Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-08 / 289. szám
1983. december 8. NÉPÚJSÁG 5 •• I ,,Az értesül igével kifejezett történés az a tény, tC5UIC5« hogy valaki értesül valamiről. Ennek tartalma lehet: hír vagy tudomás." A Magyar nyelv értelmező szótárának második kötetében ez a tömör definíció olvasható. Ha nem csalódunk: mindannyian tudjuk, hogy oldalösszeállításunk mottója nem ilyen egyszerű. Ha egy kissé elrugaszkodunk a szabályostól — mert, miért ne tennénk?! —, akkor ki-ki újabb és újabb adalékkal egészítheti ki ezt a roppant fontos, ám legalább annyira kényes témakört. A kiegészítésnél azonban szeretnénk feltételezni a pontosságot és a megbízhatóságot. Merthogy tudjuk, ezeknek az ellenpárja mennyi bosszúságot és kárt okoz. Szájról szájra Felkészülten Naponta ér mindannyiunkat információáradat, amely- lyel időnként meglehetősen nehéz boldogulni. Tehát a leghelyesebb, ha okosan gazdálkodunk velük: a fontosakat „elraktározzuk”, a lényegtelenektől pedig igyekszünk megszabadulni, azaz egyszerűen be sem fogadni. A köznapi életben ez látszólag sima „ügy”, ki-ki magának válogat az információk közül — szükséglete, érdeklődési köre, befogadóképessége szerint. Hiba viszont a különféle értekezletek információ- áradata körül van, amikor egy-egy munkahely, vagy azonos érdeklődésű csoport, netán egy íémakör feldolgozása céljából összeülő szervezet tanácskozik. Ilyenkor gyakran fordul elő az a már-már tipikus eset, hogy a beszámolót tartó végre szót kapva, órákon át mondja a magáét. Látszólag felkészülten, hiszen a szóban nincs hiba. Abban viszont igen, hogy társait nem tiszteli meg azzal, hogy tömörséggel, célratöréssel csak a fontos adatokat ismertesse, pontosan azokat, amelyek megértése előre viszi — vinné — az ügyet. Az ilyen előadóra mondjuk, hogy ködösít, hogy a látszatra ad, hiszen ő úgy véli, hogy a cirkalmas szódzsungel tiszteletet ébresztő. Nem az értekezletek ellen emelek szót, hanem a maratoni, de híg megbeszélések ellen, amelyek nem tesznek jót az előadói asztal két oldalán ülők egyikének sem. De üljünk csak a másik oldalra ... az előadóval szemben. Fejünkben szaporán követik egymást a kérdőjelek. Vajon mit érdemes mindebből megjegyezni? Mire kell odafigyelni? Fontos ez egyáltalán? Pedig fölkészültünk a megbeszélésre ... S a kép, a tennivaló sehogy nem akar összeállni. Hát hogy is állna össze? Kábítjuk egymást. Kábítjuk a szavakkal. Szavakkal, melyből ha igen sok van, elvész közöttük a téma, elvész a cél. De az értekezlet „megtartódon”. • • On hogyan olvas újságot? Komáromi János a megyei bíróság végrehajtó irodájának munkatársa, egyszerűbben: bírósági végrehajtó. — Mindennap este fél nyolc és nyolc között — a tévéhíradó idejében — kerül az asztalra a Népújság. Mindig az utolsó oldalon kezdek neki. Így szoktam meg, meg őszintén mondva, jobban szeretem azokat az írásokat, amelyek csak tényeket közölnek. A többi oldalon más emberek véleményét kell elfogadnom, vagy önmagámban vitáznom velük. A Népújság mellett fiatal korom óta olvasom a Valóságot, és a Nagyvilágot. Mindkettőt azért, mert nekem hiányt pótolnak. A Valóságban az elméleti tanulmányok érdekelnek, a Nagyvilág pedig megadja azt az illúziót, hogy azért nagyjából ismerem a kortárs világirodaimat. — Az emberek általában mindig azonos körülmények között veszik a kezükbe az újságot. Komáromi Jánosnak van-e valamiféle olvasási koreográfiája? — Nincs. Egy szobában élek, hol lenne? A világról, a politikáról, és mindenféléről értesüléseimet a Népújságból, a tévéből, valamint az autórádióból szerzem. — Mennyire van szüksége az új információkra? — Mint minden embernek ... Ámbátor most már lassan az lesz a kérdés, hogy erre, amit kapok, mindre szükségem van-e? ... — A pletykákról mi a véleménye? — Egyáltalán nem tulajdonítok jelentőséget nekik. Fenntartással fogadom mindet. De nemcsak azt, hanem jóformán minden más értesülést is. — Belénevelték szülei? — Voltak nagyon rossz tapasztalataim az értesülések útjairól. Tanultam belőlük. Ezért ellenőrzőm őket. Mi is az a pletyka? De egyáltalán ... Kell ezt magyarázni? Sajnos, nincs olyan ember, aki ne „futott” volna vele össze. Az is tény, hogy a pletyka a népmeséhez hasonlóan szájhagyomány útján terjed (azaz száguld), s máris adódik a következő megállapítás, miszerint terjedési sebessége több ezer km/sec. Témája: egyszerűen minden, vagy bármi és bárki lehet. Hatása pedig gyakorta nagyon kellemetlen. Mégis terjesztjük, s hagyjuk terjeszteni. Sőt, arról is teszünk, hogy sebes mozgásával párhuzamosan egyre „gazdagodjon”, bővüljön. Nézzük a pletyka létrejöttének egyik „alaptípusát”. 1. Láttam az új főnököt az utcán. Egy hölggyel ment. Valószínű a feleségével. 2. Képzeld, Zsuzsi látta az új főnököt az utcán, s azt mondja, a feleségével volt. De én azt nem hiszem, mert tippje abból adódott, hogy igen nagyon enyelegtek. 3. Hogy mik vannak! Nője van az új főnöknek. Zsuzsi látta is őket az utcán. Ügy smároltak, mint a tinik, őrület... A feleség meg otthon robotol... Nem szólva arról, hogy héthónapos terhes. Hogy milyen az új nő? Azt mondják, olyan kis töltött galamb. 4. A botrány szele lengedez az új főnök háza körül. Képzeld el, hogy a felesége a napokban szül, őkegyelme pedig egy kis fekete bigével tekereg. Ráadásul botrányosan viselkednek az utcán ... Persze, azt is mondják, hogy valószínűleg terhes a csaj is. Már szépen kerekedik ... Hogy ebből mi lesz? 5. Válik a főnök. Illetve a felesége tőle. Ott is kell hagyni az ilyen pasast. Nője van, aki ráadásul gyereket vár. Igaz, a feleség is terhes. Lehet, hogy már bent is van a kórházban, lehet, hogy meg is szült. De utána hova megy a babával? 6. Kórházba került a főnök felesége. Nyilván, hogy idegösszeomlással ... De nem is csoda ... Szig. biz. A szig. biz. egy közkeletű rövidítés — a szigorúan bizalmas iratok „emlegetésére”. A jelzést gyakorta misztikus köd veszi körül és akiknek nincsen betekintésük ezekbe az iratokba, azt hiszik, nem demokratikus, hogy ilyenek egyáltailán vannak. Pedig az. Éppen a többség érdekeit védve van ez így politikai, katonai, gazdasági vagy egyéb érdekből. Persze, még sok más helyen sok más vonatkozásban is elképzelhető, hogy bizonyos információk csak bizalmasan kezelhetők és csak meghatározott kör ismerheti őket. Hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük, a nép- gazdasági és egyes gazdasági egységek titkai jogosan védettek, az államtitokról, vagy ikatonai és tudományos információkról nem is szólva. Az egyes embert: védik például a személyi anyagok, amelyek szintén titkosan kezelendők. A felsorolt és a fel nem sorolt titkos anyagok adatainak kiadását a törvény is szigorúan bünteti. Van aztán a bizalmas információnak egy egészen más fajtája is. Amivel az újságíró gyakran találkozik, az már egyáltalán nem a közösség érdekeit védi, hanem éppen ezzel szemben egy szűk csapont vagy éppen személy védelmét szolgálja. Ilyenkor mondja a riportalany, hogy bizalmasan ugyan elmondom, mi az igazság, de azt a viliágért sem vállalom a nyilvánosság előtt. Az ilyen „bizalmas” közléssel aztán nem lehet mit kezdeni, mert az újságíró sem használhatja fel értesüléseit, nem árulhatja él azt, akitől az értesülés származik. (Kivéve természetesen a jogilag is szabályozott eseteket, például, ha bűncselekményről vagy annak tervéről értesül az újságíró, de akkor rá is a minden állampolgárra kötelező szabályok érvényesek.) Ez még a kisebbik baj és többnyire megkerülhető a dolog, sokká] inkább azért használhatatlan a „bizalmas” értesülés, mert annak hitele nem ellenőri zlhető. Így van ez a bizalmas értesülések harmadik fajtájával is, amit közkeletűen és az igazságnak' megfelelően pletykának is hívnak. Munkahelyi intrikák gyakori velejárója, hogy a hír, eset terjesztője mindenkinek csak bizalmasan mondja el, amit tud, vagy épp>en kitalált, és az zárt láncon terjed tovább és mérgezi a légkört. Ez ellen a bizalmas tájékoztatás ellen fel kell lépni nyilvánosan és éppen a nyilvánosság az, ami elejét is veheti az efféle dolgok további terjedésének. Ebben az esetben is beleütközhet a jogba a bizalmaskodó ember, mert a pletykákból könnyen lehet becsületsértés, vagy rágalom. Van aztán a bizalmas dolgoknak egy másik vonatkozása is, nevezetesen a családi és a baráti titkok, bizalmas ügyek és beszélgetések, ennek védettségét a törvény ugyan nem írja elő, de az emberség és szocialista erkölcs annál inkább. Családunk, barátaink, kollégáink bizalmas közléseivel visszaélni becstelen dolog. Akikre büszkék Tabló a Skála bejáratánál A Skála Szekszárd Áruház bán, a bejárat mellett jobbra a falon, jól látható helyen egy tabló. Az ismert embléma mellett fényképek értesítenek azokról. a dolgozókról, akikre társaik büszkék. A kereskedelemben évekkel ezelőtt indult egy új hullám, amit akkor úgy fogalmaztak meg, hogy „munkád mellé add a neved”. Annyit jelentett ez, hogy az eladók köpenyén ott fityegett családi és utónevük. Ez az „értesítő” tabló nem egyedüli sem a városban, sem az* országban, újnak sem nevezhető. Egyesekben mégis kétkedést ébreszt, de biztosan nem a véletlen szülte újra ezeket. A kereskedelmet sokat szidjuk. Panaszok az eladók magatartására ... Ezeket nem kell sorolni. Jó olyanok létezéséről értesülni, akik a jóban kiválóak. A Skála említett tablóján hónapról hónapra változnak a fényképek. Mindig akadnak az áruház dolgozói között olyanok, akikre büszkék a többiek. ' — Mit kell tennie egy dolgozónak azért, hogy a tablóra kerüljön? — tettük fel a kérdést Varga Ferencné szak- szervezeti bizalminak. — A munka mellett valami pluszt vállalni — hangzik a felelet. — Ezt értékeljük, és jutalmazzuk. A „díj” hatszáz forint és a dicsőségtábla ... Másfél év alatt másodszor került a tablóra Pirginé Simon Zsuzsa, pénzügyi csoportvezető: — Nálunk nincs jutalom, nincs prémium, ez az egyik módja az ösztönzésnek — mondja. Pirginé Simon Zsuzsa esetében a „plusz”, amit vállal, kapcsolódik munkaköréhez is, részben. Helytállni egy-egy rendkívüli leltározás esetén, vagy egy soron kívüli „akció” szervezésében, részt vállalni a lebonyolításban. Ezek mind-mind olyan alkalmat jelentenek, amelyek sikerei végrehajtása esetén dicsőségtáblára juthatnak a dolgozók. Tekintsük tehát „nevelési módszernek” ezeket a dolgozókat bemutató tablókat, mint ahogy az iskolai osztályok tábla fölötti feliratain is ilyen szándékkal kellett olvasni egykor a „Dolgozni csak pontosan, szépen ...” kezdetű idézeteket. Hangadó az iskolában Pesti Péter Vörös Klára Kosa Annamária A szekszárdi IV. számú Általános Iskolában működő 634. számú Zója úttörőcsapat három tagjával, Kosa Annamáriával, Vörös Klárával és Pesti Péterrel ültünk össze egy kis beszélgetésre, hogy ^megvitassuk” az értesülés szó kapcsán, ki az, akit követnek, és miért követnek a gyerekek, az osztálytársak. Okos, okoskodó, jó tanuló, vagány ... — melyiket a sok közül? — Nálunk elsősorban azokat követik, azoknak a véleményét fogadják el — kezdi Kosa Annamária —, akik az úttörőtanács tagjai, mert mi mindent tudunk előre, és tőlünk értesülhet a raj többi tagja is arról, hogy mit kell elvégezni. Ezeket az információkat osztályfőnöki órán adjuk át. — Régebben két csoportra oszlott az osztályunk — szól közbe Pesti Péter, majd így folytatja — szerencsére, a jó tanulók volfak többségben ... Szerintem a jó tanulmányi eredmény, a magatartás és az, hogy az úttörőmunkában mennyire vesz részt, az határozza meg, hogy kit követnek. Nemcsak egyre hallgatnak, hanem a többségre. — Az én véleményem is hasonlít Annamáriáéhoz és a Péteréhez — mondja Vörös Klára, majd igazolja állítását. — Nálunk, ötödikben is követik a példát. Jó tanulás, jó magatartás és jó úttörőmunka kell ahhoz, hogy valakit kövessenek. A beszélgetésből kiderült, hogy nem árt, ha valaki talpraesett, „be tud vágódni”, be tudja vonni a társait a munkába és ha egy kicsit vagány is. De ez a vagányság' azért nem mehet át szemtelenségbe. — Az okoskodók ki akarnak tűnni, azt szeretnék, hogy őket kövessék és mindig nekik legyen csak igazuk — közli Vörös Klára, mire a másik kettő teljes komolysággal megállapítja: — Könnyen észre lehet venni, hogy ki az okos és ki az okoskodó... és ha az kiderül, akkor már nem marad tovább hangadó. Az oldalt írták: V. Horváth Mária, Ihárosi Ibolya, Decsi Kiss János, Ékes László és Szűcs László János. A fényképeket Czakó Sándor készítette.
