Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
198.'!. november .9. ^ÉPÜJSÁG 3 Ötezerötszáz kilométer a barátság vonatán (I.) A Kárpátokon át Kijevig Állattartó telepek környezetuédel me Hígtrágyamedence és homogenizáló berendezés napja már nyugdíjas. Az utazásra a Tolna megyei Népbolt Vállalat egyik Dombóvári üzletéből jelentkezett. — Az öné is jutalomút? — préselem ki magamból a kérdést, mert a folyosó egyben átjáróház is, és a más nációbéli utastársaim a magyar könyvek tárlójához nyomorítanak. — Én úgy fizettem be a költséget az útra — mondja Kiss Ferencné —, mert nekem ez volt a kívánságom, hogy a nyugdíj után ide eljöhessek. Egyelőre csak ennyi szót tudtunk váltani, mert az egyes kocsi szovjet utaskísérője, a kárpátukrajnai születésű Spanik Misa arról kezd beszélni, hogy nagyon örül ennek a csoportnak, mert pokolian kedves mindenki. Igaz, hogy én egy másik kocsiban rontom a levegőt, de nagyon tudok örülni Misa kijelentésének. Nemcsak azért, mert magyarul mondja, hanem azért is, mert igaz. Misa nemsokára pihenni tér, a kocsi utasai pedig nyolc kopekért útjuk első csájáját szürcsölve szemlélik a Kárpátokat. Felemelő a látvány. Mindenki igyekszik — önző módon — csak önmagának megtartani a látványt. A Kárpátok megajándékozott bennünket. Száz kilométerenként a természet egyre váltja ruháját. Imhol friss szántás feketél- lik a verőfényes napsütésben, amott pedig a faházak ereszén már ott fehérük a hó. Bejárjuk á tavasz—nyár —ősz—tél birodalmát. Hiába a sok egyenes fűzfa, hiába a csörgő patakok látványa, hiába az apró faluk templomainak virító kupolája, mindez nekünk egyre kevés, aztán erélyes csoportvezetői utasítás adja tudtunkra, hogy vacsorára előételként sajtot és vajat, majd palacsintatésztába sütött tengeri halat fogunk enni, a teát pedig kézkímélő ezüst teapohárból fogyasztjuk el. Kiss Istvánné, a Hazafias Népfront szekszárdi városi bizottságának titkára elmaradhatatlan listával a kezében kedvesen mondja, hogy „honfitársak, gyerünk, együnk”. ALMAPIAC Budapesttől ezerkilenc- ven kilométernyire megállunk Vinyicán. Helyi utasok szállnak fel, de ők nem vásárolnak a sok alumíniumvödörből olyan almát, amit a vinyicai állomáson a kedves nénik, bácsik árusítanak. Itt marad az első rubel, szánkban pedig az első ukrán alma íze. Ganczer József tolnai szo- bafestő-mázoló, a tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet dolgozója Kijev felé közeledve rátapad a folyosó üvegére. — A földeket nézem, sok a pihentetett föld. Es nézzen csak oda, rengeteg a lábasjószág is. — Engem az emberekről alkotott véleménye inkább érdekel. — Kedveseknek látom őket. — Most van először a Szovietunióban? — Igen. — Milyen érzésekkel szállt vonatra? — Vegyesekkel. Jót és rosszat is mondtak az emberek. Az ennivalótól elriasztottak. Hát, ez hülyeség! A résztvevő jogán én is mondom, hogy igaza van Ganczer Józsefnek. A látvány, az ellátás, valamint a megyei szervezés mellett az orosz konyha nemcsak jó, egészségesebb is a mienknél. — Mit vár ettől az úttól? — Moszkvára és Lenin- grádra nagyon kíváncsi vagyok. Már vagy egy teljes napi vonatozás van „alattunk”. Kijevbe napnyugta után érkezünk. de az ukrán fővárost sötétben is látni kell. (Folytatjuk) SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Ügy ígértük éppen egy hete, hogy visszatérünk arra a témára, amely igen sok szakosított állattenyésztési teleppel rendelkező mezőgazdasági üzemet érint. Nevezetesen arra: mi legyen az állattartó-telepeken keletkezett hígtrágyával. Ezzel kapcsolatban igen sok mostanában a vita, s a két szélsőséges vélemény egyike szerint a hígtrágya szennyvíz, mások viszont úgy vélekednek, hogy a trágyáié értékes növényi tápanyagokat tartalmazó szerves anyag. Történik mindez azért, mert a hígtárgya ártalom nélküli elhelyezésének nem találták még meg a módját. Pedig hát. Az állatok tenyésztésének, tartásának mellékterméke ez is, s hogy a szarvasban tárolt szerves trágya hasznosításáról a 70- es évek elején épült üzemekben teljesen lemondtak, a hígtrágya is helyet kért magának. Ha csak időkében nem mutatták volna ki szakszerűen, hogy a műtrágyázás ennél olcsóbb, és hatékonyabb. így aztán a szerves, és a hígtrágyát csupán elhelyezték — valahol —, de nem szórták ki. Legalábbis nem mindenütt, s nem úgy és ott, ahol lehetett volna. Mindez ellentmond a józan észnek — vélik mostanában a szakemberek. Mert — s ezt is ők mondják — most, nagy termést biztonságosan csak ésszerű szerves trágyázással lehet elérni. Mivel emelkedett a műtrágyák ára, hát az üzemek sorra-rendre kezdték kihordani a szarvasban tárolt trágyahegyeket a földekre. A műtrágya-felhasználás így ezekben az üzemekben 20— 30 százalékkal csökkent, ami költség-megtakarítást jelent. Ez pedig a mai, oly sokat emlegetett gazdasági helyzetben egyáltalán nem mindegy. A hígtrágya különösen akkor káros a környezetre, ha nem megfelelően kezelik, ha a telepek körüli területen, vízfolyásokban leli meg az útját. juttatás is jelentős. Kisebb telepek a legkülönbözőbb úton igyekeznek a napi készletektől megszabadulni. Jelentős az a napi termelt mennyiség is, amelyet hasznosított területen — szántán, gyepen, nyárfásban, nem helyeznek el, s élővízbe el- csurog, elfolyik, vagy talajvízbe került. Évente 199823 köbméter hígtrágya felhasználása megoldatlan megyénk 9 mezőgazdasági üzemében. Ma még nehezen lehet felmérni az állattenyésztési - telepek közvetlen környékén talajtani szakvélemény hiányában felhasznált, a talaj hígtrágyaterhelhetőségét meghaladó túladagolásból adódó káros talajtani következményeket, amelyek a szikesedést, a talaj redox viszonyainak, a talaj életének káros elváltozását okozhatják, ha a hígtrágya felhasználása a jelenlegi gyakorlat szerint alakul. .A hígtárgya-felhasználás- nál minden eszközzel törekedni kell környezetünk védelmére, a hígtrágyában levő növényi tápanyagok növény- termesztésben történő visz- szavitele érdekében pedig a megtermelt mennyiség teljesmérvű hasznosítására. A keletkezett készletek hasznosítása a nagyobb telepeken, ahol több anyag keletkezik naponta, öntözéssel célszerűbb és gazdaságosabb. Kisebb telepeken törekedni kell a technológiai vízfelhasználás csökkentésére és a hagyományos almos technológiák visszaállítására. így a kisebb mennyiségű napi termelés szippantókocsival vagy egyéb úton könnyebben hasznosítható. Ha a mezőgazdaságilag hasznosított terület talaja alkalmas a hígtrágya ártalom- mentes elhelyezésére, igen fontos mozzanat a terhelhetőség megállapítása. Ennek során gondot okoz, hogy a talajtani szakvélemény, illetve a tervek elkészítése idején-a hígtrágya összetétele általában neih ismeretes, így a talajtani szakvélemény csak különböző források adataira támaszkodhat. A hígtrágya minőségi ösz- szetételének ismeretében az üzem — további változás esetén is — könnyen meghatározhatja a talaj tényleges hígtrágyaterhelését. ~S mivel lehet kijuttatni a hígtrágyát a talajra? Erre itthon még nincs megnyugtató megoldás, de számos külföldi cég már kidolgozta a hígtrágya-elhelyezés műszaki megoldásait. Azok az üzemek, amelyekben sok hígtrágya keletkezik az állattartótelepek mellett, már keresik a gazdaságos, és környezetkímélő kiszórás módjait. D. Varga M. Fotó: Bakó J. A kora esti szekszárdi induláskor a tizenegy napra kapott búcsúcsókokat senki sem tette a kényelmes Ikarus busz csomagtartójába a bőröndök mellé. A Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottsága és az IBUSZ Utazási Iroda megyei kirendeltsége szervezte barátságvonat százötvennyolc megyénk- béli utasa a négy különbusz dunaföldvári találkozását követően már szerencsésen túlgurult a kapcsolatteremtés első akadályán. Még százméternyit sem kellett azokra a válaszokra várni, melyekből megtudtuk, hogy utastársaink közül kinek ez az első vagy a sokadik útja Moszkvába és Leningrádba. Azok a Tolna megyei népfrontaktivisták voltak túlsúlyban, akik most, október utolsó tíz napjában nem hallomásból, hanem saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy miként élnek a szovjet emberek, milyen Moszkva és Leningrád. A barátságvonat utasainak zöme politikai-, kulturális és népfrontmunkájának jutalmaként kapta ezt az utazást. EZ A HÁLÓKOCSI? Pénteken éjjel huszonhárom óra néhány perckor a Moszkva—Budapest express vonatvezetője ellopja lábunk alól a földet. Indul a több, mint egy tucat hálókocsiból álló szovjet szerelvény. Észre sem vesszük, különben sincs időnk ilyen hiábavalóságokra, mert a dombóvári, szekszárdi, paksi, medinai, szedresi, decsi, tolnai és még felsorolni sem tudom, honnan való társaimnak most az a legfontosabb teendője, hogy a Moszkváig tartó harminchat órás utazás idejére otthont teremtsenek maguknak. Négyszemélyesek a fülkék, a bőröndök mellett még királyi helyük van a most előkerült szobapapucsoknak. — Ilyen a hálókocsi? — hallok egy rekedtes hangot a szomszéd kupéból, ahol egy a nyugdíj felé járó bátaszé- ki téesz-tag igyekszik elhelyezkedni. Kórusban vágják rá a társai, hogy láthatja. Persze, ők is életükben először ágyaznak meg a hálókocsi alsó vagy felső emeletén. A honfoglalás idegességét a cipőváltást követően már feledteti is a táskából előkerült idei új bor. A fülkék újdonsült lakói már otthon is vannak. A négy csoport IBUSZ-kísérője mindenféle listával a kezében járja a vagonokat. Megvagyunk, kész, lehet a neveket pipálni. Az expess Nyíregyháza felé jár, amikor a legedzettebb Tolna megyeire is rátelepszik az idegességgel elegy fáradtság. A Moszkva felé tartó barátságvonat fülkéiben a szerelvény zakatolását elnyomja a konszolidált horkolás. Csapnál aztán mindenki a folyosón lóg, merthogy elsőként akarja látni a szovjet földet. Az élelmesebbek — papucsos magyar lábukkal meg is érintik, majd türelmesen kivárják, amig a kocsikat átkaroló emelők megteszik azt a szívességet, hogy nagy nyomtávra emeljenek bennünket. Később, túl a vámkezelésen araszolunk az express étkezőkocsija felé. A hatfogásos reggeli megnyeri még az ódzkodókat is. A KÁRPÁTOK Moszkvába érkezésünkig életünk színterét a kényelmes. másodosztályú vagonok alkotják. Társasági életet a folyosókon élünk. Könnyített szerelés mindenkin, mint otthon tévéhíradóra várva. Munkács táján — társaimmal ismerkedve — az egyik vagonban piros pongyolába öltözött hölgyet szólítok meg. Teszem ezt azért, mert a pongyolája gallérján ott virít a dombóvári városi, címer. Kiss Ferencné két hóAz 1970-es évek elejétől egyre szaporodó iparszerű sertés és szarvasmarha szakosított telepeken keletkező nagy mennyiségű hígtrágya elhelyezése új gondokat vetett fel. Az iparszerű szakosított állattenyésztési telepek elterjedésével az addig csak kevéssé környezetszennyező mezőgazdaság, a hígtrágya mezőgazdasági hasznosításának megoldatlansága miatt, a telepek közvetlen környékén, az élővizekben történő elíolyás, elcsurgás, a talajvizek szennyezése miatt jelentős környezetszennyezővé vált. Ez azzal magyarázható, hogy a telepek tervezésekor, építések kivitelezésekor előre nem lehetett látni azokat a környezetvédelmi problémákat, amelyeket az üzemelés során a nagy mennyiségű hígtrágyatermelés „eredményez”. A telepek tervezésével, építésével egy időben csak kevés helyen és csak később történtek próbálkozások, főleg az utóbbi időben, a hígtrágya-elhelyezés öntözéssel történő megnyugtató mezőgazdasági megoldására. Legtöbb helyen továbbra is szippantókocsival vagy egyéb úton próbálkoznak ennek a megtermelt nagy tömegű anyagnak a hasznosításával. Megyénk csaknem minden mezőgazdasági nagyüzemében naponta keletkezik jelentős mennyiségű hígtrágya, melynek volumene üzemenként rendkívül eltérő. A legnagyobb hígtrágya mennyiségeket termelő üzem a Paksi Állami Gazdaság, a pálfai Egyetértés Tsz, a Dalmandi Állami Gazdaság, a Hőgyé- szi Állami Gazdaság, a zom- bai Egyesült Erővel Téesz, a Szekszárdi Állami Gazdaság, és a dunaföldvári Alkotmány Téesz. Ezeknek az üzemeknek nagy gondot jelent a keletkező hígtrágya művelt területen történő hasznosítása, vagy szükségtárolóban történő kezelése. A naponta termelődő hígtrágyát a legkülönbözőbb módon igyekeznek hasznosítani. Nagyobb telepeknél gyakori a hígtrágyaöntözés, de volumenét illetően a szippantókocsis kiAlmapiac a vinyicai állomáson Három arc a százötvcnnyolcból A szekszárdi csoport veze- tőj'e, Kiss Istvánné A környezetet kíméli a talajinjektáló tartálykocsi és cso- roszlya
