Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-31 / 205. szám
AUGUSZTUS 31 SZERDA Névnap: Erika A Nap kél 6.00 — nyugszik 19.28 órakor A Hold kél 23.13 — nyugszik 14.08 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. augusztus 31-én született és 73 éves korában, 1981-ben hunyt el William Saroyan, örmény származású amerikai elbeszélő, regény-, dráma- és filmíró. * A MAGYAR Távirati Iroda (MTI) Tolna megyei szerkesztősége Szekszárdon elköltözött a megyeháza épületéből, a Béla tér 1-ből, a megyei pártbizottság székházába. Az MTI megyei szerkesztőségének új címe: Szek- szárd, Beloiannisz u. 1—3. Telefonszáma változatlan: 11-818. + VERSMONDÓK meghallgatása szerepel a Babits Mihály megyei művelődési központ versmondó műhelyének szeptember 6-i programjában, amely 16 órakor kezdődik, a művelődési központ jobb nyolcas termében. Ezen a napon olyan fiatalok megjelenésére számítanak a rendezők, akik részt kívánnak venni a műhely további munkájában. A AZ ALAPSZERVEZETI gazdálkodás és a pénzügyi irányítás, ellenőrzés helyzetéről, a vállalatok 1983. évi gazdálkodásának időarányos értékeléséről, valamint az alapszervezeti könyvtármunka helvzetéről tárgyalt teg- naDi ülésén a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága # VÖRÖSKERESZTES bál Simontornván. A simontor- nyai művelődési házban nagy sikerű vöröskeresztes bált rendeztek augusztus 27- én a vöröskeresztes alaoszer- vezetek. A tamási Hobby zenekar ingyen szolgáltatta a zenét. A bevétel teljes,összegét az, idős korúak segítésére fordítiák. O ÜJ TECHNOLÓGIÁN alapuló szennyvíztisztító rendszer munkába állítására kötött szerződést a MÁV Szombathelyi Igazgatósága a NOVEX-szel, amelynek segítségével lényegesen tisztább víz kerül majd a Marcalba — s rajta keresztül a Dunába — a MÁV celldö- mölki kocsimosó és -javító üzeméből. A NOVEX vállalkozásában kifejlesztett új telep — több csatornás lamináris szeparátor — a korábbiaknál sokkal nagyobb teljesítményű, kapacitása a legkorszerűbb nyugat-európai és amerikai szennyvíztelepekkel versenyképes.-4- PRÉSELIK a napraforgót Martfűn. A szója- és a 4 repceidény befejeztével megkezdődött az igazi nagyüzem, a napraforgó feldolgozása hazánk legnagyobb olajipari üzemében, a martfűi gyárban. Egyelőre naponta körülbelül 1000 tonna olajos mag- vat préselnek ki és nagyjából ugyanennyi nyersanyag érkezik be huszonnégyórán- ként. •v. BALESET. Siófokon egy gyalogos vasúti átjáróban egy személyvonat elütötte a figyelmetlenül közlekedő Borbás Istvánné 77 éves nyugdíjas ozorai lakost, aki a helyszínen meghalt. Hobbi Dominó címmel hallgathatunk a Kossuth rádióban 8 óra 25 perctől műsort arról, hogy mi a hobbija Horgas Béla írónak, Koncz Gábor színművésznek, Sípos Tamás drama: turgnak, Gálvölgyl János színművésznek, és Szergej bohócnak. Szabó Pál emlékére készítettek műsort a televízió munkatársai, amelyet 22 óra 15 perctől láthatunk a tv 1-es programján. Kilencven éve született Szabó Pál, aki 1930-ban, már első regényével bizonyította, hogy a paraszt maga is meg tud szólalni, el tudja mondani „önmagát”, környezetét, saját társadalmát. Ez a híradása nem tragédiákkal terhes, hanem inkább lírai hangolású. Életrevalónak érzi a magyar falut, melyben a jövőre is érdemes morális erőket fedez fel. * DOLLÁRHAMISlTÓKAT leplezett le a francia rendőrség. A sikeres akciót hónapokig tartó nyomozás előzte meg, amelyhez segítséget nyújtott a belga, az osztrák és a nyugatnémet rendőrség is. A bandát akkor fogták el, amikor a legkorszerűbben felszerelt nyomdájukban éppen hozzákezdtek a hamis 50 és 100 dollárosok „gyártásához”. Szakértők szerint a hamisítók felszereltsége olyan szintet ért el, hogy két napi munkával akár 15 millió dollár névértékű hamis pénzt is gyárthattak volna. A MERKÚR kocsiátvételi sorszámai 1983. augusztus 30-án Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1 050 Trabant Hyc. Combi (Bp) 71 Trabant Lim. (Bp.) 17 761 Trabant Lim. (Győr) 17 576 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 309 Trabant Combi Sp. (Győr) 3 602 Wartburg Lim. (Bp.) 9 877 Wartburg Lim. (Győr) 5 725 Wartburg de L. (Bp.) 13 071 Wartburg de Luxé (Győr) 7 847 Wartburg de Luxé tolótetős (Bp.) Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) Wartburg Tourist. (Bp.) Wair+buca Tourist (Győr) Skoda 105 S (Bp.) Skoda 105 S (Győr) Skoda 120 (Budapest) Skoda m (Gvőr) Skoda 120 GLS (Bp.) Lada 1200 (Rn.i Lada 1200 (Győr) Lada isnn 'Bo.) T.ada non 'Gvőr) Lada i*nn íbd.) Lada 1500 'Gvőr) t oda Combi (Bo.) Tv/foc^Vv^c (BrvV Polaki Piát 126 P mo.) Polski Fiat 126 P (Gvőr) Polski Fiat 1500 P»aria (Bo > Zastava 1100 GTL (Bp.) 3 034 1 886 5 205 1 728 6 PQ1 5 832 13 796 9 891 204 24 150 8 419 9 961 2 613 8 903 2 677 4 666 12 143 4 QOfl ? sao 15 590 2 921 Csökkenő felhőzet Várható időjárás ma estig: Csökken a felhőzet és több napsütésre lehet számítani. Eső n&m valószínű. A dé- lies szél napközben megélénkül. A délutáni órákra 23, 28 fokig melegszik föl a levegő. Pirított napraforgó Gyünkön, a község központjában! lévő vendéglő (emeletéin — az egykori áíész- inodiabeilyiségekiben — egy Iküsüzietm működik. Fürge ikezű Hányok-iasiszioinyok — kiéit mű- iszialkban fiaenegyen — mérik, csioimiaigaljáík, máj d szádtótásina 'készítik elő .a sokak álital kedvelt csemegét, a pirított máprialfloirgát. Másfél évvel ezelőtt, 'amikor itt megszűnt a culkrászüzam, döntött a tamási Kdp-iKa ÁFÉSZ .vezetősége, hegy „Szotyi” készítésére rendezkedik tb|e. Az öt- lletett (az 'adta, hogy (tapasztalták : Sók (helyütt — főiként futballmeccseken — a maszekok az ütdekáSi, sitainiioli- ba csomagolt nlapnaforgó- magot tíz forintért adják. A kalkuláció aizlt mutatta, hogyha kor,szerű technológiával állítják elő a itízdiekás csomagolt hat forintént adják, akkor is megéri a szövetkezetnek, meglesz a normális nyeresége. (Házilag állították elő a két ipiörlköliőgépat, ahova Sólében történő áztátás után kerül ,a mag, majd ízléses, műanyag fóliából készült zádskőba csomagolják, amelyen nemcsak a márkajelzés szerepéi, hanem a fiigyeimez- itetés is: „Ügyeljünk könnye- zetüűk tisztaságára!” A gyönlki „Szotyi” kelendő. Rendszeresen isZáMtanalk belőle a PÜSZÉRT-ékmék, többek közt Pécsre, Kaposvárra, Siófoknál, Székesfehérvárra, Győribe... úgyszólván az egész Dunántúlira. Gyünkről ízléses fóliazacskóban Egyszerre 30—35 kilót pörkölnek ötven perc alatt Regölyiek újabb sikere A Regöiyben működő Oas- ting oliűb augusztus 2 7-én nemzetközi táv- és céMobó- verlsenyt rendezett Régöly- iban iá csehszlovákiai Nővé Zámiky ifjúsági csapatának irésavéttelévél. * A felnőttek vetélkedőijét, kiélezett küzdellem után, az érsekiújiváili dr.. Juraj Mészáros nyante a .ragályi dr. Die- nes Ferencet és a budapesti Földi Gábort megelőzve. Az ifjúságiak versenyében a tamási Aintai iGsiába diia- daiimlaskodott a ragályi Dile- nes OSába és a vendég Gabiiéi Viarlga előtt. Az ifjabb korosztályok győztesei: Nemes Piroska Budápest, (Roppan Miklós Szalkály, Iimiréh Szábollcfs Szeged és .Dobos Attila Szakoly. Az iifjúSági csapatversenyben ia regöiyi Eunópla-bajinoki bronzérmes gárda legyőzte az énsékújvári ifiket. A versenyen negyvenkét (induló vollt, OL VASTAM Ittasan Megszokott újsághír az ittas vezetés miatti balesetokozás. Sajnos, ritka az olyan, keddi lapunkban rendszeresen megjelenő, heti közlekedési baleseti összefoglaló, ahol ne szerepelne. Ám a tegnapiban nem olvashattunk ittas vezetésről. Ezúttal ittas gyalogos okozott — és szenvedett el — balesetet. Távol áll tőlem a kárörvendés és minden rész- vétem-sajnálatom az övé, aki most — sajnos későn és saját kárán — tanulta meg, hogy ittasan az utcára menni, de főleg a járművek számára fenntartott úttesten járni, átkelni életveszélyes. Az utóbbi időben megnövekedett a gyalogosok által okozott balesetek száma- aránya, közülük nem kevés, jó néhány pohárnyi szeszes itaVelfogyasztása után került az autó kerekei alá. A gyalogosnak egyértelműen elsőbbségi joga van a zebrán, de csak akkor, ha már lelépett a járdáról, amikor a gépjármű közeledik. Hogyan is lenne képes ezt részegen mérlegelni'! Az ittas gyalogos rendszerint áldozata a balesetnek, ő a „gyengébb”, ő sérül, vagy hal meg. Ám előfordul, hogy a gépjárművezető — főleg a motoros, de az autós is — félrerántja a kormányt, és a járműve rongálódik meg, maga sérül meg. Veszélyes időszak közeledik, heteken belül itt a szüret, forrni kezdenek a borok. Jó, ha ezt figyelembe veszik a gépjárművezetők, — óvatosabban vezetnek, — de a gyalogosok is. (J) Időjárás-előrejelzés Meleg, nyeri ídö Az elmúlt egyhetes idő- ző hét közepén délnyugat fe- szakban folytatódott a szá- lől erősen megnövekedett a ráz, meleg, nyári idő. Az elő- felhőzet, de számottevő csa50 25 20 15 10 ♦ 5 Dunántúli $"Öc V/|»v max. • min.-^rrri Whoi padék csak egy-két helyen hullott. A nappali felmelegedés kissé mérséklődött. A hét végén azonban ismét napos idő volt. A 8—12 órás napsütés hatására a kora délutáni órákban a levegő hőmérséklete 28—32 fokra emelkedett. A hét második felében és a hét végén folytatódik a túlnyomóan száraz, meleg idő. Az északi országrészben rövid időre megnövekszik a felhőzet, kialakulhatnak futó záporok. A hőmérséklet hajnaliján 12, 17 fok között alakul. A kora délutáni órákra 24, 29 fokig melegszik fel a levegő. Lényeges időjárásváltozás a jövő hét elején sem valószínű. Tartós csapadék. kialakulása nem várható, de elszórtan záporok, zivatarok az ország bármelyik részén lehetnek. A pedagógus állásokról Vitéz ZsoOtat, a Tolnia GJ megyei Tanács V. B. művelődési asztályá- inlaJk csoportvezetőjét, iaz 1(98(3—84-es tanév padagógus- eUátotitSágáról érdakliíődve 'kértük ia (telefonihoz. — Hétfőn megkezdődött az új tanióv. Hogyan allalkult Toilma megye pedaigógus-e'.lllá- tottságla? — Az elsőfokú mavélő-ok- tató intióziményékben a tanév indításakor ütvén üres állás volt, amli az (elmúlt iskolaévhez viszonyítva nagymértékű dSükiksnlésit mutált. Ezek elsősorban a napközi- OtífhanOWban (voltak. Előrelépést jelent, la neveüőellláitatt- ,Ságban az iskollaotthonas fiolglallkiozáSi rend. Szívesen vállalják a pályakezdők. A csoportok szervezését — a személyi és anyagi lehetőségek fiilgyettemlbervé telével — a művelődési osztály fokozza. — Osükkent-e a képesítés midiikül,i nevelőik száma? — Az elmúlt tanévhez képest csökkent. Tavaly 2125 fő dolgozott lalsőfokú Oktatási imifézmiányben képesítés mél- külli nevelőként, imáig az idén csák 150-ets (alkalmaznák, többségüket napközi otthonokban, illetve óvodáikban a igyesen lévők helyettesítésére. Év köziben várlhlatóán ikfismór- ítékű növekedéssel kell számolni a gyesre menők miatt. Legtöbb képesítés nélküli nevelőre a itamiáSi járásban, míg a legkevesebbre Pakson és a közigazgatásilag a városhoz tartozó településeiken van szükség. — Milyen a sZaköselllátott- Ság? — Cikón, Mórágyon, Dal- maindon, Rátán, Hőgyészem, Toinamémlediben és a paksi zeneiskoláiban jiavúllt. To- vábbria is gondot Okoz azonban! a kisebb településeken égy-agy szakos nevelő távozása. Pótlásukat csak több tainév után (Sikerül magölda- in!i. — Kérem, beszéljen a középfokú (tanintézetekről ils! — A meghirdetett álláshelyekre egyetemet végzett nevelőket áltálában nem tudnak biztosítani. Ennek ellenére a személyii feltételek — összességében — javulták. Példáiként a bátaszléfci és a igyönlkii gimnáziuméit, a szekszárdi 505. számú Ipari Szák- munlkásképző Intézetet, a ílengyelli [Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetet, a paliánlki GSaipó Dániel Mezőgazdasági SaákközépiSkol'Ját, a szekszárdi „Bezerédj István” Kereskedelmi! Szakközépiskola, Szákmunlkásképző Intézett lés Gép- és Gyorsíró Iskolát, valamint a Vendéglátőilpari Szakközépiskola és Szakmunkásképző intézetet emlí- itenóm. A gondot eisősorlban — az üres (álláshelyeknél ás a hieiyettesíitésnlél is — a nyelvszakos tanárak hiánya Okozza. Az igazgatók a nyelvoktatásit túlórák engedélyezésével és külső óraádők al- Ikalimaizásával aldjiák mag. (Nem megnyugtató az, hogy a középfokú itanlintézatelkben a (túlórák száma várhatóan magas lesz. — Hallhatnánk valamit a páHiyákezdőkhol ? — Igen. Ebben ,a tanévben harmincöt ösztandíjia- sumik kezd a pedagógus pályán. Ök nem pályázhatták, ugyanis szerződés alapján kerülték olyan helyékre, .ahol hosszú idő óta nincs betöltve égy-agy állás, A pályakezdőkkel kapcsolatosam még elmondhatom, hogy az igazgatók valamennyi frtlss diplio- rriást a bórtétél laisó határánál imiinlilrnlum háromszáz forinttal több bérért alkalmaztak. — él — KÉPÚJSÁG ^ Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: SzekszárdrSzecnenyi ii. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézhesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551. Naponta nyolcezer zacskót töltenek meg — majd hegesztéssel zárják — a sózott, pirított napraforgóból.-- - -