Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-04 / 183. szám
6 tníÉPÜJSÁG 1983. augusztus 4. Úszás Rózsa arany-, Végh bronzérmes A Magyar Üsző Szövetség a dunaújvárosi fedett úszódéban rendezte meg az országos úttörőbajnokságot. Megyénket hét dombóvári és két szekszárdi versenyző képviselte, és első ízben avattak Tolna megyei országos bajnokot az igen tehetséges dombóvári Rózsa Norbert személyében. Az 50 méteres mellúszásban kitűnő új megyei csúccsal: 37,54 másodperces időeredménnyel elsőként érkezett a célba. A 100 méteres mellúszásban Rózsa minimális különbséggel szorult a harmadik helyre; eredménye, az 1:23,61 perces időeredmény szintén új megyei csúcs. Rózsa Norbertén kívül a hátúszók is jól szerepeltek. Monostori János és Horváth Tímea dombóvári versenyzők két-két alkalommal kerültek döntőbe, ahol végül is a hatodik, illetve a hetedik helyet szerezték meg. A hátúszó számokban egyébként legsikeresebben Végh Márta, a Szekszárdi Dózsa tehetséges fiatalja szerepelt. Végh a 100 méteres hátúszás döntőjében új megyei csúcsot úszva, csak minimális különbséggel szorult a negyedik helyre. Az 50 méteres hátúszás végküzdelmében már jobb összpontosítással első ízben szerzett a Dózsa úszó- szakosztályának országos bajnokságot, dobogós helyezést. Végh ebben a számban újabb megyei csúccsal, 34,56 másodperces időeredménnyel bronzérmes lett. A többiek — Rieger Gábor, Kiss György, Brunner Gábor dombóvári, és Tass Szilvia szekszárdi úszók — egyéni csúcsjavítással a „B” döntő résztvevői voltak. Az országos felnőttbajnokságon Fehérvári Róbert két aranyérme, a dombóvári 4x100 ülés gyorsváltó bronzérme és a mostani verseny eredményei azt bizonyítják, hogy újabb lendületet vett a megye úszósportja — bár feltételekben még mindig elmarad a hasonló eredményeket produkáló sportágaktól. Kézilabda A rutintalanságot lelkesedéssel pótolják is vereséget szenvedtünk olyan csapatoktól, amelyeket le kellett volna győznünk. A kiegyensúlyozatlan teljesítményünk oka elsősorban a rutintalanság. A hozzám hasonló korú játékosok különböző okok miatt elkerültek a csapattól, ezért sok fiatalt kellett hirtelen a „mélyvízbe” dobnunk — válaszolt készségesen a csapatkapitány. — Az, hogy ön egyedül képviseli a korosztályát, nem okoz-e problémát a csapatban? — Jó érzés számomra, hogy a fiatalok tisztelnek, és felnéznek rám. Ekkor már a többiek készülődtek a folytatáshoz. Egy taktikai elemet sulykoltak. Viharos szél kezdett kerekedni. Ez csak annyiban zavarta a lányokat, hogy gyakran kellett kitörölni a szemükbe került port. A gyakorlást mégsem lehetett abbahagyni, az addig tart, amíg az edző le nem fújja. Amikor a délelőttre előírt összes gyakorlatot elvégezték, akkor mehettek az öltözőbe. A vezető edzővel mi is ott folytattuk a beszélgetést. — Tudjuk, hogy a csapat a múlt hét végén Fonyódon, a Balaton Kupán szerepelt. A torna mennyiben szolgálta a csapat felkészülését? — Kétféleképpen értékelhetjük a tornát. Egyrészt az, hogy három nap alatt .hét iménkőzést játszottunk, .remek játéklehetőséget 'biztosított a csapatnák. Azonban az idén a szokásosnál erősebb mezőny gyűlt össze. Négy NiB I-es, egy iNiB I B-s csapat is szerepelt. Ezért sok sikerélményben — sajnos — nem volt részük a játékosoknak. Ennek ellenére úgy ítélem meg, hogy hasznos volt számunkra a verseny. — Hogyan alakul a bajnokság kezdetéig a program? — A jövő héten négy edzést tartunk, elsősorban taktikai és technikai elemeket gyakorlunk. Augusztus 7-én a Kapós Kupán próbálunk szerencsét, 10-én MNK-mér- kőzést játszunk, 13-án elkezdődik a bajnokság. — Miit vár az ősztől, hányadik helyre várja a csapatát? — Mint már szóba került, tavasszal nagyon ingadozó volt a csapat teljesítménye, ezért csak a 4. helyen Végeztünk. A bajnoki címért folyó küzdelembe már nem valószínű, hogy beleszólhatunk, bár ez nem is volt célkitűzés. A reális elvárás a csapattal szerbben az, hogy szerezze meg az 1—5. hely valamelyikét — felelt Taksonyi István. Tavasszal a Szekszárdi Spartacus a 4. helyen Végzett. Mindezt úgy érte el, azt mondják rá, kiegyensúlyozatlan, tapasztalatlan csapat. Vajon milyen eredményre lesz képes, ha még a rutint is megszerzi? PUSKÁS IMRE Fotó: KAPFINGER ANDRÁS 8 óra 30 perc. Az időjárás az előző napokhoz képest szokatlan, szokatlanul elviselhető. Ennek örülnek a Szekszárdi Spartacus kézi- labdás lányai is. — A nagy meleg sem jó, az eső meg végképpen nem kedvez a technikai elemek gyakorlásához, mert csúszóssá válnak a labdák — mondja a vezető edző, Taksonyi István. A lányok zokszó nélkül fogadják az utasítást, és hozzákezdenek a körülbelül 1600 méter lefutásához. — Hogyan alakult a nyári felkészülés első félideje? — kérdezem az edzőt. — A nyári felkészülést július 11-én kezdtük, heti négy edzéssel. Ez az első hét még csak azt szolgálta, hogy megint mindenki visszazökkenjen a rendes kerékvágásba. A következő héten már hozzáláthattunk a komolyabb munkához. Ettől kezdve napi két edzéssel készülünk — tájékoztat. Visszaérkezik a csapat. Most kezdődik az edzés vidámabb része. Előkerülnek a labdák. Ez minden játékost felvillanyoz. Pergő ritmusban folyik már a gimnaszti- kázás is. Ezt követi néhány technikai elem skálázása. Jól lemérhető a foglalkozás ritmusa abból, hogy a kellemes idő ellenére egyre többen futnak a pálya melletti asztalkához, hogy vizet kortyoljanak. Taksonyi István a nagy rohanásban öt perc szünetet engedélyez. Ez a szusszanásnyi idő elég arra, hogy a csapatkapitánnyal, Hosnyánszkinéval beszélhessek. — Miben látja az okát annak, hogy a csapat olyan in- gadozóan szerepelt a tavasz- szal, talán az erőnlétben? — Nem. Semmiképpen sem erőnléti hiányosság okozta, hogy néha még hazai pályán A utópenzum 1600 méter Taksonyi edző újabb gyakorlatsort vezényel A jó hangulat elengedhetetlenül szükséges a sikeres felkészüléshez A bemelegítés is labdával történik Rózsa Norbert és Végh MáHa így áll a magyar csúcslista Helsinki előtt iHa a formába hozás jól sikerült, jobban, mint a tavalyi athéni Európa-bajnokság na, akkor minden bizonnyal sok ver s enyszáimlban sikerül meigjavítamiulk a magyar atlétáknak az országos rekordokat a közelgő helsinki világbajnokságon. Az augusztus 7-lén. kezdődő nagy seregszemle, az óv versenye előtt az idei mérlegen máris csaknem egy tucat magyar rekord áll, remélhetőleg a folytatással sem lesz baj, s a most következő osúcslis- tán bőven lesz mit javítani a jövő hét végéig. IA imagyar csúcsok, gazdáik, a rekordok születésének éve: Férfiak: 100 m 10,i26 rop Kiss Ferenc 1983 200 m: 20,62 mp INiagy István. 1982 400 m: 46,02 mp Vasvári Sándor 1983 800 m: 1:45,91 p iParóczai András 1981 1500 m: 3:36,96 p Zemen János 1976 5000 im: 13329,2 p íMecser Lajos- 1968 10 000 m: 28:36,4 p Kerékjáritó István 1977 maraton: 2:12335 ó Szekeres Ferenc 1980 3000 m akadály: 8:27.58 mp Markó Gábor 1983 110 m gát: 13,49 mp iBakos György 1983 400 m gát: 49,64 mp Saa.lái József 1980 magasugrás: 2,27 im Jámbor. József 1982 rúdugrás: 5.56 m Salibert Ferenc 1982 távoláig rás: 8,24 m Szalma László 1983 hármasugrás: 17,20 m Bak ősi Béla 1982 súly lökés: 20,45 m Varjú Vilmos 1971 diiszikoszivetés: 67,38 m Tégla Ferenc 1977 gerelylhaijítás: 96,72 m Pariagi Ferenc 1980 kalapácsvetés: 75,48 m Táncai Tilbor 1982 Nők: 100 m: 11,45 mp Orosz Irén ,1981 200 m: 23,06 mp Orosz Irén 1981 400 m: 51,60 mp Pál Hatna 1980 800 im: 2:00,5 p Lázár Magdolna 1975 1500 m: 4 :08,89 p Wéninger Katalin 1981 3000 m: 8:58,70 p Jakab Erzsébet 1981 maraton: 2:36:22 ó Szabó Karolina 1983 100 m gát: 13,16 mp Siska Xénia 1983 400 m gát: 57,30 mp iMohá'csi Éva. 1779 magasugrás: 1,96 m Sterk Katalin 1982 távolugrás: 6,79 m Vanyelk 'Zsuzsa 1982 súly lökés: 18,23 m iBognár Judit 1972 diszlkoszvetés: 65,22 m He rezeg Ágn es 1982 gerelyhajítás: 62,10 m 'Járnák iMáriia 1982 Váltók: 4x100 im férfi: 38,87 mp válogatott 1983 4x400 m férfi: 3:04,95 p válogatott 1983 4x100 m női: 44,34 mp válogatott 1982 4x400 m női: 3:27,86 p válogatott 1980 Motocross Pontverseny a negyedik forduló után Mint arról lapunk szerdai számában beszámoltunk, So- mogybabodon bonyolították le a II.—III. osztályú és MAMSZ Kupa motocross bajnoki futam negyedik fordulóját. A lezajlott négy bajnoki futam eredményeit figyelembe véve elkészítettük a nem hivatalos összesített pontversenyt négy géposztályra. Géposztályonként a következő sorrend alakult ki: MAMSZ Kupa 50 köbcentiméter: 1. Nagy András (Sümeg) 76, 2. Szabó József (Szekszárd) 72, 3. Havranek Ferenc (HÓDGÉP) 67, 4. Sólymosi Attila (Somogyba- bod) 43, 5. Csanki Csaba (HÖDGÉP) 36, 6. Kovács Mihály (HÖDGÉP) 26 ponttal. MAMSZ Kupa 125 C géposztály: 1. Lőrincz Zoltán (Szekszárd) 72, 2. Csíki Zoltán (Szekszárd) 64, 3. Vajda János (Túrkeve) óvás alatt 54, 4. Laki Károly (Székesfehérvár) 46, 5. Bischoff Ferenc 40, 6. Pámer László 36, 7. Szűcs János 33 ponttal (mindhárom Szekszárd). 125 III. osztály: 1. Wolf László (Szekszárd) 112, 2. Grósz József 89, 3. Borbély Ferenc 47 (mindkettő Veszprém), 4—5. Pálfi Ernő (Sümeg és Bíró Endre (Szekszárd) 29—29, 6. Tóth Andor (Kecskemét) 24 ponttal. 125 másodosztály: 1. Técsi Sándor (HÖDGÉP), 2. Egedi László (Kisláng), 3. Nagy László, 4. Czuczi Roland, 5. Horváth Pál (mindhárom HÓDGÉP), 6. Sólymosi Géza (Somogybabod), ... 10. Kovács Ferenc (Szekszárd).