Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-01 / 154. szám
Névnap: Tihamér A Nap kél 4.50 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 0.20 — nyugszik 10.32 órakor Százhetvenöt évvel ezelőtt. 1808. július 1-én született Dégen, és 78 éves korában, 1886-ban hunyt el Győrött Kovács Pál orvos, író és szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. JÚLIUS l PÉNTEK-f SZIEBERT LÁSZLÓT, a komlói bányaszerencsétlenség során hősi halált halt vájárt, a Tolna megyei mun- késor-parancsnokság vegyi- védelmi szakalegységének rajparancsnokát, halála után a Munkásőr Emlékéremmel ás emléklappal tüntette ki a Munkásőrség országos parancsnoka. A hősi halált halt bányász családijának a kitüntetést Benkő Gábor, a megyei parancsnokság szakcsoportvezetője adta át. A KÉMÉNYSEPRŐK tanácskozása. Szekszárdon egész napos tanácskozást tartottak a Magyarországi Kéményseprő Vállalatok Egyesületének oktatási bizottsági tagjai. Az őszi szakmai oktatásról és a. vállalatok közötti jövő évi munka- versenyről határoztak. Értékelték a húsz vállalat között folyó sportversenyt is, amelynek utolsó fordulóját e hát végén tartják. JELENTŐSEN megnövekedett az igény az elmúlt évtized során a mezőgazdaságban foglalkoztatott diplomások iránt. A főiskolát, egyetemet végzett szakemberek száma 440 főről 700 fölé emelkedett a megye mezőgazdasági üzemeiben. •# A GEMENC KUPA rejtvényfejtő versenyt július 4- én délelőtt 9.00 órai kezdettel rendezik meg Szekszárdon, a városi úttörőházban. O ŰJ KOMBÁJNOK. A •héten az Agroker szekszárdi telepéről egy E—512-es kombájnt a györkönyi tsz-be, kettőt a Szekszárdi Állami Gazdaságba szállítottak. Egy E—516-os kombáin.t a tenge- lici szövetkezet vásárolt. A héten eladtak halt darab nagy teljesítményű körbálázót iis. A NYOLCVANRA emelkedett a legutóbbi dél-kínai áradások halálos áldozatainak száma — közölte az angol nyelvű China Daily csütörtöki kiadásában. A lapje- lentés szerint 26 ezer lakás romba dőlt, körülbelül 500 híd megrongálódott, s 200 ezer hektár mezőgazdasági termőterület víz alá került. Az áradat levonulóban van. Marton Frigyes 1973-ban bízta meg Kaposy Mikóst, hogy „tegye át rádióra” Karinthy életművét . . . így született a Karinthy Színpad, a differenciáltabb szatirikus humor fóruma, melyen a Kabarészínház dübörgő arénája mellett a halkabb derű, az elvontabb gondolat is helyet talál. Az idén nyáron — új bemutatók helyett — az eddigi 150 adásból nyolcnak az ismétlésével jelentkezik a Karinthy Színpad, a szatíra nyolcféle műfaját fölmutatva. Az első adásra 10 óra 35 perckor kerül sor a Petőfi rádióban. Emlékezés egy régi folyóiratra címmel láthatunk műsort 22 óra 10 perctől a tv 2-es programján. A II. világháború után a fiatal írók, költők, kritikusok alapítottak egy folyóiratot Üj Hold címmel. A színvonalas, bátor írásokat közlő lap, sajnos, igen rövid életű volt, a személyi kultusz idején megszüntették. A felvirágzás és a bukás időszakáról beszélnek a hajdani szerkesztők, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs és Mándy Iván. FELÚJÍTOTTAK Talán — nagyrészt társadalmi munkával — a modern magyar építészet egyik jeles alkotásának számító Vaszary- villát. A ház a századfordulón épült Toroczkai-Wigand Ede tervei szerint, és Vaszary János festőművész otthona volt egészen a haláláig. Az 1939-ben elhunyt művész úgy rendelkezett, hogy háza halála után művészi célokat szolgáljon. Végakarata csak most teljesül: a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága rövidesen megkezdi a villa berendezését. A város helytörténeti gyűjteménye és a Komárom megyei művészklub kap benne helyet. ■# A BOLGÁR tengerpartra látogató magyar turisták érdekvédelmének ellátása céljából július l.-e és augusztus 31.-e között Várnában, a Georgi Dimitrov fasor 14-es szám alatt a szófiai magyar nagykövetség konzuli osztályának részeként idegenforgalmi képviselet működik. Élénk szél A várható időjárás az ország területén ma estig: megerősödő gomolyfelhő-képződés, helyi záporok, zivatarok, és többfelé élénk északkeleti, keleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. Befejezés előtt Tevelen az iskolabővítés Egy évvel ezelőtt, 1982. június 26-án kezdték el Tevelen az iskola kilenc tantermes bővítését, azt tervezve, hogy az új épület elkészül az 1983 84-es tanév nyitására. Mint azt ottjártunkkor megállapíthattuk, a terv valóra váltásának nincs akadálya. A központi fűtés és a vízvezeték szerelése befejeződött. Jelenleg az épület külső vakolása folyik, bent pedig a burkolómunkákat végzik. A Petőfi műsor sztereóban Új URH frekvencián a pécsi körzeti adás Július elsejétől a rádió ultrarövid hullámú sávjában a Petőfi adó műsora sztereóban hallható. Ezzel egy időben az URH sávban a Kossuth és a Petőfi műsort sugárzó állomásokat felcserélik, így a pécsi adón sugárzott Kossuth műsor jelenlegi, 67,19 század megahertzes frekvenciáján a Petőfi sztereó műsor fog jelentkezni, míg a Petőfi adó helyén a Kossuth műsort hallgathatjuk. Az átrendezés miatt a pécsi körzeti stúdió programja július 1-től naponta 17 órától URH sávon a Kossuth műsor új helyén, a 71,81 század megahertzen hallható, középhullámon pedig változatlanul a 344 méteren jelentkezik. Schöfferszeminárium Augusztus 22-től Schöffer- szemináriumot rendeznek Kalocsán. Az egyhetes szabadegyetem megnyitóját a magyar származású szobrász- művész helyi múzeumában tartják, ahol szülővárosának adományozott alkotásai láthatók. Az elsőnapi programban szerepel Schöffer tavaly felavatott számítógép-vezérlésű fénytornyának megtekintése is. Iskolaszövetkezet A tolnai áfész keretében megalakult Faddon, az általános iskolában a megye hetedik iskolaszövetkezete, húsz tanuló részvételével. Az ifjú szövetkezők Vég Zoltán tanárt választották meg az intéző bizottság elnökének. OL VASTAM Nem mese! Egyszer volt, hol nem volt... volt a szocialista mezőgazdaság történelmének egy olyan időszaka, amikor nem tudván még valódi rendeltetését a szociális és kulturális alapok fölhasználásának, évente egy-két alkalommal kirándulni vitték legjobbjaikat a tsz-ek. Rendszerint valamely jó bortermő vidékünk volt az úticél, Galádság részemről ezt az időszakot emlegetni — múltával, amikor ez már nem általános? Nem gálád- kodásnak szánom! Csupán szembeállításul a mával, így is érzékeltetve a fejlődésnek azt a nagy ívét, amit — mert néha nem látjuk az erdőtől a fát — láttatni az újságíró egyik legszebb kötelessége. Olvasom, hogy egyik termelőszövetkezetünknek volt bátorsága tagjait egy-egy könyvvel megjutalmazni akkor, amikor törzsgárdatagjait aranygyűrűvel és lánccal ajándékozta meg. Nem az utóbbit találtam méltatásra érdemesnek, hisz az arany iránt általánosan ismert vonzalmunk sokszor bizonyul napjainkban egészségtelennek. A könyv az, amit ünnepelnivalónak tartok még akkor is, ha azok, akik kapták, nem egyformán örültek esetleg a kezükbe nyomott köteteknek. Hiszek ugyanis abban, hogy másodjára, harmadjára, már növekvő értékűként veszik át ajándékukat a megajándékozottak. Hogy ez mese? Akárki megláthatja, hogy nem az! óa Cementellátás Az év első felében megélénkült a kereslet a cement iránt, ennek megfelelően a Cement- és Mészművek gyárai több mint 200 ezer tonna cementtel tetézték meg féléves tervüket, s ebből mintegy ötvenezer tonnát a lakosság részére a TÜZÉP- telepeknek szállítottak. A piackutatók jelzése szerint júliustól, a nyári építési főidényben fokozódik a kereslet, s a termelők és a forgalmazók intézkedéseket tettek a zavartalan ellátásra. A cementgyárakban megszervezték a hét végi rakodást, és így most már szombatonként és vasárnaponként is ugyanannyi cementet indítanak útnak, mint a munkanapokon. Felkészülnek arra is, hogy a vagonhiány esetén Volán tehergépkocsik szállítsák a zsákolt cementet. A zavartalan ellátás érdekében most különösen nagy figyelmet fordítanak az ösz- szehangolt munkára. Az első félévben ugyanis előfordult, hogy a cementipar kerülő úton értesült arról, hogy hiány van cementből több észak-dunántúli TÜZÉPteleöen. Ekkor a gyártók keresték a kapcsolatot ezekkel a telepekkel, s ezertonnás cem ént s z állíitm á n n yal ir á n y- vonátot indítottak hozzájuk. A hasonló esetek elkerülése érdekében a nyári főidényben tíznaponként egyeztetik a termelést, a forgalmazást és a szállítást, s azonnal intézkednek a problémák megoldásáról. A harmadik negyedévre az egy évvel ezelőttinél mintegy 40 ezer tonnával több, összesen egymillió 382 ezer tonna cement értékesítését irányozták elő, amelyből 216 ezer tonna az importáru. A cementipar azonban rendelkezik még további csaknem 300 ezer tonna biztonsági cement- és klinkertartalékkal, amelyből gyorsan fedezhetik a vártnál nagyobb igényeket. Az érintett tárcák rögzítették azt is, hogyha esetenként mégsem lenne elég a cement, elsősorban a lakosság igényeit elégítik ki. Szakmunkásavatás Dombóváron (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Június 29-én ünnepélyes szakmunkásavatás színhelye volt a Csavaripari Vállalat 4. sz. dombóvári gyára. A bensőséges ünnepségre meghívást kaptak a fiatalok volt szakoktatói, leendő munkahelyi vezetői is. A gyár gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetői fogadták és tájékoztatták az idén végzett 11 fiatal szakmunkást, akik közül 3 a gépi forgácsoló, 1 a szerszámkészítő és 7 a géplakatos szakmából tett sikeres vizsgát. Kiss Béla Dombóvár, CSIV Úttörő képzőművészeti szaktábor Orvosmeteorológia A következő egyhetes időszakban, július 7-ig váltó- íj zékony, nyári időre számíthatunk. Változóan felhős lesz jj az ég és záporok, zivatarok bárhol kialakulhatnak, en- jí : nek azonban nagyobb a valószínűsége a keleti és a dél- íj j keleti országrészben. A legmagasabb nappali hőmér- jj ; séklet általában 24—29 fok, a legalacsonyabb éjszakai jí 15 fok körül valószínű. Az időjárásnak az élő szervezetre gyakorolt hatásai jí közül ezúttal inkább a kellemesekre számíthatunk. A íj j levegő páratartalma még viszonylag alacsony, kevés íj benne a szennyező anyag, így az erős napsugárzás ibo- jí lyántúli része is nagyobb mennyiségben jut el a föld- íj j felszínig. Ennek legismertebb hatása a bőr bámulása, jj ; amely — ha nem túlzott a napozás — igen egészséges, jí ennél is fontosabb talán azonban a baktériumölő, fér- íj i tőtlenítő hatás. Számíthatunk arra is, hogy amikor párásabb, fülled- íj j tebb lesz a levegő, következményeként sokunknak sza- íj porábbá, nehezebbé válik a légzése, gyengül a figyel- jí me, esetenként pedig leeshet a vérnyomása is. i ___________:..................................... :í A Tolna megyei Úttörőelnökség a gyermeknap alkalmából minden évben rajzversenyt hirdet és a győzteseket nyári szaktáborban látják vendégül. A tábor célja: tehetséggondozás és pályára irányítás. Az úttörők közül ugyanis többen képzőművészeti szakközépiskolában kívánják tanulmányaikat folytatni. A tizennégy év óta megrendezett tábor résztvevői között akadnak már, akik főiskolai végzettséget iá szereztek iparművészet terén. Az elmúlt héten a terege- lici oktatási központban gyűlitek össze a megye legjobbjainak bizonyuló pajtások. Kovács Ferenc megyei szakfelügyelő, rajztanár irányításával rajzolt, festett a húsz úttörő, akik a legkülönbözőbb helyekről — így például Bonyhád, Dombóvár, Nagymányok, Simontornya — érkeztek. Rajzértékelés a táborvezetővel, Kovács Ferenccel | Alkalmi bemutató a táborban készült munkákból j NíEPUvJS a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.