Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-21 / 300. szám
1983. december 21. tolma'\ _ NÉPÚJSÁG 5 Tervez a kistermelő Ilyenkor, év vége felé, ha nem is fillérre pontosan, de már tudja a kistermelő: eredményesen gazdálkodott-e, vagy csalódás érte. Ha nem sikerült az esztendő, tárgyilagos vizsgálódással azt is kiderítheti: a terve volt-e hibás, vagy a gazdálkodás — a beszerzés, az értékesítés, az árak — feltételei romlottak. A kistermelők nem köny- nyen változtathatnak egyik évről a másikra. A szőlőtulajdonos — legyen bármilyen elégedetlen az idei hathót forintos kilónkénti szőlőárral, a itehóntartó is ke- veselhebi a tej, a vágómarha árát, józan megfontolással nem dönthet úgy, hogy holnaptól kezdve mással foglalkozik, hiszen a szőlőt több évtizedre ültetik, a jó tehéntől pedig, iha vemhes, ha fejős, nem szívesen válik meg gardája, várja tehát a jobb árat. A kisterynelés sok területe azonban mozgékony, könnyű rajta fordítani. Aki momdjuik csirkenevelésre rendezkedett be, ha piaci igények hiányában nem akarnak vele szerződést kötni, nevelhet gyöngytyúkot, libát, hizlalhat kacsát, ha pedig nagyon gyengének látja a baromfi piaci helyzetét, koca- vagy nyúltartásra is adhatja a fejét. Akitől idén kelletlenül, alacsony áron vették át a zöldhagymát, a salátát, bizonyára olyan zöldséféle termesztéséhez kezd, amelytől jövőre jobb, biztosabb értékesítési lehetőségét reméli. Lehetnek azonban hosszú időn át tapasztalható okai is a termelésen való változtatásnak. Olyan helyen például, ahol bőven van haszno- síitatian legelő, ahol a földeken melléktermék marad — kukoricaszár, répafej —, ahol nincs, akii megkaszálja az árokpartokat, érdemesebb juhot, szarvasmarhát tartani. A környezetadta lehetőség kihasználása a .legokosabb döntés a kistermelő részéről. Ahol a legelő jószág sok és olcsó, vagy éppen semmibe sem kerülő takarmányt talál, ott kár olyan állatot tar- tani, amelynek takarmányozása csak nehezen oldható meg. A kistermelő, akár kertészkedő, akár állattartó, ne csupán a saját tapasztalataira támaszkodva döntsön jövő évi murikája felől. Jól teszi, ha mások tapasztalatai, véleménye iránt is érdeklődik, ha szaklapokból tájékozódik, ha olyan összejövetelekre, termelési tanácskozásokra is elmegy, ahol talán látszólag nem iaz őt érdeklő dolgokról esik szó. Csak ily módon értesülhet például arról az új lehetőségről, hogy kelendő az angóragyapjú, és az an- góra törzsállományokat tartó nagyüzemek különböző feltételiekkel, termeltetési akciók keretében adnak ki gyapjútermelő állatokat kiste- nyésztőkhöz is. A kistermelő számára sokat mondó jel, hogy a termelés, állattartás, mely ágazatait segíti anyagilag is az állam, mely termékekre köthető egy vagy több éves szerződés, melyekre nem. Nyilvánvaló, hogy a hosszabb távon szükséges, fontos termékek előállítására ösztönöz a konkrét segítség és az értékesítési biztonságot nyújtó szerződés is. Amire nem kötnek szerződést, az ugyan lehet, hogy értékesíthető és szükséges is, de a kistermelő csak saját kockázatára, és kereskedői ügyességében bízva állíthatja elő. Maga és mások tapasztalata, valamint az árak, értékesítési lehetőségek ismeretében képes tehát kellő biztonsággal megtervezni a jövő évi — vagy több évre szóló — munkáját a kistermelőknek az a félmilliós tábora, amely nem csupán saját konyhájára, hanem rendszeres értékesítésre is szánja termékeit. Baloghéknál, Sátán Húsos hurkát kever a böllér úgy tapasztalják, hogy érdemes sertéstartással foglalkozni, hisz ez tette lehetővé, hogy a .munka mellett még szép házat is építsenek. .Idén egyszer, de még a télen is vágnak majd valamikor februárban. Az ügyes kezű Bodó Károlly ia böllér, aki egyébként favágó az erdő- gazdaságban. Délután két órára már megtöltötte a 17 szál szalámit és a 18 szál kolbászt. Sajtot is készítettek, véres hurkát, szalonnát hagytak. A konyhában főznek az asszonyok, sült hús, pörkölt az ebéd. Vacsorára húslevest főznek, káposztát töltenek, s itteni szokás szerint fánkot is sütnek. Ha pedig jó hangulata lesz a rokonságnak, előkerül a sarakba állított tambúra is... dFotó: Bakó Jenő Disznóölés Már végigjártunk vagy három utcát a faluban, de úgy látszott, hogy aznap nem ölnek disznót Bétán. A falu innenső szélén találunk a szerencsére. Középkorú férfi igazít el: „Jobbra az első utcában a sárgacsempés házat keressék”. Itt lakik Balogh Béla, aki korábban egy tamburazene- kart vezetett, s most gyalogmunkás a téeszben. Ilyenkor karácsony előtt vágnak disznót ők is. Az időpont praktikus: legyen friss hús, ízletes ennivaló az ünnepekre. A háromtagú család most egy 180 kilós sertésnek szegte a nyakát. A gazdának, Balogh Bélának egyébként a kaposszek- csői téesszel van szerződése: évente 26—30 sertést hizlal. Anyakocát tart, az állatokat maga tenyészti, s a közeli téeszből kapja a takarmányt, a tápot, a kukoricadarát, házhoz szállítva. Ügy látják, Fejhús, nyelv, bőrke darabolva Pörkölt lesz az ebéd Csendélet kolbásszal Az állattartás és a szomszédok Gyakori, hogy az állattartó vitába keveredik valamelyik szomszédijával, rendszerint azzal, akinek a jószággal való bajlódáshoz nincs kedve, netán városból költözött falura, vagy éppenséggel hétvégi tartózkodásra szerezte házát, telkét. Szagos az állat, bőg a tehén, jön a légy, -kukorékol a kakas, visít a disznó, s hátha meggyullad a portán tárolt széna — ilyenek a kifogásai. Olykor csak a mások szorgoskodásának, anyagi gyarapodásának nem szívelése az indíték, amely ürügyekkel megtámogatva valódi sérelemnek. látszik. Az állattartó-szomszéddal kötözködók természetesnek tartják, hogy a húsok, felvágottak széles választéka legyen található a boltokban, lehetőleg a hét minden napján. De arról megfeledkeznek, hogy a baromfit, a hí- zottsertést, a borjút, a juhot valahol tartani, szaporítani, hizlalni kell. Különben mivel töltenék meg a hentesüzleteket, boltok polcait? Nincsenek településektől távoli, lakatlan prérijeink, ahol az állattartás elrejthető lenne, városaink és községeink vannak. A határaikban a nagyüzemek jószágtartó telepeit építették föl, körülöttük gépesített növénytermesztés folyik, egyre -kevesebb a tanya is, a legtöbb város és község külterületén tehát a kistenyésztőnek nincs mit keresnie, nincs hol állatot tartania. De mert az országnak vágóállatokra, állati termékekre, az emberek százezreinek -saját konyhára vágnivalóra, és jövedelemszerzés céljából a jószágtartásra szüksége van, ott tartja, ahol teheti: a háza közelében. Ahol a falvakban és a mezővárosokban mindig is tartották a jószágot. Nem árt ha a szomszédok állatai ellen berzen- fcedők arra is gondolnak: sokféle súlyos szakmai és környezeti ártalom fenyegeti az ember egészségét, ám a disznó szagától, visításától még senki nem betegedett meg. Mindez nem jelenti azt, hogy az állattartó figyelmen kívül hagyhatja a környezetében élők érdekeit, nyugalmát. Mivel állataihoz legközelebb ő él, a maga és családja, valamint a szomszédai iránti kötelessége, hogy amennyiben azit a helyi előírások lehetővé teszik — a portájával arányos nagyságú állatállományt tartson, amelynek .takarmányát, atomját, hulladékait egészségügyi és esztétikai szempontból egyaránt elfogadható távolságban helyezze el a saját és a szomszédok lakhelyétől, -kerítésétől. Gondozatlan, szétterülő, tocsogós környékű -trágyadomb nem tűrhető a sűrűn -lakott település egyetlen portáján sem. A kezelt, -fedett, zárt emésztő létesítése ma már mindenkitől elvárható. Az is, hogy akinek kétszáz négyszögöles az udvara, ne akarjon rajta négyezer csirkének való ólat építeni, a szomszéd portája felé irányítva a szellőztető ventillátor nyílását. Az állattartóknak figyelembe kell -vennie a hatósági előírásokat is. Városközpontokban és községekben a gyermekintézmények, orvosi rendelők, élelmiszerüzletek szomszédságában egyáltalán nem tartható haszonállat, másutt esetleg csak -korlátozott számban, a helyi tanács által szabályozott módon. Ezekkel a szabályokkal — még mielőtt bárkivel vitába keveredne a gazda — érdemes megismerkedni. Léteznek országos érvényű előírások is, az úgynevezett védőtávolságokra és a tűzrendészetre vonatkozóan. Ezek legfontosabbjai közül néhány... A kisállatok ketrece, ólja, trágyatárolója, kifutója a lakó- és üdülőépülettől 'hat, a -nagyállatoké tíz méterre állhat, az ásott kút- tól .távolabb, a fúrt kúthoz közelebb. Ha szalma- vagy szálastaikarmány-kazlat akar valaki elhelyezni a portán (s az 10x6x6 méteres), akkor éghető anyaggal fedett épülettől nyolc méterre vagy csak annál távolabb állhat. iHogy a rendeletek is szülhetnek vitát? Nem is ritkán. Az istállók jelenlegi elhelyezésére vonatkozó előírások például nem veszik figyelembe, hogy a Dunántúlon általános, s imásu-tt sem ismeretlen a -régi építkezési mód, hogy a lakóház folytatásaként állnak az istállók. A mostani tűzvédelmi távolságok sem értelmezhetők mindig betű szerint, hiszen a régi gazdaportákon ma is tűzveszélyes — deszkából készült — magas légterű pajtákban tárolják a szénát, szalmát. Akik a valamikor kicsi portákon tartottak jószágot, szálas takarmányukat, szalmájukat, a községi szérűkön tárolhatták. Csakhogy megszűntek a községi szérűk, valahol viszont most i-s el kell helyezni a szár- kúpot, a szénaboglyát, a szalmabálákat. Adott körülmények között tehát a rendele- tek szellemének, nem pedig a betűjének betartása várható el az állattartóktól. Agrokémiai társulás - energiamegtakarítás A mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésével párhuzamosan a korábbi istállótrágyázáson és nagyon kevés műtrágya alkalmazásán alapuló ' kisparaszti gazdaságok helyén a nagyüzemi táblásí- tással, technologizálással egy időben a korábbi talajerőgazdálkodási felfogás is átértékelődött. Az 1960-as évek közepétől a termelőszövetkezeti mozgalomban végbemenő koncentráció, a termelőszövetkezeti egyesülések lényegesen megnövelték a szövetkezetek teherbíró képességét, stabilitását. A mezőgazdasági termelés tudományos alapokra helyeződött, kvalifikált szakemberek kezébe került. Az 1968-tól érvénybe lépő új gazdasági mechanizmus, a 70-es évek elején szerveződő termelési rendszerek alapozták meg a jelenlegi magas színvonalú mezőgazdasági termelésünket. A műtrágya-felhasználás tulajdonképpen napjainkig a szövetkezeti mozgalom megalakulásától szakadatlanul növekedett. Megyénk jelenlegi agronómiái igénye körülbelül 78—80 ezer tonna vegyes műtrágya hatóanyag, ez 250 000—270 000 tonna természetes mennyiség, amely 273 431 hektár mezőgazda- sági művelt területre kerül. A termelés sajátosságából adódóan a műtrágya szakszerű felhasználásának, a gyártásának, a kereskedelemnek az érdeke sajnos, nem esik egybe. A felhasználó a termelési igénynek megfelelő szakaszos, a kereskedelem és a gyártó folyamatos szállításban érdekelt. A műtrágyatárolás szakszerűtlensége, a kereskedelem és a gyárak folyamatos szállítása már korábban, a 70-es évek elején felvetette az olyan több üzem kooperációjával létrejött komplex agrokémiai telep szervezését, ahol a műtrágya kezelése, ki- és betárolása szakszerű, hatóanyagveszteség nélküli tárolása magas szinten biztosított. Jelenleg megyénk 4 agrokémiai telepe az összes mezőgazdasági művelt területünk 40 százalékát szolgálja ki, — ez mintegy 110 000 hektár területet jelent. Üzemeink, felismerve a telepek nyújtotta előnyöket, egész területüket távlatilag ilyen társulásokkal kívánják a jövőben lefedni. A beruházások megkezdését azonban egyelőre a gazdasági helyzet nehezíti. Bár minden üzem tisztában van azzal, hogy a műtrágya mozgatásának, manipulálásának, ki- és betárolásának, a szakszerű, veszteségmentes tárolásának követelménye saját anyagi lehetőségein túlmutat. Csakis a közös érdekekből adódó agrokémiai társulások szervezése hozhat végleges megoldást megyénk kemizálásában. Az üzemi műtrágyatárolás során még a szabályosan kialakított, fóliával takart prizmá- zás esetén is 5—12 százalékos hatóanyagveszteséggel lehet számolni, ami a növekvő műtrágya- és energiaárak miatt napjainkban már megengedhetetlen pazarlás. Számításaim szerint egy társuláson kívüli átlagos méretű üzem tonnánkénti műtrágya-, üzemanyag- és energiaköltsége 1982-ben 17,25 forinttal volt magasabb, mint egy hasonló méretű társult üzemé. Ez éves szinten mintegy 45 000 forint többletköltséget jelent, 2500—2600 tonna üzemi műtrágya-felhasználás mellett. Számításaimnál nem vettem figyelembe az agrokémiai társulásnál jelentkező általános igazgatási és egyéb költségeket, mivel ezek a költségek a tsz-ben is felmerülnek. Az összehasonlítást kizárólag 1 tonna műtrágya mozgatására vetített üzemanyag (energia) költségelemzése alapján készítettem. Megjegyzendő, hogy az üzemszervezésből adódó gondok miatt nem minden esetben képes a tsz a megfelelő vonóerőszükséglet alkalmazására, ami egyértelműen a felesleges — nem optimális — üzemanyag-felhasználást eredményez. (Például 50 lóerős traktorral 6 tonna műtrágya szállítása.) A termelőszövetkezet az üzemany agHmegtaikarí tás olyan módját sem alkalmazhatja, hogy a vagonból közvetlenül szórógépekre rakodik, mivel a vagonállásból eredő fekbér az energiaköltség-csökkentésnek csak kis hányada lenne. A fentieket összegezve az agrokémiai társulások szükségességét az energia-megtakarítás lehetősége is indokolja. Kizárólag Tolna megyére vetítve, a jelenlegi társuláson kívül gazdálkodó üzemek 160 000 hektár területre 160 000 tonna műtrágyát juttatnak ki, közel 20 forint többletenergia-költséggel, ami évenként 3,2 millió forintot jelent. Ebből az összegből évente például egy iparvágányt lehetne megépíteni. DR. KONKOLY LAJOS agrokémiai szaktanácsadó, Tolna megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás
