Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-02 / 27. szám
1984. február 2. NÉPÚJSÁG 3 Politikai nevelő munka a Volán-pártszervezetekben A szekszárdi 11 ■ ,. sz--------------------------- Volán V állalat pántvezetiősóge december végén a szokásos, úgynevezett kötetlen beszél- gatéarie hívta össze az alap- szervezeti (titkárokat, vezetőségi tagokat. Sok mindenről szó esett ezen a több órás beszélgetésen, nemzetközi kérdésekről éppúgy, mint országos gondokról, vállalati problémákról ugyanúgy, mint munkahelyiekről. A résztvevőik közül többen foglalkoztak a pártszervezetekben uralkodó légkörrel és a kommunista neveléssel. Megállapítva, hagy a kommunisták többsége határozattam kiáll a párt politikája mellett, * ám vannak akik — részben az egyre bonyolultabbá váló külpolitikai helyzet, valamint a népgazdaság nehézségei következtében, másrészt azént, mert felkészültségük hiányos, passzívvá váltak. Csak egy a pozitív jelenségek közül: A központi alepszer- vezet két évvel ezelőtti beszámoló taggyűlésén határozottan fellépett a tagság azokkal szemben, akik a környezetükben elhangzó, pártunk, államunk politikájától idegen, néha ellenséges megnyilvánulásokat szó nélkül hagyják. Ma már ilyen nem fordul elő. Más területen viszont előfordult, hogy a párttag „visszavonult” arra a megjegyzésre, hogy „élőbb adjanak nagyobb pénzt, akkor majd jöhetnek a politikával!” Január közepén a páritve- zeiőiség tűzte napirendre az aűapszervezatafcben folyó politikai nevelő munka helyzetét. A héten már ugyanezt tárgyalták — taggyűlésien — az alapszervezetek. Három alapszervezetnél megtartották a taggyűlést — a személyforgalom, a teherforgalmi és a központi alap- szervezetben — a másik kettő még hátra van. A közel kétezer-négyszáz dolgozót foglalkoztató közlekedési vállalatinál sokkal nehezebb körülmények között folyik a mozgalmi munka, minit egy hasonló létszámú gyárban. Dolgoznak az egész megyében, sőt, sokan a megyéin kívül is, a párttagságnak csak mintegy fele tartozik az öt lalapszarvezaithez és a vállalati pártvezetőséghez, négy alapszervezat az üzem- vezetőségeknél működik, ezeknél csak koordinációs funkciója van a pántvezető- ségmek. Nehéz összefogná a párttagságot, a rendezvényeket, vezetőségi üléseket-teig- gyűiéseket-pántokitatiást úgy megszervezni, hogy azokon — a munkavégzés zavartalansága mellett — részt vehessenek a kommunisták, így például a teherforgalmi álapsaeirvezet hajnali fél ha/t- kor-haitkor tartja ezeket a rendezvényeket, a személyforgalomé délelőtt 9 és il óra között . Ily módon sikerül elérni, hogy a pártélet eleven legyen, A párttagság többsége aktív, szívvel-lélekkel küzd a pánt politikájának megvalósításáért, munkájában példamutató és az egyre bonyolultabbá váló körülmények közit is helytáll. Ám mind a pártvezetőisági ülésen, mind az alapszervezeti taggyűléseken inkább a negatívumok .jöttek ki”, éppen a jobbítás szándéka következtében. Felvetődött többek közt, hagy a párttagság kommunista nevelésének egyik fontos eszköze, a politikai oktatás egy-kót helyen nem elég eredményes. A marxista—.leninista esti középiskola jól működik — vezetője régi, gyakorlott propagandista — a napokban lezajlott félévi vizsgán „csak” egy négyes osztályzat volt, a többi jeles. Miaiga a pártvaEieibősóg titkára is kételkedett az eredmény realitásában, de a városi pártbizottságnak a vizsgán jelenlévő munkatársa ás megerősítette: válóban ilyen jól elsajátították a 'tsain- oinyagat a résztvevők. Az eredmény „titka”: a propagandista nemcsak a központilag biztosított tananyagot használja fel, hanem minden foglalkozásán beépíti az anyagba a témával kapcsolatos kül- vagy belföldi eseményeket, amelyekről a té- véből-rádióból -sajtóból szerez tudomást, de a megyei, vagy vállalati adatokat is. Hasonlóra lenne szükség a többi oktatási formánál i's, ehhez kell az alapszervezat és a pántvezetőség tokozoit- tább segítsége, ellenőrzése. Mindehhez — de a na-------------------------- pi politikai munka végzéséhez is — gyorsabb, alaposabb iinifor- mációmozgásra lenne szükség. Egyrészt arra, — és ez szóba is került a taggyűléseken —, hagy a párttagok ne csavarják le a rádiót, a tévét, amikor kiül- vagy bel- paliiitiíkiai, gazdaságpolitikai téma jön a műsorban, mert csak ezek rendszeres meghallgatása, az újságok rendszeres olvasása vértezheti fel őket érvanyaggal, a naprakész aigiitációs munkához. Másrészt arra, hogy gyorsan kapjanak iinfarimáaiát a vállalati időszerű problémáikról, az új linitáZkiediésekikel kapcsolatos elképzelésekről, a bevezetett vagy bevezetendő intézkedésekről. Ugyanakkor szükség van arra is, hogy időben jelezzék, mi foglail- kozlbaitja a dolgozókat, milyen a hangulatuk. Több helyütt nem elégséges — főleg a termelőterületeken — a kommunisták felkészítése a napi poiliiitákiaii munkára. Van, akinek már eleve gyenge a felkészültsége — ezen a poflitiikiai kép- zésnek kall segítenie —, többnyire azonban a naprakész informáltság hiányzik. Ez is, az is válthatta k,i a mór említett eseteit a párttag „visszavonulásáról”. Ugyanis 'azzal keltett volna érvelnie anélkül, hogy „föntről” kapott volna ötletet, hogy „több pénz csak több és jobb munkából lesz Itt vannak a régi, rutinos tehergépkocsi-vezetők. Négyet-ötöt fordulnák egy nap alatt, míg a kezdők tekintélyes része — ők panaszkodnak a kevés pénzre — ikerttöt-hármat. Aztán, ha a itapaszitaltabb gépkocsivezető elmegy fuvarral az ország másik részébe, ha központilag nem kap vissz- fuvart, igyekszik maga gondoskodni róla a célállomáson, töhbnyire sikerrel. A kezdő pedig siet haza, üresjáratban, persze, hogy kevesebb a pénze. Jobban keltene tanulni a régiektől, ők pedig segítsenek, ötletekkel, módszerük átadásával a fiataloknak.” A személyi orga 1 om alap- szervezeténél került szóba többek iközt az, hogy a kom- mumisitáikmaik nemcsak példamutató munkával, magatartássá! kell hatást gyafco- roűiniok a pártonkiívüliiekre, pontosan, menetrend szerint „kiállni” induláshoz a ibusz- szall, udvariasnak lenni az utasakkal szemben. Pár évvel. ezelőtt „megbukott” a vállalat egy kezdeményezése. Lévén a helyi járatok huszad haingosbemondóva'l felszerelve, a gépkocsivezető udvariasan köszöntötte a felszálló utasokat, bemondta a megállóhelyeket. Ám itt is, ott is egy-két utas gúnyos, vagy viccelődő megjegyzést tett, eme minden járaton megszüntették:. A párttagoknak kellett; volna kááillndok az intézkedés mellett, ami tulajdonképpen az utasok érdekét, kényelmét szolgálja, hangulatát befolyásolja és akkor is köszönteni őketstb., ha kezdetben előfordul gúnyolódás, vagy viccelődés. Most újra bevezette a Volán ezt a módszert a helyi járatok közül 'azokon, ahol van hangosbemondó, sikerrel. Éppen a kommunisták kezdeményezése és jó hozzáállása következtében. A vállalat — főképp a szállítási csúcsddányekben — igyekszik, a hétvégekre is fuvarozásit vállalni. Érthető, hiszen ily módon lehet jobban kihasználná a járműveket, növelni a vállalati bevételeket, elegét tenni a szállítási kötelezettségeknek. Ám itt nemcsak szállíttató- kat kell „szervezni” — ez az esetek többségében sikerült is —, hanem — önkéntes jelentkezés alapján —, gépkocsivezetőiket is rábírni, hogy túlórában vállalják ezt a munkát. Több esetben jelentkezők híján nem sikerült a hétvégi szállítás. Foglalkozott ezzel a párttaggyűlés dis, állást foglalt, hogy ilyen esetekben is elvárható, hogy a párttagok mutassanak példát. Szóba került, mi!nd a--------------------------- ipartvez etőségi ülésen, mind a taggyűléseken, hogy a különböző munkahelyi fórumoknak csak egy részén hallatják szavukat a párttagok, másutt meg kevés a paliltii- feai töltetű felszólalás. Az al apszer vezetek n ek és a pártcsoportoknak kell ösztönözniük tagjaikat a nai- gyoibb aktivitásra. J. J. Pályázat Kié lesz az év lakóháza? Az ÉVM kezdeményezésére minden megyében pályázatot indítottak azzal a céllal, hogy felmérjék, miként alakul a lakóházépítési kultúra, s az egyre inkább tért hódító magánerős családiház- épités milyen környezetben történik. Tolna megyében is meghirdették a pályázatot, még a múlt év októberében. Sorra-rendre érkeznek a pályamunkák. Van miből válogatni, van mit beküldeni erre a nívósnak ígérkező pályázatra, mert Tolna megye településein sok-sok praktikus, szép házat építettek, amelyek mintául szolgálhatnak az építkezni szándékozóknak. Ugyanakkor tehetőség van felmérni, hogy az építészmérnöki kultúra hogyan alakul változó környezetünkhöz, a lakossági igényekhez, illetve az építéshez szükséges anyagok fel- használásának tekintetében. Bohli Antal, a megyei tanács osztályvezetője elmondta, hogy pályázni még február 15-ig lehet. Az év lakóháza tehát még nincs' „kijelölve”. Ugyanis a pályamunkákat a zsűri bírálja majd el. Az építőművészek szövetsége az ÉVM, a megyei főépítész, az urbanisztikai társaság és a Hazafias Népfront képviselői döntik el, hogy Tolna megyében melyik volt a legsikerültebb ház. Az első helyezett nemcsak. 25 ezer forint jutalmat kap, hanem részt vehet az országos döntőben is. Egyébként a megyei pályázók között három dicsérő oklevelet is kiosztanak, egyenként nyolc-nyolcezer forintos díjjal. Mivel a pályázat még tart, az első fokú építési hatóságok a következő napokban is részletes felvilágosítást adnak a pályázattal kapcsolatban.-Pj— A hó vakít, a fák kopárak, az út csúszik, a falu üres. Kedd délelőtt van, és Kistápén egy árva lelket sem látni. A főtéren, az egyetlen „közintézmény”, az évek óta bezárt bolt előtt fekete kutya ül a hó tetején, nem ugat, nem őriz semmit. Jobb híján megszámoljuk a gázpalackokat a kerítés mögött: *23 tele van, és csak kettő üres. A szélső háznál megállunk, magányos, valaha jobb napokat látott, hatalmas épület, körötte bodzából font kerítés, az ablakán faajtó. Út hozzá sehol. Kié lehet? Tán meglátott valahonnan, vagy éppen úgy hozta a véletlen, a mezőőr, aki itt született, és éppen hivatalát végzi, előbukkan a fák közül. — Ezt a házat nézik? A Sülé Sándornéé, aki csak nyáron lakik itt, télen a gyerekei felviszik Pestre. Ez a ház is, akárcsak a többi, 1957-ben épült — mondja Handa Ferenc, aki a nagydorogi tsz alkalmazásában vigyázza a határt. — A temetőből jövök és megyek a kazlakhoz, megnézem, nem túrta-e szét a vad, dobálta el az ember. Tölgyfamajor, a B meg az F táblák tartoznak hozzám, és a németkéri Rozsdásodnak a KRESZ- táblák a falu végén Handa Ferenc mezőőr: „Májusra már nyomós kútból vesszük a vizet” rész. Nincs mese, dolgozni kell, amit meg elvégeztünk, azt naplóba írni, mert minden héten ellenőrzik a központban. — Kié volt ez a puszta? — A gróf Weingheim An- talné birtokolta, 5600 kataszteri hold volt a határ erdővel, legelővel együtt. Dolgoztam én is ott, cseléd voltam, kocsis 4 évig. Tölgyfamajorban, Fölső telepen főleg feles dohányosok laktak, 4 kataszterit vállalt egy család, de persze, minden másban is segítettek. Itt, Kistápén cselédházak álltak, nyolc is, egyben-egyben nyolc család, s kettőnek jutott közös konyha. — Kik laknak most itt? — Egy részük nyugdíjas, mások a tsz-ben állattenyésztők, traktorosok, gépesek, és van egy fogatos is. Megterem itt mindenféle növény a határban, a pusztán, az istállókban csikó, szarvasmarha, hízó bika, sertés ... — Mióta van kövesútjuk? — Hat éve, körülbelül, s most három buszjáratunk van. Viszi-hozza a két óvodást a nagydorogi óvodába, a nagyobbakat pedig az iskolába. Elég ez nekünk, mehet vele, ki hova akar. — Hol vásárolnak? — Bolt nincs, bezárt, mert elfogyott a nép’, nem érdeFülest és Ludast hozott a postás Boldisékhoz mes fenntartani. Kenyeret kétnaponta hoznak felírásra, táp mindig van, s a kenyérrel jön a tej is. Aztán ki, merre megy, arra vesz húst, mosószert, felvágottat, ilyesmit. — Mi a legnagyobb beruházás a községben? — A villanyt kicserélték, mert vékony volt a drót, ezért kétezer forintot fizettünk, a villanyfejlesztésnek. Most a vízmüvet csinálják. A kutat egy éve fúrták, február 15-én hurcolkodtak, és május 4-re mentek el. A tsz fúratta, a tanács üzemelteti. A népnek meg százezer forintot kell fizetni. Három nyomós kút van az utcán, és májusra már adja is a vizet. Én ittam a kút vizéből, elég lanyha, én meg inkább a keményet szeretem. Azt mondták a kutasok: ha szívatva lesz, lassacskán keményedik. A kerekes kúttól beljebb, egy hosszú, „megfejelt” cselédház első részét Boldis Ti- borék lakják. Az asszony, aki egyébként gyalogmunkás a tsz-ben, most gyesen van, a férje traktoros. — A munkával nincs nekem semmi bajom, jön értünk a busz, és oda visz, ahol dolgozni kell. Télen benn vagyunk, dohányt válogatunk, aztán jön egy kis szünet, és márciusban kezdődik a fóliázás. Tavaly 600 öl kerti dohányt vállaltunk az urammal, de a két nagyobb, a 14 meg 11 éves gyerek is segített. — Milyen az élet Kistápén? — Itt születtem, a szüleim Tölgyfán voltak cselédek. Most ezen a részen csak hárman lakunk a régi helyen, de mindegyik lakást átalakították. Nekünk is van három szobánk, konyha, előszoba, kamra. Bővíteni szeretnénk még, és fürdőszobát csináltatni. Sokat költöttünk arra, hogy szép és rendezett legyen az otthonunk, s most féléve tudtuk csak meg, hogy a lakás a tanácsé. Meglehet, még lakbért fizetünk... — Szeret itt lakni? — Nem kívánkozok én el sehova, ha kórházban voltam Szekszárdon, betegebben jöttem haza, mint elmentem. Akkora ott a zaj. Szórakozás csak egy van, a tévé, bár a nyáron láttuk a Horváth Pistát, a cigányénekest. Olvasok, kézimunkázok, keresztrejtvényt fejtek, kötök, most vettem egy kézi kötőgépet, ősztől meg erre sem lesz időm, szeretnék továbbtanulni — két évet kijártam már Palánkon, de közben gyesre mentem a kicsikével. Jön a postás, leteszi a Fülest, a Ludast, elkéri a 8,80- at. Mi volt most kedden, a táskájában? Nyolc sima le- ,vél, 20 Népújság, 6 Népszabadság, 6 Sport. Ha jön a nyugdíj, 22 házba visz pénzt, és 29 előfizetőtől szedi a tévé diját, ö itt a hivatalos em-' bér, Kovács Lászlónak hívják, az még a mezőőr is, és „Julis” a tanácstag, Pámer Mátyásné, aki nyugdíjas, osztja a kenyeret, a tápot és a gázt. D. VARGA MÁRTA Fotó: BAKÓ JENŐ