Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
1983. július 2. Képújság 13 Veszélyben a sün A földünkön mintegy 20 millió éve élő sünnek tulajdonképpen nincs ellensége a természetben, mert fölöttébb hatékony „védőruhája” van a támadói ellen. De különös módon éppen e hatásos védekező magatartása válik most vesztére: a sünök ezreit gázolják eL az autók az országutakon, mert azok teljesen megbíznák tüskepáncéljukban, s ahelyett, hogy elmenekülnének a közeledő gép- szörnyetegek elől, összekun- korodnak és helyükön, maradnak. Még nagyobb veszélyt jelent a sün számára az ember azon törekvése, hogy a károsnak vélt növényeket és az állatokat méreggel irtsa. •A sün nem számít ugyan kártevőnek az ember szemében, viszont úgynevezett kártékony állatokkal, például férgekkel és pókokkal táplálkozik, s így nagy mennyiségben fogyaszt halálos mérgeket. Ám téves az a hiedelem, hogy a sün szervezete ellenáll a mérgeknek, mert olykor mérgeskígyót is szokott fogyasztani. A kutatók kiderítették, hogy ezekkel szemben a sün fölöttébb ravaszul jár el: addig (haraphatja a kígyót a tüskéibe, míg annak kifogy a mérge, így azután elpusztíthatja, és veszély nélkül lakimározhiait belőle. A féregirtó vegyszerek nagy tömegben való alkalmazása a mezőgazdaságban és a konyhakertekben sok helyen máris megvonta a tüskés állattól táplálékát. Az ember olyan gyorsan, tört be a természet rendjébe a maga igényeivel és teultiváló rendszabályaival, hogy a sünnek és sok más állatinak nem volt ideje a megváltozott feltételekhez alkalmazkodni. így e sajnos nem túl szapora állatot ma a kipusztulás veszélye fenyegeti. Világszerte erőfeszítéseket tesznek a megmentésére. Balakan Alekszej: A föld legendája Eéges-régen történt. Az egyik kánságban élt egy öregember meg egy öregasszony. Volt nekik hét szőke lányuk és hét fehér kecskéjük. A lányok legeltették a kecskéket. Egyszer az öregember fekete jurtája mellett ellovagolt a kán. Meglátta a hét szőke lányt a hét fehér kecskével, és méregbe gurult. Rákiáltott az öregre. — Te vén teve, hogy mered a kecskéidét a rétjeimen legeltetni? Ez a fű esak az én nyájaimé! Itt ne lássam többé a kecskéidet! Megértetted ? — Kán uram — könyör- gött az öregember —, ne pusztíts el engem! Ezek a kecskék táplálják a családomat. Nélkülük éhen vesznénk ... — Mi közöm nékem a családodhoz? — bődült el a kán. — Ezek az én földjeim, és az én nyájaim fognak Itt legelni! Térdre hullt az öreg, kö- nyörgött a kánnak. Kérte, hogy ne kergesse el a kecskéit, engedje meg, hogy a rétjein legelhessenek. — Könyörüljön rajtunk, nagyságos kán úr! Szánjon meg minket, urunk! Ha nagyságod nem gondoskodik rólunk, akkor ki más törődjön velünk, alalttvállóikkal?! (A kán összehúzta a szemét. Korbácsá nyelével rajzolt az,öreg lakóhelye mellett egy hét jurta nagyságú kört. — Nesze — mondta megvetően —, neked ajándékozom ezt a földet. De ha csak egy arasznyival is túlléped a vonalat, elbúcsúzhatsz árva fejedtől! A kán megsarkantyúzta. a lovát, és száraz porfelhőt kavarva maga után elvágtatott. (Elment az öreg a hét szőke lányához, akik a hét fehér kecskét legeltették, és hazahívta őket. — Apánk, a kecskék még nem laktak jól. Hadd legeljenek tovább. Különben nem desz elég tejük... — mondta a legidősebb lánya az apjának. — Engedelmeskednünk kell a kán parancsának — sóhajtott az öreg. — A kán adott nekünk egy hét jurta nagyságú földet. Ám gzon. sem ti, sem a kecskéitek nem férnek el. Meg kell válnunk tőlük... — Apánk, azt szokták mondani, hogy az ég, amely megteremtette az ember, előteremti neki a táplálékot is. Ne lógassa a fejét — nyugtatgatta a legkisebb lánya. Lányai szava hallatán az öreg melegséget érzett a szíve táján, és bánata súlya a felére csökkent. ... Kora hajnaltól késő estig megállás nélkül dolgozik a hét szőke lány a hét jurta nagyságú földön. Hárman kutat ásnak. Hárman a földet szántják. Egy a magot szórja a földbe. „Mit csinálnak ott a lányaim?” — gondolta az öreg, és kinézett nyomorúságos jurtájából. Kinézett és meghökkent! Uram-teremtőm! Térdre esett az öreg, és ijedten suttogta lányainak: — Micsoda vétek!... Megsértettétek a földanyát! Megharagszik ránk a Bú r ham- Baksi... Nem lesz békességünk a másvilágon ... A hét szőke lány megnyugtatta apját, és visszaküldte a jurtába. Magiuk pedig még szorgalmasabban folytatták a munkát. Hét nap elmúltával a lányok szólították szüleiket. Az öregember és az öregasszony kiléptek a fekete jurtából, és nem hittek a szemüknek! Az első jurtányi területen napraforgó és kukorica mosolygott, s vidáman incselkedik a nappal, a másodikon búza és rozs ring, mint a sárga hullámok. A harmadikon finom illattal' töltve meg a levegőt tulipánok és lótuszvirágok bontották ki szirmaikat; a negyediken szökőkútként csobog a tej és vaj; az ötödiken drágakövek csillognak; a hatodikon gyapjú, vászon, selyem tündököl a legkülönbözőbb színekben; a hetediken pedig hét fehér kecske legel a Zöld fiivön, és forrásvízzel oltja iszomját, pajkosan hancúrozva jóllakott elégedettségében. E sok csoda középén egy arany kút emelkedik. — Ó, szőke lányaim! — kiáltott föl az ámuldozó öreg. — Miféle isten teremtette mindezt? — Ez nem Búr ham isten teremtménye — feleli a legidősebb lánya. — Hát akkor ki csinálta? — értetlenkedik az öreg. — A munka — magyarázza a második lány. — A kezünk — mondja a harmadik. — Az eszünk — mosolygott a negyedik. — Az akaratunk — teszi (hozzá az ötödik. — A természet — jegyzi meg a hatodik. — A föld és a víz — fejezi be a legkisebb lány. Attól fogva a hét jurta nagyságú főidre gazdagság és boldogság költözött. Meghallotta ezt a kán. Gyorslábú lován odavágta- tott. Bozontos szemöldökét összevonva megkérdezte az öreget: — Mondd meg nekem, öreg, miért csökken az én gazdagságom, amikor a tiéd növekszik? Hiszen birtokaim végét nem látja a szem. A te gazdagságod meg hét jurtányi földön is elfér? — Kán uram — felelte az öreg —, a lényeg nem a méretekben vain ... Hanem abban, hogy az élet forrásának megvan a maga titka ... — Miféle tiitka, beszélj! — kiáltotta a kán. — Kérdezze meg a lányaimat — válaszolta az öreg, és hét szőke lányára mutatott. A lányok összekaosintottak és kórusban felelték: — Ha meg akarja tudni az élet és a föld titkát, akkor előbb legyen kérges a tenyeZahemszky László fordítása SIMÁI MIHÁLY: Lovak Szivárványrétek álomlovai: a csönd két sarkantyúja összecseng. Kék huszármenték kékjét hallani. Vérpiros harmat a hevederen. Szivárványrétek álomlovai; sörényük beússza a végtelent. Harapásuk hars, szinte igazi, pedig csak egyet álmodnak velem. Nagy hegyi rét a bozsgó semmiben ... Füveken ül a vérem, — hallani, hogy dobognak, hogy hajolnak szívem fölé, hogy lépnek át a testemen — lovak, hajh, lelkes lények, magyari szivárványrétek álomlovai. =ro+ni]E M =fflS+0[EB Számtanpéldánkban a számokat ábrák helyettesítik. Az egyforma ábrák mindig egyforma számokat képviselnek. Egy kis logikával alakítsátok át az ábrákat számokká, és végezzétek el a számtani műveleteket! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Az ördög nem alszik. A házmester Korán kel és későn fekszik, a szemetet kiviszi, soha-soha nem veszekszik ő a házmester: Gizi. Kiss András (12 éves) VERBÖCZY ANTAL: Üstökös Égre szemek már félve nem néznek, ívelő fény nem hírnöke vésznek. Nap közelébe üstökös tér be, nyúlik a pálya távoli térbe, régidén járja, hosszú az útja, s meg se pihenve újra befutja. Fényes a csóva, Nap szele fújja, jött sietőn és elrohan újra. A TOLNA MEGYEI TEJIPARI VÁLLALAT SZEKSZARDON ÉPÜLT ÚJ SAJT- ÉS TEJÜZEME felvesz- ELEKTROMŰSZERÉSZT,- VILLANYSZERELŐT,- HEGESZTŐ SZAKMUNKÁST,- CSŐSZERELŐ SZAKMUNKÁST,- KERESKEDELMI RAKTÁROST,- SŰRÍTŐ-PORITÓ KEZELŐT (érettségizett),- AUTOMATA MOSÓKOZPONT KEZELŐT (érettségizett),- ZSÁKOLÓT,- ANYAGMOZGATÓT. Jelentkezés oz új üzem iigoizgottójönül: üzekszórd, (Keselyűsi út 26. (153) A Városgazdálkodási Vállalat GÉPKOCSIVEZETŐ, GÉPKOCSIRAKODÖ, KÉZI ÚTTISZTÍTÓ (férfi, nő nyugdíjas és nem nyugdíjas), AUTÓSZERELŐ és AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ munkakörökbe dolgozókat keres felvételre. Jelentkezés: Szekszárd, Hunyadi u. 4. (157) A KSH—SZÜV SZEKSZÁRDI számítóközpontja FELVESZ egyműszakos munkakörbe szakirányú főiskolai végzettséggel, vagy több éves gyakorlattal rendelkező SZAMlTÓGÉPPROGRAMOZÓKAT ÉS SZERVEZŐKET. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet, részletes önéletrajzzal az alábbi elment 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 15. Telefon: 16-822. (21) A TOLNA MEGYEI KÉMÉNYSEPRŐ ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT állást hirdet a következő munkakörök ellátására: 1 PÉNZÜGYI ELŐADÓ közgazdasági szakközépiskola pénzügyi szakán végzett dolgozó részére, 1 SZÁMVITELI VEZETŐ mérlegképes végzettségű dolgozó részére, 1 KÖNYVELŐ, 1 GÉPKOCSIVEZETŐ szekszárdi Lakos részére, 2 KÉMÉNYSEPRŐ részére, szekszárdi kirendeltségünkre. Jelentkezni személyesen vállalatunk központjában, Szekszárd, Barit irta u. 21. szám alatt. (171) A Balaton Fűszert KESZTHELYEN (Bástya u. 4. szám alatt, telefon: 12-540) ÉS SIÓFOKON (a Balaitonszabadi úton, telefon: 11-328) megnyitotta önkiszolgáló élelmiszer és vegyi áru nagykereskedelmi raktárát Magánkereskedők, szerződéses üzletvezetők és közületek napi vásárlásait tisztelettel várjuk. (139) \