Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
t 1983. december 24. NÉPÚJSÁG 3 Közéleti-politikai aktivitás Tolnán Tolnán, a különböző politikai rendezvényeken — a falugyűlésektől a pártnapokig — az idén sokkal többen vettek részt, mint a korábbi években. Elénkebbek, kritikusabbak-önkritikusab- bak a különböző üzemi fórumok. És ami kézzel fogható- an, forintban-útkilométerek- ben lemérhető, a lakosság, az üzemi kollektívák által végzett társadalmi munka értéke csaknem kétszerese az idén a tavalyinak. Több mint két éve, hogy a nagyközségi pártbizottság felmérte, elemezte a keresőképes lakosság politikaiközéleti aktivitásának helyzetét. A munka igen alapos és széles körű volt. Hatszáz kérdőívet bocsátotak ki, és nem postán küldték-várták, hanem a pártbizottsági, pártvezetőségi tagok, tanácstagok vitték el az emberekhez, kérdeztek és töltötték ki a lapokat. A kérdések sok mindenre kiterjedtek, köztük a megkérdezett munkahelyére, munkakörülményeire, jövedelemviszonyaira, szabad idejének eltöltésére, véleményére egy sor kérdésben, mint például arra, hogyan látja a munkahelyi és a tanácsi demokráciát, folytat-e közéleti tevékenységet, mi a véleménye azokról, akik aktívak a közéletben, hogyan látja a községfejlesztés helyzetét .. Mint az a pártbizottság — széles körű vita után — megállapította, „a község lakosságának jelenlegi közéleti, politikai, társadalmi aktivitása átlag alattinak mondható.” A közvéleménykutatás után azonban le lehetett vonni azt a következtetést is, hogy a lakosságban lényegesen nagyobb a tenni akarás, mint ahogy az jelenleg realizálódik. Csak meg kell találni a módját az aktivizálásnak. Elsősorban a községpolitikai, -fejlesztési feladatok megoldásában, de az országos és a világpolitikai kérdések iránti érdeklődés tokozásában is. Különös hangsúllyal került szóba a kommunisták példamutatása, elsősorban a vezetők közéleti tevékenységének fokozása, a tanácstagok aktivizálása. A pártszervezetek is napirendre tűzték a közéleti politikai aktivitás helyzetét, növelésének tennivalóit, elemezve, hogy saját területükön milyen a munkahelyi demokrácia helyzete, a vezetők példamutatása. A pártbizottság feladatterve azt is előirányozta, hogy az agítációs és propaganda- munkában kapjon nagyobb hangsúlyt a közéleti és politikai tevékenység elméleti összefüggésének megértetése, a hallgatók cselekvő részvételének kialakítása. Ennek érdekében a propagandistaklub egy foglalkozás keretében dolgozta fel a vizsgálat során, s szerzett tapasztalatokat, és határozta meg a propagandisták feladatait. A nagyközségi tanács feladatul kapta, hogy vizsgálja meg: a falugyűlések rendszere mennyiben biztosít jó alapot ahhoz, hogy a község lakosságának közéleti, politikai aktivitása a kívánt mértékben javuljon. Feladatokat kapott a KISZ is, és a Népfront. A nagyközségi párt-végrehajtóbizottságnak' a héten megtartott ülésén elemezték, mennyiben sikerült az 1981. áprilisában meghatározott célokat elérni. A mérleg pozitív. A pártfórumokon indult a kezdeményezés, hogy a lakosságot a korábbinál jobban mozgósítsák a társadalmi munkára. Beigazolódott, ha az embereknek megmagyarázzák — sok esetben nem is kell különösebb agitáció —, hogy mennyiben érdekük egy-egy akció, szívesen segítik. Pártmunkások, tanácstagok keresték fel az idén az utcák lakóit, elmondva, hogy csak közös összefogással — anyagi áldozatvállalással és munkával — lehet szilárd burkolattal ellátni az utat, s ez elsősorban az ottani lakosság érdeke. A munkába több mint kétszáz családot sikerült bevonni, mozgósítani. Egyik-másik „utcaközösség” annyira belelendült a társadalmi munkába, hogy az útburkolat elkészítésén felül játszóteret is épített, sőt, az Akácfa utcaiak kézi- labdapálya létesítését tervezik. A lakóterületi, üzemi, hivatali pártszervezetek rendszeresen számon kérik tagjaiktól — főleg munkahelyi vezetőktől és a tanácstagoktól — az aktivitást. Ennek következtében vált nem egy, korábban csak a maga munkájával törődő párttag tevékennyé a község közéletében is. Két-három évvel ezelőtt — az akkori felmérés szerint — általános volt a megkérdezettek véleménye, hogy nem alkalmas az a személy kisebb vagy nagyobb közösség vezetésére, aki a munkaköri feladatain túl semmit sem tesz a köz javára. A nagyközségi tanács megvizsgálta a falugyűlések rendszerét, a tapasztalatok azt bizonyították, hogy a falugyűlés nem elegendő a lakosság aktivitásának növelésére. Annál többet „hoztak” az azóta bevezetett munkahelyi tanácsi fórumok. Ezeket üzemekben tartják a tanácsi tisztségviselők és az előadó, miután tájékoztatja a résztvevőket a községpolitika időszerű problémáiról, szinte tucatszámra kapja a kérdéseket, áz útépítéstől az egészségügyi ellátásig, a közrendközbiztonságtól az egyes tanácstagok tevékenységéig. Szóvá tették például azt is, hogy az egyik építkezésen munkaidő alatt futballoztak a munkások. Nőtt az utóbbi két-három évben a politikai-közéleti aktivitás Tolnán, egyre többen ismerik fel — elsősorban a párttagság agitációs munkája nyomán —, hogy tenni kell a közért, lévén ez a legtöbb esetben egyéni érdek is. J. J. Pártmunkásportré Kubanyi János fölött is eljárt az idő. Több évtizedes pártmunkásmúlt áll mögötte. A héten volt az utolsó hivatalos szereplése, amikor a pártbizottsági ülésen elnökölt. Ezen a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat 1984. évi tervét véleményezte a testület. — Milyen érzés volt mint pártbizottsági titkárnak ez az utolsó nyilvános szereplés? — Mindenekelőtt szögezzük le: abban bízom, hogy nem az utolsó „fellépésem” volt ez. Hanem nyugdíjas éveim alatt is folytatom a pártmunkát, lehet, hogy más alapszervezetben, nem kizárólag termelési kérdésekkel, de a jövőben is a köz szolgálatában szeretnék maradni... Milyen érzés volt? Hát, kemény gyereknek ismernek, de elszorult a torkom, amikor beszéltem... — Ügy tudom, hogy a hatvanas évek elején, amikor a megyeszékhelyen az iparosítás kezdődött, ott bábáskodott az első üzemek telepítésénél. az új műszaki értelmiség fogadásánál, segítve beilleszkedésüket... — Valóban, abban az időben sok volt a tennivalónk, nem mintha most nem volna feladat. Csak azok más jellegűek voltak. — És az a munka is, amit a pártapparátusban, a városi bizottságon mint munkatárs ellátott... — Én gyönyörűséget láttam a munkámban. Annak ellenére, hogy a politikai emberek tevékenységét nem lehet centiben, literben mérni, hanem az emberek szemléletének változásán állapíthatjuk meg, hogy mennyit ért a munkánk. Ha sikerült Rubányi János egy zűrös helyzetet az emberek megelégedésére rendezni, örömmel tettem pontot a dolog végére. S az is természetes, hogy az évtizedek alatt rengeteg jó barátom, elvtársam lett, akikkel különböző bizottsági munkákban, meg egyedül dolgoztunk — a köz érdekében. — Volt vasasüzemben is, most pedig az építőknél. Tíz évet tud itt is maga mögött. — Az építőipar sajátos munkaterület, hiszen itt a „műhelynek” nincs oldala, teteje, az emberekben a nagyfokú felelősségérzetet kell kialakítani. Érezzék, hogy munkájuk a közvélemény előtt folyik, és építkezésük minőségén, használhatóságán mérik le, mit tettünk jól, vagy rosszul. S amikor arról hallunk, hogy munkánkat bizonyos hiányosság kíséri, akkor sem esünk pánikba. Mint mondtam, emberekkel dolgozni, olyanokkal, akik a megye minden részéből, sőt más megyékből is, idejárnak ezt a szép várost építeni, s meg kell velük értetni, hogy itt többről van szó mint a vállalat hírnevéről. Az egész ágazatot egy épületkomplexumon keresztül is lehet mérni, értékelni. Az évek folyamán sikerült olyan pártbizottsági munkastílust kialakítani, amelyben mindenki a neki való feladatót kapja meg, s azt nagy lelkiismeretességgel teljesíti. — Felépítették a paksi lakótelepet, húskombinátot, más ipari üzemeket, szállodákat, iskolákat. Némelyik objektumra már kiteszik a táblát, hogy ki tervezte, ki volt a művezető, stb. Nem írják oda azonban a vezetők nevét... — Az, hogy odaírják, hogy ezt az objektumot a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat kollektívája készítette, az világosan megmondja, hogy a kollektíva munkájáról van szó. Ebben foglaltatik a kőműves, az ács, az állványozó, a betonszerelő, a sofőr, a kalkulátor, az anyag- beszerző, az igazgató és a tömegszervezetek vezetőségeinek a munkája is. — És most a nyugdíjasévekben hogyan tovább? — Tisztességgel, lelkiismeretességgel a párt ügye mellett. A tagsági könyvet nem lehet szegre akasztani, a kommunizmushoz, az eszméhez való kötődést-tartozást ugyancsak nem lehet a nyugdíjazás napjával lezárni. Nem is zárom le. PÁLKOVÁCS JENŐ f HÉTRŐL I [ IJ7-T3 IWdft HlRREi HÍRRŐL Az év ötvenegyedik hete nem bővelkedett eseményekben. Ünnepi vásárlással voltunk elfoglalva. A felkészüléssel, az utolsó kis ajándékcsomagok elkészítésével, a meglepetések magunkban tartásával... Egyszóval az üneppel. Vasárnap mégegyszer körülnéztünk a boltokban. Aranyvasárnap volt. Kedden békenagygyűlést tartottak a budapesti Kossuth Lajos téren... harmincez- ren énekelték a Himnuszt. Folytatódtak a disznóölések. Szerdai számunkban a bátai Balogh-család „ünnepéről”, a disznóvágásról közöltünk tudósítást. Csütörtökön megkezdődött az országgyűlés téli ülésszaka az alkotmány módosításáról és az új választási törvényről tárgyaltak. Pénteken folytatódott az ülés az ugyancsak minden állampolgárra kiható vitáival: az 1984-es költségvetéssel. A Himnusz a béke dala... Válogattunk, nézelődtünk az üzletben hazában, Magyarországon csak akkor érezheti mindenki magát ottthon, ha közvetlen környezetében, a kisházában életteret teremtünk számára... ahol megtalálja a munkalehetőséget... mindent, ami az ételhez szükséges. Aki látta a kedd esti televízióban, hogy a Kossuth Lajos téren itízezrék énekelték a Himnuszt, az minden bizonnyal meghatódott. Nem emlékszem, hogy mostanában nyilvánosan — az augusztusi István, a király előadás kivételével — elénekelték, elénekeltük volna a Himnuszt. Nem énekeltük, pedig az emberben ott szólt a ritmus, a fülében csengett minden taktus — mert gyerekkora óta ott van, de mégsem énekeltük, mert nem igen szokás, mert elfelejtettünk nagygyűléseken énekelni. Sőt... Odáig is elmegyek — sajnálkozom is rajta —: nem biztos, hogy gyermekeink „'tudják” a Himnuszt. Évekkel ezelőtt készítettem egy iskolai felmérést, az egyik feladat volt, hogy írják le a Himnusz szövegét. Osak első versszak sikeredett, az sem mindenkinek... Pedig az ország Himnusza nem jelenthet semmilyen körülmények között álhazafiságot, sem nacionalizmust. Egy maroknyi nép összetartozását jelenti: hazán belül és kívül. Mert jó lenne, ha ezt a Himnuszt azok is ismernék, akik nem itt Európa közép-keleti felében élnek, de magyaroknak tartják masukat, legyenek a világ bármelyik táján. Ha valaki magyarnak tartja magát, a világ bármelyik pontján él is, de elfogadja a Magyar Népköztársaságot, úgy ahogy van, akkor azzal az emberrel összeköt bennünket a Himnusz, és minden emberi, amiben szót értünk. A munkáról Nem tudom kikerülni még ilyenkor, ünnep táján sem, hogy a munkáról rne ejtsek pár szót. Szerencsés helyzetben vagyok, mert az dtóbbi hetekben számtalan emberrel beszélhettem. És a munkáról beszéltünk. Airról, amiről az emberek nem „akarnak” beszélni, és mégis minduntalan arról esik a szó. Mert a munka az élet alapja. Az ember nem létezhet nélküle. Sem Tevelen, sem Bonyhádon, sem Szekszárdon. Szakmájukról beszéltek emberek, arról a szakmáról, amlit tíz-tizenöt-húisz éve művelnek, helyenként már hosszabb ideje is. És az emberek szeretik a munkájukat. Gyönyörűeket tudnak róla mondani. Még most is érzem az asztalosmester szavait, aki a fenyőről beszélt... De itt zsong a fülemben Sebestyén László vasbetonszerelő szava is, amikor azt mondta, hogy a követelményeknek meg kell felelni. Ha kell, gépkocsit vezet, ha kell, markológépet kezel. Mert csak a munka létezik számára, mint egyetlen, az élet egyensúlyához szükséges lehetőség. Társaságban szeretünk panaszkodni, sőt, manapság mintha leszólni lenne stílszerű a munkát, a munkahelyet... Pedig nem igaz ez, csak álarc... mert szeretjük a munkát és erre ott a bizonyíték, hogy Magyarország nem roppant össze a gazdasági válság súlya alatt, mert megőriztük élet- színvonalunkat. És ezt csak munkával érhettük el. A közösség munkájával, a tízmillió állampolgár együttcselekvésével. A fentiek pedig összefüggenek a kedd esti Himnusz-énekléssel. Mert boldog hazát csak ott lehet elképzelni, ahol a kisközösségek, a család, a munkahely, a falu, a város — nagyközösségként élnek együtt. Mert összefügg a békeközösség, a haza fogalma. Csodálatos érzés . volt hallgatni kedden este... És e kedd esti Himnusz-éneklés .is a magyar nép békevágyát fejezte ki. Elég legyen már a Reagan-kormányzat világot veszélyeztető fenyegetéseiből... Mert ebben a kis hazában, ez a tízmillió ember nem akár soha többet háborút. Mert ez a kis nép történelme során nagyon sok szenvedést ért meg... S országépítő tar veinket csak békében tudjuk megvalósítani... * A kisháza... Egy cserép virág Ünnepelünk. A szeretet ünnepe, a béke, a békesség ünnepe a karácsony. A családé. A legkisebb egységét a nagyközösségben. És a család a legfontosabb. Mert az egyén kiegyensúlyozott életéhez feltétlenül hozzátartozik a család, nélküle nem létezik boldogság. Nem a pénz, a gazdagság — persze, az is kell — jelenti a kiegyensúlyozott életet, a teljes életet. Hanem a legkisebb közösség... a három-négy-öt emberből álló „vállalkozás”... A családról manapság a szociológusok rossz híreket hoznak. Magunk is tapasztaljuk, hogy ezek a kis egységek gyakran szinte ok nélkül felbomlanak... mert nincs türelmünk egymáshoz... mert zaklatott életet élünk. A szeretet ünnepén feltétlenül fontos, hogy ezen elgondolkodjunk, hogy felülvizsgáljuk önmagunk türelmetlenségét, hogy a békességünk legyen az első, mert tartósan örömteli életet csak így képzelhetünk el. Manapság sok hír szól a „kisközösségről”. A faluról, a városról, az üzemről. Ilyenkor év vége táján a számvetés idejét éljük. Mit tettünk magunkért, a családunkért, társainkért. Hogyan tovább? Ezekről az országgyűlés ítéli ülésszakán szinte minden felszólaló szót ejtett. Mit tettünk a faluért, azért a közösségért, amelyről mintha elfelejtkeztünk volna akkor, amikor a városiasodást tartottuk egyedüli üdvözítőnek. Rosszul gondoltuk. Nem a városok létszámát kell növelni, hanem a falvakban kell a városi életnívónak -megfelelő életlehetőséget teremteni. Az idén már többet törődtünk -azzal is, hogy minden faluban jó legyen a kereskedelem, hogy legyenek ott iparosok, hogy megteremtsük a népességmegtartó erőt. H-a kell, aprócska üzemekkel, mint Tévéién, ahol cipőfelsőrész-készítő üzem alakult... Mert ebben a Ünnepelünk. Megvásároltuk az ajándékokat. Már ott pompáznak 'a fia alatt. Gyerekeink örülnek -a pult alól vásárolt Le- gónak... a villanyvasútnak, vagy -az ezüst-, aranynyaki-án-cmak, a fülbevalónak, mindennek, amit kaptak, örüljünk. Ez az év is nehéz volt... a következő is az lesz. Dolgoztunk. Rengeteget dolgoztunk, de munkánknak ott az eredménye, bent a lakásban... a gyerekeink szemében. Karácsony van. A szeretet, a békesség ünnepe. Engedjék meg, -hogy egy cserép virággal — jelképessen — sok boldogságot kívánjak minden kedves és hűséges olvasónknak. HAZAFI JÓZSEF
