Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-08 / 6. szám
1984. január 8. , TOLNA \ “népújság s Könyvtár a lakásban könyv ugyanis, akár a mágHa könyv és virág nincs benne, kietlen a legdrágább holmival berendezett lakás is. Nem kevésbé lehangoló azonban, ha funkcióját vesztve dísztárggyá válik a könyv, s a glédában álló sorozatokról lesír, hogy sosem forgatták. Műtárgyjellegénél fogva valóban díszítő elem is lehet a könyv, ez azonban mellékes amellett, hogy az adott otthon lakóinak szellemi táplálékul szolgál. Épp ezért roppantul beszédes és árulkodó a házikönyvtár, villámgyorsan kifecseg gazdáiról mindent, többet minit akár a velük folytatott hosz- szas ismerkedés. A házikönyvtár nem születik egyszerre, hirtelen, hanem észrevétlenül alakul, lassú, folyamatos terjeszkedéssel, s úgy mutatja az idő múlását, mint fán az évgyűrűk.' Csírája, kezdete rendszerint megvan a lakásba költözés idején, ment a legtöbb könyvbarát már diákkorában kezdte gyűjtögetni kedvenceit, s e gyűjtögetés mértéke olykor eleve meghatározza a lakásbelső egész karakterét. A legkisebb lakást is faJsi- kok veszik körül, s ezek okos, ötletes kihasználásával igen sok könyv elhelyezhető. Újabban készítenek a szokásosnál valamivel szélesebb, hátul magasított polcokat is, ezeken két-két sor. könyv tárolható egymás mögött, s a magasítás révén a hátsó sor is látható. A faira csavarozható polcok pedig tehetővé teszik, hogy fekvő- és ülőbútorok, asztalok fölé is kerülhessenek könyvek. A há- zikönyvtár használhatóságát elősegíti a rend. A könyveket megfelelően kell csoportosítani. Ahol rend van, ott behunyt szemmel is tüstént rátalálunk a keresett könyvre, de ahol nincs, ott úgy érezzük magunkat, mintha gombostűt kellene előhúznunk a szalmakazalból. A csoportosítást a gyűjtés szempontja is m.tghatároz- za: ki-ki szakmája, foglalkozása szerint igyekszik megszerezni azökat a kézi- és szakkönyveket, melyekre napi munkájához szüksége van. Ezeket ésszerű külön polcon tartani, szintúgy az egyéb kézikönyveket, lexikonokat, valamint azokat a könyveket, melyek speciális kedvtelésünkhöz, hobbinkhoz tartoznak. E csoportokon belül a szűkebb témák lehetnek a kisebb összetartozó egységek kialakításának szempontjai. Szépirodalmi könyvek közül csak azokat tudjuk gyűjteni, megőrizni, melyeket nagyon szeretünk, olyannyira, hogy többször is kézbe vesszük, újraolvassuk. A nes, vonzza maga után a többit; ahol .már van valahány, oda hullámokban tódulnák az új és új kiadványok. Lehet, hogy nem a könyv a .ludas ebben, hanem a saját gyűjtőszenvedélyünk. Könyvtárunk növelésében azonban mértékletességre int minket falaink rugalmatlansága. Megőrizni, gyűjteni csak legkedvesebb íróink, költőink műveit tudjuk (ezeket ajánlatos szerzők betűrendjébe csoportosítanunk, és nem a könyv alakja szerint, mert 'keresni sem kisvagy nagyméretű könyvet fogunk, hanem Arany Jánost, vagy Németh Lászlót). A csak egyszeri olvasásra szántaikat azonban előbb-utóbb óhatatlanul selejtezni kell. A használatban lévő könyvtár élő organizmus, növekszik, fejlődik, terebélyesedik, bizonyos idő múltán a legleleményesebb módon sem találunk üres falsíkot többé, ilyenkor csak a selejtezés segít. Vagyis egyes könyvek eladása az antikváriumban, mert lehet, hogy másnak épp az a kedves, ami a mi számunkra már nem olyan fontos. Persze ilyenkor előfordulhat, hogy sok mindent kívánunk .meg az antikváriumban, és több könyvvel1 megyünk haza, mint amennyivel jöttünk... A szenvedélyes könyvbarátan többnyire csak az segít, ha felnövekvő gyermekei új otthont alapítanak, s elviszik könyvei egy részét, talán a javát, aminek fájó szívvel, de mégis örül; sikerült magához hasonló könyvbarótokat nevelnie. 'Gyűjteményünk értékét, éppen utódainkra való tekintettel, növelik a dedikált könyvek; egy-kót emberöltő múltán nagy értéket képviselhetnék. Könyveinket a korom, a por, a túl száraz levegő jobban rongálja, mint a szapora forgatás. Jóllehet visszasírjuk őseink üvegezett, nagy könyvszekrényeit, de hát azokat már nem tudnánk elhelyezni, s így csak a gyakori porszívózás marad könyveink állagának védelmére. A levegő páratartalmának növelése érdekében - jó szolgálatot 'tesznek a szobanövények, nem véletlen, hogy könyv és virág szeretető ösz- szetantozik. Ismerőseink mohó könyvbarátsága ellen viszont nem a .tábla véd: „kölcsönzés nincs”, hanem a könyvjegy, az ex libris. Aki nem ad kölcsön, minek olvas? Ha az irodaiam nem teszi önzetlenné, .nagylelkűvé, akkor semmi értelme az egésznek. Am ha kölcsönzünk, vissza is szeretnénk kapni, amit odaadtunk. Lehet azonban, hogy szórakozott barátunk asztaláról is megkívánja valaki, kedvencünk tehát vándorútra indul, s nem tudja megmondani, hogy hová kellene visszatérnie. Ha viszont ex librist ragasztunk belé, akkor nyomban tájékoztatja a tisztességes kölesönvevőt. Hű barát a könyv. Jó ha karnyújtásnyi közelből ontja ajándékait. Életünk és a diéta Talán nincs dlyan ember, akinek élete során ne kellene valamilyen betegség miatt diétát tartania. A diéta olyan „egészségügyi mankó”, amely a beteg szervezetet segíti eljuttatni az egészséghez. A diéta, vagy más néven gyógytáplálék, a hagyományos ételek orvosi előírás szerinti változata Mivel számos betegség gyógyításához hozzátartozik a táplálkozás-változtatásokkal történő kiegészítő kezelés, érdemes a helyes diétázás általános szabályaival megismerkednünk. Sokan elkeserednek, ha az orvos diétát ír elő. Félnek tőle. Ügy vélik, vége a jó világnak, most már csak ízetlen ételeket fogyaszthatnak, és le kell mondaniuk az étkezés örömeiről. Nem így van. Valójában arról van szó, hogy a diétás ételt hagyományos alapanyagokból kell készíteni, de egyikből-másikból kevesebbet vagy többet kell felhasználni, esetleg némelyik nyersanyagtól eltilt az orvos. Nem szabad arra sem gondolni, hogy ezután ízesítők nélkül kell elfogyasztani az ételeket, hiszen a diétás ételkészítés nem jelenti a fűszerek, az ízesítő és a színező anyagok szigorú elhagyását. Sőt sokszor -éopen ezért kell jobban fűszerezni, megengedett aromaanyagokkal ízletessé tenni az ételt, hogy ellensúlyozza a diétára szorított ember idegenkedését az új eljárással készített ételtől és jó étvággyal fogyassza el a gyógytáp- lálékot. Kapható diétás fűszerkeverék, amely különlegesen finom ízt kölcsönöz az ételeknek. Ismeretes, hogy az egészséges étkezés lényege: napjában többször és keveset együnk. Ez a diétás étkezésnél még nagyobb hangsúlyt kap. A beteg ember számára különösen fontos szabály a kis étkezésekből álló táplálkozási rendszer. Vannak átmeneti időtartamra szóló diéták, melyeket csak a tünetek, panaszok enyhüléséig, vagy a betegség gyógyulásáig kell betartani. Utána vissza lehet térni a hagyományos étkezési formához. De vannak olyan betegségek. amelyekben az életre szóló étkezési változtatást, diétát kell tartani, s ez elől nem lehet kitérni (pl. cukorbai). Ebben az esetben meg kell barátkozni a diétás előírásokkal. A beteg így nem tekinti önmagát „mártírnak”, mert a hagyományostól eltérő ételeket kell fogyasztania, s nem lesz azért állandóan rossz hangulata. esetleg kisebbségi érzése. A diétás étkezés szabályainak betartásához akaraterőre van szükség. Elsősorban az ételek elkészítéséhez, amelyeket igen sokszor méricskélni kell, tápanyag- és kalóriatartalmukat naponta számítgatni. Ehhez ma már sok segédeszköz áll rendelkezésre (tápanyag- és kalóriatáblázatok). Magunk is készíthetünk otthon táblázatokat, ebben az esetben a nyersanyagokat csak egyszer kell lemérni. Attól kezdve tudni fogjuk, hogy bizonyos nyersanyagmennviségből, az előírt módon elkészített étel mennyi kalóriát vagy tápanyagot tartalmaz. Az energiát nemzetközi egységes szám- és mértékrendszer (Sí) szerint Joule-egységben (J, dzsul) fejezzük ki — 1 kalória = 4,18 kilojoule. Az élelmiszerüzletek polcain egyre több diétás készítményt találunk, amelyek megkönnyítik a diétázásra kényszerült ember ellátását. Orvosi előírás a feltüntetett használati utasítás szerint kell fogyasztani, a diétás étrendbe iktatni. Természetesen a kezelőorvos határozza meg, hogy milyen ételekből mennyit fogyaszthat a beteg. Tulajdonképpen a mértékletesség is enyhe diétának tekinthető. Ne fogyasszunk sok sót, kávét, zsíros ételeket. túl sok édességet, alkoholt, stb. A visszafogott étkezés olyan ésszerű diéta, amelynek egészségmegőrző, betegség mególőző hatása van. S végül: az orvos által előírt diéta be nem tartása egészségünk elleni vétek. Régi szakácsok, régi ételek Manapság sokszor emlegetik a régi ételeket, melyek egyesek felfogása szerint íze- sebbek, változatosabbak voltak, mint amilyeneket ma fogyasztunk. Akkor talán többféle fűszert használtak, talán gondosabban készítették el az ételeket, hogy élvezeti értékük magas fokú legyen. Arkhisztraton i. e. 491-ben készült szakácskönyve tudomásunk szerint a legrégibb. Könyvét később latinra is lefordították az eredeti görög nyelvről, és a római birodalomban szívesen alkalmazták receptjeit. A császárság korában érte el csúcsát a fényűzés az étkezés területén is. A Lucullus név fogalommá vált, a bőséget, a változatosságot, a fényűzést jelentette. Büszke volt konyhájára, pazarló ebédeire (lucullusi lakoma). Fennmaradt Apicius neve is, aki híres volt ínyencségeiről. Saját maga találta fel a vendégeinek feltálalt ételek jelentős részét, és minden vagyonát főzésre, vendéglátásra költötte. Tiberius császár szakácsiskolákat alapított, ezek szakfelügyelője volt Apicius, aki ilyen módon befolyásolta az új szakácsnemzedékek oktatását. Feljegyezték róla, hogy SPÄRGAKREMLEVES Hozzávalók 4 személynek: fél kilogramm spárga, 1 fej hagyma, 3 evőkanál vaj vagy margarin, 2,5 deciliter fehér bor, 1 deciliter tejszín, 2 tojás sárgája, só, szerecsendió, ételízesítő, fél liter húsleves (ityúklhúsleves-kock ából). A megtisztított, meghámozott spárgát 3—4 centiméteres darabokra vágjuk. A hagymát feldaraboljuk, és forró margarinban 2 percig pároljuk. Beletesszük a spáregész vagyonát, melyet sok millió sestertiusra becsültek, e szenvedélyére költötte. Amikor jelentette neki a felügyelője, hogy már „csak” egy-két milliója van, megmérgezte magát, mert nem tudta volna elviselni, hogy nemsokára már ő is csak „egyszerű” ételeket fogyaszthat majd ... Apiciusnak a korabeli feljegyzések szerint 10 kötetes szakácsrecept gyűjteménye volt, mely évszázadokon át a római konyha alapját képezte, és még a középkorban is sok helyütt alkalmazták. A szakácskönyv legrégebbinek ismert kéziratát a franciaországi Tours-i szentbenedek- rendi kolostorban másolták le, és ez a diszes kivitelezésű, rajzokkal és festményekkel díszített kódex jelenleg a Vatikán könyvtárában található. Apicius receptjei közül igen sok ma már idegennek, szokatlannak tűnik nekünk, de találhatók köztük olyanok is, melyeket szakácsaink jól fel tudnának használni. Változatosság, új izek, szép kivitelezés — ez mindenkor aktuális a konyhákon. RUDNAY JÁNOS gát, és együtt körülbelül 1 -percig pároljuk. Hozzáöntjük a bort, a húslét, és közepes lángon 20 percig főzzük. A tejszínbe belekeverjük a tojás sárgájáit és az ételízesítőt, majd a levest a tűzről levéve hozzákeverjük a tejszínes tojást, és sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. A spárga levét elkészíthetjük egyszerű levesnek. ha tejfellel és tojás sárgájával behabarjuk, és pirított zsemlekockákkal tálaljuk. Világítás A mai lakások többségében rossz a világítás. Zömmel még mindig egy-egy többkarú csiliár adja a fényt, helyi megvilágítás csak alig fordul elő. Rajzos útmutatónk azt illusztrálja, milyen a helytelen és a helyes követendő példa. 1. Az ideális távolság az étkezőasztal lapjától a fölötte lévő lehúzható lámpáig 60 centimeter, azaz éppen csak a szemmagasság fölött valamivel ér véget. Így összpontosul a fénysugár pontosan az asztalra anélkül, hogy vakítana. 2. Munkahelyi íróasztalnál az egyszerű asztalliilámpának nincs elegendő és megfelelő fényköre. Ezzel szemben egy ilyen ferdére állítható világítótestnek a fénykévéje kiterjed az asztal egész síkjára, és egyenletes, jó megvilágítást biztosít 3. Televíziónézéskor a több oldalról érkező és túlsók erős fény kimeríti a szemet, fárasztó. Sokkal helyesebb egy kis lámpa használata a itv-készülék mögött, s esetleg tompafényként oldalt egy asztali lámpa. 4. Olvasásnál hasonló a helyzet, mint az íróasztali munkánál. A legerősebb fényű mennyezeti lámpa sem világítja meg kellően a könyv lapjait. A ferdén beállítható olvasólámpa — vállmagasság fölötti, hátulról érkező — fénykévéje a könyv lapjaira összpontosul, és nem fái ászt ja a szemét. Mindazok számára, akiknek fontos a szemük egészsége és a lakás helyes megvilágítása, itt jegyezzük meg, hogy a jövő lámpateste mozgó, állítható fényű lesz. Ezekkel minden kategóriában, mindenféle megfelelő fényt tudunk előállítani, amilyenre éppen szükségünk van. A tükörrendszerekkel ellátott kis reflektorok és a megfelelő erősségű izzók oda világítanak, ahova kell Éppen ez oknál fogva viszonylag kevés áramot is fogyasztanak, ami energiaszegény világunkban nem lebecsülendő előny. A mennyezeti vagy oldalfali sínen végigfutó kis lámpák képesek egy falfelület, egy tárgy vagy a munkahely megvilágítására. mreggyfijtsiinek 1984 a Szovjetunióban A szovjet posta bélyegkiadási terve gondol a következő év jelentős eseményeire, évfordulóira, keresztmetszetet ad a hatalmas ország társadalmi, gazdasági és kulturális életéről. Blokk és két bélyeg a háború elleni küzdelemre szélit fel. Egy-egy bélyeget kapnak azok a szovjet köztársaságok, amelyek 60 éves fennállásukat ünnepük, továbbá a flotta és a fél évszázados működését ünneplő rádió. Két sorozat ad válogatást az Ermátázs kincseiből. Négy címlet számol be a téli olimpiáról. Kis- ívben nyomtatott 12 érték révén a népmesék csodálatos világába pillanthatunk be. A moszkvai állatként jubileumáról sorozat emlékezik meg. A vizek birodalmába vezet a tenger iránytűit, a világítótornyokat szemléltető sorozat, valamint a vízinövényeket ábrázoló kiadás. Lenin emlékét blokk kibocsátásával tisztelik meg. Az űrrepülők napjára egy címlet jelenik meg és újból bélyegen láthatjuk az első kozmoszban járt ember, Ju- rij Gagarint, aki most lenne 50 éves. Ismét felidézik a Nagy Honvédő Háború dicsőséges csatáit és az októberi forradalom győzelmét A szerteágazó program még sok érdekes kiadványt ígér. összesen 5 blokkra és 75 bélyegre számíthatnak a szovjet bélyegek gyűjtői, akik a Filatélia Vállalat és a Szövetség megállapodása szerint előjegyzés útján hiánytalanul megkaphatják valamennyi szovjet újdonságot.