Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-11 / 35. szám

1984. február 11. 'NÉPÚJSÁG 7 A közösségi élet lehetőségei Pörbölyön A több mint hatszáz lelket számláló település nem mos­tohagyerek a bátaszéki ta­nácsnál. A társközségek önál­lósága jellemzi. A kialakított házhelyeken új épületek nő­nek fel, s a lakosság összefo­gásával is szép eredmények születtek. Nagy-nagy gondja a közös tanácsnak, és főleg a helyieknek, hogy nincs egész­séges ivóvizük. A közösségi élet lehetősé­geit kívántuk kutatni, amikor Pörbölyt választottuk úticél­nak. Azt akartuk megtudni, mennyire érzik szükségét a napi — munka utáni — össze­jöveteleknek, mit tesznek azért, hogy hasznosan, kultu­ráltan tölthessék el a szabad idejüket a fiatalok és idősek. Foglalkoztatott bennünket az is — tudván, a székhelyköz­ségben, Bátaszéken nem meg­oldott még a művelődési ház irányítása —, hogy ez meny­nyire hat ki az említett társ­község kulturális életére. Első utunk Bátaszékre, a közös tanácshoz vezetett, ahol Bognár Jenő tanácselnökkel beszélgettünk: — Tulajdonképpen azon is múlik a közösségi élet hogy van-e, aki összefogja az em­bereket — kezdte a beszélge­tést Bognár Jenő, majd így folytatta: — Pörböly ebből a szempontból szerencsés. A hozzánk tartozó települések közül ez az egy az, ahol moz­gás van, mert a Szalai házas­pár összefogja a munkát. Aztán sorolja az eredmé­nyeket. Megtudjuk, hogy a hagyományőrző csoport, ke­vés támogatás ellenére is szép sikereket ért el. Nem csodát csinálnak, de feltétlenül meg­érdemelnék a szakmai segít­séget. A tervek szerint a ta­nács is támogatja őket azzal, Megtudtuk tőle, hogy 1982- ben vették át a „kulturális témát”, rossz technikai esz­közökkel, eléggé „lerongyo­lódott” 'felszereléssel együtt. Szükséges volt a lemezjátszó, televízió megjavítása. Vásá­roltak egy nagy teljesítmé­nyű rádiós magnetofont is. Aztán a hagyományőrző cso­portra tereli a szót Szalai János, miközben egy borí­tékból színes fényképeket „varázsol” elő, melyen az augusztus 20-i aratófelvonu­lás szereplői vannak. Régeb­ben is bontogatta szárnyát egy csoport — mondja —, de nem volt aki továbbvigye. Hiányzott a szereplési lehe­tőség és sok egyéb. Most már a tanács is odafigyel ránk, támogat bennünket. Megtudjuk azt is, hogy az esetenkénti lemorzsolódások ellenére is növekszik a cso­portban tevékenykedő asz- szonyok száma, és foglalkoz­nak az utánpótlással is. Né­mi gondot jelent, hogy fiúkat kis számban tudnak bevon­ni a közös munkába. A kó- nyi verbunk változatát jár­ják a fiúk, az asszonyok pe­dig a summásélet dalai mel­lett sárközi népdalokat éne­kelnek. Szalai János elmond­ta még, hogy „nincs külön folklórja” Pörbölynek. Az okát abban látja, hogy az 500 holdas Mária Terézia- alapítványt először tizenkét család művelte, de ez kevés­nek bizonyult, ezért letele­pedtek máshonnan is embe­rek. Most ebből a közös ha­gyatékból kívánnak meg­menteni és bemutatni dolgo­kat. A hagyományápolásban nagy szerepe van Élő István­nak. Pörböly központjában már messziről szembetűnt a „MOZI” felirat. A lapos tete­jű épületben mindenütt rend. Az előcsarnok pénztárabla­kában a februári filmprog­ram és a heti két előadás időpontja vonja magára a fi­gyelmet. A helyiek szeretnek moziba járni, de csak akkor nagy a látogatottság, ha jó filmet vetítenek. Ez pedig nem mindig van így. A nagy­teremben, amelyet nemcsak hogy megfelelő összeget biz­tosít a csoport ruhatárának bővítésére. A tanácselnök is úgy vélekedik, hogy a társ­községek, így Pörböly kultu­rális életére kihat az is, hogy Bátaszéken nem megoldott még a művelődési ház vezeté­se. „Nincs egy központi em­ber, aki rájuk nézne.” Ápri­listól azonban ez a helyzet megváltozik, az új igazgató munkába állásával. Neki lesz a feladata, hogy összefogja, segítse a társközségek kultu­rális munkáját. A lelkes Szalai házaspár egyik tagját Szalai Jánost munkahelyén, a bátaszéki könyvtárban találtuk meg. Pörböly kis település, a Bátaszéktöl Bajára vezető út mellett. A szomszédos Alsónyékkel együtt mintegy 1734 lelket számlál. Elöljáróban ezt azért jegyeztük meg, mert annak ellenére, hogy ismerősen hangzik e település neve, nincs. A két települést — papíron — csak az utca­nevek különböztetik meg egymástól, vagy éppen az utca­nevek okoznak bonyodalmat. Ugyanis a pörbölyieknek érkező szállítmányokkal — éppen az alsónyéki címzés miatt — gyakran keresik Pörbölyt Alsónyéken. A pörbölyiek közösségi életének színtere Szalai János heti 16 órát tölt el a művelődési házban filmvetítésre, hanem egyéb műsoros rendezvényekre is használnak a nemrégiben felállított színpadon dobfel­szerelés árválkodik. Megtud­juk, hogy az „intézménynek” önálló zenekara van, és han­gulatos zenével szórakoztat­ja a mulatozást kedvelő pör- bölyieket. Évente hat bált szerveznek a községben, amelyeken általában vacso­rát is adnak a vendégeknek, mert így többen eljönnek, mint egy „sima” bálra. Most is éppen erre, pontosabban a hagyományos asszonybálra készülődnek, ahova férfiak­nak belépni tilos. Szalai Já­nos arról beszél, hogy szer­da és vasárnap kivételével minden nap van program, táncpróba, könyvtári köl­csönzés, klubfoglalkozás vagy egyéb alkalmi rendez­vény. Az idei terveikben sze­repel nóta- vagy népdalest és a lakosságot érdeklő isme­retterjesztő előadások szer­vezése. A nagyterem mellett még egy helyisége van az épület­nek. Ott helyezték el az 11181 kötetes letéti könyvtárat, melynek alapállományát a megyei könyvtár biztosította. Az állománynövekedés — melyet a bátaszéki könyvtár biztosít — évi 150—200 da­rab. A látogatottság „lehetne jobb Is”, an/nak ellenére, hogy tavaly 21 személlyel bővült az olvasók tábora. Érdekes dolgot említett meg Szalai János. Az olvasócsalogatás mellett azok is beiratkoznak a könyvtárba, akik csak kí­váncsiskodók, vagy éppen szereplői a klubban próbáló csoportnak. Meglátják a könyveket, talán olvasó lesz belőlük. — Hogyan, milyen eszkö­zökkel sikerül mozgósítaniuk a rendezvényekre? — érdek­lődöm. — Attól függ, hogy mire — mondja kísérőnk, majd így folytatja: — Társadalmi munkára elég egy-egy szó. Ha pedig olyan műsor van, ami érdekli az embereket, akkor egy plakát is csalogat. A közösségeket érintő egyéb rendezvényekre pedig — mert most csak a művelő­dést, szórakozást szolgáló le­hetőségekről szóltunk — ta­nácstag (társaimmal együtt mozgósítunk — eredménye­sen. Szalai János heti 16 órát tölt el szabad idejéből a mű­velődési házban. Ugybuzgal- mával, ügyszeretetével, hoz­záértésével és hasonlóan lel­kes segítőivel szervezi, irá­nyítja a pörböly! emberek közösségi életét. A meglévő eredmények azt bizonyítják, hogy érdemes kilincselni, érdemes tenni, mert azon a megkezdett úton, amelyen el­indultak, végig akarnak menni. Megéri. —él—ez. s.— Évtizede éneklők Lányok, asszonyok Mözsön Schmidt Józsefné vezényli az énekkart Mözs hétfőn esténként ugyanolyan csendes, mint más hasonló nagyságrendű község, de a tanácsháza „bez­zeg hangos”. Félreértés ne es­sék, nem a községi hivatalno­kok zajonganak, hanem eb­ben az épületben próbál hét­ről hétre a mözsi Bartók Bé­la ne» kar. A kórus gyakorta hallat magáról. Évtizede éne­kelnek együtt, a kórusének­lés gyökereit azonban mesz- szebb lehet keresni és találni. Akad a jelenlegi tagok között olyan is, aki már 1955-ben is énekelt. A tagok a természet rendje szerint cserélődnek, hiszen tanuló- és eladósorban lévő lányokról, kisgyermekes anyákról, háziasszonyokról lévén szó, akiknek heti élet- és munkarendjébe a hétfői próbakötelezettséget is illesz­teni kell. Kötelezettség. E mögött dalos kedvű vál­lalkozás húzódik, ami ritkán jelent terhet, fáradtságot. In­kább feloldó örömöt, valaho­va tartozást. A kórusszoba- mérete — ahol hetente össze­gyűlnek — éppen megfelel a jelenlegi létszámnak. A szé­kek szólamok szerint sorakoz­nak. A bejárat mellett vitri­nek őrzik az elmúlt tíz év fel­lépéseinek tárgyi emlékeit. Valójában tizenkét évről van szó, mert a kórus az 1972-es évet jelöli az újjászületés ide­jének. Ez a két év fiatalítás azonban nők esetében bocsá­natos bűnnek tekinthető. Az elmúlt év decemberében megtartott jubileumi hang­versenyüknek az egész falu örült. Számadás, és mint ilyen visszatekintés is volt ez. Elimerő, méltató, értékelő szavak helyett magukról az éneklő asszonyokról kellene írni. Külön-külön személy és név szerint azonban a har­mincnyolc tagról, az adott terjedelemben, szinte lehetet­len. Ki szólaljon meg tehát? Válasszunk? A sikerhez min­den tag hozzájárul. Egyetlen hang hiányát is megérzi az értő fül. — Miért járnak minden hétfőn ide, hiszen valamit otthon kell hagyniuk, félbe­maradt munkát, férjet, gyere­ket. .. ? (Elhatározom, aki el­sőként megszólal a kérdésre, őt faggatom tovább.) Pillanatra döbbent csend. Értetlenül egymásra néznek, aztán kórusban, mérsékelt hangerővel jön a válasz: — Mert szeretünk énekel­ni. .. És mert... Itt aztán az udvariasság biz­tosít zöld utat a szavaknak. Nézzük tehát az „ésmerte- ket”! „Mert jó itt”... „Mert vala­kivel jó együtt nevetni”... „Valaki egy kötésmintát, egy ételreceptet adott”... „Mert megtanultam alkalmazkodni másokhoz” ....... Mert olyan jó i zgulni egy-egy fellépés előtt”.........Mert jó közösség v agyunk”... „Mert megbe­csülnek, és én is becsülöm a másikat”... „Mert jó otthon krumplipucolás közben is egy-egy madrigált dúdolni”... Ezekért a mértékért az egy­kori mözsi lakosok most hét­főnként Bogyiszlóról, Tolná­ról és Szekszárdról is vissza­járnak. A közösséggé válást mi sem példázza jobban mint, hogy néhány éve a kórus tag­jai szabadságukat is azonos időpontban veszik ki, és együtt utaznak családtagja­ikkal a szomszédos országok népszerű kirándulóhelyeire. Szólhatunk-e az életkorról? Szólunk. A tizenhárom éves tanulólánytól, az ötvenhat éves nyugdíjasig találunk kó­rustagot minden korosztály­ból. Anya a lányával jön, unokatestvér az unokatest­vérrel, sógornő a sógornővel, szomszéd utcabeli a szomszéd utcabelivel énekel együtt. Egyszer egy évben aztán az otthonmaradottaknak, a fér­jeknek is megköszönik, hogy a hétfői terheket vállalva is osztoznak életükben. Ezen az egy estén az asztalokra fehér terítő kerül, természetesen enni- és innivalóval. Köszö­nettel elsősorban — és ezt szintén kórusban mondják — Thész Lászlóhoz fordulnak, aki nélkül félkarú óriásnak érzik magukat. Hasonló kö­szönet illeti a fenntartóikat is. A próbakezdésig van még néhány perc, és a szülői érte­kezletről jövőket is meg kell várni. Addig a legutóbbi fesz­tiválon — a kilencedik orszá­gos dalostalálkozón — Szolno­kon készült fényképek járnak körbe. Ezekből közlünk mi is kettőt. — Jövő hétfőn lesz egy új tagunk is — súgja Schmidt József né karnagynak egy ép­pen érkező kórustag. Aztán ugyanazzal a mozdulattal szintén súgva be is mutatja a majdani tagot... DECSI KISS JÁNOS FOTÓ: SIMAY ISTVÁN A kórus a szolnoki Tisza-ligetben

Next

/
Thumbnails
Contents