Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-17 / 194. szám

1983. augusztus 17. “NÉPÚJSÁG 3 Mindenkivel - mindenkinek Interpellációk nyomában A kenyémefcvaló betakarí­tása után, sóhajokat hallván a tervezettnél szerényebb termésátlagokról, amelyek persze azért összeh'asonlítJha- tatlanul magasabbak a haj­dani legjobb uradalmak, s legzsírosa.bb földű gazdáik csúcsteljesítményénél is, ha ugyan valaki még emlékszik azokra... szóval a ma legidő­szerűbb témáról beszélget­vén i'tt-ótt, nekem egy régi, cSa'knem negyedszázados, személyes emlékem jut eszembe. iNem nyárvégi, hanem ko- ratJarVaszi emlék. Egy istenihá- tamögötti kis dunántúli falu­iban történt. Akkor,- fél év héján negyedszázada, még petróleummal Világítottak itt. És akkor itt is, mint az or­szág megannyi falván-tanyá­ján, agitátor-párok jártak házról házra, aláírandó belé­pési nyilatkozatokkal és nagy-négy türelemmel ('a ko­rábbi évek kevesebb sikerű türelmetlenségeiből okulva). íNos, az emlék: ma is sze­mem előtt van a félhomályos, kisabliakú, gerendás mennye­zetű, döngölt agyagpadlójú tisztaszóíya. Az asztalon bor, s poharak (mert azért az du­kált a hívatlan-kéretlen ven­dégeknek is). A falon szent­képek: díszesen bekeretezett, pedig olesó, valami búcsúiban vett olaj nyomatok; egyik a szent családról; a másikon a koronás-,glóriás Szent István király a magyarok Boldog- asszonyával, s más hlasonlök. Végtelen győZködéssé nyúlot't az agitáció, a már nem flilatal gaZda nem ákart kötélnek £llni. Pedig az agitátorok igazán minden józan érvet, minden kecsegtető, közeli, s távoli ígéretet bevetettek. Hogy majd meglátja, bátyám, eztán nem kell a parasztnlak látástól Fakulásig görnyednie a kapa mellett, óriás gépek, traktorok-kombájnok veszik át a munka nehezét, amelyek persze oSak nagy táblán tud­nák megfordulni. És meglát­ja majd, bátyám: lesz majd betegségi biztosítás, meg nyugdíj az öregeknek. A ház­tájiba meg, aki akar, saját autóján járhat ki. iMint egy fantasztikus álom, mint egy utópisztikus, csá­bos déiibábkép, olyannak tűnt az egész. Lelkűk mélyén talán maguk az agitátorok sem hitték egészen. (S talán csák! tíz-tizenöt év múlva, amikor megvalósult, amikor figyelemre sem méltó min­dennapos dologgá kezdett válni mindez, talán csak utó­lag kezdték restelleni a lelkűik mélyén, hogy akkor nem egé­szen hitték.) A gazda akkor mindenesetre nem sok ér­deklődést tanúsított az ígé­ret földje iránt. Egyre csak azt hajtogatta: minek kell bé­leerőltetni a népet a közösbe ? Nem kényszert mondott, csak erőltetést. Mire végül is az egyik agitátor kifogyott a türelméből. Hát idefigyeljen, bátyám — mondta — ha an­nak idején, kilenc és fél év­századdiai ezelőtt ez a ma' vódőszentje, ez a vaskazű el­ső király nem erőltette volna a népet, hogy áttérjen a no­mád pásztorkodásról a fá­radságos földművelésre, meg a pogányságról a keresztény „ideológiára”, hát akkor mi most itt nem diskurálhiat- nánik, mert sehol sem len- nénik. Szocialista nemzeti ünne­peink közül talán éppen au­gusztus húszadika az, amely­nek szellemében a jelenkor parancsa történelmünk leg­távolabb sugallataival fonó­dik össze. Amely a legtága- slább történelmi időtartamok­ban és táviatokban késztet gondolkodni. Alkotmányun­kat ünnepeljük, amelynek szavai, s szelleme szerint — történelmünkben először, s egyre kiteljesedő demokra­tizmussal — valóban „min­den hatalom a dolgozó né­pé”; s ünnepeljük ezt az első magyar feudális uralkodó ne- vertapján. A szocialista nép- hatalmiat ünnepeljük, a ren­det és biztonságot, legdrá­gább kincsünket — de úgy, hogy egyúttal a magyar ál­lamalapításra, államiságunk kezdetéire is tisztelettel em­lékezünk. Államiságunk immáron csaknem tíz évszázada alatt nem sok olyan bő negyed- századot találunk, mint e legutóbbi. Nem sok ilyen bé­kés, kiegyensúlyozott, alkotó, érlelő, sebeket gyógyító, vi­harok nyomait eltüntető, erő­re kapható, s egészségre ne­velő nyugodt időszakot. Igaz, a mindennapi gondokba nya­kig merülve, nemigen gon­dolunk erre, de azért a tör­ténelmi összehasonlításból adódó tagadhatatlan tényt lehetétlen észre nem ven­nünk, s el ismernünk. Igaz, a nemzetközi gazdasági élet versenypályám naponta érez­zük iparunknak a sok évszá­zados tör tén elinti -tár siadlalim i elimarládottságból eredő strukturális, szervezésben, s egyéb hátrányait (meg a ma­gunk tévedéséiből, nem elég céltudatos munkánkból ere­dőket is). De azért jelen va­gyunk, egyre jobban meg tu­dunk kapaszkodni ezeken a versenypályákon, sokat le­dolgoztunk az évszázados el­maradottságból, s ha cSa’k közepesen fejlettként is, de mérkőző — vagy inkább a kölcsönös előnyök alapján együttműködő — partnerei tudunk lenni a legfejletteb­beknek. Igaz, mezőgazdasá­gunk tele van a fejlődés ma­gas fokán egyre inkább fel- tornyosuiló új és új problé­mákkal (meg az idei időjárás által ókozottakkal). De azért ez a mezőgazdaság, amely az öbvenesébatv.anas évek fordu­lóján nem könnyű szívvel, de forradalmi lépéssel lépett a szocialista útra, ma sok te­kintetben a világ élvonalába tartozik. Teljességgel átala­kult a magyar falu képé, a hajdani, zömmel falusi Ma­gyarország képe, életformája. A magyar szellemi élet gyü­mölcseiből is van mit oda- tennünk a világ asztalára. Á történettudomány örök vitatott kérdése, hogy a je­len miikor, mely időponttól kezd történelemmé válni. És aligha vitatható az a felfo­gás, amely szerint — még ha más vizsgálati módszereket igényel is — végeredmény­ben a jelen is része a törté­nelemnek. Biztosak lehetünk benne, hogy a tágabb érte­lemben vett mai kor — úgy nagyjából az utóbbi három­négy esztendő, s még ami ez­után következik — .a magyar történelem rendkívül fontos, kritikus, küzdelmes, de szép időszakának fog ítéltetni. Soklm'inden dől el ezekben az éveikben: gazdaságunk tal­pon maradása, társadalmunk szocialista vonásainak erősö­dése, életkörülményeink megőrzése, az ország belső stabilitása és hozzájárulásá­nak eredményessége a nem­zetiközi légkör enyhüléséhez, egy világháborús katasztrófa elkerüléséhez. Vagy ahogy összefoglalva mondjuik mind­ezt: a szodialiista társadalom megteremtéséért folytatott munkának sikere — a mos­tani roppant nehéz feltételek között is. Egy olyan országban, mint a mienk, ahol a társadalom alaptörvénye mindenki szá­mára azonos jogokat bizto­sít és azonos kötelezettsége­ket ír elő, ahol mindenki egyenrangú letétemíányes a hatalomnak — a jövő, a fej­lett szodialiista társadalom mindenki számára épül. Mun­kásoknak, szövetkezeti gaz­dáknak, szellemi dolgozók­nak, maavar és nem miagyar amyanyelvűefcnek, komrumuniis- táfcnák és hívőknek eavaránt. De nemcsak mindenki szá­mába, hanem mindenkivel, mindenki által, mindenkinek a munkája és erőfeszítései révlén épülhet csak fel. Olyan fokú egyetértést és együtt­működést. egvütt gondolko­dásit és egységes cselekvést, olyan szövetséget, szocialista nemzdti egységet feltételez és kíván, amely cstaknem évez­redes történelmünk során most először valósulhatott meg ezen a földön. KONCZ ISTVÁN „Interpelláció nem lévén, az ülést bezárom” hangzik sokszor az elnöki zárszó és a krónikás tulajdonképpen örül a megyei tanácsülések ilyetén való berekesztésének, bár nem lehet bizonyos abban, hogy a testület két ülése kö­zött a megyei tanácstagoknak nem lesz majd mégis miben eljárniok. Hogy nem akad olyan interpellálnivaló, amely nem tűr halasztást, s ezért írásban kell benyújtania a megyei tanácstagnak. Az el­járás az írásban benyújtott, interpellációkkal kapcsolato­san is ugyanaz, mint a szó­ban előadottak esetén. A tárgyban érintett szakigazga­tási szerv megvizsgálja, mi­lyen intézkedés szükséges és lehetséges. E tevékenység ma sokkal egyszerűbb feladatot jelent, mint korábban, ami­kor még élt esetenkénti von­zalmunk az irrealitásokhoz. A „miért kell és érdemes” szót emelni szabályát igen hamar sajátítják el az új ta­nácstagok is. A régieket pe­dig nagy tapasztalatuk óvja meg attól, hogy lakóhelyük választópolgárainak, tanácsai­nak ösztönzésére „kívánság­hangversenynek” fogják föl interpellációs lehetőségeiket. Évtizedek adta tapasztalás, hogy egy-egy ciklus elején igazán sok az interpelláció. Ennek az a magyarázata, hogy a középtávú tervek vég­rehajtásának küszöbén na­gyobb a lehetősége annak, hogy a megyei tanácstag si­kerrel tud „hazainterpellálni” támogatás címén pénzeszközö­ket, valamely eddig nem lá­tott községpolitikai és sürgős feladat megoldására. Később már, ismerve a gazdálkodás adott helyzetét, csökken az igények tolmácsolásának számbelisége, mérséklődik az interpellációk szenvedélyes­sége is. Anélkül azonban, hogy a bizalom csorbát szen­vedne. A tanácstagok akkor is a népképviselet elsőszámú letéteményesei, ha nem dön­getik kéréseikkel a kapukat, melyek akkor is nyitottak, ha „adj uram, teremtőm, de mindjárt!” módon nem intéz­hető el egyik-másik, a ta­nácstag által tolmácsolt ké­rés. LE A KALAPPAL! Azt talán mondani sem kell, hogy amikor a tanács­tag interpellációja nyomán intézkedés történik, széles körben süvegelik meg a si­kert. Fordított esetben persze, más a helyzet, és nem a meg­értés a reagálások 'vezérmo­tívuma, hanem az ítélet. Ez sommásan, tehetetlenséggel vádolja meg a tanácstagot, és egyáltalán nem igénye a józan mérlegelés, a belátás. Ilyenkor kerülnek képvise­lőink nehéz helyzetbe. Hogy példát is mondjak. Nagy Ist­vánná megyei tanácstag a tes­tület első negyedévi ülésén interpellált azért, hogy a tá­volsági és helyi buszjáratok nem mennek föl Pakson az erőmű lakótelepének busz­állomására, továbbá, hogy nincs lehetőség a hétvégeken a Balatonra tartó utazásra. Semmi kétség, hogy az inter­pellációt inkább sugallta a ránk általánosan jellemző ké­nyelemszeretet, mint az ész­szerűség igénye. A megyei ta­nácstag interpellációjára mégis megmozdult a megyei tanács illetékes osztálya, amely vizsgálata során a Vo­lán 11. sz. Vállalattal is egyeztetett. A válasz a gyors eljárástól nem lett kedvező az érintettekre nézve. Azért nem, mert a távolsági és hely­közi járatok Pakson kettő, illetve három helyen állnak meg. Mivel a városnak helyi buszközlekedése is van, már az említett három megálló fenntartása is túlzott. (Duna­újvárosban például csak egy helyen állnak meg a távol­sági buszok.) A távolsági és helyközi autóbuszjáratoknak a lakótelepre történő felköz­lekedtetése a továbbutazók­nak okoz kényelmetlenséget és időveszteséget. Nem ön­célúan volt tehát „szőrös­szívű” a Volán, amikor a kí­vánság teljesítését megtagad­ta, hiszen arra kész, hogy mó­dosítja a helyi járati autó­buszok menetrendjét akkor, ha nem megfelelő a csatlako­zás a távolsági és helyközi já­ratokhoz. Az esetben pedig, ha létszámban megfelelő igény ’elentkezik, kész a Ba­laton irányába engedélyezni autóbuszindítást a paksi üzemvezetőségnek. ÍGÉRET ÉS LEHETŐSÉG Siker koronázta Kurkó An­tal interpellációját, amelyben ahhoz kért segítséget, hogy érvényt lehessen szerezni „az méret szép szó, ha megtartják úgy jó” szállóigénknek. A kurdi vasútállomás vágány­korszerűsítési munkálatai folytán feleslegessé váló zú­zott követ a MÁV az útépí­tés gondjaival küszködő kurdi közös tanácsnak ígérte, de kis híján másnak adta. A MÁV Építési Főnökség az ÉKV osztály intézkedésére gondoskodott arról, hogy a száz köbméter zúzott kő, és tetszés szerinti mennyiségű úgynevezett rostaalj (2—3 cm-es kődarabokról van szó) a helyi tanács birtokába ke­rüljön. A feltétel: a szállítás­kor esetleg keletkező mező- gazdasági károkat a tanács lesz köteles megfizetni. Nem sikerült azonban el­birtokolni Szakályban — Ékes László megyei tanácstag éke­sen szóló interpellációjára — a tejipari vállalat volt üzem­házát, amit a termelőszövet­kezet melléküzemági foglal­koztatónak szemelt ki. A pil­lanatnyilag kihasználatlanul álló üzemépület igencsak szúrja a helyi foglalkoztatási gondokat jól ismerők szemét. Ez így lesz még egy darabig akkor is, ha a soros falugyű­lésen lesznek netán e tárgy­ban mérges fölszólalások. A tejipari vállalat ez év októ­beréig üzemkész állapotban tartja szakályi üzemét — tar­talékként. Más irányú hasz­nosításra esetleg a IV. ne­gyedévtől kerülhet sor, noha van elképzelésük a további hasznosításra, esetleg közös vállalkozás formájában a ter­melőszövetkezettel. Tehát itt csak idő kérdése az érdemi intézkedés. Az viszont holt­biztos, hogy a másik kérés „tárgya”, a Mecsek-expressz nem fog ezután sem megállni Szakály-Hőgyész vasútállo­máson, mert egy új megálló beiktatásával veszélybe kerül­ne a Mecsek-expressz jellege. A 8.35-ös és 10.15-ös gyors­vonatok megállnak Szakály­ban. (Egyébként az ezen a fővonalon közlekedő személy- vonatok utazási sebessége alig marad el a Baja—Budapest között közlekedő gyors uta­zási sebességétől.) FONTOS A MÉRLEGELÉS! Nemrég beszélgettem egy olyan megyei tanácstaggal, aki 1980 óta viseli ezt a bi­zalom adta sarzsit, de első interpellációja tárgyával nem volt szerencséje. Nagyjából ezelőtt egy évvel interpellált, máig fájlalja azt a megszóla­lást, úgymond azért, mert nem készült föl eléggé. Aztán „talán nem is művelődési ház építéséhez kellett volna segít­séget kérnem. A vízellátás fontosabb dolog”. Miért idézem ezt a beszél­getést? Mert az is előfordul — noha ritkán —, hogy az interpelláló vét a fontossági sorrend ellen. Olyan nagy baj ez? Nem különösebben, hi­szen a joga és kötelessége adott, azért az, ami, hogy szóljon azok nevében és he­lyett, akiket képvisel. És szá­moljon azzal, hogy az inter­pellációs alapban rendelke­zésre álló pénzeszközök nem mindenkor növelhetők megyei támogatással. LÁSZLÓ IBOLYA Fürdőélet Lisztvjankában zott mindehhez, majd mert a dolgok lassan változtak, 1965- ben O. Volkov isméha Litye- ratumaja Gazetában írt:„Köd a Bajkál felett” címmel. Ugyanitt 1965 áprilisában Leonyid Leonov már pokróc­gorombán fogalmazott: „...a nemesnek látszó tett ürügyén, és ami a legfonto­sabb, nagy állami pénzen, merénylet készül a Bajkál el­len...Vegyük hát le kucsmán­kat azon a sötét napon, ame­lyen ebbe a kristálytiszta me­dencébe beomlik az első mé­reg.” A Bajkál egész más szem­pontú fontosságra G. Posz- pelov akadémikus már jóval korábban, 1963 júniusában fi­gyelmeztetett a Szibirszkie Ognyli hasábjain. A tudós szakterülete a kvantumgene­rátorokban kialakuló fény­nyalábok viselkedésének ta­nulmányozása nagy tömegű, sűrű rétegben, változó sűrű­ségi- és nyomásviszonyok kö­zött. Bevallom ebből én egy szót se értek, de nem vagyok fizikus. A tudósnak azonban hinni kell: A roppant arányú fizikai kísérletek, amelyek közegként vegytiszta, átlátszó és homogén vizet igényelnek, a jövőben csak a Bajkálon hajthatók végre. Ehhez ha­sonló feltételek nincsenek se­hol a világon.” • % Mindezek olvasása közben természetesen egy pillanatig se szabad arra gondolni, mintha a cellulózkombinát építői valamiféle tudatos kár­tevők lettek volna. Kitűnő, a legjobbat akaró szakembe­rek voltak, akik egyebek kö­zött azzal fcs érvelhettek, hogy a 3000 dolgozóra méretezett cellulózgyár beruházásának tervezett költsége 260 millió rubel. A 30 hektáron fekvő víztisztító berendezéseké pe­dig külön 30 millió rubel, ami valóban lenyűgöző arány. Az SZKP XXIII. kongresz- szusán a Bajkál ügyében fel­szólalt Mihail Solohov, aki nem arról ismert, mintha sze­retné elhallgatni Véleményét. Ezt mondta: „Talán mégis találunk ma­gunkban annyi bátorságot, hogy lemondunk a Bajkált környező erdők kiirtásáról, az ott tervezett cellulózgyárak felépítéséről és helyettük olyanokat építünk, amelyek nem fenyegetik majd pusztu­lással az orosz természet kin­csét, a Bajkált. Mindeneset­re meg kell tenni minden szükséges intézkedést a Baj­kál megmentésére. Attól tar­tok, utódaink nem bocsájtják meg nekünk, ha nem óvjuk meg a dicső tengert, a szent- séges Bajkált!” 1969-ben a Szovjetunió mi­nisztertanácsa Határozatot hozott: „A Bajkál-tó meden­céje természeti komplexumá­nak megóvása és racionális hasznosítására irányuló in­tézkedésekről.” A cellulóz­gyárat más, vizet nem szeny- nyező tevékenységre profilí­rozzák át. A Bajkál-féltéssel kapcso­latos személyes tapasztalat. Magányosan barangolok, szembe jön velem egy idős házaspár. Láthatják rajtam a külföldit, elég jó németséggel meg is kérdik. Helyben ha­gyom. Sietve közlöm persze, hogy nem német vagyok, ha­nem magyar. Beszélgető tár­samat, dr. B-t ez egy cseppet sem hatja meg. — Itt dolgozik, vagy turis­ta? — kérdi. — Az utóbbi! , A legendás hírű vendégba­rátságtól elütően mogorva: — Nem szeretem a turistá­kat! — Ezt megértem. De miért? — Tönkreteszik nekünk a Bajkált! — Egy gyufaszálat se dob­tam el! — Nem azt mondtam, hogy a környezetet teszi tönkre. Megváltozik a tó lelke... (Folytatjuk) ORDAS IVÁN—BAKÓ JENŐ Lakóház (a vízparton

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents