Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-23 / 198. szám

1883. augusztus 23. Képújság 5 Szekszárd, 1200 néző. V.: Kovács I. L. Szekszárd: Suba — Szabó, Varga F.. Laki, So- modi — Márkus (Kniesz a 62. percben). Kresz (Magyar a 46. percben), Adorján — Me­gyeri, Varga L., Tóth. Edző: Formaggini Károly. Szolnok: Boros — Porhanda, Csontos (Zavaczki az 51. percben), Repka. Baran — Feleki, Ros­tás (Kántor a 69. percben), Sugár, László — Hegedűs, Szabó. Megbízott edző: Lódi László. A vendégek kezdtek, egy előreívelt labdára Hege­dűs és Varga F. rajtolt, a hát­véd zavarában hazaadás he­lyett Suba fölött veszélyesen szögletre emelt. A 4. percben Megyeri szögletét Adorján kapásból, nagy erővel, 20 mé­terről a bal alsó sarokra lőt­te. Boros nehezen mentett. Két perccel később Laki — Megyeri volt a labda útja, a szélső legurítását Varga L. fordulásból rálőtte, a labda Boros melléről kiperdült, de Tóth elől .másodszorra tisz­tázott. Elképesztően gyenge negyedórás folytatás követke­zett, szinte egymás hibáiból éltek a játékosok. Aztán a 22. percben Megyeri egyéni ak­ció végén 16 méterről nagy lövést eresztett meg — Boros szerencsével mentett. Sem az iram, sem a színvonal nem érte el ekkor még a közepest sem. Egyedül Tóth nagyszerű megugrásai, jó beadásai je­A 228. percben „megtört a jég” Szekszárd — Szolnok 2-1 (0-0) ientettek némi élénkséget. A 39. percben Megyeri húzott kapura, jobbra gurította a labdát Varga L.-nek, a csa­tár éles belövését Tóth a gól­vonal előtt sarokkal tovább pörgette, Adorján azonban lekésett az akcióról. Szünet után góllal kezdtek a hazaiak: a 48. percben Adorján élesen belőtt bal ol­dali szabadrúgásába Varga L. belerobbant, közvetlen kö­zelről, a sok láb között a léc alá vágta a labdát. 1—0. Az 55. percben Magyar már a 16-oson belül járt, amikor önmagát is kicselezte. A má­sik oldalon Rostás beadását Suba a levegőben úszva, lát­ványosan védte. A 61. perc­ben egy eladott labdát Sugár középre emelt, Suba kezéről kiperdült, de Szabó az ötös­ről a léc fölé bombázta. Tíz perccel később Adorján már bent járt a 16-oson belül, két csel után lövésre lendítette lábát, amikor Boros buktatta — a játékvezető azonban to- vábbot intett. Egy perc múl­va aztán tovább növelte elő­nyét a Dózsa: Laki — Kniesz volt a labda útja, a csereként beállt középpályás egyéni alakítás végén a bal alsó sa­rokba bombázott. 2—0. A 77. percben a menteni akaró So- modi lábáról a kapufára, on­nan az ellenkező saroknál helyezkedő Hegedűs elé per­dült a labda, aki közelről nem hibázott. 2—1. A 80. percben Varga L. egyedül húzhatott kapura, a kifutó Boroson is túljutott, aztán kát játékostársától közrefog­va sem talált az üres kapuba. Megyeri (jobbról a labdával) jól játszott, ám a helyzetkihasználásban ő sem jeleske­dett A 89. percben ismét Magyar hibázott, ekkor Tóth önzet­len, pontos átadását a csatár óriási helyzetből az egyik védőbe rúgta. Négy napon belül a máso­dik újoncot látták vendégül a lila-fehérek. Kongó lelátók, kánikulai meleg fogadta a pályára lépő csapatokat. A közönség gyér érdeklődése egyenes következménye a szekszárdiak gyenge idény­kezdésének, gólképtelenségé­nek. Az első félidő alacsony színvonalú, csapkodó játéka ezúttal sem kecsegtetett sok jóval. Szünet után aztán rá­kapcsolt a Dózsa, s az őszi idény 228. játékperce meg­hozta az első szekszárdi gólt is. Ezután élénkült az iram, a nagyon gyenge napot kifo­gó Tisza-partiak ellen egy sor helyzetet dolgozott ki és ügyetlenkedett el a hazai tá­madósor. Jók: Szabó, Laki, Megyeri, Kniesz, Tóth, illetve Repka, Feleki. Labdarúgó NB II Területi bajnokság ­A megyei labdarúgó-bajnokságért Pályaválasztók - vendégek 4-4 Három mérkőzésen - egy pont A területi labdarúgó-bajnokság második fordulójában kevés babér termett megyénk három csapata számára. A Bonyhádi MSC révén mindössze egyetlen pontra tellett a három találkozón. A bonyhádiak Boglárlelle újonc együt­tesét látták vendégül, s nem kis szerencsével tartották otthon az egyik pontot. A Kisdorogi MEDOSZ is pályaválasztó volt, ám ,a kul­turáltabb, gólratörőbb futballt felvonultató Siklós ellen 3-1-es vereséggel kényszerült elhagyni a pályát. A Nagymányoki Brikett SE legénysége Kaposvárott, a Rákóczi otthonában vendégszerepeit. Bonyhádi MSC—Boglárlel­le 2-2 (0-0). Bonyhéd, 1300 n'ékő. V.: Sör. Bonyhádi Muickka — Béke, Kovács, Horváth, Lángi (Papp), — Sebestyén (Pfeiffer), Stercz, Bulla — György, Zincfher, Palkó. Edző: Kovács István. BoglárleMe: Both — Kalo­viiCh, Gulyás, .Fejes, Pintér — Anderlmarm; Kiss, Talkács (Birgel), Halász — Juhász (Hol lásd), Ross. Edző: Pusztai László. Változlátos küzdelmet hozott az első félidő, igazán niagy helyzet egyik oldalon sem adódott. Az 50. percben jobb oldali leileli támadás végén Andermlann beadását Halász értékesítette. 0-1. A 66. perében szintén jobb ol­dalon vezetett akciót a ven­dégcsapat, ennék befejezése­ként Andertmann volt ered­ményes. 0-2. A 75. perében Stercz átadását a jó ütem­ben érkező Horváth lőtte a hálóiba. 1-2. A 82. percben Palkó beadását Bulla vágta a kapuiba. 2-Q. Jók: Horváth, illetve Gulyás, Halász, Ross, Pintér. Siklós—Kisdorog 3-1 (1-0). Kisdorog, 700 néző. V.: Du- csái. Siklós: Hausznek — Ba- tilk, Kovács, Ferenczíi, Mim — Molnár I. (Molnár II.), Petrétei, Zrínyi, Farkas — Szabó V.,- Varga. Edző: Csor­dás István. Kisdorog: Stöilk- ler — Berning, Éppel, Hor­váth, Nagy — Meksz, Spiel, Szajkó — Klein, Hosnyánsz- ki, (Kerekes), Kiss II. (Ja­kab). Edző: Losonczi István. A 14. percben Zrínyii 17 mé­teres szabadrúgása a kapu­fa felső éléről vágódott a me­zőnybe. A 30. percben me­zőnyjáték után Farkas 18 mé­terről leadott jobb alsó sar- kos lövését Stölkler nem tud­ta hárítani. 1-0. Az 55. perc­ben HaUsznak kapujából ki­futva a 16-oson kívül kézzel hárított egy előreádást, a megítélt szabadrúgást Szajkó 18 méterről a jobb felső sa- rbkba nyelte, l-il. A 65. perc­ben Petrétei középre ívelt labdáját a csereként beállt Molnár II. a jobb alsó sa­rokba fejelte. 2-1. A 70. perc­ben Klein kapu elé ívelt, a bolyból kiemelkedő Kerekes a felső lécre fejelte a lab­dát. A 75. percben Zrínyi át­adását Petrétei kapta, kapura húzott ' és a kifutó Stölkler mellett beállította a végered­ményt. 3-11. IMegérdemelt siklósi győ­zelem, góldatöfőblb futballt játszott a vendégcsapat. Jók: Petrétei, Szialbó V., Zrínyii, il­letve Klein, Horváth, Szajkó. Kaposvári Rákóczi—Nagy­mányoki Brikett SE 5-0 (0-0). Kapósvár, 1200 néző. V.: Só­lyom. K. Rákóczi: Kutaisi — Kurdi, Zentai, Pető, Hosszú — Gyuricsa (Pandúr), Kakas, HanusZ — Czdbula, Bíró, Gyurkó. Edző: BősZöny Já­nos. Nagymányok: Sass — Egri, T-úrós, Vincze, Németh (Kovács) —i Nagy, Dénes, Molnár, (Bajkai) — Barabás, Bíró, Bárdos. Edző: Kozma József. Az első félidőben meddőnek bizonyult a Ka­posvári Rákóczi fölénye. Szü­net után viszont 9 perc alatt négy gólt rúgtak a hazaiak, akilk a Végén nagyabb kü­lönbséggel- is győzhettek vol­na. G.: Gyurkó 2, Bíró, Cza- bula, Hianusz. A hétközben lejátszott Németkér—Paksi SE talál­kozót követően további hét mérkőzéssel megkezdődött 1983—84. évi labdarúgó megyei bajnokság küzde­lemsorozata. Az idénynyitó nyolc találkozóját 4200 né­ző előtt rendezték, a szur­kolók négy hazai és négy vendéggyőzelmet, valamint összesen 29 gólt láthattak. A vártnál biztosabban nyert Ozorán a Tamási MEDOSZ, Kaposszekcső el­len Csikóstőttősön a Tenge- lic. Alsónána újonc csapa­ta pályaavató keretében Tevel tizenegyét fogadta, s félidőben még 3-2-re ve­zetett. Az egységesebb té- veliek szünet után aztán nagy csatában a maguk ja­vára fordították a végered­ményt. Mint arról már be­számoltunk, a Paksi SE is nehezen győzött Németké- ren. Dombóvárott városi rang­adót vívott a 'Vasas és a te­rületi bajnokságból kiesett DVMSE gárdája. A helyen­ként szikrázóan kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzést a Vasas nyerte 2-0-ra. A nagydorogiak a TÁÉV SK, a dunaföldvári- ak a Bonyhádi Pannónia ellen egyaránt 2-1-re győz­tek. A Kocsola—Aparhant találkozó két pontjának a sorsa az 52. percben Faze­kas góljával dőlt el a ha­zaiak javára. _______________________ T engelic—Kaposszekcső 5-1 (3-1). Osikőstőttős, 200 néző. V.: Ri’tzel. Tengelic: Geisz — Óberlender, Nagy, Bíró (Pá- mer), Kovács I. — Dévai, Junlkuncz, Tőríioht (Merkl) — Tóth II., Kovács II., Berkes. Edző: Molnár József. Kaipos- szekcső: Nyári — Pincehelyi (Porrfai), Gazda, Veréb, Bi­hari (Kriszt) — Jakab, Pot- zauf. Fekete — Ács, Tímár, Kozák. Megbízott edző: Gaz­da Márton. A minden csapat- részében jobb vendégegyüt­tes megérdemelten nyert a lelkes, de igen tartalékos újonc székcsőielk ellen. G.: Berkes 2, Nagy, Dévai, Ko­vács I., illetve Ács. Jók: Ber­kes, Nagy, Dévai, Kovács I., illetve Veréb, Tímár, Ács, Potzauf. Kocsola—Aparhant 1-0 (0-0). Kocsölia, 200 néző. V.: Lehel. KoOsolá: Besenyői — G. Kiss, Ceglédi, Szíjártó, Botos — Szűcs (Tóth-tBlagi), Kocsis, BalaSkó — Zámibó (Gomlbitla), Fazekas, Tress. Edző: Kardos György. Aipar- hlanit: Lipovszky —• Hei- deoker, Wáger, Kulcsár, Sár­mány — Juhász II. (László), Juhász I., Sebestyén i(Fogl- sZinger) — Pusztai, Gáspár, Ferenc. Edző: Réder János. Nagy küzdelem, közepes "sZínívónál. Az első 45 pereiben egyenrangú ellenfelek küz­döttek, szünet után 35 pere­ces haZai fölény. G.: Faze­kas. Jók: Botos, Balllaskó, G.: Kiss, Szíjártó, Besenyői, il­letve Sármány, Juhász í. Tamási—Ozora 3-1 (2-0). Ozora, 900 néző. V.: Pauer. TaimáSi: Banász — A'gócs, Bazsonyi, Varga, VasZari — Hájdios, Bóta, dr. Gál — Rab, VerbócZki, Tóth. Edző: Ko­vács Sándor. Ozora: L. Ko­vács — Varga, Porga, Lázár (Horváth), Jámbor — Nádas- di (Pfeifer), Végh, Cziráfci — Pápp, Dölles, Sárközi. Edző: Dudás József. Végig nagy fö­lényben játszott .a vendégcsa­pat és rászolgált győzelmére. A második percben Vaszari tizenegyesét L. Kovács ki­védte. G.: Tóth 2, Porg'a (ön­gól), illetve Dölles. Jók: Tóth, Bótla, dr. Gál, illetve L. Ko­vács. Nagydorog—TAÉV SK 2-1 (0-0). Naigyldorog, 600 néző. V. > Szabó A. Nagydorog: Ba­logh — Harfsányi, Bányai, Éger, Sörös — Honfi (Kul­csár), Kollár, Miklós — Sá­ringer (Kapás), Fodor, Hor­váth. Edző: Kiirohner István. TÁÉV: Herke — Orbán, An-szló, Orosz, Balázs I., — Böröez, Lerch, Molnár (Ba­lázs II.) — Kerékes (ACsádi II.), Acsádi I., Török. Edző: Újvárt István. Alacsony szín­vonlaid találkozón nehéz, de megérdemelt haZai győze­lem. G.: Fodor, Sörös (lil-es- ből), illetve Acsádi I. Jók: Harsányi, Bányái, Kollár, Miklós, illetve Herke, Aniszló, Orosz, Balázs I. Dunaföldvár—B. Pannónia 2-1 (2-0). Dunáfölidvár, 300 néző. V.: Dörnyei. Dunalflöttid- Vár: Tóth I. — Jakab, Dunai 1., Pálinkás, Molnár — Pnincz (Varga, Dunái II.), Héregi, Med'vecZk'i — Frőlioh, Kris­tály, Gőmlan. Edző: Jákhialmi Károly. B. Pannónia: Miklós — Kiss,' Weiszenburger, Eiisensehr (Sánthia), Gsobotih — Szőes, Vendég, János — Bónya'i, Lőrtmcz (Potzner), Kajáni. Edző: Kovácsi Fe­renc. Az első 45 perdben jól játszottak a haZaíák, szünet után azonban emberelőnyük elleniére Sokat hibázták. A 35. percben Szőcs kiállítva. G.: MedvecZki (lil-eSből), Frőhlliidh, illetve János. Jók: Pálinkás, Dunái I., Medvecz- ki, illetve Weiiszeríburger. Dombóvári Vasas—Dombó­vári VMSE 2-0 (1-0). Dombó­vár, 800 néző. V.: Szinger. D. Vasas: Dobos — Berta, Engert, Kovács, Csatári — Miikolics, Álló, Fekete — hamm, Szieber, (Borsi, SzűCs), Varga. Edző: Horváth György. DVMSE: Kiss — Zá- düri, Baniai, Havasi, Hel- meczi I., (Horváth) — Lákos, Varga (Csanádi), Ács — Iván, Gyurin a, Landek. Edző: Egyed Lehel. A helyzetéit jobban kihasználó Vasas rá­szolgált a két pontra a he­lyenként szikrázóan kemény városi rangadón. A 70. perc­ben RaVási kiállítva.' G.: Varga, Szieber. Jók: Miiko- lics, Szieber, Csatári, Dobos, illetve ács. Tevel—Alsónána 4-3 (2-3). Alisónáná, 300 néző. V.: Fü- löp. Tevel: Szabó — Keresz­tes I., Szentes, Nagy, Szoió- majer — Barabás, Hoffimann, Niier — Keresztes II., tísege- Zi, Denkinger. Edző: Fláding János. Alsónána: SZalái — DUdar, Hadnagy, Horváth I., Kiss I. — Kiss II. (Szabó, Becsei), Sztankovics, Orbán — Batánovies, Horváth II., LiésZkovsZki. Edző: Garájsz- ki István. Jó iramú mérkő­zésen a rutin osáhb csapat nagy küzdelemben győzött. G.: Barabás (11-esből), Den­kinger, Horváth, Keresztes 11., illetve Orbán II., Liesz- kovszki. Jók: Szentes, Bara­bás, Csegezi, illetve Horváth 1., SZalái. Eredmények NB II: Siófok — Baja 3—3 (2—2), Kazincbarcika — Nagykanizsa l—l (0—0). Özd — Keszthely 2—1 (0—1), 22. sz. Volán — Bakony Vegyész 4—2 (3—0), Békéscsaba — Hódmezővásárhely 0—0, Sal­gótarján — Ganz-MÁVAG 3—1 (1—0), Kecskemét — Szabó Lajos SE 3—2 (2—2). Eger — Sopron 1 — 1 (1—0), DMVSC — Debreceni Kinizsi 3— 1 (1—0). Területi bajnokság: Komló — PVSK 0—2, Sellye — PBTC 2—0, Boly — Mohács 2— 2, Nagyatád — Szigetvár 4— 2, Mázaszászvár — H. Táncsics 2—2. Megyei ifjúsági bajnokság: Némelkér —■. Paksi SE 1—3, Ozora — Tamási 0—4, Kocso­la — Aparhant 1—1. Nagydo­rog — Sz. Dózsa 0—4, Alsó­nána — Tevel 1—6. Duna­földvár — B. Pannónia 3—2, Dombóvári Vasas — DVMSE 9—0 Kaposszekcső — Tenge­lic 1—13. Körzeti bajnokság: Atomerő­mű SE — Pálfa 7—0. Paks II. — Pincehely 5—2. Kajdacs — Simontornya 2—0, Duna- szentgyörgy — Tolnanémedi 3— 0, ifi: 10—1, Gyünk — Pusztahencse 1—2, Gerjen — Bölcske 5—0, Zomba — Öcsény 4—2, ifi: 2—6, Sió- agárd — Cikó 6—1, ifi: 3—3, Fadd — Győré 3—3, Izmény — Kéty 3—0, Bonyhádvarasd — Alsótengelic 1—1. Bogyisz- ló — Báta 2—1, ifi: 1—0. Ka- kasd — Tolna 1—1, ifi: 3—1. Bajnoki táblázatok NB II 1. Debr. MV SC 3 2 1 — 6- 1 5 2. Salgótarján 3 2 — 1 8- 4 4 3. Nagykanizsa 3 1 2 — 8- 6 4 4. H. Metripond 3 1 2 — 2- 0 4 5. Kecskemét 3 2 — 1 6- 5 4 6. Eger 3 1 2 — 5- 4 4 7. özd 3 l 2 — 3- 2 4 8. Szekszárd 3 1 2 — 2- 1 4 9. 22. sz. Volán 3 2 — 1 7- 7 4 10. Kazincbarc. 3 1 1 1 4- 4 3 Szolnok 3 1 1 1 4- 4 3 12. Békéscsaba 3 — 3 — 3- 3 3 13. Sopron 3 1 1 1 3- 4 3 14. Szabó L. SE 3 — 2 1 3- 4 2 15. Ganz-Mávag 3 — 2 1 2- 4 2 16. Bakony V. 3 1 — 2 5- 8 2 17. Keszthely 3 — 1 2 2- 4 1 18. Baja 3 .— 1 2 6-11 1 19. Debr. Kinizsi 3 — — 3 3-8 — 20. Siófok 3 1 1 1 9- 7 —1 (A Siófok évi összeredményé- ből 4 büntetőpontot levonnak.) Területi bajnokság 1. Siklós 2 2 — — 4-1 4 2. H. Táncsics SE 2 1 1 — 5-3 3 3. Bonyhád 2 1 1 — 4-2 3 4. Sellye 2 1 1 — 2-0 3 5. Boglárlelle 2 1 1 — 5-4 3 6. K. Rákóczi 2 l — 1 5-1 2 7. PVSK 2 1 — 1 4-3 2 8. Nagyatád 2 1 — 1 5-5 2 9. Bóly 2 — 2 — 3-3 2 10. Mohács 2 — 2 — 2-2 2 11. Kisdorog 2 1 — 1 2-3 2 12. PBTC 2 1 — 1 1-2 2 13. Mázaszászvár 2 — 1 1 2-3 1 14. Szigetvár 2 — 1 1 3-5 l 15. Komló 2 — —’ 2 0-3 — 16. Nagymányok 2 — — 2 0-7 — MEGYEI BAJNOKSÁG Felnőttek: 1. Tengelic 1 1 — — 5-1 2 2. Tamási 1 1 — — 3-1 2 3. Dombóvár 1 1 — — 2-0 2 4. Tevel 1 1 — — 4-3 2 5—7., Paks 1 1 — — 2-1 2 5—7.’Nagydorog 1 1 — — 2-1 2 5—7. D.földvár l 1 — — 2-1 2 8. Kocsola 1 1 — — 1-0 2 9. Alsónána 1 — — 1 3-4 — 10—12. B. Pann. 1 — — 1 1-2 — 10—12. TAÉV SK 1 — — 1 1-2 — 10—12. Németkér 1 — — 1 1-2 — 13. Aparhant 1 — — 1 0-1 — 14. Ozora 1 — — 1 1-3 — 15. DVMSE 1 — — 1 0-2 —* 16. Kaposszekcső 1 — — 1 1-5 — így kellett volna 1. AIK Stockholm—Mjállby 4-1 1 2. Brage—Hammarby 1-2 2 3. Elfsborg—Halmstad 0-1 2 4. örgryte—Gefle 0-0 x 5. öster—Malmö 0-0 x 6. Braunschweig— Mannheim 3-2 1 7. Bielefeld—Bayer München 1-3 2 8. Leverkusen—Nürnberg 3-0 1 9. Dortmund—Hamburg 1-2 2 10. Offenbach— M&nchenglandb. 4-3 1 11. Bremen—Bochum 5-2 1 12. Essen—Hertha BSC 4-1 1 13. Karlsruhe—Darmstadt 4-0 1 pótmérkőzések: 14. Saarbrücken—Kassel 1-3 2 15. Lüttringhausen—Ulm 0-0 X 16. Charlottenburg— Osnabrück ______________0-1 2 A lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudó­sításokat írták: Bánfai László, Béres Vilmos, Bitt- ner Mátyás, Böröez János, Czifra Ferenc, Cziráki Jó­zsef, Fekete László, Kun István, Orbán Lajos, Var­ga Károly, Zircher György. A sportoldalakat összeállí­totta: Fekete László.

Next

/
Thumbnails
Contents