Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-19 / 15. szám

1984. január 19. NÉPÚJSÁG 5 „Valamely személy, dolog, vonzó tu­lajdonságainak felismeréséből, vagy természetes kapcsolatokból eredő érzés, amely ragaszkodásban, gyöngédségben, a másik javának őszinte kívánásában és a saját ér­dekeinek a másikéval való azonosításában, illetve neki való aláren­delésében nyilvánul meg.” (Magyar nyelv értelmező szótára.) A szere­tet igével kifejezett érzést nagyon sokan és nagyon sok oldaláról m« közelítették már. Verseltek, énekeltek, beszéltek róla, de verselr énekelnek, beszélnek ma is. Mégis úgy látszik, hogy nem eleget, a sok emlegetésben elfelejtkezünk a gyakorlásról. Pedig az lenne igazi, az lenne a jó. Gyerekek a Molnár Krisztina Azt hiszem, nem árulok el azzal titkot, ha kijelentem, hogy a gyerekeik igénylik mindnyájunk közül legjob­ban a szeretetet, és ők azok, akik mindnyájunk közül a legőszintóbben tudnak sze­retni. De ők azok is, akik a legjobban megérzik a szere­tet meglétét, illetve hiányát. A szekszárdi II. számú Ál­talános Iskola három hetedi­kes tanulójával, Molnár Krisztinával, Molnár Gabri­ellával és Tóth Zoltánnal, „leendő” jogásszal, tanárral és orvossal beszélgettünk a szeretetről. — A szeretet tág fogalom Tóth Zoltán kezdd Tóth Zoltán, majd hozzáteszi: — Magába fog­lalja a .tiszteletet, tisztessé­get és a megbecsülést. Ez mindennap érződik, illetve érződnie kell munkahelyen, családban, baráti összejöve­teleken. A szeretet az em­berek végtelen kincse. Molnár Gabriella közbe­szól: — Szükséges, kell az emberek egymáshoz való kapcsolatához és a közösség szempontjából is fontos. — Mi a tapasztalatotok — érdeklődöm —, mennyire van jelen a mindennapokon? — Nincs meg mindig, mert önzőek az emberek — monid­Moinár Gabriella ja Tóth Zoltán, de Molnár Krisztina már cáfolja is: — Nem lehet és nem is szabad általánosítani. Van­nak olyanok, akik csak sa­ját magukat szeretik, de ez a kisebbség. A jó értelemben vett szeretet hiányzik időn­ként és helyenként. Ennek — a jó értelemben vett szere­tetnek — kéne elnyomná az önzést, a hatalom- és szer­zésvágyat. Végül még abban is meg­egyezünk, hogy „ha nem lenne szeretet, az nagyon rossz lenne, mert az egy alap az élethez.” Érdemes el­gondolkodni ezen. Azért, mert... Heten... Munkaszeretet Kiss Károly, a csatári 'ke­rámiaüzem kerámiakészítője együk beszélgetésünk alkal­mával azt mondta, hogy sze­reti a munkát, a szakmáját. A miértre egy későbbi talál­kozás alkalmával válaszolt: — Hogy miért szeretem a szakmát, a munkát? — kér­dez vissza, majd így folytat­ja: — Nehéz kérdés... Csak azért lehet szeretni, ami ban­ne van. Nagyon sok időbe, nagyon sok gyakorlásba ke­rül, míg az ember azt mond­hatja, hogy most már isme­ri a szakmát. Én tizenöt éve művelem, de még most sem mondhatom el magamról az előzőeket. Mindennap újat kapok, és ez a munka tárja fel azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül az em­ber megtudja valósítani ön­magát. — A kenámiatkészítés egy kicsit művészet is — mon­dom. — Igen. Nagyon sok olyan ember van, aki művésznek érzi magát, ha egyszer „ko­rongba ült”, de az az igaz­ság, hogy kevesen mondhat­ják el azt magukról, hogy művészek... En sem tartozom ezek közé. Szakmaszerető iparos vagyok. A munka szépsége, a nap mint nap szükségszerű megújulás, az önmegvalósítás miatt szere­tem a munkát, a munkám. Tehát elsősorban nem a mű­vészetet, hanem a szakmát szeretem... És az a vélemé­nyem, hogyha valaki a mun­kát becsülettel produkálja, akkor a szakmát is szereti. Engem teljes mértékben ki­elégít az, amit csinálok, mert meg tudom önmagam való­sítani. Még a szabad időm­ben is ezzel foglalkozom. Az úttörőházi fazekasszakkör­ben igyekszem tudásomat, szakma- és munkaszeretete­met átadni a fiataloknak. Anna, a parancsnok. Tiszt­ségét társai adományozták. Koller Anna talán alig kü­lönbözik a szekszárdi Hon­véd utcai, 5—6 éves óvis- társadtól. Azért egyvalami­ben .nagyon. Határozott, anyáskodó és mindenről van véleménye. Kis óvó néni. — Szeretem anyukámat, mert kedves hozzám. Reg­gel megpuszil, játszik velem, vesz új ruhákat, szereti La­cit és nem veszekszik. Sze­retem anyukámat, mert főz és süt nekem palacsintát, po­gácsát, szilvásgombócot, ten- cselevest, meg bablevest. Pu­szit ad többször is, és nem kiabál. Megsiirnogatja a fe­jemet és segít. — Édesapámat azért sze­retem, mert kicsit álmos. Amikor Paksra megy dolgoz­ni, akkor korán reggel el­megy, és késő este jön ha­za. Sok pénzt adnak neki. — öcsémet azért szeretem, mert van amikor megenge­di, hogy játsszam az autó­jával, meg szokott adni a csokijából is. — A mamát azért szere­tem, ment mindig eteti az állatokat. A dédi mama pe­dig megitatja a Morzsit tej­jel, mert el van törve a lába. Titokcsere — A papámnak reggel minidig adok egy puszit, mert huncut. — Szeretem a pajtásaimat is. Mindenkit, mégha rosszak is. —> Most Iskolába fogok menni. Majdnem mindenki németre megy a csoportból. Az iskolában is szeretni fo­gom a pajtásaimat. Persze, ha becsap valaki, akkor biz­tos haragudni is fogok. És nem fogok legközelebb ját­szani vele. Milyen nélküle? Alapvető érzelmi szükséglet Mármint milyen is az éle­tünk szeretet nélkül? Egyet­len szóval: sivár ... Lapoz­gatva az aforizmagyűjte­ményt, talán a szerelem után a leggyakrabban a szeretettel kapcsolatos gondolatok talál­hatóak benne. S ez sem vélet­len. Hiszen életünk egyik meghatározója a szeretet, melyen nem kizárólag az em­berek egymáshoz való viszo­nya, kapcsolata értendő. Gondoljunk csak a munka szeretetére. Arra, ha valaki olyan munkát végez, amire fiatal korában készült, amiért tanult. Milyen boldog ember is az olyan! Számára a mun­ka nem jelent terhet, hanem úgy végzi, mintha a hobbija lenne. Várja a reggelt, hogy elfoglalhassa helyét munka- padja, íróasztala mellett, vagy katedráján, s alkosson, műszereket javítson, nevel­jen ... De egy pillanatra időzzünk a bennünket körülvevő tár­gyak körül. Nézzük azokat, melyek végső fokon életünk meghitt díszleteit adják, me­lyek között jól érezzük ma­gunkat. Ám, ez csak akkor áll, ha azokat ízlésünk diktál- lásai alapján válogattuk ösz- sze — gonddal. Nem pedig ötletszerűen, avagy sok pén­zünk lévén, státuszszimbó­lumként zsúfoltunk magunk köré. Apropó! A pénz. Lehet sze­retni, bizony, nagyon. De nem kórosan. Értem ezen az okos takarékosságot, a céltudatos gyűjtést, a meggondolt befek­tetést. Nem pedig az öncélú- ságot, a „szalmazsákba” ra- kosgatást... S ha hozzá kell nyúlni — már pedig kell —, akkor minden fillért foghoz veregetve, megkönnyezve ki­adni. Szóval a pénzzel is élni kell tudni, melynek befekte­tésével igényeinket szolgáljuk ki, életünket tesszük széppé. Életünket? Vajon milyen gyakran jut eszünkbe, hogy mennyire szeretjük az életün­ket, társaink, barátaink, hoz­zátartozóink, , munkatársaink életét? Néha úgy viselkedünk, mintha szégyenlenénk érzel­meinket, szeretetünket. Szeretném és szeretnénk, ha a szeretetről napjainkban legalább annyi szó esne, mint a gyűlöletről, az összeférhe­tetlenségről, az egymás meg nem értéséről. Ha mindany- nyian szeretnénk, ha szeret­nének! Kevés ehhez az újság­író szava? Akkor kölcsönkér W. Shakespearetől. mert sze­rinte „Aki szeretetet vet, örömöt szüretel.” — A szeretet alapvető ér­zelmi szükséglet — szögezi le beszélgetésünk elején dr. Papp István, a megyei gyer­mek- és ifjúsági ideggondozó és lélektani tanácsadó vezető főorvosa, akivel a szeretet hiányának következményei­ről beszélgetünk, s aki meg­győzően magyarázta, hogy a gyermek egészséges szemé­lyiség-fejlődéséhez feltétlenül szükséges az érzelmi alap­anyagcsere, szüksége van egy vagy több olyan felnőtt közel­ségére, akikkel egészen őszin­te szeretet-kapcsolatban él­het. És fontos, hogy a gyere­ket ne egy, hanem két szülő szeresse, ketten aggódjanak érte! — Már két—háromhóna­pos csecsemő nagy érdeklő­dést mutat édesanyja mosolya iránt... ekkor indul meg sze­mélyiségének fejlődése, s a nyólcéves koráig tartó időt érzelmi túlsúlyú korszaknak nevezzük. A kisgyermek ösz­tönösen fordul a felnőtthöz, meg akarja nyerni magának. Et szükséges a biztonságá­hoz. Ha elutasítják, vagy nem szeretik, akkor elbizony­talanodik, befelé élő lesz. Ha szülőjével a kapcsolat kétér­telmű, vagy elutasító, vagy fizikailag is hiányzik az anya, az kihat a későbbiekre. Uzsák Ágnes 22 éves, a szekszárdi Babits Mihály könyvesbolt eladója: — Ä szeretet nekem egyszerre több fogalmat is felölel. Leg­többet talán a szülői szeretet jelent. Ide tartozik a baráti szeretet és a szerelem is. Ha­bár az utóbbinak tartalma és ereje koncentráltabb. — Mi kell önnek ahhoz, hogy valakit szeretni tudjon? — Én olyan ember vagyok, aki azt képzeli a társairól, hogy nincs rossz ember. Ezért minden embert úgy kezelek, hogy rendes és megbízható, így indulok. Ám, ha meggyő­ződöm valamilyen formában az ellenkezőjéről, akkor meg­ingok. — Ezek szerint mindenkit tud szeretni? — Csak az első csalódásig. A munkámból adódik, hogy minden embert szeretettel fogadjak, és udvariasan szol­gáljak ki. — Mit tesz akkor, ha kide­— Mit tehetünk, hogy gyer­mekünk kiegyensúlyozott szeretetben éljen? Hogy ér­zelmileg ne károsodjék? Hogy kialakulhasson benne a teherbíró érzelmi kapcsolat alapja? Az érzelmeket is ki kell fejleszteni. A szeretetet is tanulni, gyakorolni kell. De először önmagunkat neveljük úgy, hogy felnőttként érett személyiségek legyünk. Hi­szen csak érett személyiség tud felülkerekedni a pilla­natnyi indulatokon, kétes ér­tékű vágyakon. S az érett felnőtt számára a gyerek ne­velése, vagy egyáltalán a lé­te nem nyűgös kötelesség, hanem természetes dolog. Te­hát anyává, apává lenni könnyű, anyának, apának lenni nehéz. Mindkettőre ké­szülni kell! — Érzelmeinket lehet ne­velni: jó iskola erre az iro­dalom, a zene, a művészet közelsége, de a természet szeretete is harmóniára ser­kent. Viszont szeretetünket soha ne rejtsük véka alá. Hi­szen az érzelem nem olyan valuta, amely devalválódhat. S ha minderre, és még sok másra képesek vagyunk fi­gyelni, akkor kevesebb lesz az érzelmileg károsult gyer­mek, akiken elhatalmasod­nak a különböző személyiség­zavarok. rül, hogy rászedték, visszaél­tek a bizalmával? — Mint ember, vagy mint könyvesbolti eladó? — Mindkettő! — Ismerőseimmel, bará­taimmal csalódottságomat nem éreztetem, de nem titko­lom el a véleményemet. Ma­gatartásom megváltozik azzal szemben, aki rászedett, ke­vésbé leszek közlékeny vele. A munkahelyen mint vevőt, továbbra is kedvesen és ud­variasan szolgálom ki. Ott nem éreztetem vele csaló­dottságomat, mert nem is éreztethetem. — Igényli a szeretetet? Szüksége van rá, elfogadja, tudomásul veszi, hogy az emberi élet része, vagy pe­dig eleve úgy irányítja a sorsát, hogy minél többen szeressék? — Az utóbbi. Ügy irányí­tom, hogy minél több szerete-. tét kapjak. És én is minél többet adhassak. Minél többet adni és kapni... Brigadtestuerek Lehet, hogy új szóval, új fogalommal találkoztunk most a címben, de ez él a 125 éves Szekszárdi Nyomda mindennapjain. Az üzem brigádtagjai között gyakran „alkalmazott” megszólítást egymás megbecsülése, (tisz­telete, szeretete és az üzem­ben régóta uralkodó családi­as légkör alakított ki. Hogy a .szeretet mennyire összetar­tó erő a közösségekben, erről beszélgettünk Saárossy Györgyinérvel, az Antos Ist­ván brigád vezetőjével, a Gagarin brigád vezetőjével, Czibre Zoltánnéval és Szij- jártó Istvánná kultúrfeleliős- sel. — A mi brigádunkban munkatársi, baráti és csa­ládi kapcsolat is van — kez­di a beszélgetést Saárossy Györgyné. — A betegeket nemcsak az otthoni munkák végzésével segítjük, hanem ellátjuk a gyerekek felügye­letét is. A nyugdíjasokkal tartjuk a kapcsolatot, hisz tőlünk, közülünk mentek el, de még mindig közénk tar­toznak. Van akiket rendsze­resen látogatunk, és elvé­gezzük nekik azokat a mun­káikat, amire szükségük van, de akad, akii csak azért igényli a jelenlétünket, hogy elbeszélgessen velünk. — Ez nem kényszer — ve­szi át a szót Czibre Zoltán­ná, majd így folytatja: — Eleve ilyen a kapcsolatunk. Most már hagyomány, hogy évente kommunista műsza­kot szervezünk a nyugdíja­sok megsegítésére az összes brigád részvételével. Ezt várjuk is mindnyájan. — De nemcsak a nyugdí­jasokat patronáljuk, hanem az ACSI-t és a hőgyószi ne­velőotthon gyerekeit ás — veszi át a szót Szijjártó Ist­vánná, majd továbbfűzi a gondolatsort: — Ezek a gye­rekek nem is az ajándékot várják, hanem azt, hogy játsszunk velük. Ilyenkor néhány órába szorítjuk be a szeretetet. — Brigádon belül mit je­lent a szeretet? — Megpróbáljuk egymást segíteni, egymás kérését tel­jesíteni, megemlékezünk mindenki névnapjáról — so­rolják egymás után, majd Czibre Zoltánná összegez: — Szeretet meg összetartás nél­kül nincs is brigád és ná­lunk az a megszólítás járja, hogy brigádtestvér. Azt hi­szem, ez mindent elmond. Az oldalt készítették: Ékes László, V. Horváth Mária, Szűcs László János. Fotó: Czakó Sándor és Kapfinger András.

Next

/
Thumbnails
Contents