Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-30 / 231. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 231. szám ARA: 1,40 Ft 1983. szeptember 30., péntek Mai számunkból ÜLÉST TARTOTT A TOLNA MEGYEI TANÁCS V. B. (3. old.) SZAKSZERVEZETI NAPOK 1983 (4. old.) TANÉVKEZDÉS GONDOKKAL (4. old.) OLVASÓSZOLGALAT LÉPESMÉZ A FAN (3. old.) Kádár János fogadta Grenada kormányfőjét Kádár János és a Maurice Bishop vezette grenadai kül­döttség (Telefotó) New York Losonczi Pál látogatása az ENSZ főtitkáránál Beszélgessünk! Úgy hozta a sor, hogy kedden késő délután több órás beszélgetés résztvevő­je lehettem Dombóváron, a művelődési otthonban. A zárkózott, önmagába for­dult rétegnek tartott orvo­sok közül gyűltek össze több tucatnyian, hogy Ma- gyari Beck István pszi­chológussal vitassák meg annak „Kórházüzem” cí­mű és a hazai egészség­ügy struktúrájával kapcso­latos írását. Ez a tanul­mány mindennek mondha­tó, csak éppen hízelgőnek nem, az egészségüggyel kapcsolatban. Azt várta volna az ember, hogy ép­pen ezért merev elutasítás­ban részesül, késhegyig menő vita keveredik be­lőle. Ez a hely és terjede­lem egyáltalán nem alkal­mas a részletezésre, így elégedjünk meg annyival, hogy nem ez történt. Mér­téktartó módon vitatkoz­tak, beszélgettek egvmással felnőtt emberek: — kát és fél órán át. Ezt nemcsak a puszta tény közléséért érdemes említeni, ugyanis sokkal több van mögötte. Egy mindinkább eluralkodó he­lyes gyakorlat, melynek megye- és országszerte számos példáját láthatjuk, tapasztalhatjuk. Annak fel­ismeréséről van szó, hogy az emberek passzivitása, önmagába fordulta az ese­tek jelentős százalékában nem más, mint humbug. Megfelelő témákat, beszél- getnivalót kell találni és megértetni azt, hogv nincs olyan vélemény, melyet ne lenne érdemes latolgatni, ha jószándékúan mondják el. Rendszeresen hírt adunk lapunkban arról, hogy a megye legkülönbö­zőbb pontjain zajlanak a választójogi törvény vitái, ami úgy is fogalmazható, hogy kiterjedt vélemény- cserék. beszélgetések erről a fontos témáról. Mérhető majdnem, hogy miként nyílnak meg az emberek, jönnek rá a beszélgetés, az eszmecsere ízére, érzékelik sava-borsát. Egy művelődési otthon (természetesen nemcsak a dombóvári) okosabbat se tehet, mint, hogy helyet biztosít a beszélgetni kívá­nóknak. Helyet és nagyon mérsékelt irányítást, hi­szen legtöbben nem szere­tik, ha befolyásolni akar­ják őket, ami egyébként felesleges is. Valamennyi­ünkben rejlik mondaniva­ló. ami kikívánkozik belő­lünk. Az már egyáltalán nem mellékes, hogy hol kívánkozik ki. Szigorúan bizalmasan, egvmás közt, kocsmák asztalánál, hiva­tali folvosókon, vagy olyan fórumokon. ahol szép számmal akadnak hallga­tók, ellentmondók, vagy kiegészítésre kaphatók. Szó sincs arról, mintha ilyen értelemben eljött vol­na a Kánaán. Az örömteli kezdetnél tartunk csak, aminek a legőszintébben remélhetőleg minél több helven lesz a lehető legki­terjedtebb folytatása. Nem kell mindent írásban do­kumentálni, jegyzőkönyvbe fektetni. Az élőszónak is van ereje, hatása. Beszél­gessünk hát minél többet, előzetes vázlat, noteszlapék és jegyzetek nélkül. Azon egyszerű okból, hogy be­szélgetni jó. O. I. Maurice Bishop, a grena- dai népi forradalmi kor­mány és az Űj Mozgalom Párt (JEWEL) elnöke — aki Lázár György miniszterel­nök vendégeként tartózkodik hazánkban — csütörtökön az érdi Benta-völgye Termelő- szövetkezetbe látogatott. Út­jára elkísérte Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, valamint Dömény János, ha­zánk Grenadába és Richard Jacobs, Grenada Budapestre akkreditált nagykövete. A vendégeket a tsz köz­pontjában Pest megye, a vá­ros, valamint a szövetkezet vezetői fogadták, majd Dé- kány István tsz-elnök adott rövid tájékoztatót a 2000 hektáron, 950 taggal gazdál­kodó mezőgazdasági üzem tevékenységéről. A grenadai államfő elsősorban a terme­lőszövetkezet megalakulásá­nak körülményei, a tsz-szer- vezés tapasztalatai iránt ér­deklődött. Kérdésére az el­nök elmondta, hogy igen nagy figyelmet fordítanak a mezőgazdasági dolgozók egész éves foglalkoztatására, s ezért sokféle ipari tevé­kenységgel — építő- és vas­ipari, valamint háziipari munkákkal — egészítik ki keresetüket. A tagok szak­mai felkészültsége is jelen­tősen hozzájárul a termelő- szövetkezet eredményeihez: csaknem 30 mérnök, s mint­egy 100 technikus dolgozik a Benta-völgyében. A tájékoztatót követően Maurice Bishop és kísérete megtekintette az évi 30 ezer A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­töki ülésén Lázár György tá­jékoztatást adott George Bushnak, az Amerikai Egyesült Államok alelnöké- nek hazánkban tett hivata­los látogatásáról. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette. A Minisztertanács elfo­gadta az állami tervbizottság jelentését az állami nagybe­ruházások kivitelezésének helyzetéről, valamint a kö­zelmúltban befejezett egyes nagy létesítmények üzemel­tetésének tapasztalatairól és Tbiliszibe, Grúzia főváro­sába utazott csütörtök reg­gel a magyar parlamenti küldöttség, amely Apró An­talnak, az országgyűlés elnö­kének vezetésével szerdán érkezett hivatalos baráti lá­togatásra a Szovjetunióba. Szovjetunióbeli tartózko­dásuk első napján az ország- gyűlési képviselők ellátogat­tak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába, ahol rövid szívé­lyes és elvtársi légkörű meg­beszélést folytattak Alekszej Sityikovval, a Legfelsőbb Ta­nács szövetségi tanácsának elnökével és a Legfelsőbb Tanács más tisztségviselői­sertést feldolgozó húsüzemet, amelynek termékeit jelentős részben a főváros üzletei­ben árusítják. Az üzemben 48-féle készítményt állítanak elő. A vendégek útja ezután a 800 szarvasmarhát gondo­zó tehenészeti telepre veze­tett. A tejtermelési verseny­ben élenjáró üzemben éven­te tehenenként 5200 liter tej­hozammal számolnak. Az érdi program Würth Antal tsz-tag háztáji gazda­ságában fejeződött be. A hét­tagú család húsz hízóbikát, 35 sertést és baromfiakat ne­vel a ház körül. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön fogadta Maurice Bishopot, a grene- dai népi forradalmi kormány megerősítette a bizottság ál­lásfoglalását, amelyben a ta­pasztalatok hasznosításáról intézkedik. A kormány áttekintette a termékek minőségének javí­tására hozott határozatok végrehajtását. Ügy ítélte meg, hogy az előrehaladás nem kielégítő, ezért további intézkedéseket tart szüksé­gesnek. Egyebek között meg kell szigorítani az ellenőr­zést és a minőségi előírások megszegőivel szemben kö­vetkezetesebben alkalmazni kell az erkölcsi és anyagi szankciókat. (MTI) vei. A megbeszélésen Apró Antal szólt a sikeresen és di­namikusan fejlődő magyar— szovjet kapcsolatokról, ame­lyeknek egvik fontos terüle­te a legfelsőbb népképvisele­ti szervek közötti kapcsolat- tartás. A parlamenti küldött­ség látogatásának célja is az, hogy folytatódjon az or­szággyűlés és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa képvise­lői közötti tapasztalatcsere. A megbeszélésen Alekszej Sityikov kifejezte meggyőző­dését, hogy az országgyűlési képviselők látogatása tovább mélyíti az országaink legfel­sőbb államhatalmi szervei közötti kapcsolatokat. és az Űj Mozgalom Párt (JEWEL) elnökét. A szívélyes, őszinte légkö­rű megbeszélésen tájékoztat­ták egymást pártjaik tevé­kenységéről, véleményt cse­réltek a kétoldalú kapcsola­tokról, és néhány időszerű nemzetközi kérdésről. A találkozón jelen volt Lá­zár György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Dö­mény János, hazánk Grena- dában is akkreditált nagy­követe, valamint Unison Whiteman külügyminiszter és George Louison mezőgaz­dasági miniszter, az Űj Moz­galom Párt (JEWEL) politi­kai bizottságának tagjai és Richard Jacobs, Grenada Budapesten is akkreditált nagykövete. Tambov megyéből har­mincöt tagú delegáció érke­zett hazánkba tíz napra, amelyből két napot Szekszár- don töltenek. Tegnap, a reg­geli órákban dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság tit­kára fogadta az MSZMP Tol­na megyei Bizottsága szék­házában Driga Irina Vaszil- jevnát, a tambovi városi pártbizottság tanulmányi osztálya instruktorát, a cso­port vezetőjét, és a delegáció két tagját. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöike, aki az ENSZ- közgyűlés 38. ülésszaka al­kalmából tartózkodik New Yorkban, csütörtökön, a dél­előtti órákban látogatást tett Javier Pérez de Cuellarnál, a vi lágszervezet főtitkáránál. Eszmecserét folytattak a nem­zetközi helyzet problémáiról és a világszervezet előtt álló feladatokról. Az Elnöki Ta­nács elnökét elkísérte a láto­gatásra dr. Várkonyi Péter külügyminiszter is. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és dr. Várkonyi Péter külügyminiszter láto­gatást tett Jorge Illuecanál, az ENSZ-közgyűlés újonnan megválasztott elnökénél is. Dr. Várkonyi Péter külügy­miniszter csütörtökön New Yorkban találkozott Sah Mu­Jurij Andropov szerda es­ti nyilatkozatáról szólva az Egyesült Államok külügymi­nisztériumának szóvivője „sajnálkozásának” adott hangot. Szerinte az amerikai álláspont most az, hogy a Reagan elnök beszédére vo­natkozó szovjet választ Genfben, az eurorakéta-tár- gyalások keretében várják, nem pedig — úgymond — a „nyilvános diplomácia” csa­tornáin. Dr. Király Ernő tájékoztat­ta a vendégeket megyénk iparának, mezőgazdaságának fejlődéséről, a lakossági el­látásról, a lakásépítési terv­ről, ezen belül a magánerős építkezésről és annak állami támogatásáról. A tájékoztató baráti beszélgetéssel folyta­tódott, a delegáció tagjai számtalan kérdést tettek föl. Egyebek között nagyon ér­dekelte a vendégeket a fal­hammed Doszt afgán külügy­miniszterrel, és megbeszélést folytatott vele a kétoldalú kapcsolatokról és a nemzet­közi helyzetről. Az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán, a szerda délutáni ülésen Mika Spiljak jugoszláv államfő kifejtette, hogy a vi­lágbékét leginkább -a fejlett és a fejlődő országok közötti nagyfokú gazdasági egyenlőt­lenségek fenyegetik. Hoszni Mubarak egyiptomi államfő felszólította Izraelt, vessen vé­get terjeszkedő, más országok területét bekebelező politiká­jának. Abdel Halim Haddam szíriai külügyminiszter élesen bírálta az amerikai kormány­zatot, amiért a libanoni pol­gárháborúba való közvetlen beavatkozásával az egész kö­zel-keleti térséget fenyegető helyzetet teremt. Jurij Andropov nyilatko­zatáról a The New York Ti­mes megállapítja: a szovjet vezető megfelelő választ ígér az amerikai telepítésre. Les­be Gelb, a lap stratégiai kér­désekkel foglalkozó hírma­gyarázója külön kiemeli Andropov szavait arról, hogy a legújabb fejlemények vég­leg eloszlatták az illúziókat a Reagan-kormányzat valósá­gos szándékait illetően. (Folytatás a 2. oldalon.) vakban élők munka- és élet- körülménye, a magánvállal­kozások létjogosultsága, a háztáji gazdálkodás, az ipar­ban meghonosodó kisvállal­kozások, valamint hazánk kereskedelmi kapcsolata a KGST-tagországokkal. A tambovi vendégek dél­után a tejipari vállalatnál tettek -látogatást, este pedig baráti találkozón vettek részt. Ülést tartott a Minisztertanács Tambovi vendégek Szekszárdon Baráti beszélgetés a megyei pártbizottságon Dr. Király Ernő tájékoztatja a vendégeket Parlamenti küldöttségünk Tbiliszibe utazott Andropov nyilatkozatának első visszhangjai

Next

/
Thumbnails
Contents