Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-28 / 49. szám

A NÉPÚJSÁG 1984. február 28. Moziban Felelősséggel a másik(ak)ért A Szeretők című fii m két főszereplője Heves vité'k dúltak és dúl­nak a család létjogosultsá­gáról, a nyitott házasságról. Érzésem szerint Kovács András új filmje, a Szere­tők erőteljesen érinti e (té­makörit is, de leginkább azt igyekszik boncolgatni, hogy felelősséggel rendelkező em­berek mély érzelmi kapcso­lata hogyan alakul, hogyan alakulhat. Persze, a kérdés eldöntésében hagyja voksol­ni a nézőket, akik között nyilván sokain küzdenek hasoriló gonddal, mint a film két főszereplője, a két egy­másnak teremtett fiatal, Ve­ra és Tamás, azaz Kiss Mari és Cserhalmi György. Verát, a harminc év körü­li mémöknöt — három éve otthagyta a férje — az egye­düllét rákényszeríti, hogy önállóbban álljon meg a lá­bán, mint annak idején fér­je mellett. Egy évvel ezelőtt megszerették egymást Ta­mással, azzal a férfival, aki­nek felesége és egy gyerme­ke — később az utóbbi szám kettőre változik — van. Sze­relmük lírai szépségű jelene­teit felfokozza a drámai töl­tés, s ezt hangsúlyozza Pres- res Gábor zenéje. Leginkább azokban a pi/llainatokban, amikor érezni teljes felöldó- dásiukait, mélynek eredője azokban az olykor nüansz- nyi, de olykor jelentős moz­zanatokban ismerhetőek fal, melyeket mindketten éveken át kerestek, kutattak partne­reikben, s nem lelték. Ezek­re rátalálva természetesen mindketten a maiguk módján ragaszkodnak kapcsolatuk­hoz, a kiteljesedéshez. S van még valami, ami fog­lalkoztatja a rendezőt — aki korábban nemigen csinált szerelmi történetekről filmet. Történetesen az, hogy a sze­relemben — melyre kissé más szabályok érvényesek, mint 'az élet bármely terüle­tén, s ahol még az aprócs­ka „csalások” is 'bocsánatos bűnnek számítanak — még a másik megtartásáért sem szabad gyalázatos fondorla­tokba, hazugságokba bele­menni. Hiszen, ha valaki em­berileg csalódik partneré­ben, nem valószínű, hogy ez­zel együtt is vállalja, igény­li a végre megtalált „kitelje­sedést”, mely Redukálódott, összezsugorodott, már-már öncélú. S visszakanyarodva a film alapkérdéséhez, mármint ah­hoz, hogy milyen körülmé­nyeik, milyen érzelmi meg­alapozottság és milyen fele­lősség szükségeltetik ahhoz, hagy a -házasságban élő em­ber házasságon kívül olyan párkapcsolatot alkothasson, mely nem torkoll ik morális útvesztőkbe, hogy a család tagjait ne károsítsa, s a ma­ga módján tisztán szerethes­se az anyakönywezető és a környezet előtt is vállalt pár­ját is... Kovács András kérdő­válasza erre az utolsó kép­sor; a szeretők összeroskad- va ülnek a pádon. Együtt, s talán mégis külön?! A film élő problémát dol­goz föl, nem túlozza el a részleteket, nem szájbarágó­sán tálal, hanem egyszerűen szól a felnőtt nézőkhöz. A szereplők — Tábori Nóra külön is kiemelendő — szé­pen alakítottak, s az alkotó­gárdát külön-külön és együtt is elismerés illeti. V. HORVÁTH MÁRIA Színházi esték Deutsche Bühne Hambuch Géza, a Magyarországi Néme­tek Demokratikus Szövetségének főtitkára a bemutató utáni találkozón színháztörté­neti jelentőségűnek nevezte a Szekszárdi Német Bemutatószínpad premierjét. Tu­lajdonképpen az most történt meg ugyanis először, hogy a magyar színészek magyar színházban német nyelvű előadást tarta­nak, s az esemény egyaránt fontos, akár politikai, akár kulturális oldaláról tekint­jük. A török utáni német betelepítések fon­tos szerepet játszottak az ország gazdasági életében, az a tény pedig, hogy a külön­böző tájakról érkezett nyelvcsoportok megőrizték — amennyire ez lehetséges volt — az eredeti idiómát, nyelvtörténeti szempontból rendkívül jelentős tényező, s a kutatás számára mindmáig meglévő fel­adat. Az a szerep, amit a hazai németség egy része a háborút megelőző és alatti évek­ben játszott, közismert, nem jelentheti azonban azt, hogy a ma itt élő németséget megfosszuk nyelvétől, kultúrájától. Ugyan­akkor a magyar—német kulturális köl­csönhatás történelmi tényei is fontosak, s ezek tulajdonképpen végigkísérik a múl­tat. Kazinczyék élénk érdeklődése a német klasszika mesterei iránt közismert, ugyan­akkor azt is tudjuk, hogy Goethe szívesen fogadta Toldy Ferencet, forgatta is Hand- buchját, Arany két elbeszélő költeményét, a Katalin-t és a Keveházát már 1861-ben lefordította németre Adolf Dux, azt is jól tudjuk, hogy Heine mennyi együttérzéssel figyelte a magyar forradalmat, s mennyire becsülte Petőfi verseit, aki tudott erről, s büszke is volt Heine becsülésére. Petőfi verseit sokan és sokat fordították németre, 1883-ban a Philipp Reklám Universal— Bibliothek népszerű sorozatában dr. J. Goldschmidt igen jelentős gyűjteményt adott ki. Eötvös, Jókai éppúgy népszerű volt német nyelvterületen, mint Mikszáth, sőt Móricz Zsigmond is, a múltat tekintve tehát van mire hivatkoznunk kölcsönösen. A Deutsche Bühne, a Szekszárdi Német Bemutatószínpad életre hívását azonban nemcsak a sűrűn találkozó művelődéstör­téneti szálak indokolják, hanem az is, hogy a hazai németségnek is legyen saját szín­háza, mert a Deutsche Bühne akkor is ezt jelenti, ha a nevében szereplő Szekszárd nem egy megadott színházat jelent, hanem azt a kiindulópontot, ahonnan a bemutató­színpad eljuthat mindenhová, ahol igény van iránta. A szekszárdi premiert őszinte érdeklődés kísérte, jóllehet, Arthur Schnitzlert nálunk nagyon régóta nem játszották, — vagy ta­lán éppen ezért? Schnitzler (1932-ben halt meg) a századforduló Bécsének kedvelt író­ja volt, enyhén frivol, nem mentesen Freud hatásától (maga is orvos volt), s kitűnő színpadi érzékkel. Ha irodalmi helyét ke­ressük, valahol ott van Molnár Ferenc mellett, Molnár fölényes leleménye nélkül ugyan, de mindig érdekesen, és soha nem irodalom alatti színvonalon. Ma, midőn a századforduló iránti érdek­lődés növekvőben van, magától értetődő, hogy el kellett jönnie Schnitzlet idejének is, amiben a bemutató színpadé és a szol­noki színházé az érdem. Mindketten az Anatolt választották, azzal a különbséggel, hogy Szolnokon végigjátsszák a házasodó Anatol életének lazán egymásba kapcso­lódó jeleneteit. A bemutató színpad két epizódot emel ki Anatol életének sorsdöntő szakaszából, s Iglódi István rendező kitűnően ráérzett arra az atmoszférára, ami nemcsak Schnitzlert, hanem a századforduló bécsi világát jellemzi. Schnitzler komolyan veszi a szerelmet, pontosabban azt, amit gondolni lehet róla. ellentétben hőseivel, akik in­kább szerelmeskedni szeretnek, mert szá­mukra a Liebelei fontos, Schnitzler viszont éppen ezt veszi komolyan, aprólékos gond­dal ábrázolva hűség és hűtlenség mozza­natait. Iglódi István ezt a kettősséget ismerte fel, s hősei áldozatai is a szerelemnek, pontosabban a Liebelei-nek, ami nem sze­relem, csak játék, szerelmeskedés. Mindhárom színész magyar anyanyelvű, úgy tanulták meg a német nyelvet. Jól megtanulták, tegyük hozzá gyorsan. Leg­biztosabban Gera Zoltán mozog ebben az idegen nyelvi közegben, s ezzel együtt Schnitzler világában is. Elegáns, ironikus, szellemes, könnyed raisonneur, mintha egy Molnár-darabból lépett volna át Anatol szerelmi kalandjaiba. Ivancsics Ilona és Ujlaky Károly most lépett először német nyelvű színpadra, meggyőzően és magabiztosan, jó szöveg­mondással. s nyilván a Deutsche Bühne állandó erősségei lesznek. Néhány szavas szerepében Hetényi Árpád nagyobb fel­adatokra vár. A közönség jókedvvel fogadta Schnitzler komédiáját, s elismeréssel adózott a szí­nészeknek. Mi magunk is. Az Anatol né­met nyelvű bemutatójának őszinte sikere nemcsak kezdeti siker, hanem magában hordja a folytatás feladatát, itthon éppúny, mint az országhatárokon kívül, mindenütt, ahol elevenen él a német szó. CSÁNY1 LÁSZLÓ Rádió Sokasodó tükörképek Ha elfogadjuk, hogy az önvizsgálat egyik eszköze a tükör, akkor használatához legalább olyan objektivitás szükségeltetik, mint amilyen Juhász Judit riportert jelle­mezte a legutóbb a Kossuth- adó hullámhosszán. Családi tükör című magazinműsorá­ra jellemző az őszinte embe­ri vizsgálódás, s az a törek­vés, hogy minél több torz- képet mutasson fel nekünk. Célzatosan. Aki szándékosan még nem dugatta szociális otthonba a szüleit, az ne is tegye meg. Aki nem meri egy kollektí­va előtt tettét vállalni, az szégyenüljön meg. A Családi tükör rendszeres (hallgatói folytathatnák a példák so­rát. Ez a műsor azonban, sze­rencsére, nem féloldalas. Nemcsak görbe (tükör, mert bármennyire is követ el hi­bákat az ember, bármeny­nyire is jellemző rá a konf­liktusok elhárítása, olykor a 'becstelenség és a hazugság, többnyire sok szép dolgot művel. A (legutóbbi adásban is egészséges arányban volt je­len a gyalázatos gyermeki és a példamutató emberi maga­tartás. Juhász Judit és Stef- ka István tükrébe néztünk ismét. Jó lenne most azt hin­ni, hogy mindazok, akik el- meszociáliis otthoniba nem tá­togatták meg idegbeteg any­jukat, azok most megteszik. Jó lenne abban is bízni, hogy a riportban szereplő tanács­elnök silány és egyoldalú érvelését hallva mostantól kezdve a változáson lesznek az ilyen tanácselnökök. Vagy a sarokba állítják őket a vá­lasztóik. (Mindannyian tudjuk per­sze, hogy nem ilyen egysze­rű a helyzet. De ha sok-sok ilyen tükörképet látunk, ak­kor a változtatás kényszeré­nek is eő kell jönnie, a mun­kahelyen, a családban. Ná­lunk, mindenütt. szűcs Tévénapló Nárcisz és Echo Ungvárnémeti Tóth László irodalmunk legrejtélyesebb alakja. 1788-ban született. 1820-ban már meg is halt, Bécsben, pontosan azután, hogy orvosi szigorlatát letette. Talán kolera végzett vele, talán öngyilkos lett. mert ezt is emlegették. „Munkássága sokoldalú kezdet” — írja róla Weöres Sándor, de a sors nem volt kegyes hozzá, magyar nyelvű Antropológiája elveszett, Hippokratész fordítását éppúgy nem tudta befejezni, mint orvostörténetét. Vi­szonylap egységes kép verseiből rajzolódik elénk, melyek között görög nyelvűek is vannak, s Weöres azt írja róla, „Mindmáig ő a legintelligensebb magyar szerző”. Kazinczy verset írt hozzá, korábban mégsem volt nép­szerű, gúnyiratot is készített ellene egy azóta elfelejtett rossz költő, bár az is igaz, versei súlyosak, próbára teszik ma is az olvasót. Versei 1816-ban jelentek meg majd kiadta görög verseit is „magyar tolmácsolattal”. írt egy tragédiát is, amit Kazinczy tanácsára költött át senáriu- sokba, ami hatlábú verssor. A dráma pontos címe: „Nár­cisz, vagy a gyilkos önszeretet, három nyílásban”. Szikora János nagyon látványos filmet akart készíteni a dráma nyomán írt szövegkönyvből, ami Meller Ágnes és Rácz Judit munkája. A kisopera így nagyon is látvá­nyos lett s elég messze került Ungvárnémeti Tóth szelle­métől, ő ugyanis éppúgy hitt a görögség utolérhetetlen- ségében, mint később a német Hölderlin. Itt épp az hi­ányzott, ami Ungvárnémeti Tóth Lászlót egyedülálló je­lenséggé teszi irodalmunkban: a technikai trükkök, a vil- lódzó képek a lényeget takarják el. Sajnos, ugyanez jellemzi Vidovszky László zenéjét is, amely sok, nagyon is sok forrásból táplálkozik, s bár van­nak invenciózus percei, zenéje leegyszerűsíti Nárcisz tra­gikus történetét. Hasznos kísérlet, ennél azonban nem több. Az énekeseket sem állítja nagy feladat elé, s Bandi János, Erdélyi Erzsébet, Takács Tamara, Tóth János magabiztosan, szépen énekelt. CS. A kevesebb olykor több Pályafutásom hajnalán talán az elsők között véstem eszembe idős, így nagy tapasztalaid kollégámnak azt az intelmét, hogy ne törekedjek versidézetekkel megspékel­ni az írásaimat, mert amikor az újságíró, a szónok (stb), az irodalomhoz folyamodik, rendszerint azt ismeri el, hogy nincs, vagy kevés a saját gondolata. Még szigorúb­ban: mondanivalója vérszegény és legföljebb önmagát csapja be, ha nagyságokkal operálva állítja elő soros episztoláját és elhiteti magával, hogy ily módon csinált is valamit. Miért bukkant föl a múlt időből ennek a kemény lec- kéztetésnek az emléke bennem? Mert megnéztem a So­mogybái elszármazottak soros összejöveteléhez kapcsoló­dó Falusi esték c. műsort, mely sajnos, picit se lett ere­detibb és jobb attól, hogy invokációját attól az Illyés Gyulától kölcsönözte, akinek minden szava aranyat ér, amikor házunkról — szülőföldünkről — és hazánkról be­szél. Nagy László szerkesztőriporter — vegyük ezt bocsá­natos bűnnek. hiszen fiatal még a pályán — nem tarto­zik a markáns riporterek méltán népszerű körébe. Bi­zonytalan olykor és túlbeszélő, okoskodó egyszer, majd fölveszi azt a képi nyivánosságot nem álló tartást, amivel bocsánatot kér azért, mert él. Ennyiből alighanem kiderült, hogy a műsor — amit őszinte érdeklődéssel vártam, már csak azért is, mert irigylem a szomszéd megyét az elszármazottak budapesti baráti társaságának élet- és hatóképessége miatt *— nem tetszett. Ami új mondanivalója ugyanis volt az egyórás adásnak a megyeszékhely külvárosának számító Kapos- mérőről és társközségeiről, az „lötyögött” az egyórás mű­soridőben és azt bizonyította, hogy a kevesebb (pl. 30 perc) több lehetett volna. - la ­Hangverseny Kivételes élményben volt részük azoknak, akik a kö­zelmúltban hangverseny-lá­togatásra szánták magukat. Kivételes, ihlisz Pege, „a világ legjobb bőgőse” jószerével itöbbat hangversenyez külföl­dön, mint itthon, valamint azért is, mert őt inkább lát- juk-halljuk jiazz-mezekben, mint koncerteken szólista­ként.-Ezúttal nem basszusgiitáro- zatt, kizárólag a bőgő volt az instrumentuma; vonóval, klasszikus műalkotásokat adott elő. (Ezek a darabok Marcello, Telemarni, Vivaldi és Händel egy-egy szonátája voltak, va­lamint két Dragonetti-mű (Andante és rondó, illetve A-dúr versenymű). Drago­néit! miaga is bőgőművész volt, alkotásai tehát eredeti­ben -is e hangszerre (készül­tek. Nem így a szonáták jó­része: ezeket Pege Ma át gordonra. Mindjárt 'az indító Marcello-darabban megérez­hettük, hogy rendkívüli ér­zékenységű és technikai fel­készültségű előadóművész áll előttünk, s ha nem vol­na „sértés”, akkor azt mon­danánk : lehunyt szemmel mintha csak csodaszép csel.lójátékot hallottunk vol­na... Ezt azonban hangjának tónus,gazdagiSágára, megfor­málásának precizitására, haj­lékony természetességére ért­Szólista és kísérő a nagy sikerű koncert pódiumán jük, s hogy ennek megvaló­sítása micsoda nehéz lehet ezen a „legnagyobb méretű csellón” — azt csupán sejt­hetjük. Ám Pege Aladár —, mintha csak nem is létezne a lehetetlenségek birodalma — mindezt feledtette hallga­tóságával, s csupán a gyö­nyörködtető momentumok maradtak számunkra. A fellépés sikerének ré­szese volt Lányi Péter köz­reműködése: Lányi illő sze­rénységgel és a tőle megszo­kott muzikalitással, nagy technikai felkészültséggel al­kalmazkodott a szólistához: időnként bizony-még bravúr- teljesítményekre is kény­szerülve... — dt —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents