Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-15 / 269. szám
A KÉPÚJSÁG 1983. november 15. Pódium Moziban Kettős képsor - cselekmény Vegyes érzelmekkel jöttem ki A francia hadnagy szeretője című film vetítése után a mozi nézőteréről. Akkor még nem volt számomra egyértelmű, hogy remekművet láttam. Ennek a filmnek a megértéséhez, értelmezéséhez és művészi nagyságának felismeréséhez kell az a távlat, ami a néhány nappal későbbi mondandómat vezényli. Harold Pintér — a film forgatókönyvírója a gyakorlott mozinézőt is próbára teszi azzal a kötelező felismeréssel, hoyg a film tulajdonképpen két síkon játszódik. Van a film a filmben, és van a valóság — ami szintén film. Mert a film — A francia hadnagy szeretője — arról szól, hogy forgatnak egy filmet a francia hadnagy szeretőjéről, akiről kiderül, hogy szűz, tehát nem lehet, nem lehetett senki szeretője. Aztán lesz valakié, de azt, hosz- szú évekre, a fillm végéig elhagyja. Szóval ilyen egyszerű az egész. E sorok írója nem szeretné elmesélni a film cselekményét, ezért fogalmazott ilyen homályosan, viszont ezzel senkinek sem szeretné elvenni a kedvét a film megtekintésétől. A Harold Pintér azonos című regénye alapján rendezett filmjével Karéi Feisz — a múltban játszódó történet ellenére — napjainkhoz szólt. Az áldozatvállalást, az egymást — ilyen körülményektől ilyen befolyásolt — vállalásának balladáját készítette el. Filmjében nagy szerep jut a természetnek is. A csodás tájakon fotografált természet nem öncélú, nem csak gyönyörködtet. Mindig az éppen szereplő lelkivilágát, érzelmeit, érzéseit tükrözi vissza. És ha nem, akkor épp az ellenpontozással tükröz, kifejez. Karéi Reisz, a csehszlovák származású filmrendező az angol újhullám egyik legjelentősebb alakjaként írta be nevét a filmtörténetbe. A Szombat este, vasárnap reggel, vagy az Isadora című filmjei által Magyarországon is ismert rendező új filmjére méltán várakozással tekintett a filimínyenc közönség. Meryl Steep pedig az egyik legnépszerűbb amerikai filmszínésznő, olyan művész, akinek a neve is tömegeket vonz a mozik vászna elé. Szerencsés találkozás, hogy együtt készítették A francia hadnagy szeretőjé-t. Bár ő '— a nálunk is nagy sikert aratott Kramer, kontra Kramer című filmben — csak epizodistaként szerepelt, neve már nem ismeretlen a magyar mozinézők előtt. Kicsit nehezen indul a film. A lassú, álmos — igazi vidéki angol életre utaló — indíttatás után fokozatosan bontakozik ki a dráma, a film cselekménye. Akik az első húsz perc után — mert voltak ilyenek is a szekszárdi mozi nézőterén — otthagyták a filmet, sokat veszítettek. A percek előrehaladtával lesz ugyanis egyre forróbb, és egyre érthetőbb a film. Tradégia — de olyan tragédia, ami naponta előfordulhat — bontakozik ki a filmen, aminek mai vetülete, a filmbeli filmet játszók, társas, vagy nemi élete tulajdonképpen ártatlan — beteljesülés nélküli — kaland. Sokféleképpen értelmezhé- tő a film. Lehet felfogni a szerelme után áhítozó, de soha be nem teljesülő szerelem bűvöletében élő nő tragédiájának. Lehet felfogni a könnyű erkölcsű, kalandba bocsátkozó színésznő mindennapi kis flörtjének, szemben a kapcsolatot komolyan vevő másik színész tragédiájával. És lehet felfogni a múltbeli kapcsolatokat szembeállító — a film szerint mai, felszínesebb — kapcsolatokat bemutató alkotásnak. Az értelmezést az ítész is csak egyféleképpen fogalmazhatná meg. A film több ennél. Alkotás, ami mindenkihez szól. TAMÁSI JÁNOS Galambos Erzsi és Haumann Péter A most induló színházi évadban Szekszárdon az Ady- bérlet előadásait Galambos Erzsi és Haumann Péter előadóestje nyitotta. Akik eljöttek, azért tették, mert ismerték és szerették, szeretik, amit e két ember külön- külön „csinál". A nézői kíváncsiságot a közvetlen találkozás élményén túl az is vonzotta, hogy e két ember együtt mit „csinál”. Ami közös életükben, hogy mind a ketten a színészi mesterséget óhajtották apró emberkoruk óta. Közös a pályára kerülésük körülménye is, közös a család, a gyerekek széretete. Közös továbbá az, hogy a sorstól színészi tehetségből ugyancsak bőven kaptak. Az Ady-bérlet előadásai a szekszárdi színpadon, a függöny és a színpad nézőtér felőli széle között játszódnak. Azon a területen, amit a színházi nyelv rivaldának nevez. Rivaldafény címet adott Galambos Erzsi és Haumann Péter is előadóestjének. A cím utal arra a szándékra is, hogy közelebb kerüljenek a nézőkhöz az előadók. Ez a közelebb lépés jelen esetben — a felhangzó tapsokból ítélve — teljes sikert hozott a művészeknek. A nézők, akik lazítottak az Ady-bérlet előadásaira egykor jellemző „komoly, lírikus” műfaj szorításán, nem vártak hiába. Ezek a pódiumműsorok lehetőséget is kínálnak az előadóknak, hogy új arcaikat is megismertessék á nézőkkel. Az arcaik ez esetben hangsúlyozandó, mert amit Galambos Erzsi és Haumann Péter a mimikájával „produkált” az túllépi az átlag színészi játék határait. Más-más arcot láttunk Shakespeare, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Örkény István sorait tolmácsolva, mást Lola Blau- ként és mást számos musicalrészletben. decsi— Meryl Steep — a francia hadnagy szeretője Hangverseny A becsei kamarakórus és zenekar Szekszárdon Régi ismerősöket, kedves barátokat üdvözölhetett a megyeszékhely zeneszerető közönsége november 11-én pénteken a Babits Mihály művelődési központ márványtermében. A Liszt Ferenc Pedagóguskórus meghívására Szekszárd testvérvárosából a jugoszláviai Becséről érkezett vendégszereplésre az ottani kamarakórus és zenekar. A kamarakórus két évtizedes múltra tekint vissza, 1963-ban alakult a hangulatos Tisza-parti városban. Azóta Milenko Susztrán karnagy vezetésével több mint 600 fellépésen bizonyították tehetségüket, zeneszeretetü- ket. Együttműködésük az újvidéki rádióval és televízióval, valamint a belgrádi televízióval országszerte ismertté, elismertté tette őket. Se szeri, se száma rangos kitüntetéseiknek. Egyet, a legjelentősebbet hadd említsünk meg. 1980-ban megkapták a Kosta Abrecevic arany szobrocskát, melyet Jugoszlávia legjobb amatőr együttesének ítélnek oda. Figyelemre méltó nemzetközi eredményeket értek el a pécsi kamarakórus fesztiválon és a nagy-britan- niai Langolenbén. Az énekkar tagjai a legkülönbözőbb foglalkozású emberek. A két nemzetiségű tagság egységben és egyetértésben, a nemes ügy iránti közös elkötelezettséggel végzi alkotó tevékenységét. Pozitív példájuk hatással van szőkébb pátriájuk a Vajdaság, de az egész ország zenei életére és kisugárzik a társművészetek felé is. A vonós kamarazenekar megalakulásával (vezetője Gábriel Antal) bővültek lehetőségeik, színesebbé vált programjuk. Gazdag repertoárjuk a magyar és jugoszláv szerzők művei mellett felöleli a XVI. századtól egészen napjainkig a zeneirodalom remekeit. A becsei muzsikusok Vivaldi: a-moll concerto két hegedűre és zenekarra c. művével köszöntötték a szekszárdi közönséget. A három tételes mű hegedűszólóit Gábriel Alekszandra és Natasa játszották meggyőző biztonsággal. A női kar Mozart: Alleluja-jának és D. Bycsár: Altatódalának előadásával bizonyította zenei érzékenységét, készségét a finom effektusok közvetítésére. A kórusmuzsikát zongoraszóló színesítette. Mozart: d-moll fantáziáját Hajnal Anikó, a becsei zeneiskola végzett növendéke játszotta, kellemes perceket szerezve. A vegyes karrá bővült kórus Britten: 3 szertartási dalának elének- lésével igazolta, hogy méltán tartják számon a legjobbak között. A program további változatosságát harmonikaszóló jelentette. M. Luck: Változatok egy gyermekdalra c. szerzeményét Sikuty Vesz- na adta elő, aki hazájában első díjat nyert e mű megszólaltatásával. Mi is szívesen hallgattuk. Az est legmaradandóbb élményét a kiváló karnagy. Milenco Susztrán szerzeménye a Ballada a Tiszáról jelentette, melyet női karra és basszus szólóra írt. A fülbemászó dallamok, a természeti szépséget zenei szépséggé hasonlító lírai hangvételű mű nagy tetszést aratott. Ezután még Frideri- ci: Baráti kör, Mokranyac: Nyeszt szvjat és végül a hatásos Koszity: Cigány mese hangzottak el a kamarakórus előadásában. A becseiek szekszárdi hangversenyükön, amely a műsoridőt tekintve is okosan mértéktartó volt, bizonyították kvalitásukat, sokáig emlékezetes estét szereztek. Lemle Zoltán Rádió Dzsere madzsar! Ha nagyon őszinte akarok lenni, elárulom, azért járok külföldre,' hogy szembesítsem az olvasottakat a látottakkal. Persze ez így nagyon egyszerűen hangzik. Egyébként pedig oly ritkán nyílik erre lehetőségem, hogy többnyire a rádióriportokra és az írott sajtóban megjelent úti- beszámolókra hagyatkozom. Juhász Judit Keleti csemege eírpű, az elmúlt hét péntekén elhangzott röpke riportjára azonban ugyanezt nem szabad és nem is lehet elmondani. Erről a kis, színes 'képeslapról mindenképpen tudomást kell vennünk. A parányi riport, helyesebben útibeszámoló tizenöt hangos perce a bizonyíték arra, hogy lehet valakit útra orientálni, de lehet egy várost nagyon is megszerettetni a hallgatókkal. Juhász Judit az Express utazási iroda segítségével, csoporttársaival négy kerek napot töltött el Isztambulban. Hangos anyaga el nem ítélhető módon természetesen magán viselte a számára új országra váló rácsodálkozást, az addig könnyekből és elbeszélésekből ismert nevezetességek első személyes birtoklásának hangjait. De azért beszámoló a beszámoló, hogy a személyessé változott ismeretek megosztásához már ne kelljen semmilyen könyv. Juhász Judit nem is bányászott elő semmit az útikönyvekből. Személyes, oldott hangján kalauzolt el bennünket a látványosságok világába, az Aranyszarv- öbölbe is, végezetül pedig a bazár kiismerhetetlen labirintusába Ferihez, a magyarul is jól beszélő szőrmekereskedőhöz. Szentigaz, hogy az első hallásra nagyon érdekes volt minden. Egy útirajznak ez is a célja. A másik pedig az, hogy hangulatot teremtsen kedves „madzsar” honfitársaknak a dollár elköltésére. Nem tudom, hogy hányónk- nál tette meg ezt Juhász Judit. Mindenesetre e röpke kis riportot hallva, jó volna tudni, hogy változni fog-e külföldön tanúsított magatartásunk, avagy nem. Mint ahogy bunda-ügyben Juhász Judit utalni volt szíves mondandója mögött erre is... szűcs Tévénapló A humor háza táján Csinált-e jókedv, mondhatnánk költővel, vagy fordítva egyet Karinthy elméncségén, humoristáink csak a tréfát ismerik a humorban, pedig a viccnyi ötletből nem lehet három felvonásos bohózatot írni, miként Az első férfi című vállalkozás is bizonyította. A humor iránt világszerte növekvő kereslet, s valószínűleg ez okozza, hogy gyakran a látszata is elegendő, mint külhoni példák is mutatják. Vagy az első férfi, amelyben minden együtt van, ami régi, elkopott vígjátéki kellék, előregyártóit elem, csak éppen a vígság és a játék hiányzik belőle, amit nem lehet pótolni szellemesnek szánt sikamlósságokkal. Ha ugyan arról lenne szó, de a sikamlós tréfákat, pikáns ötleteket átszeli modortalanságok helyettesítik, csak azért, hogy ösz- szeálljon a három felvonás. A bohózat szereplői nem öifálló jellemek, nincs életük és sorsuk, egy szituációra kényszerített figurák csupán, következésképp nem hisszük el, hogy ilyen ostobán nő- csábász pszichológus van a világon, egy hű feleségről sem tételezünk fel ennyi naiv romlottságot. De nem érdemes folytatni. Arcrándulás nélkül, kötelességtudatból ültünk a tévé előtt, miközben a felvételre meghívott közönség állandóan hahotázott, s akkor is tapsviharban tört ki, amikor erre végképp nem volt oka. De hát ilyen a hálás közönség, főként ha azért hívják meg őket, hogy lelkesedjenek, de I ennyire örülni azért mégsem kellene. Még egyszer félreértés is lehet belőle. Hogyan is szól a régi tréfa? A vidéki garnizon főhadnagya szerelmes a vándortársulat szubrettjébe, s kedvében akarván járni, közönséget szervez, vagyis kivezényli az előadásra katonáit, s megparancsolja nekik, hogy amikor a művésznő megjelenik, lelkesen éljenezzenek. A siker természetesen frenetikus. Amikor a művésznő a színpadra perdül, a lelkes bakák helyükről felugrálva ordibálják: „Éljen a főhadnagy úr!” Diploma külföldről Négy igen szimpatikus, sőt tiszteletreméltó emberrel ismertette meg a tv-nézőt az a negyvenperces riportmű- sor, amit csütörtökön láthattunk, Diploma külföldről címmel. S mindezt remekül tették a műsor készítői, hiszen egyenként mindössze tíz-tíz perc időtartam juthatott az 1947—48-ban a Szovjetunió egyetemeire, főiskoláira érkezett első magyar ösztöndíjasok közül négynek a bemutatására. Am az adásidő kihasználása ezúttal tökéletes volt. Egykori tanulmányaik színhelyein — Leningrádban, Moszkvában és Kazányban idézték fel a „főszereplők” diákkorukat, s annak egész életükre kiható élményeit. A műsor készítői pedig kihasználták televíziós lehetőségeiket, ugyanis a jelent és múltat felváltva felvonultató képsorok egyaránt jelentettek kontrasztokat és harmóniát. Az egyik egykori diák ma balettpedagógus, egy másiknak pedig orosz nyelven adták ki könyveit, s a mai szovjet diákok abból is tanultak... S a műsort látva tanulhattak a jelen fiataljai is: akaraterőt, kitartó szorgalmat, ambíciót, a soha semmit fel nem adni tudást. Három és fél évtized is eltelt már azóta, hogy a bemutatottak elkezdték tanulmányaikat a szovjetunióban. Azóta sok-sok magyar fiatal végzett az ottani felsőfokú oktatási intézményekben, de mint a dokumentumfilmben is láthattuk, egészen más körülmények között. Csupán egyetlen szomorú idézet erre — ahogy az adásban is elhangzott —, „A háború után a diákok apja állatában hiányzott, mert elesett a frontokon.” Nem minden tanulság nélküli tehát a film egyik szereplőjének — ma országgyűlési képviselő — az a mondata, miszerint a számtalan ismeretanyag elsajátításán kívül nagyon lényeges: megtanultak szocialista módon gondolkodni. A jelenre is vonatkoztatva: egyáltalán nem tanulság nélküli. V. Z. „Szél hozott, szél visz el...” Valahol azt hallottam, hogy az a jó gyermekirodalom, •ami nemcsak a gyerekeknek nyújt élményt, szórakozást, hanem a felnőtteket is léköti, felkelti az érdeklődésüket. Hogy a fenti kijelentésben mennyi igazság van, arról vasárnap délelőtt ismét meggyőződhettem, miután végignéztem Halász Judit „Szél hozott, szél visz el...” címmel képernyőre került zenés-verses gyermekműsorát. A félórás programban egy képzelt meseváros lakói elevenedtek meg József Attila, Weöres Sándor, Veress Miklós, Zelk Zoltán, Eőrsi István, Ágh István, Horgas Béla, és Czuczor Gergely sokunk által ismert versei nyomán, Bródi János, Szörényi Szabolcs és Tolcsvay Béla népzenei alapokra épülő zenéjével, különböző mondókákkal, játékokkal. i Kellemes, jó felórát tölthettünk a képernyő előtt. A sikert — mert sikeres programról beszélhetünk — Halász Judit kedves, gyermekközeli játéka biztosította. Igazi játszótársa tudott lenni a gyerekeknek. Ezt egyébként megszoktuk és sokszor meg is csodál(hat)tuk már. A gyermekszereplők is természetesen viselkedtek. A versek, mondókák „mondásán” nem látszott a betanítás. Játékaikban, rajzainkat kísérő beszélgetéseikben, a spon- tenitást is hagyta érvényesülni a rendező, Valló Péter. Az ablakot betörő kópé tette, illetve szerepeltetése jó rendezői fogásnak bizonyult. Á gyerekek is kikövetkeztethették a cselekedet miértjét. A jól szerkesztett, pergő műsor igazi mesevárost, mesevilágot varázsolt elénk. A megzenésített versek, fülbemászó dallamaikkal együtt jelentették az élményt... és még valamit. A dallamon keresztül eljuttatták, illetve eljuttathatják kis hallgatóikat a versig, a vers megszerettetését, jó, ha gyermekkorban elkezdjük. Ezért volt érdemes bemutatni Halász Judit gyermekműsorát. —él—
