Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

1983. augusztus 13. '[NÉPÚJSÁG 1t Kortárs alkotások nemzeti gyűjteményünkben Minden jel szerint 1983 a Magyar Nemzeti Galéria páratlanul gazdag esztendeje lesz. Még jószerével be sem zárt a nagy * magyar rene­szánsz kiállítás, amely euró­pai visszhangú kulturális ese­mény volt, máris teljes erővel megkezdődött a XX. századi művészetet bemutató, októ­berben megnyíló állandó ki­állítás előkészítése. Ezzel kap­csolatban kértünk nyilatkoza­tot Bereczky Loránd főigaz­gatótól. — Századunk legnevesebb művészeinek néhány alkotá­sát a látogatók a Galéria ter­meiben eddig is megtekint­hették — mondotta a főigaz­gató —, kétségtelen azonban, hogy adósak vagyunk a kor­szak teljességre törekvő, át­fogó bemutatásával. Erőinket összegezve — a Galéria fenn­állása óta először — most ju­tott el oda, hogy a birtokunk­ban lévő rendkívül gazdag festészeti és szobrászati anya­got — csaknem félezer alko­tást — egységbe gyűjtve, ál­landó kiállításon tárhassuk a közönség elé. — Régmúlt korok képző- művészetét csaknem hiányta­lanul láthatja a közönség ... — Valóban, egészen a XIX. század végéig, bár e téren is volt, van hiányt pótló tenni­valónk. Tavaly nyitottuk meg a későgótikus szárnyas oltáro­kat bemutató kiállításunkat, s remélhetőleg, az idén még egyet lépünk előre: szeret­nénk együtt, állandó jelleg­gel a közönség elé tárni re­neszánsz emlékeinket, a kö­zelmúltban zárult nagy re­neszánsz kiállítás egy részét, a Galéria tulajdonában lévő értékeket. Ennek előkészíté­sével — érthetően — most már viszonylag kevesebb a dolgunk, annál több a XX. századi anyagai. Komoly szakmai vita előzte meg pél­dául azt, hogv mely alkotók­kal, életművekkel zárjuk a gyűjteményt, hol húzzuk meg a határt. A XX. századi mű­vészetet bemutató kiállításunk a nagybányaiakkal indul, fel­öleli többek között az alföldi iskolákat, a szecessziót, az avantgárdot, a két világhá­ború közötti művészetet, és a hatvanas évek elejével ér vé­get. Azokat a művészeket, műveket sorakoztatjuk fel, akiknél, amelyeknél vitatha­tatlan az értékgarancia. A művek túlnyomó többségét a Galéria raktáraiban őriztük, .most restaurátoraink vala­mennyit kézbe veszik. Egyéb­ként ez a három éve kezdő­dött hatalmas munka apró­lékos gonddal és sok szépség­gel jár, s gyakran meglepe­téssel szolgál. Kernstok Lova- sok-jának színei például a tisztítás után valósággal fel­ragyogtak; kiderült, hogy sokkal színesebb ez a kép, mint amilyennek korábban is­mertük. Mindegyik művet szeretnénk eredeti állapotába visszavarázsolni, s így — fel­tehetőleg — kiállításuk a szakemberek számára is újat mond. Sok — de szívesen vál­lalt — munkát adnak a kép­keretek; a maguk műfajában ezek is különleges értékek. Sokat közülük ki kell egészí­tenünk, újraaranyoznunk. Idő és pénzigényes munka, nem beszélve a második és a har­madik emeleti helyiségek elő­készítéséről, ahol majd a mű­alkotásokat kiállítjuk. — A napokban tárta ki kapuit a Galériában a kortárs grafikai bemutató. Követi-e majd hasonló más? — A Magyar Nemzeti Ga­léria másfél évtizede állítja ki falai között a modern grafi­kát, s a mostanihoz hasonló bemutatóra a jövőben három- évenként kerül sor. Közis­mert, hogy időnként legjobb festőink, szobrászaink is ott­honra lelnek nálunk. Nem vagyunk hívei a rövid, gyors bemutatóknak, ezért évente három, esetleg négy kiváló kvalitású alkotónak biztosí­tunk kiállítási lehetőséget. A modern magyar képzőművé­szetnek távolabbi terveinkben is helye van. Már bizonyosra vehető, hogy a jövő év tavaszán, a Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként emlékkiállításon adózunk Kondor Béla művé­szetének. A későbbiekben szeretnénk bemutatni a hú­szas évek művészetét a maga sokrétűségében és sokszínű­ségében. Elképzeléseink sze­rint a kissé szokatlan tárlaton felvonultatnánk a kor képző- művészete mellett többek kö­zött az építészet, a zene, a tánc, az iparművészet, a szín­ház, a film, a fotó időtálló ér­tékeit is. Terveink között sze­repel hasonló módon a hat­vanas, majd a hetvenes évek bemutatása is. Ez azonban egy évtizedre szóló program része — mondotta befejezésül Bereczky Löránd, a Magyar - Nemzeti Galéria főigazgatója. DEREGÁN GÁBOR Mestrovic, a szobrászat óriása Mikus Sándor emlékezete Köztéri szobrászatunk egyik jelese, Mifeus Sándor 1903-ban született Szödön. M u nk á ssá g áér t Kossuth - dí j - bán részesült, a Magyar Nép- köztársaság Kiváló Művésze lett. Motorszerelő volt, dolgo­zott az Egyesült Izzóban. Bernátih Aurél fedezte fel. Pfeiffer Ignác műegyetemi tanár támogatásával eljutott Itáliába, még 1927-ben, ahol Pátzay Pál nagylelkűsége ré­vén két évre hosszabbodott tanulmányútja, mivel meg­engedte Mikusna'k, hogy ró­mai műtermében dolgozzon. Munkásművésznek vallotta magát egy 1942-es interjú­ban, pedig előtte egy évvel már önálló kiállítása nyílt á Tamás Galériában. Tele volt jó szándékkal és tehetséggel. Mindezt vallják tanítványai — 1949 óta taní­tott a képzőművészeti főisko­lán — és mindannyian, akik szobrait megismerték a köz­tereken és a gyűjtemények­ben. Plasztikai erejét igazol­ja a vecSési Parlamenter-szo­bor, az ózdi Petőfi-emlékmű, a Csepel Autógyár előtt álló Énéklő munkások, a kőszegi Jurisics-szobor. Természetes báj jellemzi portréit — saját arcvonásait is megörökíti az 1931-ben mintázott Anyám című szob­rában. Klasszikus méltóság árad és valami kedves me­legség, mély egyszerűség az Anyaságból, mely életének egyik főműve. Demokratikus érzülettel rendkívüli szerkesztőkészSég­zók és aktkompozíciók a klasszikus női szápségesz­mény hagyományának ér­vényre juttatását jelenítik meg Mestrovic művészetében. Lírai és drámai hangulatok, expresszív formanyelv, a márvány és a bronz anyagá­ban rejlő szépség tökéletes kibontakoztatása jellemzi ezeket a műveket. A harmadik kompozíciós típus az emlékműveké: a re­neszánsz költő (Marko Ma- rulic, 1924, Split) az egyetem­alapító érsek (J. S'trossmayer, 1926, Zágráb). A nyilazó és dárdavető indián monu­mentális kettős emlékműve (1926—27, Chicago), és a Francia hála-emlékmű (1920, Belgrád), amelyben az antik Niké-koimpozíció modern vál­tozatát alkotta meg a mű­vész. A két világháború kö­zötti időszak talán legszebb és legmonumentálisabb alko­tása Grgur NinSki (a IX. szá­zadban élt püspök, a nemzeti kultúra megalapozója volt Horvátországban, az úgyne­vezett glagolita írásbeliség megszerkesztője, amelyen az első 'h orvát nyelvemlékek fennmaradtak), nyolométe- res bronzszobra (1929, Split) — itt az eszmei mondanivaló drámaiságát tökéletesen ér­vényre juttatja a túlzottan expresszív, lendületes meg­formálás. A második évtizedben épí­tészeti feladatok kötik le leg­nagyobbrészt energiáját és idejét. 1931—41 között készül el split'i háza (a mai Galerija Mestrovic), a knini Zvoni- mir-templom, az otavicei családi mauzóleum, a zágrá­bi Művészház, valamint a spliti Mestrovic-kápolna. 1940-ben, a második világ­háború kitörése után ismét a Jézus élete relief-ciklussal kezd [foglalkozni. A zágrábi Gestiapo-börtönből való ki- szabadulása után, 1943-ban Rómában, illetve újra Svájc­ban folytatja a ciklust. - Tíz évvel később — a rezignáció- val, keserű-reménytelen számvetéssel telt utolsó pe­riódusában — két év alatt (1953—54) elkészíti a hiányzó 12 reliefet. Művészetében ezek az alkotások az expresz- szív drámaiság csúcspontját, tartalom és forma megvaló­sult egységét jelentik. iA háború után, 1946-ban a New York-i Syracusa Egye­tem hívja meg a szobrászati tanszék vezetésére, majd 1955-ben az Indianai Notre Dame Egyetem. Mit remél­hetett az Újvilágban ez a hatvanon felüli, világhírű művész? Anyagi gondtalan­ságot, személyes szabadságot, szokvány-megbízatásokat, si­kert — és gyölkértelen.séget. Eszméinek és törekvéseinek idegensége környezete szá­mára, a hazafi örök és kielé­gítetlen sóvárgásának páncél- szorítása Végül gúzába köti SBobrásztehetségét. 1947-ben a Metropolitan Museum reprezentatív kiállí­tást rendez műveiből. Ez volt az első eset a múzeum fenn­állása óta, hogy élő művész alkotásai kerültek bemuta­tásra. íA legnagyobb művésze­ti kitüntetések birtokosa, egyetemek, művészeti akadé­miák tiszteletbeli tagja lett Európában és az Egyesült Államokban, .művészetét számtalan cikk, tanulmány és monográfia értékelte. Késői korszakának legjobb szobraiban a fájdalom, egye­düllét és rezignác'ió érzése jut kifejezésre. (Perszephoné, 1946; Koritempláeió, 1952; Ember és szabadság, 1953). 1962. január 17-én halt meg az indianai South Bendben. Otavi'cében temették el. Monumentális, és száza­dunkban szinte egyedülálló életmű lenyűgöző, tolsztoji arányai bontákozták ki mű­vészetében. Dr. Bundev-Todorov Ilona művészettörténész gél formálja műveit jellé, szobrászi alapegységek vál­nak hiteles erőivel emlékeze­tessé. A hétköznapok művé­sze, élménye: fésülködő nő, harisnyáját húzó asszony, mosakodó, szénhordó fiú, táncoló lányok, számoló kis­lány, s mindez természetesen alakult munkásságában. Volt érzéke a csoportábrázolás­hoz, melyet az 1946d>an készült Család a strandon is igazol. Jó érzékkel mintáz­ta meg 1947-ben A kígyót megfojtó asszonyt, s ez a küz­delem végső fázisa, történel­mi értelemben is: Michelan­gelo kötözött rabszolgái vég­re képesék elszakítani az osztály társadalmak évezrede­kig tartó kötelékeit. Nem­csak szoborban, hanem az életben is e tisztuló, szépülő világért küzdött, fáradozott Mikus Sándor megalkuvás nélkül, közösségi érzelem­mel, odaadó szobrászi és em­beri energiákkal. L. M. Száz esztendővel ezelőtt, 1883. augusztus 15Jén a hor­vátországi Vrpolja faluban született Iván Mestrovic, a XX. századi szobrászat kimagasló egyénisége. Hatá­sa a század első felének egész európai, sőt amerikai művé­szetére is rányomta bélyegét, [Nagyon mélyről indult, A múlt század utolsó éveiben az írni-olvasni alig tudó, fa- ragványokat készítő pásztor­gyerek — akinek rendkívüli tehetsége még a szegényes horvát-dalmát hegyvidéki környezetben is feltűnik — a giottói legendára emlékezte­tő módon kerül Splitbe, majd Becsbe. 1900 őszén, tizenhét éves koráiban ment Becsbe a Művészeti Akadémia előké­szítő tanfolyamára, és 1904- ben fejezi be tanulmányait a szobrász és építész tansza­kon. Mestrovic, aki mondani­valóját mindenkor magasfo­kú ézelrni telítettséggel áb­rázolta, igyekszik kitörni a bécsi szecesszió dekoratív for­maköréből. Rodin plasztiku­sabb és kifejezőbb alkotásai­nak hatása vonzza Párizsba, a nagy mester közelébe, ahol még 1905-ben sikerrel állít :ki a Sálon D’Automne-ben. Párizsban próbálja megvaló­sítani az első világháborúig terjedő korai korszakának nagyszabású tervét, a Koszo- vo-ciklust (1907—il7), amely lényedében nemzeti Panfiheon létesítését célozta az 1389- ben elesett hősök emlékére. Eszmei mondanivalóját a művész így foglalta össze. „A népi és nemzeti eszmék fejlődésiének szintézisét akar­tam adni, szoborban és épü­letben kifejezni történel­münk legnagyobb pillana­tainak emlékét és jellegzetes fázisait. Ugyanakkor a jövő­be vetett reményt is kifejez­ni, a természetben, a szabad ég alatt. Purgatórium-féle volt ez a szabadsághoz veze­tő fáradságos úton.” A szob­rászati alkotások tematikai alapját népköltészeti mű, a Koszovói ihősi énekek képez­te. A koszovói templom, amelynek tervein és elkészült darabjain közel tíz éven át dolgozott — sohasem épült fel. A néhány megvalósult szobor azonban méltán sze­rezte meg számára az 1911- es római világkiállítás nagy­díját és a világhírnevet. A népi-nemzeti eszmény, a sze­cessziós forrnia (kiteljesedé­sét _ és bizonyos mértékig a bizánci hagyománnyal való kapcsolatot jelentette a mű­vész számára a Koszovo-cik- lus. Az első világháború alatt Genfiben, Londonban, és Can- nes-ban él. Genfiben kezdi el —a háború embertelen szen­vedései elleni tiltakozásul — új szimbolikus művét, a Jé­zus élete relief-ciklust, ame­lyet azonban csíak a második világháború után fejez be (1916—4954). Ez a különös alkotás végigkíséri Mestrovic művészi pályafutását, mert jellegénél fogva alkalmasnak mutatkozott arra, hogy életé­nek és korának drámai sors­fordulóit egyetemes érvé­nyességgel szimbolizálja. A háború után hazájába visszatérve Zágrábban és Splitben élt. Mint a Zágrábi Képzőművészeti Akadémia rektora és vezető szobrász- professzora új művésznemze­déket nevelt fel, s az ő érde­me elsősorban, hogy a szob­rászat — európai színvona­lon — a legjellegzetesebb műfaja lesz az új jugoszláv képzőművészetnek. Mestrovicot ebben az idő­ben a legnagyobb szobrászok között emlegetik már; művei, kiállításai (New York, Chi­cago, London, Párizs, Berlin, München, Becs stib.) a két kontinensen egyaránt híres­sé teszik. A háború utáni első évek egy monumentális megbízás teljesítésének, a cavtati Ra- cic-mauzóleum felépítésének és szobrászati díszítésiének munkájával telnek el (1920— 22). A (következő években bi­zonyos lehiggadást figyelhe­tünk meg szobrászatéban: be­kapcsolódva a korszak euró­pai szobrászatának élvonalá­ba, átmenetileg a görög és re­neszánsz tradícióhoz fordul. A korszak kezdetén a zenélő, pontosabban a hangszert tar­tó női figurák csoportja áll. Másik összefüggő kompozí- ciós típusa az aktábrázolások csoportja (Táncosnő, 1924; A tengernél, 1926; Az álom, 1927; Fekvő asszony, 1929; Pszühhé, 1927). Ezek a tor­íz z MŰVÉSZÉT Anyaság Akt Goethe-portré Önarckép A. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents