytervet készí­tettek. Ebből minden alap­szervezet tudhatja, hogy mi­kor, hol, ki, mit rendez, és eldöntheti részvételét, vagy kapcsolódását a politikai, kulturális vagy sportrendez­vényhez. Segítséget nyújt az alapszervezeteknek az egy­másra épülő testületi ülések kidolgozott rendszere is. Ez egyúttal a KISZ-bizottság akcióprogramja is, kiegészít, ve az üléstervvel. A kísérlet tapasztalatairól mqst még korái lenne szólni. A MAG- ról viszont egyértelműen ki­derült, hogy nem egy elve­tendő ötlet, a gyakorlat bi­zonyította életrevalóságát. Az idei játék a forradalmi ifjúsági napokkal veszi kez­detét. IHÁROSI IBOLYA A Pannónia Tsz KISZ-titkára A bonyhádi Pannónia Ter­melőszövetkezet KlSZ-titká- ra, Gscheidt János igazán nem tartozik az unatkozó fiatalok közé. Pontosan tíz évvel ezelőtt lett tagja az 504-es számú Ipari Szak­munkásképző Intézet iskolai szervezetének. Az eltelt tíz esztendő sok változást ho­zott az életében, hiszen az­óta már egy téesz alapszer­vezetének titkára, aki na­ponta végzi elektrolakatos teendőit a műhelyben, részt vesz a szocialista brigádok minősítésben és KISZ—párt összekötőként tevékenykedik, irányítja és segíti társait. „Civilben” a Hangulat együt­tes vezetőjeként zenél. Két éve tagja a termelőszövetke­zet pártalapszervezetének. Tavaly jól végzett munká­jának elismeréséül a KISZ KB dicsérő oklevelét vehet­te át. Dolgozik. —• Nem sok ez egy kicsit? — Én úgy érzem, hogy nem. Az ember fiatalkorá­ban képes az átlagnál na­gyobb teljesítményekre is, és ha amit tesz, meggyőző­déssel is csinálja, akkor sok­szor észre sem veszi, hogy éppen dolgozik. A zene meg örömet jelent nekem is, tár­saimnak is. — Szeretném, ha bemutat­ná az alapszervezetet és munkájukat. — Szövetkezetünkben százharminc harminc éven aluli fiatal dolgozik. Közü­lük az aktív KISZ-tag hu­szonegy. A téeszben dolgo­zó fiatalok esetében komoly gond a szétszórtság, a mun­kából adódó időbeli elfoglalt­ság. Nálunk a megoldás egyik módját az jelenti, hogy igyekszünk az azonos mun­kahelyen dolgozókat aktivi­zálni, és a munkájuk foly­tán leterhelteket pedig meg­bízott vezető alapján tájé­koztatni. A mezőgazdaság­ban eleve három hónap ki­esik, amikor a kampány- munkák jelentkeznek. Ilyen­kor ez kell, hogy jelentse a KISZ-feladatot — a jó mun­kavégzés! Elvünk aki aktí­van akar részt vállalni a munkákból, az megteheti, a lehetősége ennek adott. A termelőszövetkezet vezetősé­ge • maximális támogatást biztosít számunkra. Tavaly például húszezer forintot kaptunk. — Hol tudnak összejönni? — Van egy szépen beren­dezett ifjúsági klubunk a központi iroda épületében, ami állandóan rendelkezé­sünkre áll. Heti programok szerepelnek a Pannónia Hír­adóban, és a nyitottságra jel­lemző, hogy mindenkit szí­vesen látunk. — Mi szerepel az idei programjukban ? — A taggyűlés által elfo­gadott programban első he­lyen a kampánymunkák túl­óráinak és vasárnapi mű­szakjainak a vállalása áll. Társadalmi munkát válla­lunk az új, agrokémiai te­lepen is. Az állami és párt- szervezetek által szervezett megemlékezéseken aktív részvételt kívánunk elérni, az ifjúsági vitakör munká­jában pedig politikai, oktatá­sok és helyi problémák meg­oldásainak lehetősége és an­nak megoldása szerepel. — Milyen kapcsolataik vannak más szervezetekkel? — A Ruhaipari Szövetke­zet KISZ-szervezetével, a Malom utcai óvodával élő a kapcsolat, és az új, III. szá­mú iskola úttörőivel és KISZ-szervezetével alakí­tunk ki munkakapcsolatot. A téesznek egy NDK-szövetke- zettel van ismerettsége, amit mi is szeretnénk élővé tenni, az ott élő fiatalok, a gazda­ság, a munka és az üdülés terén. Szeretnénk ha oda- vissza alapon már az idei év­ben eredményre jutnánk. — Hallottam egy felaján­lásról is... — Igen, a Nemzeti Színház építéséhez kívánunk hozzá­járulni egynapi munkabé­rünkkel. Ez a négy-ötezer fo­rint is segít valamiben, de a téesz szocialista brigádjai is tettek már hasonló fel­ajánlást. — Az új KISZ-tagokkal mi a helyzet? — Velük azonnal leülünk beszélgetni, megismertetjük őket a munkánkkal és fel­adatot adunk nekik (teljesít- hetőt!), és természetesen se­gítjük a munkahelyi beillesz­kedésüket is. Deér Lóránt műhelyvezető és Galambos Károly ágazatvezető pedig bennünket vett a szárnyai alá és segít nekünk. Mi úgy érezzük, ha minden téesz ve­zetősége ilyen feltételeket és segítséget nyújt a fiatalok­nak, mint a mienk, akkor ak­tív és hasznos munkát tud­nak ott is végezni. szs.

Next

/
Thumbnails
Contents