Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

Első fokon, im jogerősen w ítélet a szekszárdi totóperben OKTÓBER Névnap: Malvin A Nap kél 5.42 — nyugszik 17.25 órakor SZOMBAT A Hold kél 23-55 — nyugszik 15.10 órakor Kétszázhetven évvel ezelőtt, 1713. október 1-én szü­letett Ludányban, és 79 éves korában, 1792-ben hunyt el Pécelen Ráday Gedeon gróf, neves irodalom­szervező. + AZ ATTALAI közös ta­nács higanygőzlámpákra cse­réltette ki a hagyományos világítótesteket a székhely­községben és Kapospulán. A mintegy 450 ezer forintos beruházás költségeit a ta­nács saját fejlesztési alapjá­ból biztosította. ^ A SZEDRESI önkéntes tűzoltóegyesület 75 éves ju­bileumi ünnepségét ma dél­után háromkor rendezik meg a helyi általános iskolában. A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA Tegnapi lapszámunkban már beszámoltunk róla, hogy Szakály közelében 1983. szep­tember 28-án 20 óra 40 perc­kor súlyos kimenetelű bal­eset történt, a rendőrség a baleseti ügyben a lakosság segítségét kéri. A balesetet okozó és a helyszínről segítségnyújtás nélkül eltávozó Trabant sze­mélygépkocsi világos színű volt és Tamási irányából Hő- gyész irányába haladt. A helyszínen maradt a Trabant személygépkocsi el­ső és hátsó lökhárítójának jobb oldali fekete műanyag könyökrésze. Sérülés kelet­kezhetett a személygépkocsi jobb első sárvédőjének alsó részén, valamint a kötényle­mezen is. A rendőrség azon szemé­lyek jelentkezését kéri, akik ilyen sérült Trabant személy- gépkocsit láttak, tudnak ar­ról, hogy a lökhárítókönyök hiányzik, vagy azt a baleset óta pótolták, illetve a gép­kocsi sérüléséről tudnak, va­lamint azon javítóműhelyek, dolgozóinak jelentkezését várják, ahol ilyen sérült sze­mélygépkocsit javíttatni akartak, vagy a hiányzó al­katrészt beszerezni akarták. A Kossuth rádióban 8 óra 30 perckor kezdődő Családi tükör adásának a következők lesznek a témái: Mit tud a nappali kór­ház? — Bútorkeresőben ... — „Reggelijét házhoz szállítjuk.” — A gyógyító szójabab. — „Anyu, úgy unatkozom!” 1948. július 31-én nyitotta meg kapuját a csillebérci vezetőkép­ző és úttörőtábor, amely azóta fogalommá vált. Sok százan, ez­ren jártak előttünk a hőskorban épp úgy, mint a 60-as, 70-es években. Munkájuk gyümölcse a mai Csillebérci A műsor 15 órakor kezdődik a tv 1-es prog­ramján. "o A PAKSI ATOMERŐ­MŰ VÁLLALAT MSZBT-' tagcsoportja szervezésében a napokban a szovjet szakér­tők 35 főnyi csoportja és a Zalka Máté ezüstkoszorús szocialista brigád tagjai kö­zös kiránduláson vettek részt Budapesten. A FORGALOMKORLÁ­TOZÁS szüreti felvonulás miatt. Dunaföldváron októ­ber elsején tartják a szüreti napot. A szüreti felvonulás az egész község területét érinti. A dunaföldvári Du- na-hidat a felvonulás miatt 14.30-tól 15 óráig, a 6. sz. fő­útvonal dunaföldvári szaka­szát pedig 16-tól 16.20 óráig a rendőrség lezárja. A lottó nyerőszámai: 15, 28, 54, 78, 80 Tegnap Szekszárdon, a ré­gi megyeháza dísztermében, lezárult a szekszárdi totó­per első szakasza. A negy­venhárom vádlott felett íté­letet hirdetett a Szekszárdi Megyei Bíróság dr. Uzsák Zoltán büntetőtanácsa. Az ítélethirdetést megelő­zően a bíróság még meg­hallgatta Arany Mihály XXIII. és Tímár Géza XXV. rendű vádlottat. A vád kép­viselője mindkettőjük eseté­ben fenntartotta eredeti vé­leményét, a védelem ugyan­csak mindkét esetben — bűncselekmény hiányára hi­vatkozva — felmentésüket kérte. Ezután a bíróság tanács­kozásra vonult vissza, majd pontosan 9 órakor a bünte­tőtanács elnöke kihirdette az elsőfokú ítéletet. Ekkorra már a közönség is megszaporodott, úgy látszik az ítélethirdetés vonzotta az érdeklődőket, azokat is, akik eddig megelégedtek a Nép­újságban megjelent tudósítá­sokkal. Az ítélet lényegében a vád­indítványban megfogalma­zottakkal azonosan minősí­tette a vádlottak cselekmé­nyét, tehát folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás — illetve abban társtettesként, vagy bűnrészesként való részvétel — bűnében mondotta ki bű­nösnek a vádlottak padján ülő negyvenhárom volt to- tózót, volt labdarúgót, illetve volt játékvezetőt a bíróság. Az ítélet indokolásában kiemelte a bíróság elnöke, hogy az elsőrendű Molnár Tibor és a másodrendű Mé­szöly József hosszú időn át jövedelmező . foglalkozásnak tekintette a totózást, mégpe­dig oly módon, hogy befolyá­solni igyekeztek és befolyá­solták a mérkőzések néme­lyikét. A harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottnak volt rendes foglalkozása is, amellyel pénzt kerestek, a totózást — az isnjert módon — arra használták, hogy többletjövedelemhez jussa­nak. Beigazolódott a bíróság előtt, hogy a vádlottak, akik totózótársaságnak a tagjai voltak, játékosokat, vezető­ket és játékvezetőket olyan mérkőzéseredmények bizto­sítására bírták rá, amelyek nekik mint totófogadóknak kedvezőek voltak. Két év alatt, 1981-ben és 1982-ben, összesen 42 játék­hetet érintően 124 esetben befolyásolták a mérkőzése­ket. A mérkőzésbefolyásolá­sokkal több mint nyolcmillió forint jogtalan nyeremény­re tettek szert. Ők maguk nem egészen kétmillió forin­tot fektettek be az „üzlet­be”. (Az OTP kártérítési igénnyel lépett fel, amelyet a bíróság megítélt, ennek összegszerű ismertetése meg­ér egy újabb fejezetet, úgy­hogy visszatérünk majd rá.) Akkor következzék az íté­let, amely föltehetőleg legin­kább érdekli az olvasót. Molnár Tibor 4 év és 6 hónap, börtönben eltöltendő szabadságvesztés, a közügyek gyakorlásától 6 évi eltiltás. Mészöly József 3 év és 4 hó­napi, börtönben eltöltendő szabadságvesztés, a közügyek gyakorlásától 5 évi eltiltás. Lipovszki György 3 évi, börtönben eltöltendő szabad­OL VASTAM A madocsaiak sikere Csöppet sem meglepő az a hír, hogy a madocsai ha­gyományőrző néptánccsoport tehetségére felfigyelt a szegedi stúdió, és meghívták őket a „Szőke Tisza ’83” európai társastánc-gálaestjén való fellépésre. Azért nem meglepő, mert mint ismeretes, olyan csoportról van szó, amely őszinte tisztelettel viseltetik a néphagyomá­nyok iránt, annak ápolására és átadására nem sajnálják az időt és energiát, s így esztendők óta érnek el ferge­teges sikereket. Ez az elismerés megtisztelő és megérdemelt. Büszkék lehetünk a madocsaiakra, no és arra, hogy megyénkben nem ez az egyetlen kitartó, sikeres együttes. Erről újból és újból meggyőződhetünk, s pontosan ezekben a na­pokban is, amikor javában zajlanak a dél-dunántúli népművészeti napok rendezvényei. Szívből kívánjuk, hogy ezek a rendezvények sokak­nak jelentsenek igazi örömöt, a szereplőknek és bemu­tatkozóknak pedig sikert, amely az ügy szeretetéhez, az elkötelezettséghez és szorgalomhoz további erőt adhdt.- . ■ ­...... ' ~h~_____ A bíróság indokolja az ítéletet ságvesztés, a közügyek gya­korlásától 4 évi eltiltás. Vigh Sándor 2 év 4 hónapi, bör­tönben eltöltendő, szabadság- vesztés, a közügyek gyakor­lásától 3 évi eltiltás. Törő- csik Béla 2 évi, börtönben eltöltendő szabadságvesztés, a közügyek gyakorlásától 3 évi eltiltás. Csötönyi Dániel 1 év és 5 hónapi, börtönben eltöltendő szabadságvesztés, a közügyek gyakorlásától 3 évi eltiltás. Tóth András 6 ezer forint pénzbüntetés, Mátyás József 5 hónap, Márta Sándor 4 hó­nap, Vinkler István hétezer forint pénzbüntetés, Kozmor Imre 4 hónap, Filó László 6 ezer forint pénzbüntetés, Landek László 4 hónap, Foki László 5 hónap, Herbst Já­nos Tibor 6 hónap, Kasza Gábor 5 hónap, Pál Gyula 6 hónap, Fiáth Tamás 8 ezer forint pénbün.tetés, Glázer György 6 hónap, Rúzsa Ist­ván 1 év, Földvári Ferenc 10 hónap. Valamennyi elítélt bünte­tését csak azzal a feltétellel függesztette fel próbaidőre a bíróság, hogy a kiszabott idő alatt más bűncselekményt nem követnek el. Ugyanúgy azok is megfelelő pénzbün­tetést kaptak, akiknek a bör­tönbüntetését próbaidőre fel­függesztették. Az ítélet kihirdetése után az ügyész három napot kért arra, hogy eldöntse, felleb­bezni kíván-e, vagy sem. A védők és az elítéltek közül kilencen három nap gondol­kodási időt kértek, a többi­ek részben felmentésért, részben enyhítésért felleb­beztek. A bíróság ügyészi indít­ványra, illetve védői kérés­re az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott előze­tes letartóztatását fenntar­tani rendelte, ugyanakkor a negyed- és ötödrendű vád­lott, Vigh Sándor és Törő- csik Béla szabadlábra he­lyezését elrendelte. Az ítélet nem jogerős. L. Gy. Fővárosi ítélet a totóügyben Mellékbüntetésként a bí­róság elkobozni rendelte Mé­szöly József személygépko­csiját, Lipovszki Györgyöt 80 ezer, Vigh Sándort 20 ezer, Törőcsik Bélát 60 ezer, Csö­tönyi Dánielt 30 ezer forint pénzbüntetésre is ítélte. Hasonlóképpen pénzbün­tetést is kaptak — általában az előbb ismertetettekhez hasonló összegben — a töb­biek is, akiknek a bünteté­sét a bíróság hosszabb-rövi- debb időre felfüggesztette. Végrehajtható még az íté­let Antóni János, Déri László és Gondos Gábor ese­tében, egyenként hat-hat hó­nap. Ugyancsak végrehajt­ható Szalay Imre Gusztáv 8 hónapos börtönbüntetése is, aki a totócsaláson túl devi­zagazdálkodást sértő bűncse­lekménnyel is állt a Szek­szárdi Megyei Bíróság előtt, s akit mellékbüntetésül 112 379 forint megfizetésére is ítéltek. Hosszú Zoltán büntetése 4 hónap, börtönben eltöltendő, szabadságvesztés, ami végre­hajtható, plusz hozzájön az az 1 éves szabadságvesztés­büntetése, amelyet előbb a Kaposvári Járásbíróság sza­bott ki rá és amelyet annak idején felfüggesztettek. így most 1 év és 4 hónapot kell letöltenie. A többi vádlott börtönbün­tetést kapott, amelyek vég­rehajtását a bíróság próba­időre felfüggesztette: Vajda László (Őcsény) 1 év és 2 hónap, húszezer fo­rint pénzbüntetés. Czeiner Ferenc (Szekszárd) 10 hónap, tízezer forint pénzbüntetés. Zala István 1 év, dr. Füle Lajos 6 hónap, Megyimorecz József 4 hónap, Pocsai Ist­ván 5 hónap, Bánáti Imre 5 hónap, Stemler Tibor 10 hó­nap, Havasi Lajos 6 hónap, Becsey Péter 4 hónap, Fegy- verneki János 5 hónap, Ko­csis Lajos 4 hónap, Arany Mihály 4 hónap, Ződi Antal 4 hónap, Tímár Géza 4 hó­nap, Hegedűs István 6 hónap, Pénteken a Fővárosi Bíró­ságon — a zsúfolásig meg­telt tanácskozó teremben — ugyancsak ítéletet hirdettek első fokon a totóperben. Itt harmincán kerültek a vád­lottak padjára, közülük öten előzetes fogva tartásból elő­állítva hallgatták meg a Fő­városi Bíróság döntését, ame­lyet több mint egyhónapos tárgyalássorozat után az el­járó büntető tanács elnöke, dr. Lehoczki János bíró hir­detett ki. A vád lényege az volt, hogy a népes bűnszövetség tagjai különösen nagy kárt okozó csalás bűntettét kö­vették el, sok vádlott foly­tatólagosan, a személyi sze­repeket tekintve pedig rész­ben társtettesként, részben bűnsegédként. Mint ismere­tes: a totózótársaság tagjai játékosokat, edzőket, játék­vezetőket bírtak rá kisebb- nagyobb összegekkel, hogy az előre megbeszélt tippek- nek megfelelően alakítsák egy-egy mérkőzés eredmé­nyét. A Budapesten felelős­ségre vont bűnszövetség 1982 tavaszától kilenc hét alatt összesen 66 mérkőzés végeredményét „vette meg” saját megjátszott tippjéhez igazítva. A büntetést az elsőrendű vádlott Faragó Józsefnél hat, a harmadrendű Perei Gyulánál — halmazati bün­tetésül — öt, a másodrendű Pataki Miklósnál négy évi szabadságvesztésben állapí­totta meg a bíróság, öt-öt évre eltiltotta őket a köz­ügyektől, elkobozta személy- gépkocsijukat; emellett kár­térítés címén kötelezte a bí­róság Faragót 10 millió, Pe­reit és Patakit 5,2—5,2 mil­lió forint megfizetésére az OTP Sportfogadási és Lottó­igazgatóságának, mint ma­gánfélnek. összesen mint­egy 26 millió forint kártérí­tést kell fizetnie a harminc elítéltnek, akik közül a bíró­ság hat hónaptól három évig terjedő — végrehajtásában sokaknál felfüggesztett — szabadságvesztés-büntetést, közügyektől eltiltást, illetve több ezer forintos pénz-mel­lékbüntetést szabott ki. Az ítélet indokolásában a bíróság rámutatott, hogy mint minden vagyon elleni bűncselekménynél, ez eset­ben is a bűncselekmény tár­gyi súlya volt az irányadó a büntetés kiszabásánál. Tehát elsősorban azt kellett mérle­gelni, hogy a tettesek milyen társadalmi veszélyességű bűncselekményt követtek el. Hetenként több mint 200— 300’ ezer forintot fizettek ki labdarúgó-játékosok, szerve­zők, játékvezetők „megvá­sárlására”, s körülbelül ugyanennyit költöttek a totó- szelvényekre. A büntetőeljá­rás során bebizonyosodott, hogy a szerencse „irányítá­sával” néhány hét alatt több mint 26 millió forint nyere­ményt vettek fel. Másként fogalmazva: ekkora összeget vontak el azoktól, akik tisz­tességesen játszva találták el a meccseredményeket, de több nyerő szelvény lévén, kevesebb nyereményhez ju­tottak. Egy-egy manipulált héten ez a társaság vette fel az összesen kifizetett nyere­ményeknek körülbelül a fe­lét. A bűncselekmény-sorozat­tal szinte mérhetetlen er­kölcsi veszteséget is okoztak a magyar sportnak, ezen be­lül a labdarúgásnak, becsap­va azokat a tisztességes szur­kolókat, akik valódi, tisztes­séges küzdelmet várnak a mérkőzésektől. A bűnügybe keveredett labdarúgók be­csapták játékostársaikat is, s különösen a sportot kedve­lő fiatalok körében okoztak nagy erkölcsi, pedagógiai kárt. Az ítélet nem jogerős: az ügyész valamennyi vádlott esetében súlyosbításért, a vádlottak és védőik mind­egyike pedig enyhítésért fel­lebbezett. 14-19 fok A várható időjárás ma estig: Át­menetileg többfelé erősen megnövek­szik a felhőzet, és elsősorban a. dél­nyugati, déli megyékben számítani 'kell esőre, záporra. A szél fokozato­san északira fordul, és főleg a Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A nappali fölmelegedés gyen­gül. A kora délutáni hőmérséklet szombaton 14 és 19 fok között lesz. SZÜRETI NAPOK PAKSON október 1— 2-án a „SÁNC' étterem előtt. Kétnapos gazdag program: szüreti felvonulás, utcabál, vásárlási lehetőség, gazdag választék ruházati és iparcikk árukból. Szeretettel vár mindenkit a paksi áfész. (195) A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiők: 71. — Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents