Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-02 / 27. szám
Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 21. szám ARA: 1,40 Ft 1984. február 2., csütörtök CIA-DOSSZIÉ (2. old.) POLITIKAI NEVELŐ MUNKA A VOLANPÄRTSZERVEZETEKBEN (3. old.) TISZTA FORMÄK, EGYSZERŰ VONALAK (4. old.) ÜGYINTÉZÉS (5. old.) TÉL TÁPÉN (3. old.) Fejet Haj tua A közösség iránti igény az ember termézetes ösztöne, még a legönzőbb embernek is szüksége van olyan közegre, amelyben jól érzi magát. Akkor is így van ez, ha az illetőben ez az igény nem tudatosodik, tehát az őt körüvevő különféle embercsoportokat — családot, barátokat, munkatársakat — nem nevezi közösségnek. Mindez az ember társadalmi lény mivoltából következik és függetlenül attól, hogy az egyénben megfogalmazódik vagy sem. Ebből következik az a természetes megbecsülés, ami az önzetlen, a másokért tenni hajlandó embereket körülveszi a családban, munkahelyen, lakóhelyen. A köztisztelet mértéke persze igen eltérő lehet, és arra is van példa megyénkben is. hogy nem kapnak elegendő figyelmet a fenti csoportba tartozók. A gazdaság és a társadalom jelen állapotában törvényszerűen került előtérbe az emberek életében az életszínvonal megőrzésének igénye. Az a felismerés is természetes, hogy a kívánt cél érdekében ma többet kell dolgozni, mint eddig kellett, a munkaidőben és azon túl is. Ez olyan helyzet, amivel számolni kell, # de számolni kell ennek negatív következményeivel is. Ha észreveszünk egy jelenséget, akkor már megvan a lehetősége, hogy tenni is tudjunk ellene. Nemrégiben egy nehézipari nagyüzem párttitkára panaszolta el, hogy azért is nehezebb lett a tagfelvételi munka, mert az elkötelezett, párttagnak alkalmas fiatalok várni szeretnének még a tagsággal. Ha ennek a várakozásnak az oka a tag- díjfizetési kötelezettség — mert erre is van példa —, akkor az illetővel nyilván foglalkozni kell még a felvétele előtt, de ha az idő hiánya a tartózkodás oka, az már elgondolkodtató. Hasonló a helyzet más társadalmi és tömegszervezetben is, nagyon meg kell gondolni, hogy mi az a rendezvény, akció, amire az embereket mozgósítani lehet. Ebbe a helyzetbe hosszabb távon nem szabad beletörődni, de tudomást nem venni róla viszont lehetetlen. Kevesebb az aktív közéleti ember ma, mint tíz évvel ezelőtt, talán kevesebb lett a társadalmi munka társadalmi rangja is. Ebből aztán az következik, hogy az a néhány ember, aki nem tud, és nem akar élni közéleti aktivitás nélkül, mert életeleme, hogy másokért is tegyen, rosszul járhat. Megbecsülésük egyik jele éppen az, hogy még több munkát, még több funkciót bíznak rájuk. Ezért nagyon fontos most odafigyelni a társadalmi munkásokra, nehogy aránytalanul nagy megterhelés jusson egy-egy emberre. Az eddiginél is jobban becsülnünk kell őket, hiszen munkájuk egyre többet ér, egyre fontosabb a köz számára. — i — Lázár György fogadta Janusz Obodowskit Ma hazánkba érkezik a brit kormányfő Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására február 2-án, csütörtökön hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Margaret Thatcher, a brit kormány elnöke. (MTI) Honecker és Trudeau a leszerelésről Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke szerdán hivatalában fogadta Janusz Obo- dowski lengyel miniszterelnök-helyettest, a magyar— lengyel gazdasági és műszaki A Madridban megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezleten elfogadott záródokumentum alapján 1985-ben Budapest lesz a házigazdája az európai kulturális fórumnak és 1984-ben az előkészítő szakértői értekezletnek. A rendezvényeken a helsinki záróokmányt aláírt 35 állam képviselői lesznek jelen. A Minisztertanács a fórum megrendezése érdekében neves közéleti és kulturális személyiségek részvételével előkészítő bizottságot hozott létre, amely szerdán, a Parlamentben tartotta alakuló ülését. A bizottság elnöke Köpeczi Béla művelődési miniszter, alelnöke Nagy János klülgyminisztériumi államtitkár, titkára Nádor György, a Nemzetközi Kulturális Intézet főigazgatója. A megyei tanács Vb tegnap délelőtt megtaintoitlt ülésének tárgya kivételesen csak a mezőgazdaság volt. A /testület — melynek ülésén részt vett a MÉM képviseletében Mészáros István szervezési főosztályvezető is — 1984. évre elfogadott munkaprogramjának megfelelően tár- gyaillta meg azt a számunkra különös fontossággal bíró előterjesztést, melyet a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési .osztályának vezetője, BairSi Mihály készi- tatt. A beszámoló a gabonaprogram megva lósításé ba n elért megyei eredmények értékelésére és a további feladatok meghatározására biztosított lehetőséget a végrehajtó bizottságnak, mely kifejezetten ezzel a témával eddig még nem foglalkozott önálló napirendként Az exportárualapok bővítését és a ibeflső ellátás javítását célzó, országos gabonaprogram ránk eső részének megvalósításában szűkebb hazánk mezőgazdasági üzemeinek a felada/ta nem kevesebb, mint az, hogy a programban részt vevő közel negyven mező- gazdasági üzemünk a 15 millió tonnás országos mennyiségen belül, évi 1 millió tonnát termeljen meg. Tavaly csaknem sikerült már elérni ezt a mennyiséget és jó volt hallani az eredményt méltató, a továbblépés feladatait is megfogalmazó MÉM-kép- viselő elismerő szavait. Azt nevezetesen, hogy a gabonaprogram végrehajtásában megyénk az elsők 'között foglal helyet. A napirend igen élénk vitája azt igazolta, hogy gondokat sem nélkülöző fejlőtudományos együttműködési bizottság társelnökét, aki a bizottság elnökeinek találkozója alkalmából tartózkodik hazánkban. A megbeszélésen részt vett az eioKesziio oizottsag megvitatta a fórummal kapcsolatos hazai előkészítő munka irányelveit és tennivalóit. Köpeczi Béla elmondta; a fórum feladata, hogy a résztvevők eszmecserét folytassanak a kulturális alkotások, a kulturális értékek terjesztése, az együttműködés kérdéseiről, a kulturális kapcsolatok és a csere előmozdításáról. A magyar kormány — mondotta Köpeczi Béla — köszönettel fogadta a bizalmat, a megtiszteltetést, és kinyilatkoztatta, hogy szívesen látja a helsinki záróokmányt aláírt 35 állam kulturális életének reprezentánsait, valamint az UNESCO és a szakértői értekezlet határozata szerint esetleg még meghívandó kormányközi és nem kormányközi szervezetek képviselőit. dés dinamikája reális alapot ad a továbblépésre. A termelőüzemek, felvásárló és feldolgozó szervezetek, termelési rendszerek további jó együttműködése a célul tűzött feladatok teljesítéséit tehetővé iteszilk. Ülésének második feléban a Tolna megyei Tanács V. B. Bállá Antal igazgató tájékoztatója aliapján tekintette át azt, hogy az 1565 főt foglalkoztató Szekszárdi Állami Gazdaság miként hajtja végre a dolgozóik érdekében hozott egészségügyi, munkavédelmi és művelődési jogszabályokat. E napirend megtárgyalásában részt, vett Klenczner András, az ÁllaMarjai József miniszterelnök- helyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke. Jelen volt Jerzy Zielinski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. Gromiko elutazott Bukarestből Tárgyalásai befejeztével szerdán elutazott Bukarestből az Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének első helyettese, "külügyminiszter vezette párt- és kormányküldöttség, amely az RKP KB és a román kormány meghívására háromnapos látogatást tett Romániában. A szovjet delegációt Gheorghe Oprea, az RKP KB PVB tagja, első miniszterelnök-helyettes, valamint más, magasrangú tisztségviselők búcsúztatták. A tárgyalásokról közleményt adtak ki. mi Gazdaságok Országos Központjának vezérigazgatója is, aki iköszön/ebtel nyugtázta a beszámoltatást, azt, hogy a megyei tanács vb a Szekszárdi Állami Gazdaság munkásellátási és szociálpolitikai munkájának megismerésére 'is igényt tárt. ÍMimt arra Olvasóink italán emlékeznék, a megyei tanács végrehajtó bizottságának munikaterve az elmúlt év végén gyarapodott újszerű témával. Akkor a testülteit elsőként a Bonyhádi Zo- máncárugyár dolgozóinak munkavédelmi, szociális és művelődési helyzetével ismerkedett meg. Hogy egy ipart üzemet most egy meA Kelet és Nyugat politikai párbeszédének felújítása ma a legfőbb követelmény — állapította meg teljes egyetértésben keddi tárgyalásainak befejeztével Erich Honecker, az NDK Államtanácsának elnöke és Pierre Elliot Trudeau kanadai miniszterelnök. Honecker kedden este a vendége tiszteletére rendezett vacsorán elhangzott pohárköszöntőjében hangsúlyozottan szólt Trudeau látogatásának nemzetközi jelentőségéről. A tárgyalások — mint megállapította — igen hasznosak voltak. Az NDK államfője rámutatott, hogy néhány nemzetközi kérdésben eltérőek, sőt ellentétesek voltak ugyan az álláspontok, de teljes volt a nézetazonosság abban a törekvésben, hogy meg kell óvni a békét, törekedni kell a fegyverzetek korlátozására és a leszerelésre. Kijelentette, hogy a Német Demokratikus Köztársaság teljes mértékben támozőgazdasági üzem követett, kézenfekvő és nemcsak dolgozóinak /létszáma miatt. Tulajdoniképpen hatalmas fejlődés eredménye, hogy nap- jainkban a SZÁG évi 50 millióit fordíthait munkáselLáltási, szociális és művelődési célokra. Az nemk ülőmben, hogy ebből az összegből jelentős összeg jut a dolgozóik lakáshelyzetének javítására. A gazdaság az V. ötéves terv éveiben és a VI. ötéves terv eddig eltelt éveiben 265 dolgozóját 20 633 000 forinttal támogatta amellett, hogy felépített: 20 szolgálati lakást. Noha a gazdaságnak mindössze 662 dolgozóját érinti az üzemi étkeztetés, négy üzegatja a kanadai kormányfő leszerelési javaslatait. Honecker kifejezte meggyőződését, hogy a nemzetközi helyzet negatív alakulása nem megfordíthatatlan. A Német Demokratikus Köztársaság szövetségeseivel együtt mindent megtesz azért, hogy száműzze a háború veszélyét, és feltárja a béke kapuját. Trudeau válaszában aláhúzta, hogy Kanada — mely a nyugati szövetségi rendszerhez tartozik — feladatának, sőt elsőrendű kötelességének tekinti a kelet-nyugati politikai párbeszéd serkentését. A miniszterelnök elmondotta, hogy október óta számos államfővel és kormányfővel tárgyalt a párbeszéd felújításának szükségességéről ez a cél vezérelte most a szoalista országokba ír. A háromnapos hivatalos látogatás befejeztével Trudeau miniszterelnök szerdán délben elutazott a Német Demokratikus Köztársaságból és Bukarestbe érkezett. mi konyhát működtet. Nem problémamentesen, de elláitja termékeivel a gazdaság szervezetten és kedvezményes áron a dolgozóit. Tavaly 37 SZOT-beutalót kapott a gazdaság, további 74 család 222 tagja a gazdaság béreit üdülőjében tölthette szabadságát, de 50 gyerek is a gazdaság támogatásával jutott el táborba. Rendszeressé vált a többgyermekeseik őszi tanszersegélyezése, megoldódott az üzemegószségügyi ellátás, biztosítottak a dolgozók munkába szállításának a feltételei. A tájékoztató jelentés az eredmények mellett számot adott olyan problémákról is, melyek felszámolásán nemcsak kell, érdemes is fáradoznia a gazdaságnak. Az egyik ilyen gond a megváltozott munkaképességű dolgozóik foglalkoztatása, a -másik az, hogy évente átlag 600 főt tesz ki a be- és kilépők száma. Döntően az ő körükben találhatók azok a 25—-30 évesek — 239-en —, akik nem végezték el a VIII. általános iskolát, s így nehéz a rnun- kásállomány utánpótlásának megfelelő biztosítása. A vitában a testület tagjai azt szögezték te — és azt summázta zárszavában Császár József tanácselnök is —, hogy a dolgozókról történő gondoskodás -mind jobban visszahat a gazdálkodás színvonalára, így nemcsak kötelező befektetés a szociálpo- iitizálás, hanem bőven megtérülő befektetés is. A Bejelentések címszó alaltt előterjesztett ügyekben hozott döntéseket ülésének végén a megyei tanács végrehajtó bizottsága, mely foglalkozott a 40 órás munkahét bevezetésének tervezetével, majd kinevezte Sólyom Zoltánt — kereskedelmi osztályának volt vezetőjét — a Népbolt Vállalat igazgatójává. Ebédidőben a Szekszárdi Állami Gazdaság! központi étterme A kulturális fórum előkészítő bizottsága A Tolna megyei Tanács V. B. tárgyalta Gabonaprogram és szociális gondoskodás