Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-23 / 302. szám
december 2:: Képújság 3 A termelés értéke több mint egymilliárd forint Hetvenmillióra tervezik Készülődés az ünnepekre Mit teszünk, mit veszünk? __ r r a TAEV nyereségét December első felében a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál minden dolgozóhoz eljuttatták az 1984. évi terv célkitűzéseit tartalmazó írásos anyagot. A szakszervezeti bizalmiak, a pártcsopontok vezetői a munkahelyeken részletesen, a rájuk vonatkozó kérdésekben véleményt mondtak és ezután került a termelési gazdálkodási terv a bizalmi testület elé. Ezzel "egy időben a vállalat pártvezetősége is véleményezte és egyetértett a gazdálkodás tervével. 1984-ben 1 milliárd 30 millió forint értékű termelést kell elérniük. A termelési feladatok területi tagoltsága azonos mint a múlt évben, meghatározó viszont, hogy egy-egv objektum kisebb értékű, viszont magasabb az élőmunka igénye. Ennek ellenére azt tervezik, hogy a múlt évivel azonos termelési értéket 2—3 százalékos létszámcsökkentéssel érik el. A jövőben is azzal számolnak, hogy az anyagellátási problémák nem szűnnek meg. Elsősorban a hagyományos falazóanyagok, tetőfedő- és hőszigetelő-szerelvények hiányával 'kell majd számolni, és ebből kifolyólag a szakiparra hárul nagyobb felelősség, különösképpen a vállalat anyagi osztályára. Ugyanis az 1984. évi munka 27 százalékát Szekszárdon, 15 százalékát Pakson, 5 százalékát Bonyhádon, 12 százalékát Dombóváron és környékén, Komló, Pécs és Mohács munkahelyeken 30 százalékot, míg Siófok és térségében az éves program 10 százalékát kell megvalósítani. Ez a szétszórtság egyben azt is jelzi, hogy a vállalat központi üzemeire sokkal nagyobb teher jut, minit az elmúlt évben. Főleg az elő- regyártást és az elemek kiszállítását kell úgy megszervezni, hogy folyamatosan dolgozni tudjanak az építkezésen. Ezután is kiemelt feladata a vállalatnak a .lakásépítés. Jövőre 587 lakás átadását tervezik. Ebből Szekszárdon 108, Pakson 100, Dombóváron 178, Komlón 201 lakást adnak át. Kiemelt építési feladat az is, hogy Tolnában és Baranyában is több gyermekintézményt építenek. Például Bonyhádon 24 tantermes, Mágocson 12 tantermes iskolát, Pakson 120 gyereket befogadó bölcsődét. A korábbi években a vállalatnál kialakították az építés-szerelési munka olyan bázisát, amely a jövőben is számottevő lesz, hiszen az ipari üzemiek 340 millió forintos termelési programot kaptak. A jövő évi tervekkel kapcsolatban intézkedési terveket készítettek, amelyekben meghatározták minden építésvezetőségnek és a brigádoknak a feladatát. Igénybe veszik a számítógépes munkaszervezésben rejlő lehetőségeket is. Elsősorban fel akarják tárni az építési helyeken a veszteségek okait. Számítógéppel segítik a termelés programozását és kidolgozzák a raktárgazdálkodás és termelésprogramozás együttes tennivalóit is. Számítanak arra, hogy új gazdasági munkaközösségek alakulnak, amelyek működésükkel a vállalati nagy célok hatékony megvalósítását segítik elő. A jövőben is a meglévő tenmelőberendezésekne számíthatnak, és így is csökkenteni akarják az önköltséget és javítani a munkák minőségét. A változó piachoz segít alkalmazkodni az a rendszer, amelyet 1983-ban alkalmaztak először, amelynek lényege, hogy a panel- gyártó üzemben a családi, és a két-háromszintes lársashá- zak építésére is tudnak ajánlatot tenni. " Az állami építőipari vállalatnál az energia racionális használatára is kidolgozták a jövő évi tervet. A radiátorokat például egyedi hőfok- szabályzóval szerelik fel, ugyanakkor a tehergépkocsik közlekedtetését pótkocsikkal szervezik meg. A' jövő évben a kazánházat föld- gázüzemeltetésre szerelik át. Azt is tervezik, hogy a szállító járművek jobb kihasználása érdekében egyes építésvezetőségeken, munkahelyeken, magánosoknak adják bérbe a teher- és személyszállító-járműveket. Az idén mintegy 70 millió forint nyereséget könyvelhet el munkája alapján a TÁÉV. Azt tervezik, hogy jövőre ezt a szintet tartják. Ez nehéz lesz, hisz számos területen a költségek növekednek. A tervet megvalósító munkások szociális és kulturális helyzetének javítását is tervbe vették. Idén várhatóan az átlagbér — éves szinten — 59 419 forint lesz. Ezt jövőre 62 309 forintra akarják növelni. A jövőben is támogatják a dolgozók lakásépítését, lakáshoz jutását. A negyvenórás munkahétre való áttérés feladatait és követelményeit a decemberi tanácskozásokon még nem tudták elkészíteni, ez a munka az első negyedév feladatai közé tartozik és április 1-vel vezetik be a 40 órás munkahetet. A TÁÉV 1984. évi programja összhangban van a népgazdasági érdekekkel, ez tükröződik abban is, hogy az élőmunkát hatékonyabbá, az anyag- és energiagazdálkodást ésszerűbbé akarják tenni. Több helyütt lehetett arról hallani, hogy az építőipari vállalatoknak nehéz lesz a kapacitásukat 1984-re munkával kitölteni. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat 1 milliárd forinton felüli termelési programja azt bizonyítja, hogy a megelőző évek színvonalas munkája után vannak megrendelőik. — Pj — Az én szakmám: szűcs Az utolsó vándorlegény Tolnán él. Újvidéken lett inas 1915-ben, dolgozott Belgrádban, Bácsszenttamáson, Valjevó- ban, Dubrovnikban, Fiúméban és majdnem Párizsban is. öt mestertől tanulta a szakmát, míg különleges engedéllyel mesterlevelet és ipart kapott. Krausz István szűcs. Ma is az. Kisiparos, nyugdíj melleit. Párizsba azért nem jutott el, mert fiatalnak találták, meg Párizs azért mégis messze van Magyarországtól. Lehetett volna ott tanulni, amikor a magyar szűcsök világhíresek voltak? Nem érdemes ezen ma már gondolkodni sem. Krausz bácsi amúgy is megtanulta a szakma minden csínját-bínját. Minden ágát. Mert a szűcs szakma nemcsak egy szakma, ősi kézművesség. Jelkép. A suba, a ködmön, a lengyel kabát... már csak a néprajzi emlékekben él, meg az öregekében, az utolsó vándorlegényekében... Mi, ma már csak irhabundáról, meg bőrkabátról beszélünk, meg szarvas-, vaddisznó-, rókabőrről. Pedig Krausz mester érdekeseket mond: — Először is vannak a sapkakészítők. Azután a magyar szűcsök, meg a német szűcsök Ez utóbbi kettőt meg is magyarázza: a magyar szűcsöknél a szőr befelé van, a németeknél kifelé. — Kérem szépen, mester! Manapság az irha nagyon drága és azt is Törökországból hozzuk — mondom én, aki még nem hozott egyetlen irhabundát sem, mert vem járt Törökországban. — De, a magyar irha százszázalékkal többet ér! — mondja erre a mester. Ezzel aztán ki is nyitjuk a palackot, abból pedig kiszabadul a szellem. Krausz mester dohog: — Egyszer már meg kellene mondani a vadászoknak és a juhászoknak. — MCfndjuk meg. — Nem minden bőr bőr! Csak az egészséges állat bőre alkalmas irhakészítésre. És csal: az, amelyiket júniustól januárig Krausz István vágnak. És ez is csak akkor, ha frissen kezelésbe vesszük a bőrt, vagy lesózzuk, vagy légszárazra kiszárítjuk. — Ezt nem tudják a vadászok, meg a juhászok? — Nem. — Továbbítjuk az üzenetet. A mesterséghez türelem kell. Kitartás. Kedv és szorgalom. Őseink a bőrt nyereg alatt „készítették ki”. Ott puhították. „Még ma is ezzel a technológiával” dolgozunk, mondja a mester, csak okos gépek és vegyszerek segítenek. Krausz István nyolc embert tanított meg a szakmára. A család minden tagja szűcs. A fia, menye, a felesége, az unokák... H. J. C. K. A család nőtagjai az ebédet ellenőrzik A vő hazajár ebédelni Három generáció egy asztal körül Az ünnepváró kis beszélgetésre mentünk Bonyhádra, Schmidt Kálmán családjához. Az egyre jobban városiasodó Bonyhádnak kedves, családi házakkal övezett utcája a Wesselényi is, amely a maga nyugalmával, az utcában egymásra köszönő ismerősökkel és jó szomszédokkal inkább idézi még a falusi jelleget. A Szecska — mert így hívják ezt a részt — ilákói hozzáértéssel és odaadással kertészkednek a ház körül, az ólakban évről évre felnevelik az éléskamrákat megtöltő, szaláminak és kolbásznak való hízókat, és szinte minden házban csirkék szaladgálnak a hátsó udvarban. Gazdálkodnak, palántákat cserélnek egymással, segítenek kertet ásni és tapétázni a szomszédoknak, barátoknak. Tudnak egymásról, összejárnak beszélgetni. Itt nincs elidegenedés, itt köszönni és beszélgetni szokás még az ismeretlennel is. Az utca enyhén emelkedik felfelé, egymásra tekintő kertjeiknek kerítései sokszínűén oldják a hómentes szürkeséget. A kilences ház- szám piros kerámiája nyitott nagykapura kacsingat, a bejáróban almazöld Ladából éppen most száll ki a vő, Bo- dony Ferenc és a felesége, Schmidt Anna. Kálmán bácsi, a nagypapa, a közelmúltban műtött szeméről leveszi a párásodó szemüveget és nagy nehézségek árán kibír- kózza az egyéves Mátét a hátsó ülésen lévő „trónjából”. — Nagyon szeret autózni, ha meghallja a motor hangját, már csinálhatunk akármit. Ez már mai gyerek — mondja a ház legidősebb férfitagja. Lizi néni, a nagymama — őt mindenki csak így szólítja — már el is csente az unokát, szíves szóval invtiál ibefelé. — Jöjjön csak, én előre megyek. A fiatalok maid kipakolnak, bevásárolni voltak a városban, és bizony gyalog nagyon messze van, meg cipekedni sem kell így. Máté a guruló járókába kerül és már indul is a kis jármű, sűrű berregések közepette. Időközben a család többi tagja is megérkezett, csomagjaiktól megszabadulva ülnek le a szépen berendezett, modern konyhában. Együtt van az egész család, összesen másfél száz évnél is többet számlálnak így közösen. — Hogyan készülnek a karácsonyra? — A több mint tíz év alatt, mióta együtt élünk, kialakult már egy iszokásforma, amit szinte automatikusan követünk. Mindenki végzi a maga feladatát, már nem kell mondani, hogy ki mit tegyen és vegyen — válaszol a fiatalasszony. — Karácsony előtt minden évben disznót vágunk, mikor hogyan híznak. Az idén egyet már vágtunk is, de még marad jövőre is egy disznótor — szól közbe Kálmán bácsi és kiballag, megnézi a kazánt, jól szuperál-e? Ez az ő feladata, érti is, mert fűtő és karbantartó volt, az iskolánál, ahol nyugdíjig dolgozott. — A hónap elején szoktuk a legfontosabb dolgokat beszerezni a konyhára. Cukrot, lisztet meg mindenféle sütéshez, főzéshez szükséges dolgokat — ezt már Lizi néni mondja. — Most már izgalmasabb lesz az ünnep — veszi át a szót Ferenc — mert a fiú már érdeklődik a dolgok után, örül a játékoknak, kívánságai is vannak, amit csak a családi kupaktanács képes még lefordítani. Anyósom és a feleségem közösen főznek, mikor hogyan alakulnak a dolgok. Mi, férfiak meg akkor bíráljuk meg, •amikor feiállunk az asztaltól. — Van valami specialitás, amit ilyenkor tesznek az asztalra? — Háromnapos majdnem ez az ünnep, bizony van mit főzni, mosogatni, de szívesen csináljuk. Diós és mákos kalács, rétes, amit mindig megcsinálunk. Aztán van a disznótoros, ami vacsoráknál elmaradhatatlan. A vöm nagyon szereti a borsos tokányt, hát azt is csinálunk, meg töltött káposztát feltétlenül. Aprósütemény mindig készül, ha váratlan, vagy hívott vendég van, ne legyünk zavarban. — Szóval követik a jó magyar szokásokat, sokat és jókat főznek. És az ajándékozás hogyan történik? Ki mit szokott kapni? — Ez a családban a nők dolga, ők szeretnek jönni- menni, válogatni, meg ők tudják, kinek mire van szüksége — csukja be az ajtót Kálmán bácsi maga mögött, és döcögve mosolyog is — most jól megmondta a menyecskéknek a magáét. — Én vagyok a TEFUS a családban — említi Ferenc —. Te, fussunk el ide, vagy oda, nézzük meg ezt vagy azt! Viszem a lányokat, ők válogatnak, gondolkodnak én meg rágom a körmöm, alig várom, hogy bepakoljunk. Nekem ilyen a dolgom, én nem szeretek vásárolni, pedig magam is eladó vagyok, a papírboltot vezetem. — Apu és anyu olyan ajándékot szokott kapni, ami hasznos, mindennapra szükséges. Év közben kialakul. Mindenkinek megvan a maga kis csomagja a fa alatt. A férjemnek még a gondolatát is ismerem, vele könnyű a helyzet. A kisfiam még abban a korban van. amikor még csak a játékok világa köti le, így ő azt kap, meg ruhát — meséli Anna, miközben kitölti a kávét. — A fiatalok jobban tudják, mit akarnak venni, nekik egy kis pénzt szoktunk összerakni a nyugdíjból — ragadja magához a válaszolás lehetőségét Lizi néni ismét. — Szilveszterrel mi a helyzet? — Minekünk itt van szilveszterre a kisunoka meg a televízió, ha jó a műsor, végig is nézzük, ha nem, hát lefekszünk, mint máskor. A gyerekek csinálnak programot maguknak minden évben. Az idén nálunk lesz a vacsora, aztán elmennek a barátaikhoz, tévéznek, mulatnak, táncolnak. Szoktak reggel felé köszönteni is menni az ismerősökhöz. Fiatalok, szórakozzanak! — igazítja meg • a kendőt a fején, az unokát imádó nagymama. Szedelőzködöm, még egy búcsúpohár kijár az ünnepek tiszteletére a háziak saját terméséből. A férfiak ki is kísérnek, ez errefelé is így dukál a vendégnek. — Semmi különlegeset nem teszünk, a magunk módján ünnepelünk. Ahány ház, annyi szekás — taxija a mondás is —, fog velem kezet a hatvannégy éves Kálmán bácsi. SZABÓ SÁNDOR Fotó: CZAKÓ SÁNDOR h
