Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-22 / 18. szám

1984. január 22. TOLNA \ _ NÉPÚJSÁG 5 Téli ártalmak Bélyeggyűjtőknek Újdonságok Különleges női kalapok dí­szítik Polinézia négy új bé­lyegét. A nagy karimájú fej­díszeket kókusz-, bambusz­rostokból fonják, formálják. A kalapok szépségét ott is nagyban fokozza viselőjük csinossága. Értékesek a levelek. A ku­bai posta az 1927-ben indí­tott, első légijárattal szállított borítékot, majd 20 évvel ké­sőbb, már az óceánon átre­pült levelet mutatja be a bé­lyegnap alkalmából. A „mosolygó elnök"-re, L. Kr. Relander-re emlékezik a finn posta 1,30 mk értékű címlete. A kozmikus sugárzást 1936-ban fedezte fel V. Fr. Hess osztrák tudós, akit ezért Nobel-díjjal jutalmaztak. Arcképét hat sch. névértékű bélyegen mutatja be az oszt­rák posta. A tél a szépsége mellett egészségi panaszokat is elő­idéz. Némi odafigyeléssel azonban ezek a gondok meg­előzhetők. A mostoha időjárás próbá­ra teszi a fedetlen bőrfelüle­teket. A kevesebb napfény és a táplálék kisebb vitamintar­talma miatt csökken szerve­zetünk ellenállóképessége. Így a bőré is. Apró erei összehú­zódnak a hideg, nyirkos idő­ben. A szűkebb csatornákon átáramló vér pedig kevesebb tápanyagot szállít a sejtek­nek. A szél elősegíti a párolgást, így tovább hűti-szárítja a bőrt, amelyen előbb-utóbb repedések keletkeznek. Ilyen­kor szoktunk viszketésről, „reszelés” tapintásról panasz­kodni. Nem nehéz kitalálni tehát, hogy a zord évszak el­sősorban a száraz bőrűeknek okoz gondot. Mit tegyenek ők? Minden­esetre reggel félzsíros, vagy zsíros krémmel kenjék be ar­cukat, kézfejüket. Arctej vaigy lemosókrém szintén alkalmas erre a célra. Jó, ha a krémet ujjhegyeink finom, ütögető mozdulataival masszírozzuk a bőrbe. Ezzel ugyanis előse­gítjük a felszívódást, és a bőr vérkeringését is serkent­jük. Arról sem szabad meg­feledkeznünk, hogy este, le­fekvés előtt arcunkról eltá- volítsuk a napközben ráta­padt port, piszkot. Ezt köve­tően újból bekrém'ezhetjük magunkat. Persze, a zsíros, pattanásos bőrnek sem használ a téli időjárás. Hiányzik a napsu­garak fertőtlenítő és faggyú- termelést csökkentő hatása, valamint a vitaminok védel­me. Ezért a zsíros arcbőrt gyakrabban kell tisztítani. Az éltető napfény híján jót tehet a kvarcolás is. De szigorúan be kell tartani a fokozatosság elvét! Legbiztosabb, ha koz­metikusra bízzuk a bőrünket. Nyáron könnyebb zöldfélék­hez, gyümölcsökhöz hozzájut­ni. De a téli vitaminutánpótlás sem ró senkire megoldhatat­lan feladatot. Legföljebb több odafigyelést igényel, de az egészség megéri. A fertőzé­sekre érzékeny, fáradékony­ságról panaszkodó embernek általában eszébe sem jut, hogy mindezt vitaminszegény táplálkozásának köszönheti. Jók a házilag el tett kompo­tok, befőttek, savanyúságok. Azonban ma már kezdenek kimenni a divatból. A mo­dern háziasszony egyre in­kább a konzervek kínálta bő­séges választékra épít. A kí­nálat széles skáláján télen is ott találjuk a zöldborsót, zöldbabot és egyéb más fő­zelékféléket. A mirelitáruk pedig mélyhűtött vitaminfor­rások. Étrendünkben a tej és tejtermékek, sovány húsok mellett gyakran szerepelje­nek a zöldfőzelékek, és lehe­tőség szerint a gyümölcsök. Végül néhány szót a fa- gyásról. Sok kellemetlen meglepetés okozója volt már az a tévedés, amely szerint fagyási sérüléshez a hőmér­sékletnek feltétlenül 0 fok alá kell süllyednie. Bizonyos körülmények között már 4—5 fokon is bekövetkezhet. Ilyen­kor még a fagyás enyhéb for­májával találkozunk. Ennek ellenére sok kellemetlenség­gel, fájdalommal jár. Első fokú fagyás veszélyét vállaljuk, ha hosszabb ideig átázott cipőben, zokniban vagy harisnyában ácsorgunk a szabadban. Gyenge. vérel­látású bokánk, sarkunk, láb­ujjaink ugyanis erősen haj­lamosak az effajta sérülések­re. Mik a fagyás tünetei? A bőr felülete erősen lehűl, szí­ne elhalványul, érzéketlenné válik. Felmelegedéskor visz­ketés, szúró fájdalom, érzék­kiesés, olykor felmaródás je­lentkezik. Másod-harmadfokú fagyásnál már savós, illetve véres hólyagok keletkeznek a bőrön. A fagyás megelőzése érde­kében szoros lábbelivel ne nehezítsük a láb vérkeringé­sét! Hideg időben inkább la­zább, • kényelmesebb cipőt, csizmát viseljünk. ALBRECHT GYULA Sportkabát (mb 96 cm) Hozzávalók: 70 dekagramm Gyöngyös bukléfonal, 4-es, 5-ös kötőtű, 5 darab gomb. Kötésminták: Patentminta: 1 sima, 1 fordított váltakozá­sával kötjük. Alapminta: 1. sor: 2 sima, 2 fordított, 2. és minden további páros sor: simára sima, fordítottra for­dított szemeket kötünk. 3. sor: a bal kötőtűn lévő 2 sima szemet felcseréljük (a munka mögött először a má­sodik szemet simán lekötjük, majd az első szemet is simán lekötjük, e két szemet most egyszerre engedjük le a bal kötőtűről), 2 fordított. Az 1—4. sor ismétlődik. Szem­próba: 12 szem X 18 sor = 10 centiméter. Munkamenet: Háta: 4-es kötőtűvel, 60 szemre kezdjük, patentmin­tával 6 centiméter kezdőszélt kötünk. A munkát 5-ös kötő­tűvel, alapmintával folytat­juk. A kezdéstől számított 34 centiméter elérése után, mindkét oldalszélen raglán- fogyasztást kezdünk, minden 2. sorban: 1 szélszem, 2 sima, 2 szemet simán összekötünk. A sor végén, a kötőtűn 5 szem van: 1 szemet leeme­lünk, 1 szemet simán lekö­tünk, majd a leemelt szemet ezen átemelve ledobjuk a tű­ről, 2 sima, 1 szélszem. Mind­két oldalszélen 21 szemet fo­gyasztunk, végül a középen megmaradó 18 szemet, lefo- gyasztás nélkül tartaléktűre tesszük. Eleje: 4-es kötőtűvel 35 szemre kezdünk, patentmin­tával 6 centiméter magas kezdőszélt kötünk. A munkát 5-ös kötőtűvel, a hátrésszel azonos mintával, oldalmagas­sággal, ragián vállfogyasztás- sal kötjük. Az eleje belső középszélen, a mintás alapfe­lületnél, 6 szemmel folyama­tosan patentmintát kötünk. A kezdéstől számított 54 cen­timéter elérése után nyak- kerekítést kezdünk: tartalék­tűre veszünk 7, majd minden 2. sorban 3, 3X1 szemet. A jobb eleje-oldalszéle, 2 centiméter, majd 12 centimé­ter távolságra gomblyukakat készítünk: 1 szélszem, 2 sze­met az alapszemnek megfe­lelően lekötünk, 2 szemet le­fogyasztunk. A következő sorban, a lefogyasztott sze­mek felett 2 új szemet készí­tünk. Ujja: 4-es kötőtűvel 30 szemre kezdjük, patentmin­tával 6 centiméter magas kez­dőszélt kötünk. A munkát 5- ös kötőtűvel, alapmintával folytatjuk, mindkét oldalszé­len, minden 6.- sorban szapo­rítunk 10 X 1 szemet (50). Az eleje-háta résszel azonos raglánfogyasztást készítünk. Végül a kötőtűn megmaradó 6 szemet lefogyasztás nélkül tartaléktűre vesszük. összeállítás: a részeket szem- és sortalálkozás szerint összevarrjuk. Gallér: az eleje- ujja-háta-ujja-eleje tartalék­szemeket 4-es kötőtűre vesz- szük, 49 szemmel, patentmin­tával dolgozunk 4—4 centi­méter magasság elérése után folyamatosan 4,5-es, 5-ös, 6- os kötőtűvel dolgozunk. A gallér teljes magassága 20 centiméter. A szemeket végül lazán, az alapszemnek meg­felelően lefogyasztjuk. Az eleje és a gallér szabadon maradó szélét 5-ös kötőtűvel, minden szemre, szélszemre, egy öltéssel, visszafelé öltött rövidpálcasorral körbehorgol- juk. Hajviseletek Jelenleg a rövid haj a di- , vat. Elöl rövid, hátul nyakba- lógó. De hamarosan a hosszú haj jön divatba. Milyen legyen az „átme­neti” frizuránk? Sok türelem kell a haj megnövesztéséhez. Tudvalé­vő, hogy a hajunk körülbelül egy centimétert nő havonta. Fontos, hogy amíg megnő, addig is rendezett legyen a hajviseletünk. A felső, rövid hajrészt ajánlatos enyhén daueroltat­ni, a hátsó rész maradjon egyenes, és időről időre vá­gassuk le. így hamarosan utánanő a felső hajrész, és egyenletes hosszúságú lesz a hajunk. Csinos „barátfrizu­rát” készíthetünk rövid haj­ból, ha körös-körül apró hul­lámosra daeroltatjuk. Felső részét simán hagyjuk. Ha már vállig érő a hajunk, de elöl, illetve a felső részén még vannak rövidebb hajtincsek, szintén enyhe dauerral aján­latos csinos átmeneti frizu­rát készíteni. Alul mindig vágassunk le belőle, amíg a felső része is megnő. Hogyan készítsünk hosszú hajból szép frizurát? A hosszú hajat mosás után közepes méretű szivacsos haj- csavaróra tekerjük, majd szá­rítás után kefével szép laza hullámosra formázzuk. Minél nagyobb hajcsavarót haszná­lunk, annál lágyabb esésű, lazább hullámokba omlik a hajunk. A hajcsavarókat a homloknál kezdve, hátrafelé, egészen a nyakig, tincsenként használjuk. Száradás után természetes, lágy esése lesz a hajnak. A rövid hajat szintén a homloknál kezdve, tincsen­ként, hátrafelé kell becsavar­ni. Az oldalsó hajrészt nem kell becsavarni, csupán a fül mögé fésüljük. Szárítás után szintén kefével adjuk meg a formáját. A haj szép formáját a dauerolás után nyeri el. A dauerolás idejétől függ, hogy göndör, hullámos, lazán omló, vagy sima lesz-e a haj utána. A vékonyszálú hajat célszerű daueroltatni. A dauerolás után sűrűbbnek tűnik a haj. A hamar zsírosodó haj gond­ját részben megoldja a daue­rolás, mivel dauerolás után a haj lassabban zsírosodik, és formáját hosszabb ideig meg­tartja. Szalmaszál, szalmatál.... Vidéken élők könnyen jut­hatnak hozzá idei szalmához, amiből kis gyakorlás után csinos, praktikus használati tárgyakat készíthetnek, pél­dául: a) üvegre szalmafona­tot, b) kenyeres tálkát, c) díszes alátétet, d) szalvéta­gyűrűt, e) cigarettatartót, f) tojásmelegítő sapkát, g) po­hártartót. A szalmát a csomóktól meg­szabadítjuk, majd vastagság szerint válogatjuk egy-egy csomóba a szálakat. Lehető­leg búzaszalmát válasszunk, mert az szép világos, és haj­lékony. Ez utóbbi tulajdon­sága még fokozható, ha elő­zőleg beáztatjuk: hideg víz­ben 4—5, meleg vízben kö­rülbelül 1/4 óráig hagyjuk. Mindig csak annyit áztas­sunk, amennyit fel is dolgo­zunk. összefogunk 10—12 szálat, és egyik végét erős fonállal többszörösen körbe csavarjuk (1). Ez a szál lehet rafia, erős pamut, vagy átlátszó műszálas kötözőanyag. A be­tekert véget hajlítsuk csiga­vonalban befelé, a szálat pe­dig nagyobb, erősebb tűbe fűzve varrjuk a csavart rész­hez (2). A köteget kissé meg­csavarjuk, áttekerjük a szál­lal, majd az előző sorhoz ölt­jük, és szorosan húzzuk, így a tekercs egyenletesen szapo­rodik (3). Fokozatosan meg­told juk; időnként egy-egy szálat bedugva a kötegbe. A szálak végét fokozatosan le­vágva varrjuk az előző sor széléhez. Ha hosszúkás tálat készítünk, akkor a kezdő sorhoz hosszanti irányban fektetjük a többit (4). SZÍVRAGU Hozzávalók, 4 személy ré­szére: 75—80 dkg sertés­vagy csirkeszív, 5 dkg sza­lonna, 2 dkg margarin, 3 fej hagyma, fél liter húslé (le­veskockából), 5 dkg kesudió, 2 evőkanál mazsola, 2 cl vö­rös bor, só, bors. A szívet megtisztítjuk és feldaraboljuk. A szalonnát kockákra vágjuk, és forró margarinban kiolvasztjuk. A hagymát e zsiradékban aranybarnára pároljuk. A szívdarabokat beletesszük és átsütjük, majd forró húslét öntünk hozzá. A kesudiót és a mazsolát beletesszük. Együtt kb. fél óra hosszat lassú tűzön pároljuk. Kevés lisztet teszünk hozzá, és be­leöntjük a bort, majd kellő­en fűszerezzük. Rizst és vegyes salátát adunk mellé. SERTÉS SZÜZÉRMÉK ALMA KÖRÍTÉSSEL Hozzávalók, 4 személynek: 1 sertés vesepecsenye, 2 fej hagyma, 2 db sárgarépa, 1 zellergumó, 3 alma, 1 babér­levél, borókabogyó, 2,5 dl csirkehúsleves (leveskocká­ból), snidling, só, 1,5 dl tej, 1 szelet fehér kenyér (haja nélkül), 2 evőkanál torma, 2 evőkanál tejszín, 1 kávéska­nálnyi vörös áfonya. A hús kövér részét eltávo­lítjuk. A hagymát, sárgaré­pát, zellert, almákat meghá­mozzuk és feldaraboljuk. A zöldségeket és az almát egy edénybe tesszük, rárakjuk a húst, a fűszereket és a hús­levest. Lefedve 30 percig pá­roljuk. A megpárolt zöldsé­geket tálra tesszük. A húst felszeleteljük, megszórjuk snidlinggel és sózzuk. A megmaradt lét felforraljuk, belekeverjük a tejet, kenye­ret, tormát és megízesítjük. Az öntetet külön tálban, vö­rös áfonyával tálaljuk.

Next

/
Thumbnails
Contents