Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-13 / 293. szám
1983. december 13. Csúcsforgalom Bár sok intézkedés arra ösztönzi a fuvaroztatókat, hogy szállítási feladataikat egész évben úgy osszák el, hogy év végén ne legyen szállítási csúcs, mégis van. Ennek oka jórészt az, hogy a mezőgazdaságnak több százezer tonna terményt kell elszállítani, ugyanakkor az év végére torlódik az ipari üzemek szállításának zöme is. Tolna megye főbb vasútállomásaira hét közepén oly sok áru érkezik, hogy alig győzik elszállítani. Vo- natnyi konténer jön egy-egy éjszaka Szekszárdira, ezt délig el kell a vállalatokhoz juttatni. A hét derekán különvonat hozza a folyamkavicsot Paksra, Szekszárdra, Dombóvárra. A kavics kirakása ugyancsak a Volán feladata — mint ahogy a körzeti állomásokról az áruk továbbítása, illetve a vagonok megrakása. Csúcsforgalom van a vasúton. Amint megszoktuk már, a MÁV Pécsi Igazgatósága egyeztette a feladatokat a megyei szállítási bizottsággal, ha szükséges, járműveket irányítanak át, előfordul, hogy nem adnak kocsit olyan áruhoz, amelyet korábban is el lehetett volna juttatni — éppen a sürgős, halaszthatatlan áruk szállítása miatt. Ezért aztán a vállalatok szaladgálnak kocsi után, közben megfeledkeznek az ügyintézők arról, hogy minden év elején programozzák, „sorba” állítják a vállalatokat, meghatározzák, kinek, mikor mennyi árut kell szállítani. Napjainkban gyakorta látjuk a tévében a hirdetést, amelyben a MÁV közli, hogy készséggel, és kedvező díjtétellel szállítja el az olyan árut a célállomáshoz, amelyet majd a tavasszal használnak fel. Például arra bíztatnak, hogy az útépítésekhez a követ a bányákból most hordják el. Azt is indítványozzák, hogy a gyékényesi kavicsbányákból már most hozzassák el az építési anyagot, mert akkor nem lesz gond, ha az idő kedvezőre válik, a depózott anyagból lehet az építkezéseket, útépítéseket kezdeni. Több alkalommal is hírt adtunk arról, hogy a községekben a lakossági támogatás felhasználásával betonutakat építenek. Az ilyen helyekre is lehet előbbb, még a kemény tél beállta előtt szállítani a sódert és a cementet. A kavicsbányák, a kőbányák, a cementgyárak egész évi folyamatos munkájának az is feltétele, hogy az áru elszállítása is folyamatos legyen. Ugyanez a helyzet a műtrágyával, a vegyi üzemek egész évben folyamatosan dolgoznak — a műtrágyát éppen ezért folyamatosan el kall szállítani. Tolna megyében kedvező visszhangra talált a MÁV, azaz a népgazdaság érdeke, hogy növeljék az előszállításokat. Az agrokémiai központok raktárházait feltöltik a tavasszal használatba veendő kemikáliákkal. Az útépítéshez szükséges követ már szállítják a mecseki bányákból. „Érkeztetnek” követ a Duna-kanyarból, ám a Duna alacsony vízállása miatt nem lehet az uszályokat fogadni, kirakni. Még a sódert is alig-alig tudják partra rakni, olyan alacsony a víz. Az őszi csúcsforgalom kemény munkát ad a MÁV és a Volán apparátusának. A megyei szállítási bizottság ajánlásait a vállalatok jelentős része megfogadta, s a mostani előszállításokkal enyhítik már a jövő évi tavaszi forgalmat, és megbízhatóbbá teszik az építőipar, a mezőgazdaság 1984. évi tervének teljesítését.-PjElfelejtett műit _____________________________________________KÉPÚJSÁG 3 „Kiárusításra készülök" Nehéz a kapu és kicsiny a kulcs, ami tétován nyitja. A kulcsifordításban félelem és bizalmatlanság érződik — hetvennégy éves az az asz- szony, aki végül kitárja a vele szinte egyidős nagykapuit. Keskeny váíl'lét berliner kendő takarja, a szemében gyanakvás, de öröm is; a váratlan látogatóknak szóló. Lassan tipeg előttünk a hosz- szú házelőn a számára értelmetlen l'ux'usdolgok előtt. Hiábavaló lenne azt hinnünk, hogy a két kötél verő férfi íkütélverővé vált özvegye valaha dologtalanul beleül a modern hintaágyba. Mária néni „tiszta” szobája — a vele együtt élő ifjabb generáció igényeihez illően — kiegészül televízióval, svá- bosa-n húzott, habtisztán feszülő függönnyel —, de a kettős ágy, amelyben régen egyedül „hál” már, ősmozdulatokkal felvert párnák és dunyhák mértani rendjében igazodik a férjek, családok és unokák keretbe foglalt képeihez. Alig értjük egymást. És nemcsak azért, mert Mária néni nagyot hall... — Ilyen törékeny asszonyból hogyan válhatott kötélverő? — kérdezem elámul- va a kor és a fizikai sajátosság ilyen, a mesterségnek feszülő ellentmondásain. — Hozzák tejet? — kérdezi, s tétován megáll, látva, hogy megint egyszer rosszul értett valamit. Leül, síiimítva maga alatt a S2ék kárpitját, húzkodja a makulátlan térítőt az asztalon. Régen kérdezték már őt arról, hogy miért lett belőle kötélverő. Annak idején, amikor fiatal volt, talán másféle jövőről álmodott — erre azonban most már haraggal emlékezik. Két férfi szerette. Két kötélverő férfi. S így bezárult a kör — szűk térben éltek tovább az álmok. Mária néni megszerette ezt a nem nőnek — és nem ilyen apró, törékeny nőnek! — való mesterséget. Ma ugyan már ha „verni” kell a kötelet, a ve- je segít. — Nem megy már úgy, minit régen — panaszkodik — kiszállt az erő a karomból. — Igaz, ez a panasz egyben dicsekvés is, mert hord- jia-hordja a szobába mindazokat a kötélből font árukat, amiket ma is készít még. iMária néni nem gondol arra, hogy fiatalokat tanítson. Racionálisabb gondolkodású, ö csak egyszerűen kötélverő. Ha úgynevezett „anyaghiányon” gondolkozik — nem mérgelődik miatta túl sokat. A kendergyárban most farostot készítenek — így Mária néni jobb híján megelégszik kender helyett a műanyaggal is. Viszik azt is a vásárosok. Csak bennem merül fel: Ö, hogyan is fest az az utánozhatatlanul elegáns felépítésű ló narancssárga, műanyagból készült kötőfékben? Sírhatn-ékom is támad a gondolatra, látva ellenpontként a nemes anyagból 'készült, szépen zsinórozott készségeket. — Ha nem olyan pajkos a ló, ez is jó — nyugitat meg Mária néni. Félek, hogy két elhalt férje nem így gondolkodna ... Mária néni itovább- vitte a mesterséget, de ma már, úgy tűnik, belefáradt. S oly’ kevés az olyan fuvaros, aki kedves lovának, ha már bőrből váló készségekre nem telik, mégis nemes anyagból készült „ráncbasze- dőt” készíttessen. Pedig milyen szép, ha kenderből verik azokát! Mesterségek titkai után (kutatva most csalódottnak érzem magam. "Dalán a megye utolsó kötélverőjét találtam Dunaföldvárott 1983-ban. Ki vállalná ma már kender „ge- rebelyenezését” a börtli feldolgozását, ki, aki a „csipetből” (.Mária néni szerint, a visszamaradó, pár centiméteres kenderszálakat hívják a polgárok így. Ök, kötélverők káénak nevezik.) bármit is készítsenek. Erő kell ehhez, Kötőfék vaskosan nehez és fiatal férfikéz. Ilyen ma — legalábbis ezt a mesterséget űzendően — nincs. Mária néni nem is keres ilyet. — Istrángot is csinálok még — mondja —, de már nagyon nehezemre esik. Tudja, ennek az eleje vékonyan fonott, a közepe vastagszik, aztán megint vékonyodik. Kevés az erőm már, és így a kötél sem lesz erős. Régen kézzel flekitöltunk (fejeztük -be — a szerző), de ma? — legyint. Lelkében felmerül hetvennégy éve, a két kötél verő férj és az élete, az út, amit ez a tény meghatározott. Miért szerette meg ezt a mesterséget? — Élni kellett — így esett — összegzi -a ki nem mondott gondolatokat. — Ez itt ia ke- levéz — mutatja —, ezzel a bikát kötik meg. Ezek meg rúdalókötelek, kocsirákomá- nyokat rögzítenek velük. Nehéz ezeket kifonni már, a zsinórozásnál össaemegy ... anyag sincs... — de látszik, hogy őt ez már nem érdekli igazán. Számára a szántógyeplő akkor is szántógyeplő, ha zölden-bosszantó műanyagból készül. Hogy nincs húzása, ereje az ilyennek? Miért is 'legyen. Nemsokára eladják a .műhelyt — megbeszélte a család —, a raktáron lévő készletet kiárusítják. (Ez a mesterség ma már valóban csupáncsak emlék. Túlzás volna -azt ihinni, hogy egy 74 éves asszony megőrizheti és átadhatja a fiatalabb generációnak az ázott kender szagának varázsát, a mesterség fárasztó és mégis szép műhelytitkait. Már senki sem kíváncsi arra, vajon hogyan lehat a gyönge kenderszálakból vad bika -megfékezésére alkalmas kötelet gyártani... — A Tisza mellékén még talán vannak iparosok — mondja Mária -néni —, de már azok is csak amólyan „suszterek”. Mária néni nem tudja még ma sem eldönteni, hogy őt vajon Szabó Lajosnának hívják az első férje, vagy Vogt Sebestyénnének a második után ... Ami végigkísérte az életét, az a kötélverő mesterség. KLIE ÁGNES Fotó: Gottvald Az én szakmám: kőműves Ki ne hallotta volna: „kőműves a nyű- ves”. Rossz ízű szólás, de sejteti a szakma rangját is. A kőműves régi idők óta mindent tud, a pletykákat, a közösség-, a város vagyoni helyzetét. A kőművestől nyugodtan meg lehet kérdezni: mi történt a szomszéd faluban, mert ő tegnap és azelőtt is ott járt, s a nehéz munka — mert ez az — közben az emberek mindenről beszélnek, így a kőműves megtudja, hogy mi történik a világban. Valahogy ez is lehet az eredete a mondásnak, de van mögötte más is: a kőműves nyűves, mert a lábai visszeresek, a kezei „nyűvesek”, vagyis reumások, ízűletesek... Jó szidni a kőművest, már csak azért is, mert tegnap még könyörögtünk neki: mester Űr, jöjjön, húzza fel azt a közfalat, vakolja be a ház elejét, igazítsa meg azt a kéményt, mert alacsonyra sikerült és a szél visszafújja a szobába a füstöt... Amikor kész a munka, ott áll előttünk, és üres már a pénztárcánk — jól esik szidni a mestert... Ezt tudják a kőművesek is, de lepereg róluk, mert azért nyűvesek, hogy semmilyen átok ne fogjon rajtuk, legfeljebb a kémény dől le... De azért másnap nagy szégyenkezés közepette újból felrakják, és akkor szent a béke... A mester csak rakja a téglát, közben — sűrűén — a segédmunkások után kiált, emelgeti a blokkokat, s amellett olyan lendületesen csapja a falra, hogy irigykedünk, mert azt gondoljuk, hogy ezt mi is tudjuk, meg is próbáljuk, de szemünk- szánk tele lesz, s akkor ismét bízunk a mesterben... — Nem kell az én szakmámat dicsérni — mondja Föglein János, a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat szakoktatója, aki 1954 óta kőműves. — Csak szét kell nézni az országban... Minden épület a mi kezünk munkáját dicséri. A modern építkezés majdnem megölte a szakmát. Panelból áll a világ — gondolhattuk évekkel ezelőtt. A kőművesek is panaszkodtak, és most ismét ismerjük a boltozatot, a díszítőelemeket... Föglein János 1 ■ — Olyan emberektől tanultam, akik hét határon túl is híresek voltak, a Merkl János bácsitól, a Gál Józsi bácsitól, vagy a „világot járt” mestertől, aki Törökországot is megjárta, Loósz Feri bácsitól. Ok nemcsak téglát raktak téglára, hanem szépet is alkottak, olyat, amire ma is büszke mindenki, mert az az érdekes, hogy a kőműveseket illik szidni, de a szép munkával aztán mindenki dicsekszik... A csukló, az a legfontosabb... Erős legyen, kitartó és könnyed mozgású, mert a vakolásnál a csukló kell, de a falrakás- nál is. De, amikor este látja a kész munkát, minden fáradtság elmúlik, vagy amikor kitűzik a nyárfaágat a falra... De kár, hogy manapság már nemigen divat a falakra tűzni a nyárfaágat, hogy egyre kevesebbet ünnepiünk, pedig az építés az mindig ünnep... H. J. — G. K. Szocialista munkaverseny Kevesebb szabályozás, több önálló kezdeményezés A szocialista munkaver- seny-mozgalom eddig is igen fontos szerepet töltött be hazánk gazdasági-társadalmi fejlődésében. Segíti a szocialista tudat formálását, a dolgozók tulajdonosi felelősség- érzetének kialakítását, a munkához való új viszony kifejezését, hatékony formája a dolgozók, brigádok önkéntes kezdeményezésének — állapítja meg a Minisztertanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsának és a KISZ Központi Bizottságának együttes határozata, amely -az új követelményeknek megfelelően -módosította a munkaverseny szabályozását. A -gazdaságirányítás folyamatos korszerűsítése, a vállalatok önállóságának növekedése, s ezzel összefüggésben a helyi szabályozási lehetőségek bővülése tette szükségessé a korábbi szabályok felülvizsgálását, újak megalkotását. Ennek .a kívánságnak adott hangot a szocialista bri" gádvezetők 1983 májusában megtartott országos tanácskozása is. Az új szabályozás azt az elvet érvényesíti, hogy a munkaverseny elsősorban vállalati kategória és feladata, hogy a vállalati kollektívák céljainak valóra váltását segítse. Nagyobb önállóságot biztosít a vállalati kollektíváknak a szocialista munkaverseny szervezeti, feltétellés értékelési rendszerének kialakításához, s elősegíti, hogy a munkaverseny jobban kapcsolódjék a vállalatok mindenkori konkrét feladataihoz, hatásosabban mozdítsa elő azok teljesítését. Ennek megfelelően a jövőben maguk a vállalatok — a vállalati vezetés a munkahelyi demokrácia illetékes fórumaival együttesen — a kollektív szerződésben, munkaügyi szabályzatban szabják meg a munkaversany-ered- mények elismerésének formáit és az ösztönzésre fordítható összegeket. A vállalatok eldönthetik, hogy a különböző címek, például a Szakma Ifjú Mestere, a Kiváló Ifjú Szakember, a Kiváló Dolgozó cím elnyeréséért kialakult -versenyformákat továbbra is megtartják-e, esetleg újabb versenyformákat -létesítenek, s azt is önállóan döntik el, hogy például egy-egy szocialista brigád milyen feltételekkel kaphatja meg a brigádverseny különböző fokozatait jelző címeket. A magasabb színtű, vagyis .a minisztériumi és minisztertanácsi elismerés szabályainak egész sor kötöttségét is -megszüntetik. Nem az lesz a -döntő, hogy egy-egy brigád mióta működik, korábban milyen kitüntetési fokozatokat ért él, hanem az, hogy ma mit nyújt a közösségnek. A jutalmazásra rendelkezésre álló összegek növelésére a mai viszonyok "között nincs lehetőség, arra azonban mód van, hogy az eredmények szerint jobban differenciáljanak, a kitüntetést és jutalmat valóban a legjobbak kapják, s így azonos összegből több jut a legrátermettebbeknek. Az ilyenfajta differenciálás lehetővé teszi, hogy a Szakma, illetve az Ágazat Kiváló Brigádja címet elnyert -kollektívák — a brigádok egy-egy tagjára számítva — kétezer helyett háromezer forintot kapjanak, ugyanígy növelik a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádjának járó fejenkénti háromezer forintot ötezer forintra, a Munka Vörös Zásziló Érdemrendjével kitüntetett brigádok egy-egy -tagjára számított hatezer forintot nyolcezer forintra. A vállalati elismerésekkel, kitüntetésekkel járó összegeket központilag nem szabják meg, az a jövőben a vállalatok hatáskörébe tartozik. A határozat egyértelműen kimondja, -hogy a munkaverseny szervezésével, a feltételek -biztosításával kapcsolatos feladatok a vállalati vezetők munkaköri -kötelességéhez tartoznak. A szak- szervezetek és a KlSZ-szer- vezetek sajátos politikai, nevelő eszközeikkel segítik a dolgozók kezdeményezéseit és erősítik a munkaverseny mozgalmi jellegét. A Minisztertanács, a SZOT és a KISZ KB felkérte a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsát, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsát és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát, hogy közreműködésükkel segítsék a határozat eredményes végrehajtását. (MTI)
