Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-03 / 285. szám
1983. december 3. TOLNÁN tfÉPÜJSAGy Szerepcsere a küszöbön Készülődés és várakozás Simontornyán Tatarozzák a tanácsházát A közigazgatás korszerűsítése keretében nyílt lehetőség arra, hogy azok a nagyközségi itanáosok, amelyek szerepköre, városiasodó jellege a közvetlen megyei irányításit indokolttá rteszi, kezdeményezhessék megyei nagyközségi tanáccsá történő nyilvánításukat. Hazánk néhány hét múlva érvénybe lépő, új közigazgatási térképén négy településünk sarzsija változik. A városok sorába lép Tamási, míg Dumaföld- vár, Tolna és Simontornya tanácsa megyei nagyközségi tanácsként folytatja azit a munkát, amelynek eredményei révén váltak érdemessé a szerepváltásra. — Ti aztán megfogtátok az isten lábát, Sándor — mondották volt Szabó Sándornak, a simantarnyai Közös Tanács elnökének a kollégái nemrég egy szákmai rendezvényen, aihol ki így, ki úgy ünnepelte Simontornya szerencséjét. Szabó Sándor úgy reagált az akkori megnyilvánulásokra, hogy az isten lábának a megfogása Után a munka keményebbik részét kell .majd marokra kapniok, hogy a megtiszteltetésre hosz. szú távon érdemesnek bizonyuljon a megyehatáron őrt álló Simontornya január tói megyei nagyközségi tanácsa, illetve annak fiatal apparátusa, mely mindössze egy fővel növekedik. És amelyben kívánatos minél gyorsabban betölteni a pillanatnyilag üresen álló két státust... Csinosítják ezekben a napokban az 1905-ben épített, az elmúlt évtizedekben jobbára csak korszerűsített tanácsházát. A valamikori községi elöljárósági épület — „amihez kóter is tartozott a lakat alá valók számára” — más vonatkozásban is változott a közelmúltban. Eltüntették a kerítéséit, és több ez, mint csak rendezési munka, mert tartalmat fejez ki. A házban folyó tevékenység tartalmát .demonstrálja nyitottságával a kis élőkért, amit tavasszal szépítenek meg igazán. Arra szánva, hogy azt is üdítse a látvány, akinek nem kell, vagy csak ritkán kell ,átlépnie a tanács- háza küszöbét. ■■■■ ■■ii Míg Simontornyán zümmögtek az ipari üzemek gépei, s az utcákat benépesítette a hétköznapi gép- és gyalogosforgalom, bent a megyeszékhelyen a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a simontornyai közös -tanács munkáját tárgyalva számos olyan -megállapítást tett e -héten szerdán, melyre büszkék lehetnek az -otthon maradottak. Azok is, akiknek fogalmuk -se volt 1983. november 30. jelentőségéről. Azt állapította meg a -megyei -tanács vb., -hogy a simontornyai Nagyközségi Közös Tanács legutóbbi beszámolója — 1978 májusa — óta jelentős eredményeket ért el. Erősödött a tanács népképviseleti, önkormányzati jellege, színvonalasabb a tanácsi bizottságok, a tanácstagi csoport munkája, a végrehajtó bizottság irányító, ellenőrző tevékenysége.” Javult a lakosság ellátása, a korábbiakhoz viszonyítva különösen az alapvető élelmiszerekkel való ellátás, a telekellátottság változott kedvezően. Felépült a bölcsőde, rövidesen megteremtődnek az általános iskolai oktatás zavartalanságának és a költségvetési üzem jobb működésének feltételei. is. Fejlődött a szakigazgatás. És amit elhallgatni lehetetlen: a nagyközségi közös tanács településfejlesztésben elért eredményeiben igen nagy szerepe van a nem tanácsi szervekkel törtónt összefogásnak . Ha valaki 15 évvel ezelőtt azt mondja nekem, aki akkoriban nem szerettem, ha dolgom Simontornyára vitt, hogy ez a nagyközség az 1980-as évek derekán városias településrészekkel fog dicsekedni, a szemébe nevetek. Rendezettség dolgában Simontornya a sereghajtó volt a hozzá hasonló történelmi múlttal rendelkező és nagyságú települések között. Negatívra állt a lakónépesség számának alakulása is. 1970- ben az állandó lakosok száma 4812 volt, az ideigleneseké 117. Tizenkét és fél év múlva: állandó lakos 5124, ideiglenes 342. Kisszékely társközség lakóival együtt, a nagyközségi közös tanácsnak 6182 lélek ád munkát a napi több száz bejáró mellett. Szóval, a közigazgatási, önkormányzati, népképviseleti „lecke” nem akármilyent és igaza van annak a kőműves ismerősömnek aki úgy véli, hogy „föl kell kötni a textilt!” így látja más is. Ezt mondják a 39 fős tanácstestület tagjai is, noha aktivitásból nem egytől-egyig felelitek meg eddig jelesre és kitűnőre. A megbízatásukat komolyan vevők — mert ők képviselik a többséget — tisztában vannak azzal, hogy erősíteni kell a szakapparátust az új közigazgatási szereppel járó feladatok ellátására. Aztán „nagyobb gondot kell fordítani a telkek előközművesítésére”, és segíteni a helyi adottságoknak megfelelően a lakásépítéseket. Továbbra is fontos fel- ,adat a 675 lelkes társközség, Kisszékely üdülőközséggé való fejlesztése, az ott élők helyzetének javítása. Vizsgálat tárgyává kell tenni még 1984 tavaszán a simontornyai földutak kiépítését, illetve azt, hogy a 14 654 folyóméter szilárd burkolatú út mellett meglévő több mint 11 kilométer hosszú földutat milyen ütemben, mikorra lehetne szilárd burkolatúval kiváltani. .(fi). — Senki se fog unatkozni a következő években nálunk. E mondat a nagyközségi pártbizottságon hangzik el, szemben a bőrgyárral, ahonnan nemcsak az a gőz érkezik, ami a ház fűtéséhez kell. A simontornyai gazdálkodó szervek és a hat tanács között oly gyümölcsöző kapcsolatrendszer kialakításában a bőrgyáré volt a vezérszólam és maradit is az övé. Ez persze nem jelenti azt, hogy a településfejlesztő igyekezetből nem vették ki részüket a többiek, üzemek és szövetkezetek. Beidek László titkár nem gondtalan, de optimista. — Mi együtt sírunk, együtt nevetünk — közölte velem a simontornyai sikerek titkát kutató egyik korábbi beszélgetésünk alkalmával Deli Gyuri bácsi, akinek esze ágában sincs tisztes kora ellenére se nyugdíjassá öregedni. Sírás? Nem hallattunk mostanában sirámokat Simontornya felől. Pedig innen jatt valamikor a község elmaradottságát panaszló levelek legtöbbje. Elégedetlenek nincsenek hét? „Annyi, mint a nyű”. De „az a helyzet velük, hogy a pálya széléről kiabálnak csak, mi kellene nekik.” Megkezdődött a központ rendezése. Parkok oldják színfoltjaikkal a néhol öregöreg épületek szürkeségét. Az emberek így beszélnek: .„ezt az öregeink építették, mi pedig ezeket építettük”. És sorolják az óvodát, bölcsődét, a jövő tanévben nyitó 8 tantermes iskolát, mindazt, ami széles körű társadalmi munkával készült. A büszkeségre okot adókhoz számítják a Vak Bottyán lakótelepet, a központ kisvárosi képét, az ott lévő emeletes házakkal. Az ABC-t es a boltokat, vendéglátóhelyeket. —Most, hogy nagyjából kiépített a tanács intézményhálózata, mit kerítenek sorra? A kérdés már Szabó Sándornak szól, aki nyolc éve elnöke a nagyközségi közös tanácsnak, bár soha se készült közhivatalnoknak és eleinte maga sem hitte, hogy megmarad az elnöki székben. — Elsőrendűen fontos dolgunk marad a lakásépítés. Tavasszal új, 150 lakásos lakótelep építésébe kezdünk és arról a Vályi Péterről nevezzük el, aki itt volt a bőrgyárban üzemmérnök még 45 előtt. Folytatni kell a szennyvízcsatornázást és foglalkoztatnak bennünket az olyan távlati lehetőségek is, mint a bőrgyár rácsatolása az országos földgázhálózatra. — Várossá akarnak lenni? — Nem. Olyan nagyközséggé, amelyet okkal nevezhetünk jól ellátott nagyközségnek. Kommentáljam? Nem teszem, mert fölösleges. De azt jelenthetem azért, hogy befejeződött Simontornya horizontális irányú fejlődése, most a vertikális szakasz következik a történelmi településrészek megóvása mellett. Ez pedig nem kis dolog! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Czakó S. Háttcrben dombvonulat, elöl az új parkolók egyike A központnak ezen a részén a vertikális növekedés hódít Gyökerek nélkül A növény ha nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges feltételeket, elsorvad, elszárad, nem tud gyökeret ereszteni, megkapaszkodni. Ha nincs megfelelő víz, levegő, napfény, oxigén, gondosan előkészített táptalaj és természetesen megfelelő gondozás, akkor minden hiába. Az ember más. Igyekszik gyökeret verni valahol és ha az nem megy, akkor vagy beletörődik a sorsába — ez a rosszabb —, vagy odébb áll, elmegy oda, ahol jobbak a feltételek. Mindezek egy dolog, egy szó kapcsán jutottak eszembe. Ez a szó: fluktuáció. Idegen, de ismerős fogalom. Azt hiszem, magyarázni sem kell a jelentését, annyira közismert. Gyakran foglalkozunk vele, de nem eléggé. Pedig érdemes. A további szószaporítás helyett beszéljünk inkább a napjainkban megújhodó nevelés-oktatás szakembereinek fluktuációjáról. Nem titok, ilyen is van... Vegyük példának a 2700 lélekszámú Bogyiszlói. Azt a községet, ahol minden évben több pedagógus „váltja egymást”, ahol minden évben a nevelőtestület negyven százaléka képesítés nélküli, és ahol— a bogyiszlói tanácselnök szerint — „nem érdemes bemutatkozni az újaknak, mert év közben, de legalábbis a következő tanév elején újra be kell(ene) mutatkozni a még újabbaknak.” Ez a helyzet különböző okok miatt alakult ki — mondja Jankovics Lajosné, a Szekszárd városi Tanács művelődési osztályának osztályvezető-helyettese. — Zártabbak az emberek. Valahogy világvége ez a település... A pedagógusok fogadási feltételeit sem teremtették meg. Évek óta nem tudják bővíteni a szolgálati lakások számát. Evenként úgy jelentetik meg az álláshirdetéseket, hogy az alsó bérszint, plusz 300 forint, ezenkívül albérlet, vagy bejárás. Ezt a fizetést sokkal jobb lehetőségek között a városban is megkapják. Egyébként tíz tanévet áttekintve az a tapasztalatom, hogy Bogyiszló pedagógusokat nevelő intézmény. Akik oklevélszerzés után innen elmentek, mind megállják a helyüket másutt. Igazgató, szakfelügyelő és elismert pedagógus lett belőlük. Az osztályvezető-helyettes szerint „nem borús a kép”. Tavaly a felsőtagozatban 83—84 százalékos volt a szakosan leadott órák száma, ami jó átlagot jelent. Az alsótagozatban két hiány volt. A hat napközis csoport vezetőjéből egy képzett. A jövő évi nevelőigény 4 tanító és 3 tanár. Néhány kilométerrel odébb Diófási János igazgató — úgy tűnt — már várta érkezésünket. Mindjárt a dolgok közepébe vágunk. Az igazgató 1960 óta áll az intézmény élén, s az eltelt 23 év tapasztalataival kezdi. Megtudjuk, hogy a földrajzi fekvés miatt zárt, elszigetelt település volt Bogyiszló és szellemi bezárkózottság is jellemezte. Míg más községek kinevelték a saját értelmiségi rétegüket, addig itt nem sikerült a „magot” kinevelni. — . „Egyébként a tanácsnál és a tsz-nél is akkora a fluktuáció, mint nálunk” — közli lakonikus egyszerűséggel az igazgató. Bogyisz- lón a 60-as években kezdtek — talán elsőként a megyében — foglalkoztatni képesítés nélküli nevelőket. Elsősorban Szekszárdról, Tolnáról fogadták az érettségizetteket, mivel helyiek „nem valtak”. Ezek, miután képesítést szereztek vagy nagyobb helyre, vagy hazaköltöztek... És ez így ment (megy) évek óta. A jelenlegi 21 tagú tantestületben a szakosellátottság 57,6 százalékos. Hatan Gyesre mentek, akik közül öten képesítettek, egy személy pedig két évet elvégzett már a főiskolán. Alsótagozatban egy, míg felsőtagozatban 3 képesítés nélküli nevelő van. Ez a már untató adat, nem a napközire vonatkozik, mivel ott öt a képzetlenek száma. A képesítés nélküliek közül né- hányan próbálkoztak már — van aki évek óta — felvételizni, de az igazgatói jó vélemény ellenére sem feleltek meg a felvételi követelményeknek. Továbbra is, „alkalmazni kellett” őket, mert „hatékonyságban és a gyermekekhez való viszonyban” többet tudnak a „friss képesítés nélkülieknél. — Az előbb említette — mondom az igazgatónak — és a dokumentumokból kiderítette, hányán vannak Gyesen. Vajon visszajönnek-e a Gyes után? — Nem vagyok biztos benne egyértelműen — mondja, majd s/ kézbe vett munkaerő-gazdálkodási tervet áttekintve közli: — Várhatóan kettő visszajön. Majd elgondolkodik ismét. írjon inkább hármat! — Írok. Folyik a beszélgetés. Közben megtudjuk, hogy az úgynevezett törzsgárdatagok — akik jelen esetben öt évet vagy öt évnél hosszabb időt töltöttek el Bogyiszlón — „talán” hatan vannak, és a társadalmi ösztöndíjrendszer sem segít a gondokon. Arra a kérdésemre pedig, hogy a fluktuáció mennyiben múlik az igazgatón, a szakirodalomban megfogalmazott „kívánatos” gondolatokat kapom válaszul. Az igazgató, a község párttitkáraként is a nem megfelelő anyagiakban és a rossz lakáskörülményekben látja a fluktuáció okát. Mindezek mellett az is kiderül, hogy a képesítés nélküli nevelők ellenére „nem indulnak hátránnyal” a bogyiszlói gyerekek. A tanácselnökre várva az újságíróit felismerő fiatalasz- szonyokfcal találkozunk. Hamar szót értünk, mivel nem látszik rajtuk az „elzárkó- zottság”, és az sem, hogy „nehezen fogadják be az idegent”. Megered a nyelvük. Hallunk sírva elment, aztán másutt jól érvényesülő pedagógusokról, az otthoni leckekikérdezés szükségességéről, a középfokú intézményekben való nehéz helytállásról, arról a pedagógusról, aki jelenleg Gyesen van és a tsz konyhájáról kénytelen étkezni, mert az iskolai konyháról nem vihet élelmet; és sok mindenről. Csak a nevüket nem közük, mert „általános iskolás gyerekünk van”. A tanácselnök jön, az asz- szonyok szétrebbennek. Lénáit Benjámintól is a fluktuáció okait kérdezzük. — Nincs elég lakás, ami pedig van, az elhasználódott, régi. Az iskola is régi. De nem hiszem, hogy csak a lakás lenne az oka a fluktuációnak. Az „elmenések” emberi problémából adódnak. Aki pedig elment, nem mondja meg a valós okot... Egy mélyebbre ható vizsgálatnak kéne feltárná ezeket. De nem hiszem, hogy a községi tanács az illetékes ebben. A tanácselnök elmondta azt is, hogy megfelelő segítség után tudják biztosítani a kívánt lakásmennyiséget akár jövő szeptemberre is. A fizetések rendezésére tettek már intézkedéseket, hisz a községi vb határozata az, hogy 300 forinttal kapjanak többet a megyed átlagnál azok, akik Bogyiszlóra jönnek tanítani. Konkrét tényekkel cáfolja azt az állítást, hogy a falu nem fogadja be a „jövevényeket”. Várják, szeretettel várják a pedagógusokat, csak jöjjenek. Évek óta tartó fluktuáció van Bogyiszlón, vagy fejlődési rendellenesség ? Nem tudom. Egy biztos, gyökerek nélkül nem megy. Ekés lAszlö Fotó: Kapfinger András