Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-11 / 215. szám

4 rllÉPÜJSÁG 1983. szeptember 11. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárdi Postafiók: 71 túllépése. Emiatt néhány he­lyijáratot nem tudtak ponto­san indítani, helyettesítő jár­művel pedig nem rendelkez­nek. A járatok esetenkénti késése az 5—10 percet nem haladta meg. Valamennyi já­ratot indították, járatkimara­dásról nincs tudomásunk. Az ez évi tervünkön sze­repelt a Vörösmarty tér kor­szerűsítése. Végrehajtását el kellett halasztanunk 1984-re, mert az időközben ismertté vált tervek szerint a gázve­zeték építése miatt rövid időn belül fel kell bontani ezt a szakaszt is. A kiemelt megállóhely megépítéséig a padka ismé­telt kőszórásaival és a kihe­lyezett jelzőtáblával próbál­juk elősegíteni a biztonságos le- és felszállást!” Összecsukható gyermekkocsi kifogásolhassa. Ezeket á kifo­gásokat mindenkor a forga­lomba hozó kereskedelmi gaz­dálkodó szervezetek (boltok) felé kell benyújtani. A jogszabályokban megha­tározott vásárlási jogok be­tartásáért, a vásárlók minő­ségi kifogásainak elintézésé­ért a vállalatok, szövetkeze­tek felelősek." Közvilágítás Horváth Mihály, Szekszárd, Hunyadi u. 2. szám alatti la­kos leveléből idézünk: „Már évekkel ezelőtt jelez­tük a DÉDÁSZ-nak, hogy a Várköz 7. szám, a Totózó iro­da oldalán levő közvilágítás rossz. Schmidt elvtárs meg is értette, és intézkedett. Szép lámpa került az iroda olda­lára, de csak pár hétig volt jó.” Nyugdíjemelés Egyik tengelici nyugdíjas olvasónk a nyugdíjemelésről érdeklődött. Tudomása sze­rint csak a 71 éven aluliak­nak emelik meg a nyugdíját. A Tolna megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóságtól kértünk tájékoztatást. „1983. szeptember 1-től az idős korúak és a súlyosan rokkantak érdekében a Mi­nisztertanács a nyugellátások különböző mértékű emelését rendelte el. összegükre tekin­tet nélkül, havi 200 forinttal kell emelni az 1959. január 1. elptt megállapított sajátjogú ellátásokat, valamint az 1967. január 1. előtti időponttól megállapított termelőszövet­kezeti sajátjogú nyugdíjakat. Havi 150 forinttal, legfel­jebb havi 2800 forintig eme­lik a fent közölt időpontok után, de 1970. december 31-ig megállapított sajátjogú ellá­tásokat. Havi 100 forinttal, legfel­jebb havi 2800 forintig eme­lik az 1971. január 1. előtt megállapított özvegyi, szülői nyugdíjakat, árvaellátásokat. összegükre tekintet nélkül havi 150 forinttal kell emel­ni az 1983. augusztus 1 előtt megállapított I.—II. rokkant­sági csoport szerint járó sa­játjogú nyugdíjakat, mező- gazdasági szövetkezeti mun­kaképtelenségi járadékot. Havi 100 forinttal kell emelni az 1971. január 1. előtt megállapított öregségi, özvegyi mezőgazdasági jára­dékokat. Ugyancsak havi 100 forinttal kell emelni a házas­társi pótlék összegét. A fentiekből kitűnik, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi keretekből a Minisztertanács Telefonszámunk: 16-211 azoknak az anyagi helyzetén igyekezett javítani, akik ko­ruknál, egészségi állapotuk­nál fogva nyugdíjuk mellett munkavégzésre alkalmatla­nok, így hátrányosabb hely­zetben vannak, mint a mun­kát végezni tudó nyugdíja­sok." Helyijárat Bonyhádon „Bonyhádon a 6-os számú helyijárat utasai vagyunk, de ez a járat is úgy van, mint a mesében — hol volt, hol nem volt. Ha fél hatig nem jön a busz, akkor nem érünk oda a háromnegyed 6-os munkakez­désre. A másik kérdésünk: a Vörösmarty téren miért nem épít felszállót a városi ta­nács. A 7 órakor induló járat többször otthagyott bennün­ket, nem állt meg.” — írja egy bonyhádi olvasónk. Sebestyén Lajos, a Bonyhád városi Tanács VB műszaki osztályának vezeetője, a Vo­lán 11. számú Vállalat bony­hádi üzemegységével egyez­tetve válaszolt: „A város helyijáratainak lebonyolítására külön jár­műpark nem áll rendelkezés­re. A helyijáratokat a Volán helyközi szállításokat végző járművekkel üzemelteti a ki­állási idő alatt. A helyközi járatok érkezé­se és a helyijáratok indítása között többnyire csak néhány perc áll rendelkezésre. A 6-os számú fő közlekedési út kor­szerűsítéséhez kapcsolódó se­bességkorlátozásoknak és for­galomtechnikai nehézségek­nek az utóbbi időben több­ször lett következménye a menetrend szerinti menetidő Egy paksi olvasónk össze­csukható import gyermekko­csit vásárolt. A kocsi azonban használhatatlan, kerekei ki­esnek, a huzat pedig szakad. A panaszosnak Mátyás Ti­bor, a Tolna megyei Tanács Kereskedelmi Felügyelőségé­nek vezetője válaszolt. „A kereskedelem csak olyan árut adhat el, amely­nek minősége kifogástalan, il­letőleg megfelel az árun fel­tüntetett minőségi osztálynak, szabványelőírásnak. A legki­tűnőbb minőségvédelmi rend­szer sem képes meggátolni — hanem csak korlátozni — azt, hogy minőséghibás áruk is forgalomba kerüljenek. Éppen ezért születtek megfe­lelő intézkedések, rendelkezé­sek arra, hogy az eladott áru minőségét a vásárló joggal Schmidt János, a DÉDÁSZ üzemigazgatóság igazgatója válaszolt: „Szekszárdi kirendeltsé­günkben ellenőriztem a hiba bejelentését és a tett intéz­kedéseket. A bejelentést kö­vetően a közvilágítást javító szakemberünk a falban levő ellátókábelt javíthatatlannak minősítette, és más közvilá­gítási megoldást — kandelá­ber elhelyezését javasolta. Ennek elhelyezése hely hiá­nyában nem megoldható, így csak a jelenlegi javítása jö­het szóba. Az épület falának vésése, helyreállítása azon­ban — nem DÉDÁSZ-tulaj- donról van szó — további egyeztetést igényel. A javí­tást az elkövetkezendő hetek­ben el fogjuk végezni." Ml VÁLASZOLUNK A hazai előállítású gépek pótalkatrész ellátásáról szól a Minisztertanácsnak a Magyar Közlöny 1983. évi 36. számá­ban megjelent 27/1983. (Vili. 18.) számú rendelete, amely­nek hatálya — a jogszabály­ban megjelöltek kivételével — kiterjed a gépeket és azok pótalkatrészeit gyártó gazdál­kodó szervezetekre, gazdasá­gi munkaközösségekre és kis­iparosokra is. A rendelet elő­írja, hogy a hazai előállítású és üzemeltetésű gépek üzem- bentartásához, illetve javítá­sához szükséges pótalkatré­szekről és a tartozékokról a gyártók a gyártás befejezését követően is a gép szokásos élettartama alatt folyamato­san kötelesek gondoskodni. A gép szokásos élettartamát le­galább 5, illetőleg legfeljebb 20 évben kell megállapítani. Kihangsúlyozandó, hogy a pótalkatrész- és tartozékellá­tás biztosításának időtarta­máról és módjáról a felhasz­nálókat a használati kezelési útmutatón, minőségi tanúsít­ványon vagy más megfelelő módon tájékoztatni kell. A rendelet 1983. év október 15. napján lép hatályba, ren­delkezéseit azonban már a hatálybalépést megelőzően értékesített gépekre is alkal­mazni kell. Indokoltnak tartjuk felhív­ni a figyelmet a Tanácsok Közlönye idei 16. számában is .megjelent ajánlásra, amelyet a Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Tanácsá­nak elnöksége ad a reprezen­tációról szóló pénzügyminisz­teri rendelet végrehajtásá­hoz, s amely szerint a szövet­kezetek, a társulások és a me­gyei érdekképviseleti szervek a) csökkentsék a vendéglá­tások és az azon részt vevők számát, azokat szerény ke­retek között, de az alkalom­nak megfelelő színvonalon rendezzék meg; b) kerüljék az ajándékok elfogadását és ezzel a viszonzási kötelezett­ség megalapozását; c) gon­doskodjanak arról, hogy a különböző intézmények és vállalatok vendéglátási költ­ségeiket ne hárítsák át. Az ajánlás szerint a reprezen­tációs költségkeretet jóváha­gyó választott testület hatá­rozza meg az éves kereten belüli külön a személyes reprezentációra, a belföldi reprezentációra és a külföl­di reprezentációra felhasznál­ható összeget, ennek során pedig vegyék figyelembe a szövetkezeti szervezetek bel­földi, külföldi kapcsolatát, valamint az alapszabályban, társasági szerződésben rögzí­tett kötelezettségekkel össze­függő feladatokat. Külön fog­lalkozik az ajánlás a vezetői beosztással kapcsolatos sze­mélyes reprezentációval és kimondja, hogy az e célra megállapított keretek tel­jes egészében elszámolási kö­telezettség alá tartoznak. En­nek a reprezentációnak a mér­tékét az ajánlás összegszerű­en is meghatározza. Ugyanitt jelent meg az Egészségügyi Minisztérium irányelve az időskorúak­at gondozó szociális intézmé­nyek szervezetének tovább­fejlesztéséről, valamint a módszertani feladatokkal megbízott egyesített szociá­lis intézmény feladatairól, mely irányelvből itt csu­pán az alábbiakat idézzük: „Az egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinak be­sorolásáról szóló jogszabályok lehetővé teszik az integrált intézményekben a vezetőknek — az ellátott házi gondozot­tak, öregek napközi otthona gondozottainak, és a szociá­lis otthoni gondozottak együt­tes száma alapján történő — kedvező besorolást.” DR. DEÁK KONRAD a TIT városi-járási szervezetének elnöke r A Szekszárdi Állami Gazdaság 1983. évi borszőlő felvásárlási árai szerződéses partnerek részére E. ár; FUkg m. e.: kg Fajta A-kategória 17—17,5 mustfokig B-kategória 14—14,5 mustfokig I. 0. II. o. I. 0. II. 0. Ezerjó, Bánáti Rizling, Pintes, Vértes Csillaga, 7,80 7,— 5,40 4,90 Csomorika (juhfark), lakhegyi Mézes, egyéb pezs­17,5 felett emelkedés 14,5 felett emelkedés gő készítésre alkalmás fajták és a kettős haszno­fél fokonként fél fokonként sítású fajták (pl. Chasselas, Kocsis Irma) 0,40 0,35 0,35 0,30 Rizlingszilváni, Leányka, Ezerfürtűf Zöldvelteli­8,40 7,60 5,70 5,10 ni, Semillon, Aligota, Furmint, Bianca, Kadarka, 17,5 felett emelkedés 14,5 felett emelkedés Zalagyöngye fél fokonként fél fokonként 0,40 0,35 0,35 0,30 Olaszrizling, Hárslevelű, Királyleányka, Zenit, 8,80 7,90 6,00 5,40 Zengő, Zefir, Oportó, Médea, Kármin, Bíbor­17,5 felett emelkedés 14,5 felett emelkedes kadarka, Alicante Bouschet fél fokonként fél fokonként 0,40 0,35 0,35 0,30 Cirfandli, Rajnai Rizling, Chardonnay, Sauvig­9,20 8,20 6,30 5,60 non Blanc, Pinot Blanc, Pinot Cris, Blauburger, 17,5 felett emelkedés 14,5 felett emelkedes Zweigelt, Kékfrankos, Agria (Bikavér 13), Titán fél fokonként fél fokonként (Bikavér 12) 0,40 0,35 0,35 0,30 Irsai Olivér, Piros Tramini, Fűszeres Tramini, 9,45 8,45 6,60 6,00 Cserszegi Fűszeres, Cabernet Franc, Cabernet 17,5 felett emelkedés 14,5 felett emelkedés Souvignon, Merlot, Medoc Noir, Pinot Noir. fél fokonként fél fokonként 0,40 0,35 0,35 0,30 Muscat Ottonel, Lunel, Göcseji Zamatos, Téli 14,­— 15,- között 8,— Ft Muskotály 15,1 felett 12,— Ft A fejrész kategória-magyarázata: A) Borvidéken termett és 17,— mustfokot elérő szőlő. B) Borvidékbe nem sorolt helyen termett szőlő, mely 14,— mustfokot eléri és a borvidéken termett 17,— mustfokot el nem éfő, de a 14 mustfokot meg­haladó szőlő. Felvásárló telepeink Szekszárd, Borkombinát, vala­mint Epreskert feldolgozókban hétköznap 8—19 órá­ig és az alábbi vasárnapokon 8-tól 18 óráig fogadják a szőlőt. Szeptember 25., októberi, és 9. — A must javítására .engedélyezett sűrített must vásárlására Szekszárdon a Garay téri pincészetünk­nél, Pakson a Hősök terén lévő pincészetünknél biz­tosítunk lehetőséget szeptember 19-től. — A szabad felvásárlási árak 10 százalékkal alacso­nyabbak, mint a szerződéses árak. — Szerződéskötésre (5 éves) a Szekszárdi Állami Gazdaság Garay téri, valamint epreskerti pincészeté­nél 8—16 óráig van lehetőség. Pakson a Hősök terén lévő pincészetnél 8—16 óráig. (552)

Next

/
Thumbnails
Contents