Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-28 / 229. szám

A NÉPÚJSÁG 1983. szeptember 28. Walter Trier karikatúrái Kiállítás nyílt Budapesten, a Dorottya utcai kiállítóte­remben Walter Trier karika­túráiból — a Torontói Galé­ria rendezésében a Trier— Fodor Alapítvány anyagából. Az osztrák állampolgárságú Trier — aki élete során oly sok országban élt, s még több helyen publikált — 1890-ben Prágában született, ott tanult festészetet, majd Németor­szágba, Münchenbe indult tanulmányai folytatására. Itt ismerkedett meg a Simplicis- simus című szatirikus maga­zinnal és körével. 1909-ben itt jelent meg Hiúság című első rajza — majd újabb po­litikai-szatirikus rajzait kö­zölte a lap. A Jugend és a Berliner Illustrierte Zeitung szintén teret adott szellemes rajzainak. Berlinbe költözött és ott vált ízig-vérig karika- turistává, aki a militarista politikát tűzi tollhegyre. Amikor kitört a háború, Tri­er rajzain keresztül foglalko­zott a hadi eseményekkel. A háborús évek után a ro­mantika vonzza, illusztrál, újságoknak rajzol. A 20-as évektől érdeklődése a régi népi játékok felé fordul. Köz­rejátszik, hogy 1921-ben Trier megbízást kap a Deutsches Bundes Heimatschutztól, hogy mérje fel Szászország nép­művészetét, amely híres volt játékkészítéséről. Trier népszerűségét eddig a sajtóban publikált humo­ros illusztrációnak köszönhet­te. Növelték hírnevét a fia­talok számára illusztrált •könyvei. Megismerkedik Erich Kástnerrel, a fiatal új­ságíróval, találkozásuk sok­éves együttműködés kezdetét jelentette — s olyan sikere­ket eredményezett, mint az Emil és a detektívek. Berlinben két nagyjelentő­ségű karikatúrakiállításon vesz részt sikerrel. A közön­ség szerette Trier humoros témáinak sokoldalúságát, stí­Albert Einstein (1930) lusának érzékenységét A pá­lyatársak is elismerték — s amikor 1929-ben megalakult a Németországi Illusztrátorok Egyesülete — Triert alelnö- kül választották. 1931-ben művészi pályájá­nak csúcsán a Kölni Opera megbízást adott Triernek Smetana: Az eladott meny­asszony című operája kosz­tümterveinek és díszleteinek megtervezésére. 1935-ben Trier elhagyta Berlint és Spanyolországba utazott. Berlin, majd London életének újabb állomásai — s újból visszatér a politikai karikatúrához. 57 éves korá­ban átkel az Atlanti-óceánon, hogy Kanadában új művészi karriert kezdjen. Képei ha­mar népszerűek lettek. Sok terve volt, amikor váratlanul 1951-ben, 61 éves korában, meghalt. A torontói közön­ség még életében megismer­hette olaj- és vízfestményei­nek, rajzainak és könyvil­lusztrációinak válogatását — halála előtt a Torontói Egye­temen rendeztek kiállítást műveiből. A Torontói Galéria jelen kiállítása a magyar kö­zönséggel is megismerteti Trier ragyogó, szellemes raj­zait, művészi hagyatékát. A hármak találkozója (Henry Moore) (1945) Játékváros munkás lakói Zeneművészeink a nagyvilágban A Liszt Ferenc Kamaraze­nekar a közelmúltban tért vissza európai turnéjáról. Augusztus 30-án nagy sikerű koncertet adtak a luzerni fesztiválon, szeptember 3-án és 5-en az edinburghi feszti­válon léptek fel, ugyanitt Ko­csis Zoltán közreműködésével is koncerteztek. A következő állomásukon. Londonban arattak közös nagy sikert a 'BBC promenade hangverse­nyén. Idei leghosszabb turné­jukat október 4-én Latin- Amerikában kezdik, fellépnek Sao Pauloban, Bogotában. Mexikóvárosban, majd az Egyesült Államokba és Ka­nadába utaznak, ahol har­mincöt hangversenyt adnak december elejéig. Kocsis Zoltán, a londoni Wigmore Hall-ban óriási visszhangot kiváltó önálló koncertet is adott. Sikeréről meleg hangú kritikákban em-, lékezték meg a londoni lapok. Kiváló zongoraművészünk ok­tóberben öt alkalommal lép fel az Egyesült Allamok-beli San Franciscóban és Pasade- nában. Ránk! Dezső, aki a nyár kö­zepén Mozart utolsó hangver­senyét játszotta Genfben, a svájci kritikák szerint a leg­nagyobbakhoz méltó mély át­éléssel, október közepén a hollandiai Nijmegenbe utazik, s visszatérése után Beethoven c-rnoll zongoraversenyét ját- sza a Zeneakadémián. Japánban járt Fisher An­nié, tízszer lépett föl a távoli országban, hat alkalommal a fővárosban, Tokióban ven­dégszerepeit. Fischer Annié a következő hónapban Angliá­ban vendégszerepei, a londo­ni és a liverpooli zenerajon­gók előtt lép fel. A Szovjetunióba hívták ok­tóberi koncertkörútra Szent­helyi Miklós hegedűművészt, aki Volgográdban, Ufában és Uljanovszkban lép fel, s Szovjetunióbeli turnéra in­dul Onczay Csaba gordonka- művész is. Fóti ősz Kulturális és irodalmi ren­dezvények sora várja októ­berben is a Fótra látogató­kat. A hagyományos őszi ese­ménysorozat alkalmából ok­tóber 1-én játszóházat ren­deznek a főváros melléki nagyközség művelődési házá­ban, melyen az Állami Báb­színház mutatja be műsorát. Október 7-én a fóti műemlék­templom orgonahangverseny- nék ad otthont. A hagyomá­nyos brigádvetélkedőt nyolca­dik alkalommal tartják meg 10-én, az idei téma a 650 éves Főt múltja és jelene. Besse­nyei Ferenc kétszeres Kos- sut'h-díjas 'kiváló művész ön­álló estjére 15-én kerül sor a Németh Kálmán emlékháznál. A fóti ősz idei eseménysoro­zatának utolsó rendezvénye­ként — a világtakarékossági nap alkalmából — koszorúzá- si ünnepséget tartanak Fáy András községbeli emléktáb­lájánál október 25-én. Virágkötő-verseny Az elmúlt hét végén „vi­rágba borult” a Magyar Nép­hadsereg Központi Művelődé­si Házának előcsarnoka. A Rozmaring tsz virágkötő mesterei versenyeztek, ki tudja a legszebb virágkom­pozíciót, csokrot, koszorút összeállítani. A négy évszak hangulatait varázsolták elénk pár szál virággal, érdekes rajzú ágakkal, levelekkel, fi­nom ízléssel és nagy szakmai felkészültséggel. A háziver­senyt Dvorszkyné Szabó Mag­dolna nyerte. ájTtlMEOBCKaSI ™ npaBjifi Szülőhazánk címmel egész oldalt szentel a környezet- védelemnek testvérlapunk, a Tambovszkaja Pravda. Ezen az oldalon rendszeresen be­számolnak a környezetvéde­lemben elért eredményekről és a feladatokról. Az egyik cikkben például azzal foglal­koznak, hogy Tambov me­gyében a szántóterület jelen­leg 2 millió 270 ezer hektár. Jövőre ennél kevesebb lesz, mert új mezőgazdasági és ipari üzemek létesülnek. A termőterület csökkenését tel­jesen megállítani nem lehet, de ésszerűbben gazdálkodni a termőfölddel kötelesség. Jelenleg igen nagy területet, mintegy 45 hektárt foglalnak el a mezőgazdasági üzemek; a különböző állattenyésztési telepek, gépműhelyek és par­kolók. Ebben az évben ismét mintegy ezer hektárnyi te­rületet vesznek igénybe ilyen célra. Nagyobb körültekin­téssel ezt a területet is csök­kenteni lehet. A jövőben ar­ra is nagyobb gondot kell fordítani, hogy ne a legjob­ban termő területekre épít­kezzenek, hanem keressék meg azokat a területeket, amelyek gyengébbek, de építkezésre kiválóan alkal­masak. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A háztáji és kisegítő gaz­daságok munkája elengedhe­tetlenül hozzátartozik a me­zőgazdasági szövetkezetek termelői tevékenységéhez. Mindezt jól tudják a váli szövetkezetben is, ezért terv­szerűen foglalkoznak ezzel a területtel. Feladatuknak tart­ják a szervezett zöldség- és gyümölcstermelést, a kisál­lattenyésztés fejlesztését. Kü­lönös figyelemmel gondos­kodnak a kistermelők szük­séges anyag- és eszközellátá­sáról. A termelőszövetkezet ösz­tönzésével, gazdasági odafi­gyelésével több szakcsoport működik. A zöldségtermesz­tők, amennyiben folyamato­san vállalnak gazdasági kö­telezettséget, kedvezményes áron vásárolhatnak fóliát, ártámogatást kapnak a pa­lántaneveléshez és a felvá­sárlási értéket számítva 5 százalékos visszatérítésben részesülnek. Nagyon jelentős és ered­ményes a sertéstenyésztő és -hizlaló szakcsoport műkö­dése, akik térítésmentes szál­lítást, tízhónapos fizetési en­gedményt, különböző költ­séghozzájárulást kapnak a termelőszövetkezettől. Egyre népszerűbb a méhészkedés és a nyúltenyésztés is, s a helyi lehetőség, illetve igény és érdeklődés szerint számít­hatnak a váli közös gazdaság támogatására. Az együttműködésben el­sődleges a felvásárlási tevé­kenység. Ezt megfelelően tükrözi az értékesítési muta­tó, hiszen ez évben, az őszi hónapokig több mint egymil­lió forint értékben sikerült forgalmazni a váli szakcso­portok megtermelt áruit, Természetesen az eredmé­nyeket még lehet fokozni, a termelést jövedelmezőbbé tenni, aktívabb szervezeti életet Dini. PETŐFI NÉPE A Kiskunság térségében gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezetek tevékenységü­ket talán az egész országban a legmostohább körülmé­nyek között végzik. Szinte mindenütt gyenge homokta­lajon küzdenek a szárazság­gal a növények életben ma­radásáért. A sekélyen gyö­keresedő egynyáriak mellett ezen a tájon inkább a kerté­szeti kultúrák terjedtek el. Ezeknek az ágazatoknak sa­játossága, hogy idényszerűen tudják a tagságot, az alkal­mazottakat foglalkoztatni. Éppen ezért a térségben gazdálkodó 82 szövetkezetből mintegy harmincban létesí­tettek önálló ipari foglalkoz­tatást nyújtó üzemet. Né­hány, már évtizedes múlttal bizonyította: szükség van rá. Az általános tapasztalatok szerint a szövetkezeti ipari termelés több területén — ilyen az élelmiszeripari fel- dogozás, a tejtermékek gyár­tása, a műanyagipari áruter­melés, az építőipari szolgál­tatás stb. — még van olyan jellegű szabad kapacitás, amelyet néhány száz kilo­méterrel távolabb keresnek. Az elmúlt évi eredmények is bizonyítják: a térség szö­vetkezetei nettó árbevételé­nek valamivel több mint 62 százalékát a melléktevékeny­séget folytató üzemekben ál­lították elő. Idén, amikor a gazdaságok legtöbbje min­dent megtesz az aszálykárok pótlására; a szövetkezetek, valamint a területi szövetség vezetői igyekeznek minél több újabb partnert keresni árucikkeik megvételére. Ugyanakkor sok helyütt bő­vítik a feldolgozást, a ter­melést is. SOMOGYI"6’1" ■HimaiiLiiniiiiiiniiHimmiannK Az országban elsőként So­mogybán rendeznek ipar- jogvédelmi kiállítást a me­gye újítóinak, feltalálóinak, fejlesztő szakembereinek részvételével. A Magyar Iparjogvédelmi Egyesület megyei szervezete már meg­kezdte az előkészítést, ugyan­is e bemutató az újonnan lé­tesülő Technika Házának nyitó rendezvénye lesz no­vemberben. Lehetőséget kapnak a so­mogyi vállalatok, üzemek, intézmények arra, hogy be­mutathassák az általuk ki­dolgozott és hasznosított ta­lálmányokat, újításokat, új eljárásokat, valamint az in­novációban eddig elért ered­ményeiket. Az egyéni újítók, feltalálók szintén bemutat­kozhatnak a kiállításon. Az egyesület megyei szervezete az eddig nem hasznosított szellemi alkotásokat, sőt a még nem szabadalmaztatott találmányokat is várja. A jelenlegi gazdasági hely­zetben különösen fontos, hogy növekedjen a szellemi termékek forgalma, az eset­leg eddig még nem hasznosí­tott ilyen alkotások megta­lálják azokat, akik haszno­sítják. Ez előrelendíti So­mogy műszaki fejlesztési cél­jainak elérését is. Az első megyei kiállítás idején szakmai konzultációk, előadások is lesznek. A be­mutatott legjobb alkotásokat, a legjobb fejlesztőket díjaz­zák. Dunántúlt napló A Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztályának vizsgálatából — amely az élelmiszertörvény végrehaj­tását tekintette át tavaly — kitűnik, hogy a kereskede­lemnek is gondot okoz az ipari csomagolású élelmisze­rek hiányos tájékoztató cím­kéje. Vitatkozik a kereskedő és a gyártó abban is, hogy ki mennyi időt használhat fel a minőségmegőrzési időtar­tamból. A kereskedő nyil­vánvaló érdeke, hogy minél előbb megkapja az árut, a termék minél kevesebb időt töltsön a gyártó raktárában, vagyis hamarabb kerüljön a fogyasztóhoz. Hozzávetőleges adatok szerint 1981—82-ben két-, két és fél millió értékű árut küldtek vissza az ipar­nak a minőségmegőrzési időn belüli romlás miatt... Említettük: a törvény jó­val előbbre járt a gazdasági lehetőségeknél. Idén május­ban, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítőben megjelent, egységes szerke­zetbe foglalt kiadásából ki­tűnik, hogy az elmúlt hat évben több módosítással iga­zították a lehetőségekhez. A fogyasztó számára is kedve­ző módosítás, hogy az üzle­tek a minőségmegőrzési idő- lejárta után, de csak annak egyharmadnyi meghosszab­bításával árusíthatják az élelmiszereket. (Pl. 3 hónap — 1 hónap.) Fontos azon­ban, hogy a többi árutól el­különítve, és csökkentett áron. S mondanunk sem kell, a fogyasztót kellőkép­pen tájékoztatva. A minőségellenőrök leg­frissebb vizsgálatai szerint foganatja van a szigorúbb előírásoknak és intézkedé­seknek : nincs számottevő hiányosság a tájékoztató címkéken. S jóval kevesebb a hiányosságokat engedélye­ző felmentéssel (?) rendelke­ző vállalat. Amit viszont még ne várjunk: az idén megie- lent adalékanyag-szabvány előírja, hogy a csomagoló anyagon tüntessék fel pél­dául a különböző színező, természetes, illetve mester­séges adalékokat is. A gyá­rak ennek teljesítésére hala­dékot kaptak, meglévő cso­magolóanyagaik fogytáig. Érveiket el kell fogadni: egy-egy új klisé több tízezer forintba kerül... új Nemzeti Színház építésére Felajánlások az A Dunai Vasmű Béke szo­cialista brigádjának minden tagja havonta 50 forintot ajánl fel egy éven keresztül az új nemzeti színház építé­sére; a nagyüzem gazdasági munkaközösségei egymillió forintot adományoznak erre a célra — egyebek között erről tájékoztatták az MTI munkatársát a színház meg­világításával kapcsolatos irányítási teendők segítésé­re szervezett operatív bizott­ság illetékesei. December 2-án a Nők Lap­ja a Budapest Sportcsarnok­ban nagyszabású rendezvényt szervez, ennek tiszta bevéte­lét ugyancsak nemzeti kultú­ránk felépítendő fellegvárá­nak céljaira fordítják. Az Állami Könyvterjesztő Válla­lat egyik, úgynevezett re- print-kiadásának tiszta nye­reségét, a Fővárosi Operett­színház Kálmán Imre és Sár- dy János szocialista brigád­ja két, általuk szervezett elő­adás bevételét ajánlotta fel e célra. Több vállalat, brigád, kis­iparos jelentkezett az opera­tív bizottságnál, hogy a maj­dani építkezéshez konkrét munkával: tervezéssel, kivi­telezéssel járul hozzá. Az ilyenfajta felajánlások sorsá­ról később, a tervezés, illetve az építés egy-egy munkafázi­sakor döntenek majd. Az operatív bizottság is­mételten felhívja a figyelmet, hogy az építkezés költségei­hez 1988-ig lehet hozzájárul­ni, készpénzben, vagy kollek­tíváknak a munkateljesítmé­nyeikért kifizetett jövedelem­felajánlásaikkal, vagyis: ál­lami, szövetkezeti vagy más, hasonló közpénzek nem fizet­hetők be. Az adományozás esetleges más, nem pénzbeli formáiról az operatív'bizott­ság a Művelődési Miniszté­rium 114-480-as telefonszá­mán ad felvilágosítást. Ugyancsak erre a címre (Mű­velődési Minisztérium, Nem­zeti Színházi Operatív Bizott­ság) várják a további fel­ajánlásokról szóló értesíté­seket, leveleket.

Next

/
Thumbnails
Contents