Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
1983. október 8. (tÜÉPÜJSÁG 13 ISZKIRI DÚSA LAJOS: Ákom-bákom Ákom Ákos Bákom Béla elindultak papírrétre, hogy együtt kifőzzék végre miként lehetne a világ — vagy legalább a földgolyó — csupa-csupa mákostészta. Hiszen nyilvánvaló: a mákostészta jó. Ellepne mindent a jóság hogyha nem álom — valóság lenne tésztagolyóbisunk. Öntöznék a mákesők, mák lenne minden folyó, édes mák volna a tenger, s csak fogná magát az ember: kimerne egy keveset — mondjuk egy kisebb hegyet — a mákból és jóllakna magától. S akkor jött a bökkenő: — Miiből lesz a gőzerő?! Ha a világ csupa tészta nincs erdő, se fa, se szén; sőt! lábas sincs, se fazék, amelyben megmelegítsük tésztánkat. — Ki érez így étvágyat? Szegény Ákom Ákos, szegény Bákom Béla azóta is ezen törik fejüket. És az üres papírréten állnak ákom-bákomképpen minden dolguk félbehagyva, görnyedezve, sóhajtozva merengnek a világon, amely tészta-ügyből nézve érthetetlen ákom-bákom. Deák Mór: Ha Piszka, a megzöldült tengerészbaba nagyritkán si- kerített egy egy verset, önbizalma akkorára dagadt, hogy majd leszakadt tőle a babapolc. Kezét hátratéve, fejét felszegve parádézott ilyenkor, s az ámuló babák rögtön tudták: Mű született. Igaz, néhányan meg-megpró- báltak elmenekülni a közeléből, de mindhiába — a harsogó szavalat utolérte őket, s lassan a babák sorsává vált, hogy kéziratokat őrizzenek... — Bizony, ez a babasors — törődött bele Puszáló, a mindig esókolózó barnamackó is. — De nem bánnám én, csak ne kérte állandóan magunknál hordani ezeket a zseniális remekműveket! Mert Piszka, ha már régen nem írt verset, elkeseredett, s ha elkeseredett, nem tudott verset írni. Ilyenkor költőszomorúság ült ki tengerszínű szemébe, hullámokon hánykolódó sirályként, s előbb-utóbb odaintette a legközelebb lebzselő babát: na, halljam. Az szegény pedig nagyot sóhajtva előhúzta a rábízott paksamétát, s belekezdett. — A butaságot eltagadni bűn, de a butaságot eltagadni nem lehet. Az ostobák tehát büntetlenek — fújtá, s Piszka átszellemült arccal vezényelte: — Most a balgát. — Az Jázminkánál van — felelte Puszáló, de Jázminka azt mondta, Csicsika őrzi. Csicsika Hamigára kente, Ha- miga úgy tudta, azt a verset Tappancska hordja. Ám mire Piszka megdühödhetett volna, egyetlen baba sem maradt a közelében... Aztán megtörtént a rettentő baj. Hiába intett neki kegyesen Piszka, Jázminka néma maradt. — Na — nógatta a megzöldült tengerészbaba. — Mi van? — Nincsenek nálam a versek — felelte egykevűen Jázminka. Piszka, ahogy levegőt kapott, ráförmedt: — Hogyhogy nincsenek nálad a verseim?! — rikácsolta. — Odaadtam őket Iszkiri - nek — válaszolta Jázminka ártatlanul. — Ho-ho-gyan? — hápogott Piszka. — És ki az az Iszki- ri? — Nem tudom — vont vállat Jázminka. — Odajött hozzám két nagy láb, azt mondta, ő Iszkiri, és megkért rá, hogy adjam oda a verseket. — Te persze odaadtad — bólogatott gúnyosan a meg- zöldült tengerészbaba. — Oda — bólogatott a mit sem sejtő Jázminka is. — Mert te mindenkinek mindent odaadnál! — tört ki Piszka. — A te jó szíved miatt most eltűntek a legjobb verseim! — De hiszen azt mondtad, hogy a legjobbakat nekünk nem adod óda! — csodálkozott Jázminka. — Azt mondtad, hogy nem vagyunk még elég érettek hozzá! — Mondtam, mondtam — dühöngött a megzöldült tengerészbaba. — Akkor is azok voltak a legjobb verseim! — És ezt Iszkiri vajon honnan tudta? — álmélkodott Jázminka. — Tudta? — esett le az álla Piszkának is. — Bizonyára — felelte Jázminka. — Hiszen úgy kérte el, hogy a nagy költő, Piszka legjobb verseit ő is szeretné elolvasni! — Ja, az mindjárt más — köszörülte meg a torkát Piszka. — Mért nem ezzel kezd- ted? És hol van most ez a hódolóm, ez az Iszkiri? — Nem tudom — vallotta be Jázminka. Pedig Iszkiri ott volt nem messze, egy virág mögé bújva kihallgatta a beszélgetésüket. Csak most nem két nagy lábból állt, hanem Esso- Besso volt, a gonosz boszorkány, aki ezzel az újabb trükkel akarta lehetetlenné tenni a megzöldült tengerészbabát. És bizony Piszka hiába kereste Iszkirit, hogy learassa hódolatát, a két nagy láb — Iszkiri! — mindig elfutott előle. A megzöldült tengerészbaba szívében balsejtelem ütött tanyát, s keserű pa- nasszavakkal fordult Álom- őrizőhöz: — Ó, babák jótündére, hol vannak a verseim? — Iszkirinél, azaz Esso- Bessonál — mosolygott Álomőriző. — És te ezen mosolyogsz? — esett kétségbe Piszka. A jó tündér nem tudta visszafojtani kacagását, de azért azt mondta: — Nem, Piszka, én nem mosolygok. Pedig tudta Álomőriző, mi olyan mulatságos! Mert ahogy a babák hírül vették, hogy Iszkiri Piszka-verseket gyújt, sorbanállva, tolakodva vitték neki az' új és új pak- samétákat. S amikor már egy sem maradt, a megzöldült tengerészbaba kihívóan azt mondta: — A költő versek nélkül ia költő. A legjobb verseim, sőt, a világ legjobb versei vesztek el. De nem baj. Ezek olyan művek voltak, hogy fényt lopnak még a boszorkányok fekete szívébe is! Na, több se kellett Esso- Bessonak! Amúgy is majd agyonnyomta az a rengeteg paksaméta. — Nesze! Nesze! — dobálta meg a dossziékkal Piszkát. — Nesze, a legjobb verseid! Nesze, a világ legjobb versei! S dühében még széttépni is elfelejtette őket. — Hát — mondták szomorúan a szegény babák, akik titokban már reménykedtek, hogy megszabadultak Piszka verseitől —, hát itt vannak a világ legjobb versei újra. — Nem — emelte föl az ujját Piszka —, azokhoz még nem vagytok elég érettek. De a balgát, a balgát azért meghallgathatjuk! — tette hozzá. Jázminka azonban azt mondta, nincs nála. Csicsika se találta. Puszáló Hamigára kente, az Tappancskára mutatott. Am mire a megzöldült tengerészbaba dühbe gurult, elnéptelenedett a babapolc. DEÁK MÖR: Este Fut velem a csodaparipa, Édesanyám mesélő szava, Jótündérek ölelnek körül, házunk lassan álomba merül: Édesanyám megpuszil, kimegy, A sötétség félve megremeg — Álmom mesél most már reggelig, Amíg Anya megint ad puszit... Bűvös négyzet írjátok be az ábra vízszintes soraiba az 1-től 6-ig terjedő számokat úgy, hogy öszegiik a vízszintes és függőleges sorokban, valamint a két átlóban 21 legyen! A világító hal (Olasz népmese) VoLt egyszer egy öregember, a fiai korán elhaltak, a feleségével tengette életét, de ő is öreg és beteg volt. Minden nap eljárt az erdőbe fát szedni, a rozsét eladta, hogy kenyeret vehessen, legyen legalább miit enni. Egyik nap, amikor ment az erdőben siránkozva, szembetalálkozott egy hosszú szakál- lú emberrel, aki azt mondta neki: — Ismerem gondodat-bajódat, segítek rajtad. Fogd ezt az erszényt száz dukáltál. Az öregember fogta az erszényt, alig hitt a szemének. Mire feleszmélt, a hosszú sza- kállú már^ eltűnt. Az öregember hazatért és elrejtette a száz dukátot a trágyadombban, nem szólt a feleségének egy szót sem róla. — Ha megmondom, hamar a végére jár... Másnap elment az erdőbe, mint mindig. Este szépen terített asztalt fajait otthon. — Miből vetted ezt a sok finomságot? — kérdezte rosz- sza't sejtve. — Eladtam a trágyát — válaszolta a felesége. — Szerencsétlen! Száz dukátot rejtettem el benne! Másnap az öregember az erdőben járva nagyobbakat sóhajtott, mint bármiikor. És ismét találkozott a hosszú szakállú emberrel. — Tudok a szerencsétlenségedről — mondta. — Nyugodj meg, itt van még száz dukál Most az öregember a hamuhalom alá rejtette a pénzit. A felesége másnap eladta a hamut és .megterítette az asztalt. Amikor az öregember hazatért és megtudta, egy falat sem ment le a torkán: a haját tépve feküdt le aludni. Másnap sírdogált az erdőben, amikor ismét elétop- pant a hosszú szakállú. — Most már nem adok több pénzt. De itt van huszonnégy béka, add el, az árán vegyél egy halat, a legszebbet, amit csak találsz. Az öregember eladta a békákat és vásárolt egy halat. Éjszaka észrevette, hogy világít: olyan nagy fénnyel, hogy beragyogta az egész környéket. Ahogy a kezében tartotta, mintha lámpás lett volna. Este kirakta az ablak elé, a hűvösre. Koromsötét, viharos éjszaka volt. A halászok a nyílt tengeren voltak, s nem találták hazafelé az utat a hullámok között. Meglátva a fényt az ablakban, az iránt eveztek és megmenekültek. Megosztották az öreggel a zsákmányt és egyezséget kötöttek: ha minden éjjel az ablakba teszi azt a halat, megosztoznak az éjszakai fogáson. így is tettek, és a jó öreg nem ismert többé ínséget. Fordította: Angyal János A PAKSI ATOMERŐMŰ VÁLLALAT felvételre keres FOLYAMATIRÁNYÍTÓ SZÁMÍTÓGÉP-ÜZEMELTETÉSHEZ: OPERÁTOROKAT, PROGRAMOZÓKAT, MŰSZAKI ÜGYELETESEKET, SZÁMÍTÓGÉPES-ÜZEMMÉRNÖKÖKET. Fizetés, illetve lakás biztosítása megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban önéletrajzzal a vállalat terv és munkaügyi osztályán. (282) PÁLYÁZATOT hirdetünk a bátaszéki Cserép- és Vázkerámia Gyárba műszaki vezetői munkakör betöltésére (gépész vagy szilikátipari vegyészmérnöki képesítés, legalább 5 éves vezetői gyakorlat.) Felveszünk: — tömeggyártásban jártas építőanyagipari szakközépiskolát végzett dolgozót tneós munkakörbe; — tmk-előadót üzemmérnöki vagy gépésztechnikusi végzettséggel, legalább 5 éves gyakorlattal; — erős- és gyengeáramú berendezések karbantartásához irányitói munkakörbe villamos mérnököt; — automatikus vezérlésű, gáztüzelésű, tüzeléstechnikai berendezések üzemvitelében jártas szakirányú mérnököt üzemvezetői munkakörbe; — B, C, D, E és HIAB—850-es darukezelöt azonnali belépéssel. Jelentkezés a gyárvezetőnél ‘ (telefon: Bátaszék 140, 141, 142). Szükség esetén összkomfortos szolgálati lakást biztosítunk. (44) A KSH-SZÜV Szekszárdi Számítóköz pontja azonnali belépéssel felvesz egymííszakos munkakörbe — szAmítógép-programozökat — SZERVEZŐT felsőfokú szakirányú végzettséggel, vagy több éves gyakorlattal. kétműszakos munkakörbe — ADATRÖGZÍTŐNEK középiskolát, vagy 8 általános iskoláit végzett fiatalokat, — SZÁMÍTÓGÉP-ÜZEMELTETŐT több éves gyakorlattal, gyengeáramú végzettséggel. Jelentkezni személyesen vagy írásiban lehet, részletes önéletrajzzal az alábbi címen: 7100 Szekszárd', Wesselényi u. 15. Telefon: 16-822. (82)
