Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-07 / 288. szám

1983. december 7.

™ÉPÜJSÁG 3

Számvetés, öt év után

Mire költöttük az osztrák hitelt?

1978. júliusában írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében az österreichis- che Kontrollbank AG 300 millió dollár értékű hitelkeretet nyit a Magyar Nemzeti Bank számára, azzal a kikötéssel, hogy a keretet a magyar fél öt éven belül használhatja fel idegenforgalmi célokra. Most, öt esztendő leteltével, érdemes áttekinteni a nagy összegű hitelszerződés előzményeit, és felhasználásának eredményeit.

A hetvenes évek közepén Magyarországot lényegesen több turista, üzletember kereste fel, mint amennyit el tudtunk helyezni. Voltak évek, amikor másfélszer any- nyi látogató érkezett, mint az ország lakossága, és a vendégek tömege kényszerült vad- . kempingezésre. Nyilvánvaló volt, hogy nem szabad tovább növelni a beutazók számát, hanem inkább a vendégfogadás feltételeit, s még inkább annak gazdaságosságát szük- , séges megteremteni.

Ilyen körülmények között az 1975-ös helsinki értekezlet légkörében kezdődtek meg a tárgyalások az osztrák és a magyar kormányszervek között idegenforgalmunk fejlesztéséről, a hitelnyújtásról. A két ország hagyományos jó kapcsolatai következtében az egymás közötti turizmus is fellendült. Osztrák részről a hitelnyújtást befolyásolta az a meggondolás is, hogy a magyarországi építkezések megrendeléshez juttatják a munkanélküliséggel küszködő osztrák építőipart.

MINŐSÉGI VÁLTOZÁS

A magyar idegenforgalmi szerveknek elsőként azt kellett eldönteniük, hogy miilyen területeken a legsürgetőbbek a beruházások. Ekkor már nagyjából készen állt a négy budapesti szálloda építésének terve, ezért induláskor ezek finanszírozásához nyitották meg az osztrák hitelkeretet. Nemzetközi versenyfelhívással kerestek kivitelezőt, a tárgyalásokon kemény áralkut folytattak, s mivel —

részben a földrajzi közelség folytán — osztrák építő cégek ajánlották a legkedvezőbb feltételeket, azok nyerték el a megbízást a négy szálló felépítésére.

1981. októbere és 1982. júliusa között elkészült a négy nagy hotel: az Átrium Hyatt, a Fórum, a Novotel Budapest és a Buda Penta, s ezzel majdnem 3000 férőhellyel nőtt a főváros fogadóképessége. A változás azonban nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi volt: az új,

korszerű hotelek magas fizetőképességű tőkés vendégkört vonzottak és vonzanak Budapestre.

Ahhoz azonban, hogy a vendégek jól érezzék magukat, és szívesen költsenek az országban, a kényelmes szállodák mellet még sok más is szükséges. Ezért az első beruházások között szerepelt egy új közúti határátkelőhely megépítése Hegyeshalomnál, majd három balatoni szálloda mellett egy-egy uszoda- komplexum kialakítása.

SZÍNVONALASABB

VENDÉGFOGADÁS

Az osztrák—magyar tárgyalásokon felmerült, hogy ajánlatos lenne a magyarországi rendkívül gazdag gyógyvízforrásokat is a turizmus szolgálatába állítani. Ennek megfelelően Hévízen már építik a 462 személyes Aqua gyógyszállót a kiegészítő egészségügyi létesítményekkel, a szomszédos Keszthelyen úszodakomplexummal bővítik a Helikon szállót, a gyógyvizekben szintén gazdag Sárváron pedig gyógyüdülőszálló építését határozták el.

A most folyó és a közeljövőben kezdődő beruházások egy része a vendégfogadás infrastruktúráját bővíti: szórakoztató központot építenek Budapest belvárosában, új forgalmi épületet emelnek Ferihegyen, további közúti határátkelőhelyet nyitnak a Sopron melletti Kópházán, és tervezik egy fedett teniszcsarnok, valamint az országos számítógépes helyfoglalási rendszer létrehozását.

Az új budapesti szállók megnyitásával feltűnő szakadék keletkezett a régi, a századforduló táján épített törzs- hálózat és a korszerű hotelek között. Az előbbiek a főváros belső útvonalain, tehát értékes területeken helyezkednek el, de technikai adottságaik nem felelnek meg a mai követelményeknek. Az osztrák hitel igénybevételével ezek egy részét lebontják, és újból építik, más részét felújítják, fürdőszobákkal, liftekkel egészítik ki. így, ezek a szállodák — a volt Sport, amelynek helyén már majdnem kész a Flamenco szálló, valamint a Béke, az Erzsébet és a Szabadság szálló — több vendéget, színvonalasabb körülmények között fogadhatnak majd, és nagyobb bevételt érhetnek el.

KAMATOSTÓL

MEGTERÜLNEK

Miből fogja Magyarország a nagy értékű hitelt visszafizetni? A szerződés értelmében a tőkét és a kamatokat a létesítmények üzembe helyezésétől számított 15 éven belül kell a Magyar Nemzeti Banknak visszatérítenie, azzal a kedvező feltétellel, hogy az első három év törlesztésmentes. Számítások szerint csupán a hét, elsőként elkészült szálloda — a Hyatt, a Fórum, a Penta, a Novotel, a Flamenco és a két soproni épület — önmagában is kitermeli 17 év alatt a 300 millió dolláros kölcsönt kamataival együtt.

Az osztrák idegenforgalmi hitel voltaképpen eszköz annak a célnak a megvalósításához, hogy a magyarországi turizmust ne annyira a mennyiségi, mint inkább a minőségi tényezők jellemezzék, s ily módon az idegenforgalom a korábbinál nagyobb mértékben járulhasson hozzá az ország konvertibilis fizetési mérlegének javításához.

GÁL ZSUZSA

Az én szakmám: lakatos

Rottler Antal kevés szavú ember, de amikor a szakmáról kell beszélnie, megered a nyelve. A lakatos, pontosabban a géplakatos szakma szerteágazó tevékenység. Nem is szabad megmaradni azon a szinten, hogy „én csak” géplakatos vagyok. Több szakmát kell ezen érteni: esztergályozást, köszörülést, marást, gyalulást. Rottler Antal ért ezekhez a szakmákhoz, 1978-ban szakmunkásvizsgát tett esztergályozásból is. Szükséges ez, hiszen az MMG-AM szekszárdi műszergyárában az esztergagépek „orvosa”.

Ismernie kell a gépek „lelkét”, minden alkatrészt. A jó lakatos füllel állapítja meg, hogy mi a baj, hogy melyik tengely, csapágy, fogaskerék kopott. Aztán csak ki kell bontani a gépet, és szemmel, mérőeszközzel is megállapítani a bajt, azt, amit a fül érzékelt.

De, nem elég a jó szakmunkásnak ennyi. Eztán jön a munka neheze: lerajzolni a

meghibásodott alkatrészt, az esztergályossal, maróssal, köszörűssel konzultálni, hogy mit kell tenni. Aztán jön az összerakás. Gépet könnyű szétszedni, megállapítani a bajt, de felújítani, olyanra, mintha a gyárból jött volna ki, az már mestermunka.

Sokszor azonnal a gépműhelybe kell menni, mert ott teljesítményben dolgoznak, s a meghibásodott gépet azonnal szeretnék megjavíttatni. A lakatos, ha kell, azonnal javít, de legjobban azt szereti, ha előre szólnak neki, és behozzák a gépet a tmk-ba. ott van ideje foglalkozni vele, felújíthatja, mert a szaktudás igazán akkor mutatkozik meg.

A jó géplakatos nem tudja egy-két év alatt megtanulni a szakmát. Idő kell ahhoz, hogy megismerje a gépeket. Ahhoz meg egyenesen évtizedeket kell eltölteni a szakmában, hogy alkalmas legyen az új gépek „orvoslására”,

— Most nagy szükség van a karbantartókra — mondja. — Kevés pénz jut arra, hogy új gépeket vegyenek. Akkor természetes, hogy a lakatos, a géplakatos munkája előtérbe kerül. Fontos ember lesz. Mert dolgozni továbbra is kell, az öreg gépekkel is.

Rottler Antal

A géplakatosokat megbecsülik. Rottler Antalnak 30 forint felett van az órabére.

— De a szakmát elhanyagolták. Csak az utolsó pillanatban — mint a rossz autósnál — kerül a szerelőkhöz a gép. Pedig tervszerű megelőző karbantartásnak kellene lenni, azért is, hogy mindig jó munkát végezhessünk.

Mutat egy dobrevolver-esztergát, amit a tmk-sok apró darabokra szedtek szét. Felújítják két hónap alatt. Ez a szakma csúcsa, mondja, ennél szebb munka nem létezik, mert ez a gép a géplakatosok keze nyomán lesz újra gép, olyan szerkezet, amelyen pontosan kell, és lehet dolgozni.

— A műhelyt magunk alakítottuk ki, társadalmi munkában — mondja kicsit büszkén.

A lakatosok szeretnek tiszta műhelyben dolgozni, a jó szakembert a környezete is minősíti. H. J. — G. K.

Két iparművésszel játszótérnézőben

Szekszárdon, az Ady Endre utca 4. számú ház előtt szállunk kocsiba Kis Ildikóval és Fusz Györggyel, a fiatal iparművész-házaspárral. Úticélunk: megnézni a megyeszékhely játszótereit, parkjait. Kis Ildikó egyébként játszótér.tervezéssel is foglalkozik, s iparművészek lévén, e témában mindketten szakemberek.

Első „megállóhelyünk" a Gróf Pál utca melletti Népek barátsága park.

— Talán ez a legszebb játszótér Szekszárdon — mondja Kis Ildikó. — Legfeljebb a kis zugok hiányoznak, amelyekbe a kicsinyek szeretnek elbújni, ahol úgy érzik, hogy láthatatlanok.

(Kollégám mosolyogva meséli, hogy háromesztendős Borbála unokahúga a tágas lakás ellenére, egy hatalmas tévédobozban „lakik”, abban rendezte be saját „kü- lönbejáratúját”.)

— Itt van ez a szánkózódomb — mutat a farönkkel körülbástyázott dombocskára Fusz György. — Lezárja a teret a közforgalomtól, jól is szigetéi... Csakhogy nekem hiányzik a folytatása, nincsenek nyúlványai, nincs benne izgalom.

(Engem pedig az zavar, miért szoktatjuk gyermekeinket ahhoz, hogy mindent a lábuk elé rakunk. A dimbes- dombos Szekszárdon mindenki megtalálja a szánkózóhelyet.)

— S az odaérkezésig nem tesz rosszat a mozgás sem a gyerekeknek, sem pedig a felnőtteknek — teszi hozzá Kis Ildikó. — Nagyon tetszik, hogy a játékokat — melyek sajnos mind fémből készültek — „homoksivatagra” helyezték. Kellemes pihenőhelyül szolgál a pergola is, de úgy érzem, hogy az is önmagáért van. Ugyanis a pihenőhely, a padok a kicsinyek játszóhelye körül funkcionálnak igazán.

— Egy évvel ezelőtt jártam a városi tanácson, ahol felajánlottam játszótértérve- zés ügyben a segítségünket, valahogy úgy, hogy „használjanak iki minket”, hiszen itt élünk Szekszárdon, szeretjük a várost, magam itt is születtem — mondja Fusz György, majd a kocsi felé tartva a szabványjátékok hemzsegéséről beszélgetünk, a művészek pedig számtalan példát sorolnak arra vonatkozóan, hogy külföldön, de itthon is hány és hány olyan játszótér épült, melynek minden egyes játéka, minden egyes zuga gondolkodásra, újabb és újabb játékok kitalálására készteti a gyerekeket.

(A szabvány szerint 3,5 négyzetmétert kell temetkezési helyenként biztosítani. Parikra és közterületre pedig lakónként 5 négyzetmétert. Az utóbbival szemben az országos átlag 0,5 négyzetméter körül van. Azokban a városokban, ahol ez „eléri a 2 négyzetmétert, ott már szabályosan „dőzsölnek”.)

A Béri Balogh Ádám utca elején az első tízemeletes zöld ház mellett fából készült, igen ügyes játékok várják a gyerekeket. Maga a

az ott élő képző- és iparművészek terveztek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak mi tudunk ötletekkel teli játékokat tervezni, de szívesen ajánljuk a segítségünket, hiszen egyebek között ezt is tanultuk.

(Ha az orvos megállapítja a betegséget, általában hiszünk neki, nem kérdőjelezzük meg a diagnózist. Vajon játszótérügyben azok „orvosait” nem kellene vizsgálatra kérni? Azt hiszem, a válasz: igen. Hiszen tereink- parkjaink betegsége szemmel látható.)

A játszótérvizit során szó esik arról is, hogy jövőre önálló kiállítása lesz mindkét iparművészünknek.

Kis Ildikó játszótér terveket

— természetesen maketteket is bemutat.

Elérkezünk a Tambov lakótelepre.

— Sok itt a játék, valóban

— mondja Fusz György. — De én zsúfoltnak érzem. Nem kötekedésből mondom, hanem jószándékból... Igaz, ezen már nincs mit változtatni, viszont az itt szerzett tapasztalatokat a következő játszóterek építésénél fel kellene használni. Talán azért érzem zsúfoltnak ezt a teret, mert nincs rendszerezve.

— De mennyire oldja a teret a gyerekek két legkedveltebb játéka, a két kiszáradt diófa?!

Játszótéméző sétánk után Rápolti Árpáddal, a városi tanács elnökhelyettesével beszélgetünk.

— örömmel dolgoznánk együtt a két fiatal iparművésszel, s jó érzéssel tölt el, hogy felajánlották segítségüket. Nálam nem jártak eddig, viszont én hamarosan megkeresem őket játszótér- ügyben, sőt a város szépítését illetően más dolgokban is. A témához tartozóan elmondom még, hogy a Hermán Ottó lakótelepen épülő Mikszáth pihenőpark felszereléseit már megrendeltük a Pilisi Erdőgazdaságtól, ami természetesen azt jelenti, hogy az ott felszerelésre kerülő játékok, padok mind fából lesznek.

Végezetül még annyit, hogy Szekszárdon is megindult valamiféle figyelemreméltó szemléletváltozás. Míg korábban fehér hollónak számított az, aki társadalmi munkázott, játszóteret vagy más egyebet épített, napjainkban a lakótelepek lakói szervezetten építik, szépítik környezetüket — maguknak.

V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: Czakó Sándor

Miként lehetne ötletesebbé tenni a teret — tűnődik a

mű vészházaspár.

Beszállás előtt a kis „mozdonyvezető'’

Játék van. legfeljebb az ötlet hiányzik

játszótér kicsiny, de meghitt. Az ötesztendős Letenyei Dóra a fából készült vonatba száll, maga mellé három év körüli alkalmi játszótársát ülteti. — Nagyon jó ez a vonat, s annak a legjobb, aki a mozdonyvezető. Most ón vagyok az.

— Valóban szép ez a játszótér — lép a vonat mellé Kis Ildikó — de én amondó vagyok, hogy nem kell konkrét játékokat készíteni a gyerekeknek. Sokoldalúbban kellene variálni az anyagot, a játék kitalálása pedig legyen a gyerek dolga. Zalaegerszegen kizárólag fából készült játékokkal szereltek fel egy játszóteret, melyeket