Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-25 / 252. szám
ANÉPÜJSAG 1983. október 25. Feledy Gyula Moziban Eltűntnek nyilvánítva A két főszereplő: Sissy Spacek és Jack Lemmon Tíz évvel ezelőtt Chilében dörögtek a fegyverek. A Népi. Egység aktivistáira, híveire vadásztak Pinochet katonái, de az éjszakai kijárási tilalom idején lőttek mindenkire és mindenre, ami mozgott. Abban, hogy a puccs sikerült, fontos szerepe volt a kegyetlen módszereknek, no meg az Egyesült Államok közreműködésének. Ezek mára többé-kevésbé tisztázott tények, bár nem valószínű, hogy az átlag amerikait annak idején túlságosan érdekelték, megrázták volna. Hacsak személyesen nem volt érdekelt. Néhá- nyan lehettek ilyenek, és ilyen Costa-Gavras filmjének főszereplője, Ed Horman is. Az átlagamerikai-szemlé- lettel, mentalitással Chilébe érkező Horman a katonák által elhurcolt fiát keresi. A baloldali, de legalábbis liberális író-irogató amerikai fiatalember után ketten nyomoznak: az apja és a felesége, Beth. Két egymással ellentétes világnézet, mentalitás, életforma jellemzi őket — legalábbis a film elején. Beth képtelen együttműködni a férje felkutatásában állítólag segítő hivatalos amerikai szervekkel. Apósa eleinte hisz nekik, aztán, egyre távolodik tőlük, nézeteivel Rádió Ügy érztem vétek lenne azokat a problémákat elhallgatni, amelyről a rádió péntek esti műsorában az Életünk, ahogy éljük című riportban beszélgettek. Melyek ezek a gondok? Kinek vétenének az elhallgatásukkal? Arról volt tulajdonképpen szó, hogy kinek mit jelent a kultúra, a művelődés, a szabad idő. Az az idő, amelyet a munkahelytől távol töltünk, tölhetünk és mint tudjuk, ez egyre növekszik. Már a negyvenórás munkahéttel kísérleteznek Csepelen. Az elmúlt évtizedben kezdtünk a szabad időről beszélni. Ekkor alakult ki számos személyesen választott gazdasági tevékenymind közelebb kerül Bettihez, hogy a köztük lévő lélektani konfliktust végül is a beteljesedő tragédia oldja fel. Izgalmas film Costa-Gavras alkotása, elejétől a .végéig az. A néző úgy érzi, hogy ez a játékfilm közelebb hozta hozzá az akkori eseményeket, mint a többé-kevésbé tárgyszerű tudósítások. És ebben nem a már említett léség, megnőtt a kiskertek, az építkezések, a másodállások száma... Ám ez a szerzési lehetőség sokakat elvakított. Senki sem vitathatja ugyan annak az igénynek a jogosságát, amely a másfél szobás panellakás helyett inkább a háromszobás családiért küzd. Csakhogy a fogyasztás tárgyai váltak fontosabbá, míg a szellemi értékek, a művelődés devalválódott. . Nagy dolgozócsoportok gyerekei maradnak távol a felsőoktatástól, ez pedig megengedhetetlen... Az a remény táplálta a szabad idő növelését sürgető kutatókat, hogy majd többet, többen fognak tanulni, a tudománnyal, művészetekkel lektani drámának van nagyobb szerepe, hanem a látványnak, amit Costa-Gavras nem szégyell eszközül felhasználni célja érdekében. Chilében ma ismét dörögnek a fegyverek, Pinochet katonái az ellene tüntetők közé lőnek. Nők, gyerekek, férfiak halnak meg. Costa- Gavras filmje ma is aktuális, de nemcsak a mostani chilei események miatt. — gy — foglalkozni, ismereteiket e területekről is gyarapítani. Továbbra is kérdés: Mitől függ, hogy ki, miikor válik a kultúra „fogyasztójává”? Hogy kit, mi vonz, vagy mi taszít a művelődés kínálta lehetőségekhez? Hogy miért alakult ki, hogy akik örömmel végzik munkájukat, a művelődésiben is aktívak? Beszélni kell ezekről. Választ találni mielőbb a felmerülő számtalan kérdésre. Nem csupán a rádió félórás riportműsorában, de szülői értekezleteken, munkahelyi közösségek „cigarettaszüneteiben” és mindenütt addig, amíg nem késő. decsi — A Mai magyar művészet sorozatban Feledy Gyula munkásságát Láncz Sándor ismert művészettörténész mutatja be. Feledy Gyula grafikusművész, Kossuth- és Munkácsy- díjas, SZOT-díjas, érdemes művész, a modern magyar grafikát létrehozó nemzedék kiemelkedő képviselője. Tanulmányait a Denkovits-kol- légium tagjaként a képzőművészeti főiskolán kezdte, majd a krakkói képzőművészeti akadémián fejezte be. Rövid ideig tanított, majd Miskolcon telepedett le, s azóta is ott él. Széles érdeklődésű és sokféle módon kísérletező művész, aki a grafikának szinte minden ágazatát műveli. Tematikája széles skálájú. Munkásságát a közéleti elkötelezettség jellemzi. Alkotói tevékenysége szorosan kötődik ahhoz az osztályhoz, amelyből származik: ez mutatkozik meg a bányászéletet, a bányászsorsot bemutató alkotásaiban. Mégsem szűkül le a képi világa, ugyanis bevonja érdeklődési körébe a legváltozatosabb témákat; munka, a szerelem és a halál örök nagy kérdései töltik ki azt a teret, amelyben a maga lapjain minden alkalommal a totalitás megteremtésére törekszik. Szívósan őrzi azt a tradíciót, amelyhez művészete kapcsolódik, amelyben született és kivirágzott egy történelmi fordulót létrehozó, átélő és elszenvedő nemzedék tagjaként, melynek tevékenysége ma már a kortárs művészettörténet egy darabjává nemesedett. A kötet 18 színes, 30 fekete-fehér reprodukcióval, angol nyelvű összefoglalóval és képjegyzékkel a Képzőművészeti Kiadónál jeleni meg. Életünk, ahogy éljük A Bakfark Consort hangversenye a pincemúzeumban Ügy tűnik, teljesen újkeletű kulturális „minicentrumai” alakulnak ki a megye- székhelynek. Korábban a sajtógaléria megnyíltáról értesültünk, most pedig a pirr- cemúzeum várta első ízben hallgatóságát jófajta, korszellemet idéző muzsikával. Töröksíp hangja indította a Bakfark Consort műsorát, és a telt ház nem csalódhatott várakozásában, mert e hatvan perc érdekfeszítő volt; izgalmas a mintegy két tucatnyi, elmúlt századokat idéző hangszeregyüttes, köztük duda, tekerőlant, „sonka” hegedű, blockflőték (furulyák), csörgő-zörgő szerszámok — hogy csak a legismertebbeket említsük. No és a lant! Ha reneszánsz zenéről beszélünk — a repertoár nagy részét ez tette ki —, nem feledkezhetünk meg egy másfajta „reneszánszról”, ennek a nemes hangszernek az újrafelfedezéséről, s az sem elvitatható, hogy e dolog jelesül az együttesvezető, Benkő Dániel nevéhez kapcsolódik. Gazdag ízelítőt kaptunk a rezidenciális műveltség hangzó anyagából; az intrá- dák, magyar táncok Iglót, Lőcsét, Balassit idézték, de a Pozsonyból indult Neusidler testvérek már a kapcsolódó pontokat is körbe vonták: a soknemzetiségű egymásra hatásra gondolunk. Ugyanakkor megindító volt hallani egyik első lejegyzett kottaképünk feldolgozását, a „Bátya, bátya, mely az út Becskerekére?” kezdetűt, és az ómagyar Mária-siralom zenébe öltözött alakját — Lu- gosi Melinda igen szép énekes-közreműködésével. Benkő Dániel és együttese (Szijjártó Csaba, Pászti György, Zsoldos Béla) megérdemelt sikerrel távozhatott, sajnálni legfeljebb azt sajnáltuk, hogy ez a távozás bizony kapkodóra sikerült a fél nyolcas pécsi fellépés miatt: szívesen hallottunk volna egy-két ráadásszámot is, és jó hatású lett volna a némelyest levegősebb műsorvezetés, bővebb műfaji ismertetés. Ennyiben tehát adósaink maradtak, azaz sikerüket igazán teljessé teendő — Szekszárd közönsége visszavárja őket. DOBAI TAMÁS Könyv Brutyó János: A választott úton 1957-től a szinte napjainkig terjedő időszakról, annak politikai arculatáról készült különös fotográfiát kap kézhez az olvasó. Különössége abban rejlik, hogy készítőjük — elsősorban emberségével és politikai tisztánlátásával — úgy láttatja a történelmi eseményeket, hogy a belső összefüggések, a rétegezettség, a bonyolultság is feltárul a szemlélő előtt. A kötet 27 különböző politikai megnyilatkozást — beszédet, cikket, interjút tartalmaz. Előszavát Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára vetette papírra, aki a felszabadulás után együtt indult szervezett munkásként, ha úgy tetszik, hivatásos forradalmárként az egykori ácssegéddel, Brutyó Jánossal. A szerző — Gerencsér Miklóssal beszélgetve — így nyilatkozott: „Mostanában, hogy nyugdíjba mentem, sokat gondolkodom a múltról és a mai életről. Igaz, hogy némileg több időm van, mint annak előtte, habár változatlanul dolgozom, a SZOT- ban és az építők központi vezetőségében. Megtisztelő megbízatásaim vannak, ezeknek ievekszem eleget tenni. Gondolkodom, beszélgetek az elvtársakkal, ha kell, vitatkozunk, vagy éppen egyetértésünknek adunk kifejezést.” A fentiekből kitűnik, hogy Brutyó János korántsem nyugdíjas, hanem cselekvő politikus, akinek azonban megadatott az idő némi meditációra is... A kötet írásaiból kitűnik, hogy szerzőjük elkötelezett ember, távol áll tőle a megfellebbezhetetlen, dogmatikus féligazságok hirdetése. Több, mint egy évtizede írta ezeket a sorokat a politikus, aki a 30-as években a Cserhát utcai pincekifőzdébe járt vasárnaponként kosztolni és ma is szerény családi házban lakik: „Szeretném azonban, ha különbséget tennénk a tisztességes munkával, takarékos életmóddal szerzett javak és a munka nélkül kiügyeskedett „vagyonkák” között. Míg az előzőt támogatjuk és arra ösztönözzük, hogy mindenki élvezhesse jó munkája gyümölcsét, addig ha valaki mindezt munka nélkül, mások kárára, törvényeinket sértve vagy kijátszva akarja elérni — azt elítéliük. E szavaknak van aranyfedezete: Brutyó János azok közül való. akik a választott úton munkásként is, politikusként is képesek voltak végigmenni. — a — Tévénapló Kegyenc Irodalmunk legproblematikusabb remekműve Teleki László Kegyenc című drámája. 1841. szeptember 6-án volt a bemutatója, de ezt követően negyedszázad alatt mindössze ötször játszották, majd a negyvenes évekig még 16 előadást ért meg. Igazi sikere sosem volt, de mindenki tudta, hogy remekmű, s a Magyar Klasszikusok című tekintélyes könyvsorozatban is egy kötetben adták ki Katona Bánk-bánjával. Teleki tragikus életét mindig a szabadságharc, majd az emigráció alatt vállalt szerepe alapján szoktuk megítélni, pedig ez a feddhetetlen jellemű, széles látókörű politikus kitűnő író is volt, akinek útinaplója ma is eleven és érdekes olvasmány, a Kegyenc az egyetlen színpadi műve pedig olyan remekmű, amiről mindenki tudott, az iskolában tanítoták is, de alig olvasták, s színpadra is legföljebb a kegyelet vitte. A darab 111. Valentinianus császár alatt játszódik Rómában, az V. század közepén. A császár anyja az a Calla Piacidia volt, akinek mozaikokkal díszített sírkamrája Ravenna ma is látható nevezetessége. A történelem szerint egyik hűséges embere, Petronius Maxi- mus ölte meg a kegyetlen császárt 454-ben. Teleki számára a történelem példázat csupán, a szabadságharc útját kereső nemzetnek szóló figyelmeztetés: a telhetetlen zsarnokot nem szolgálhatja a becsület. Teleki Maximusa így beszél: „Mindent feledni egy érzetért, — erkölcsöt! vallást! mindent áldozni egy lényért, — helyzetet, becsületet, mint én: ez tesz igazán szeretni!” Maximus feleségét is feláldozza, s nagy utat kell megtenni, amíg megérti, hogy rossz ügyet nem lehet szolgálni. Hevesi Sándor azt írta a Kegyencről, hogy „e kiváló drámai alkotás színpadi aktái még nincsenek lezárva”. Illyés Gyula végezte a perújrafelvételt, s a dráma, amit „Teleki László eszméi nyomán” írt, olyan színpadi alkotás, ami egyaránt méltó Telekihez és Illyéshez. Nemcsak a „port fújta le róla”, ahogy mondani szokás, az átírás új darabot eredményezett, mert miközben a nyelvet korszerűsítette, a dráma szerkezetét, menetét is megváltoztatta, a megoldás is más: Telekinél a közmondássá vált zárszó, „Ne gúnyolj, Róma”, itt Maximus halálát is jelenti, mert most már maga is kiüríti a méregpoharat. A tévéjáték legfőbb erénye (rendező Vámos László), hogy töményebb, erőteljesebb, mint amilyennek színpadon láttuk, de az erős húzások ellenére is az az érzésünk, hogy a darab második felét még lehetett volna sűríteni. Az egyik legszebb előadás, amit az utóbbi időben (években?) láttunk, s néhány nagy színészi alakítást, mint Sinkovits Imréé, Almási Éváé, Trokán Péteré, nagy tv-emlékeink között őrzünk meg. Márta Friderich von Flotow, aki 1812—1883 között élt, a kismesterek között szerepel a zenetörténetben, s egyetlen operája, az 1847-ben bemutatott Márta maradt színpadon mindmáig. Eleink is nagyon szerették, a régi Nemzeti Színházban, még az Operaház megnyitása előtt, száznál többször játszották, népszerűségéből ezután sem veszített, de századunkban lekerült a műsorról, a régi sikert csak a szegedi színház jó előadása idézte fel, néhány évvel ezelőtt. Szerencsés vállalkozás volt tévésítése, egy méltatlanul mellőzött jó opera válhatott így közkinccsé, jó előadásban. Horváth Ádám rendező élt mindazzal a lehetőséggel, amit a tv kínál, s így látványosabb volt, mint a színház, bár esetenként töredezettebb is. Régi, sok sikert megért énekesek (Bándi János, Be- gányi Ferenc, Ütő Endre) mellett több fiatal is bemutatkozott, s Farkas Katalin, Csordás Klára, Lukács László biztos pontjai voltak a részleteiben is jó előadásnak, amit az ugyancsak fiatal Kovács János vezényelt. CSÁNYI LÁSZLÓ A színészeknek köszönhető... _ Tessék mondani, ön boldog, vagy boldogtalan? Vagy netán, amikor úgy érzi, hogy boldog, akkor boldogtalan igazán? S fordítva is igaz ez? De nem is folytatom a kérdéseket, hiszen akik látták vasárnap este Gyárfás Miklós Szerelmes sznobok című tévéjátékát, bizonyára velem együtt felkapták a fejüket a boldogság és boldogtalanság kibogozhatatlan kuszaságára vonatkozó megjegyzés kapcsán. Aztán a darabbal kapcsolatban nem igen adódott alkalom fejfelkapásra, noha Gyárfás vígjátékait, szatíráit ismerve, ezt joggal várhatta volna több rendben is a néző. A darab meglehetősen akadozva indult, az elején úgy tűnt, hogy a szereplők nem tudnak mit kezdeni a rájuk osztott feladattal. Noha meg kell jegyezni, hogy ameny- nyiben nem ilyen parádés szereposztásban láthattuk volna a „sznobokat”, akkor minden valószínűség szerint sokaknak nem jutott volna cseppnyi szórakozás sem vasárnap estére. Váradi Hédi a tőle megszokott színvonalat nyújtotta, átélte és érezte a megformált jellemet, mozdulatai, gesztusai is szellemesek voltak. Ugyancsak sziporkázott a rászabott szerevben Csákányi László, de Bujtor István, Gobbi Hilda is kiemelkedő teljesítményi nyújtott. Talán a leghalványabb, mi több, mesterkélt, és kissé modoros volt — meglepetésünkre — Bánsági IldikóA csúcs — a darabra és a színészek összjátékára egyaránt vonatkozik — Sinkovits Imre színre lépésével következett he. Attól a pillanattól kezdve joggal éreztük úgy. mintha egv másik darabba csöppentünk volna. Sinkovits jelenléte, minden rezdülése telitalálat volt, s a kissé kelekótya művész ábrázolásával már-már átváltoztatta a színpadot, meaújította szereplőtársait. Egyszerűen víqiátékhoz méltó, — a most látottból kiemelkedő játékával vidámságot, felszabadultságot varázsolt ... — hm —
