Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-06 / 210. szám
a "népújság 1983. szeptember 6. Moziban Holcflbélyeg Az anya a fiát csendesíti Talán szokványos családi történet lett volna, és gyorsan el is felejtenénk az operaénekesnő anya és az önmagába fordult, narkóssá lett tizenötéves kamasz történetét, ha nem olyan filmművész rendezi, aki nem tud lelépni következetes kifejezési útjáról, mint Bernardo Bertolucci. De A Hold című kétrészes olasz filmet társíróként és rendezőként is a Huszadik század című hatalmas filmeposz alkotója jegyzi. Példa arra is, hogy újabb filmjében a rendező — mint a „bűnözők” —, ha egy filmkocka idejéig is, de visszatér a Huszadik század egyik legfontosabb eseményének a színhelyére. A szeretetlen, és a szülői karriernek áldozatul esett gyermek filmje ez. Az olasz származású — később az Egyesült Államokba települt — operaénekesnő szülőhazájába készül vendégszerepelni. Amerikában a legnagyobb luxusban él, férjével konszolidált a kapcsolata. Joet (Mefthew Barry), a tizenöt éves kamasz fiát, még mindig kisgyermeknek tartja. Legfontosabb Caterina Silve- rinek (Jill Claybourgh) az éneklés, amelyért lánykorában oly sokat dolgozott. Ünnepelt énekesnő szerte a nagyvilágban. Csak éppen (!) fia szereti és gyűlöli őt egyszerre. Joe csak egy felnőtt asz- szonyt lát maga mellett, többet nem is kapott tőle, rá mindig a legkevesebb idő jutott. A hazakészülődés perceiben Joe nevelőapja meghal. Az anya kénytelen magával vinni kamasz fiát. A szokványosnak induló cson- kacsalád-történet itt egy szemvillanás alatt átvált a legbonyolultabb, legkeméAz emberiség története során a társadalmi fejlődés ritkán volt egyenes vonalú, ellentmondásoktól mentes. Az előrehaladás gyakran stagnált, néha robbanásszerűen következett be — nem mindig pozitív irányba. A dinamikusan, lökésszerűen jelentkező progresszív változásokat, a forradalmakat gyakran követték hasonlóan gyors, regresszív folyamatok: ellenforradalmak. A forradalom fogalmával sokan és sokat foglalkoztak. Viszonylag kevés elméleti munka dolgozta fel viszont az ellen- forradalom fogalmát. Ezen a hiányon enyhít most Bede Rita és H. Varró Rózsa új könyve. A szerzőpár átfogó, összefüggő képet nyújt az ellen- forradalom fogalmával kapnyebb és legkegyetlenebb fordulatokba. Joe-nak egyre nagyobb szüksége volna anyjára. Tizenöt éves, lassan férfivá érik. Ki segítse ebben a folyamatban ha nem az anyja? De ő, a maga ünnepelt külön világából a hétköznapokba visszalépve csak most kezdi felismerni, hogy fia már nem pucér, fürtösfejű kisgyerek a tengerparton. Joe már egy életet várt a szeretetre, a törődésre. Évek óta rombolja magát, arab barátjától veszi a drogot. Élete céltalan, kijelölte útját a megsemmi sülésbe. Az énekesnő, miután rádöbbent, hogy karrierjét építve mit vétett, eszevesz- tetten próbálja fiát visszaszerezni. Még az éneklésről is lemond. A filmbéli feszültség oly határtalanul ível a magasba, hogy nem lehet kétségese megoldás. Az anya már nem a magaszülte fiát babusgatja, hanem a férfit. De ez sem segít. Simogató női csókokkal nem adhatja csolatos elméleti megközelítésekről. Ehhez kapcsolódik szervesen a második fejezet, amely a fogalmi meghatározáshoz elengedhetetlenül szükséges közös jellegzetességeket dolgozza fel. Á tulajdonképpeni tartalmi vizsgálatot az ellenforradalmak osztály- és tömegbázisának elemzése nyitja meg, hiszen minden társadalmi mozgást alapvetően befolyásol az abban részt vevők hovatartozása, a támogatók összetétele. A könyv természetszerűleg nemcsak a XX. század ret- rográd eseményeivel foglalkozik, az általános elméleti elemzések mellett konkrét XVIII. és XIX. századi példákkal, ezekből levont következtetésekkel ismerkedhet meg az olvasó. A legizgalmasabb kérdéskör vissza fiának az elmulasztottakat, így az említett panzióban felkínálja magát neki. Bertolucci fokozatosan bontia ki a cselekményt. Hogy tudjuk, megbélyegzettek ők valójában, az égbolton többször is megjelenik a Hold. A Hold kiválasztottjait látjuk. De annyira nem lehetnek sorsvertek, hogy ne legyen megoldás... Ami pedig eljön. Joe megtalálja saját apját. Talán az első irdatlan apai pofon téríti vissza a fiú élniakarását. Ez a pofon mindent kárpótol. A záróképsorban, egy szabadtéri operaelőadásra készülve — mert ismét énekel az anya! — először van együtt a család. A Teljes Család. És a Hold most valóban legszebb színét mutatja nekik. Ragyogó filmet láttunk. Két kiváló színész felejthetetlen játékával. Mindehhez párosult, az Oscar-díjas Vit- torio Storaro remek operatőri munkája. azonban tagadhatatlanul a mai kor ellenforradalmainak problémái. Itt már külön fejezetekben olvashatunk az ellenforradalmak előkészítésének és kibontakozásának szakaszairól. Bármennyire is meghatározóak az objektív tényezők, a szubjektív hatások is igen fontos szerepet játszhatnak a társadalmi folyamatok alakulásában. így különösen érdekes az a fejezet, amely szociálpszichológiai szemszögből vizsgálja az ellenforradalmak jellemző sajátosságait és mozgatórugóit. Fontos kérdéseket tisztáz a kötet, amikor az ellenzék szerepét elemzi a szocializmus építésének folyamatában különös tekintettel arra, hogy milyen kapcsolatrendszer alakulhat ki az ellenzéki mozgalmak és az ellenforradalom között. A kötet részletekre kiterjedő elemzéssel bizonyítja, hogy a politikai és gazdasági hibák megelőzésével az ellen- forradalom elkerülhető társadalmi jelenség. — a — Rádió Menekülés Magyarországon át Érdekes, történelmi ismereteinket kiegészítő dokumentum-összeállítást hallhattunk pénteken a Kossuth rádióban. Engelmayer Ákos és Jerzy Tusevsky egy nagyszerű, de eddig még nem eléggé feltárt történelmi esemény hátterét kutatta. Miről is volt szó tulajdonképpen? 1939 őszén, amikor a németek támadása nyomán ösz- szeomlott a lengyel front, a magyar határon megjelentek az első lengyel menekültek. Csoportosan és egyesével jöttek a csatában elcsigázott lengyel katonák, de jöttek a civilek is gyerekekkel, csomagokkal. Legtöbbjük a határ átlépése előtt leborult és megcsókolta elhagyott hazája földjét, míg mások magukhoz vettek egy-egy rögöt, s azt hozták emlékül. A katonák nagy része teljes menetfelszerelésben érkezett, mert bízott abban, hogy egyszer még fegyverrel a kézben visszatérhet hazájába. A magyar falvak lakossága testvéri szeretettel fogadta a menekülteket. Kenyérrel, gyümölccsel és különféle élelmiszerekkel halmozták el a hontalanokat. A határon fogadóállomásokat hoztak létre, az ország különböző részein pedig táborokat alakítottak ki, ahol a jegyző mint táborparancsnok gondoskodott az ellátásukról. Orvosi segítséget, ingyenes gyógyszert, napi 6 pengőt kaptak, melyből el tudták látni családjukat. Ingyenes volt a tanítás is. A külföld is felfigyelt mindezekre. Az olasz külügyminiszter naplója szerint: A magyarok megtagadták a németek átvonulását, a lengyeleket pedig segítik, befogadják. Biztos vagyok abban, hogy a németek ezt megtorolják. Az 1939 októberében megjelent birodalmi újságok így írtak: „Nem tűrjük tovább a demoralizált lengyel csőcselék iránt tanúsított magyar gondoskodást. Egyszer és mindenkorra véget kell vetni a lengyelek iránti irracionális magyar szentimentalizmusnak.” Persze itthon sem nézte mindenki jószemmel ezt az akciót. Sokan akadályozták a munkát. A Belügyminisztérium egyik keze segített — a jugoszláv határ mellett, Hercegszántó—Lenti között szervezte meg a táborokat, jobb lehetőséget biztosított ezzel a Jugoszlávián át Franciaországba szökni kívánó menekülteknek — a másik keze tiltott. A jól szerkesztett dokumentum-összeállításban jó néhányan megszólaltak az egykori menekültek és magyarországi segítőik közül. Szó volt arról a vitáról is, ami a közelmúltban zajlott le a szakemberek között ezeknek az eseményeknek a megítéléséről. A műsor hiányt pótolt és további kutatásra ösztönzött ezzel az összeállítással.—él— Szűcs László János Könyv Bede Rita-H. Varró Rózsa: Korunk ellenforradalmairól Egy nagy muzsikus emléke Nyolcvan éve született Kadosa. Pál Volt idő — a harmincas évek végén —, amikor Kadosa Pál, zenei életünk nagy egyénisége, komponista, zongoraművész és tanár, aki ma lenne nyolcvan esztendős, azzal a tervvel foglalkozott, hogy elhagyja Magyarországot. Ugyanis nem látott semmiféle lehetőséget a megélhetésre. Bartók Bélához fordult tanácsért. Ajánlólevelet kért tőle külföldi impresszárió cégekhez, kiadókhoz. Bartók angol nyelvű írást adott át neki. Ebben hangsúlyozta, hogy „Kadosa legkiemelkedőbb fiatal komponistáink egyike, felkészültsége igen figyelemreméltó; kiváló zongoraművész és pedagógus... letelepedése tehát bármely országban feltétlenül csak nyeresége annak az államnak.” Szerencsére az önkéntes száműzetésre nem került sor, s így a „nyereség” megmaradt a magyar zenei élet számára, a felszabadulás után, több évtizeden át. Visszatekintve a múltba, már zenetörténeti tény, hogy Kadosa Pál mindenfajta művészi és művészetpolitikai tevékenysége megérdemli az alapos méltatást. Elég, ha csak arra utalunk, hogy zene- akadémiai professzorként olyan zongoraművész nemzedéket nevelt fel, amelyre büszkék lehetünk. Ha utolsó idejében már nem is tudott megjelenni az intézetben, ahol a kottát nézve hallgatta a növendékek játékát és inspirálta őket, de otthonában fogadta tanítványait. Volt növendékei közül csak néhányat-említünk: Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András... Kadosa Pál Léván született. Sok-sok interjúban mesélte el hányatott ifjúságát. Apját már korán elvesztette, és Nagyszombatra került nagyszüleihez. Nyolcéves korában kapta az első zongoraleckéket egy idős nénitől. Még elemista volt, amikor komponálni kezdett. Sorsdöntő lett számára, hogy 1918-ban felkerült Budapestre mint Keleti Lili zongora- művésznő tanítványa. Utóbb felvették a Zeneakadémiára. A zongorában Székely Ar- nold, zeneszerzésben Kodály Zoltán volt a mestere. Ahogy többször emlegette Kodályról: „Ez a körülmény döntően befolyásolt további utamon. Ma is nagyjából abból élek, amit tőle útravalóul kaptam.” Zongoraművészként 1923- ban mutatkozott be a fővárosi közönség előtt. Szerzeményeit eleinte a Mainzban működő világhírű zeneműkiadó, a Schott cég jelentette meg, de 1933 után ez a kapcsolat végleg megszakadt. A húszas-harmincas években Kadosa szoros kapcsolatba került a kor haladó értelmiségével. Így a 100% csoportosulás egyik vezetője lett. Kassák pártfogoltja. 1945-től lett a Zeneművészeti Főiskola tanára, majd a zongoratanszak vezetője. Zenei hagyatéka imponálóan tekintélyes. Több szimfóniát, hegedűversenyt, zongoraszonátát, kórusművet, vonóstriót, etűdöket és tömegdalt komponált. Operát is írt Szabolcsi Bence szövegére egy Jókai-elbeszélés nyomán A huszti kaland címmel. Első Kossuth-díjával Májusköszöntő című tömegdaláért tüntették ki, 1950-ben. A másodikat 1975-ben kapta. Kiváló és érdemes művész címmel jutalmazták, s két Erkel- díjjal. Számos külföldi intézménytől, így a londoni királyi zeneakadémiától- — ahogy a magyar Zeneakadémiától is — vehette át a díszdoktori oklevelet. Hatalmas zenei életmű az övé. Nyolcvanéves lenne ... KRISTÓF KAROLY Tévénapló Patika Szép Ernőt most kezdi újra felfedezni az irodalom és a közönség, a Lila akác (tudatosan á-val) ismét filmre került, a televízió is elővette néhány darabját, megjelent verseinek gyűjteménye, a Patikát pedig a Madách Színház újította fel. Az életmű legértékesebb része költészete, Szép Ernő verseiben olyan természetesen tudott gyermekded lenni, hogy érzelgősen melankolikus naivitása a világirodalmi jelentőségű kortársak, Ady, Babits mellett is helyet biztosított neki a század magyar lírájában. Jól állt neki ez az érzelmes, esetenként egyenesen gügyögő hang, s őszinte együttérzéssel olvastuk versében, hogy gyerekkorában sose vitték „hippodronba”. Prózájában azonban gyakran fárasztó, s nem egyszer egyenesen bosszantó is a túlcsordult szív mesterkélten romantikus bőbeszédűsége, s olcsó szentimentalizmusát sem érezzük ma már hitelesnek. A Patika, egyik legjobb színdarabja, sűrítve mutatja minden erényét és minden gyengeségét. A viharos első felvonás, kitűnően ábrázolt típusaival, Móricz realizmusához méltó, s akár önmagában is megállná a helyét. A darab ettől kezdve azonban folyamatosan esik, figyelmünk is lanyhul, s a harmadik felvonásban minden esetlegessé válik, a szereplők is legtöbbször csak azért jelennek meg, hogy ne legyen üres a színpad. Dramaturgiai egyenetlenségei is szembetűnőek: az első felvonás apokaliptikus kavargása után a második felvonást tulajdonképpen ketten mondják végig, s a következő sem tudja felidézni az első felvonás erejét, hatását. A darab esendőségeit a Madách Színház épp azzal húzta alá, hogy kitűnő az előadás. Adám Ottó rendezése az első felvonásban lépésről lépésre tudja fokozni a hatást, a továbbiakban azonban tehetetlen, s bár menti ami menthető, a darab terjengős érzelgősségén még erős húzásokkal sem lehetett volna segíteni. A vidéki urak szerepében mindenki remekel: Juhász Jácint, Papp János, Horesnyi László, Dunai Tamás, Né- methy Ferenc, Gáti Oszkár, Basilides Zoltán, Cs. Németh Lajos, az ifjú patikussegéd szerepében Gyabronka József előírásszerűén érzelmes, s jó a két feleség, Piros Ildikó és Almási Éva. Pali bácsi Pali bácsi volt, az egész országnak,' s a nála idősebbek is így szólították, mert volt a magyar irodalomban egy nemzedék, amely meghitt, atyafiságos kapcsolatban élt mindenkivel, s Illyésből, Veresből, Fájából így lett Péter bácsi, Gyula bátyám, Géza bátyám. Szabó Pálból pedig Pali bácsi, aki most lenne 90 éves, s a televízió ebből az alkalomból szép műsorral áldozott emlékének.. Czine Mihály tudós ismerője Szabó Pál, vagyis hát Pali bácsi munkásságának, közel is állt hozzá, s miközben tisztelgett a nagy író előtt, érezhettük a baráti közelséget is, a szeretetet, ami átjárta szavait. Megszólaltak a régi társak, elsősorban Tatay Sándor, akivel közösen szerkesztették a Kelet Népét, beszélt lánya s unokája is. Legföljebb azt sajnáltuk, hogy Etelka néniről kevés szó esett, pedig nemcsak hű társa volt, szegénységében, harcokban s az örömben is, de egy kicsit modell is volt Góz Jóska nagy-nagy szerelméhez. Az unoka most egyetemre jár, s azt mondta, társai ha ismerik is, alig olvassák szabó Pál könyveit. A biharugrai könyvtáros pedig arról panaszkodott, hogy alig van könyvük, Pali bácsi munkái évek óta hiányoznak a könyvesboltokból. Messze vezetne, ha erről kezdenénk elmélkedni, s azt is szóvá tehetnénk, hogy Bíharugrán mégsem most kellene elkezdeni az életmű gyűjtését. De fontosabb ennek a szép műsornak figyelmeztetése: Szabó Pál lassan kiesik az irodalmi tudatból, egyre inkább azok emlegetik csak, akik érezhették barátságának melegét, s frissiben olvashatták könyveit. Mi maradandó ebből a mennyiségre is tekintélyes életműből? Nem tudom. De ha csak a Lakodalom— Keresztelő—Bölcső szépséges trilógiáját írta volna, ez is elég lenne a halhatatlansághoz. CSÁNYI LÁSZLÓ Házunk táján Azt hiszem, senkinek sem kell sokáig kutatni emlékezetében, hogy eszébe jusson néhány olyan tévé-műsor, amely hazánk valamelyik tájegységét, egy-egy jól — vagy rosszul — termelő üzemét, szövetkezetét, egy követésre méltó kollektívát, vagy odafigyelésre érdemes intézményt, együttest — és még lehetne folytatni a sort — mutatott be. Summa-summárum, a televíziónak számtalan feladata között fontos szerep jut abban, hogy megismertesse a csöppet sem kis számú nézővel hazánkat, hogy izgalmas, érdekes, tanulságos „sétára” invitáljon sokakat házunk tájára, hazánk tájaira. Az elmúlt héten az említett „kategóriában” két, valóban kitűnő és igen hasznos riportfilmet láthattunk. Az egyiket Sasadi hétköznapok címmel csütörtökön kora este tűzte műsorára a televízió, a másikat pedig szombaton, 17 óra 55 perces kezdettel vetítette Szegedi példázat címmel. A két — témáját illetően egymástól teljesen különböző — műsor egyben megegyezett: olyan példát mutatott be mindkét alkalommal, melyre valóban érdemes odafigyelni, amit érdemes követni, s amelyek arról tanúskodnak, hogy a dolgokra való gyors reagálás, amelyet természetesen tettek követnek, minden esetben elnyeri „méltó jutalmát”, azaz a köz megelégedését, elismerését — természetesen joggal, hiszen abból mindannyionknak — közvetlenül, vagy közvetve — hasznunk származik. S értem alatta mindazokat is, akik csak a televízió adott műsorából ismerkedtek meg a példával, hiszen ezáltal is a követők sorába állhatnak. A sasadi termelőszövetkezet kollektívája bizonyította, hogy a nagyváros közelében is van létjogosultsága a mezőgazdasági nagyüzemnek, s ez tisztán kiderült a riportból, mely ügyesen szerkesztett, átgondolt alkotáson kívül csodálatos képekkel, ragyogó operatőri (Onnik Dirameri- on) munkával tette emlékezetessé a műsort. Lírai szépségű képeket ugyan nem láthattunk a Szegedi példázatban, annál inkább gyönyörködhettünk a boldog, a kiegyensúlyozottságot megtalált családokban, akik „ugródeszkaként” garzonlakást kapva megmenekültek az albérlet emberi és anyagi keserveitől, s előtakarékosságuk máris biztosíték a következő, nagyobb lakásra. — horváth —
