Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-23 / 173. szám

1983. július 23. ^ÉPÜJSÁG 11 Bohus Zoltán: Hengerek Művészeti szimpózionok eredményei SZOBRÁSZAT A Műcsarnokban és a HUNGEXPO BNV területén augusztus 14-ig látható az a nagyszabású kiállítás, amely szobrászatunk fejlődésének, térhódításának új eredmé­nyeit mutatja be. Az elmúlt évtizedekben ugyanis valami egészen új folyamat indult el. Régebben, az 1910-es években a nemzeti tárlatok magyar meghívottjai mellett külföl­diek is részt vettek, s ez min­denképpen emelte a nívót. Ez a gyakorlat megszűnt, helyet­te más formák születtek. Ab­ból indultak ki egymástól függetlenül a rendezők, hogy a különböző anyagok olyan plasztikai lehetőséget és új technológiát tartalmaznak, amit eddig nem használtak ki eléggé. Így alakultak a hazai és nemzetközi alkotókkal ki­egészült új .műhelyek. Első­ként említhetjük a székesfe­hérvári Könnyűfémmű 1967- es kezdeményezését, ahol La- borcz Ferenc, Schaár Erzsé­bet, Vilt Tibor, Szebényi Im­re és Varga Imre dolgozott együtt. Sajnos, ez egyszeri al­kalom maradt, nem volt foly­tatása, — s ezen a kiállításon Vilt és Schaár egy-egy műve jelzi a hajdani találkozó jó indítványát. A szimpozion, a találkozás, a megbeszélés ugyanis a maga természetes­ségével válik és vált nemzet­közi műhellyé, lendítve a bi­zonyos anyaghoz kapcsolódó új szobrászati elképzeléseket. Ennek jegyében alakult szintén 1967-ben a siklósi szobrászszimpozion, az a nemzetközi alkotótelep, amely most Jurij Alexandrov, Ben- csik István, Jurij Gavula, Kí­gyós Sándor, Vittorio di Muzio, Pierre Székely műveit vonul­tatja fel, magyar, szovjet, itá­liai szobrászok alkotásait. Izgalmas, hogyan lesz gra­fikai öt'etből plasztika, elég Keserű Ilona siklósi tapasz­tott kőformáira, Deim Pál Nagyatádon felállított Min­den értelmetlenül meghalt ember emlékére és Szabados Árpád zalaegerszegi művész­telepen készült képeire utal­ni, melyeknek kezdete rajz, kibontakozása szobor. Jelentős eredménye van a vizuális művészetek fejlődé­sében az 1968-ban létesült bonyhádi zománcműhelynek, az 1974-től magáról hírt adó dunaújvárosi acélszobrászat­nak, az 1975-től évente ismét­lődő nagyatádi faszobrász- szimpozionnak, a kecskeméti kerámiastúdiónak, a velemi textilművésztelepnek, az 1976-ban induló győri kineti­kus szobrászműhelynek, a za­laegerszegi téralakítóknak, a nyíregyháza-sóstói éremmű­vészeknek, a hajdúböszörmé­nyi nemzetközi művésztelep­nek, az 1977-es indulású leninvárosi műanyagszobrá­szok találkozásának és az 1979-ben debütált békéscsa­bai kezdeményezésnek, mely az alkalmazott grafikusok előtt nyitotta meg a lehetősé­geket. Emlékezetes mű marad Szöllőssy Enikő acélból pré­selt Babilonja, Lugossy Mária tisztázott acélkompozíciói. A tehetsége is, mint Friedrich Ferencé Dunaújvárosban és Győrött bontakozott ki. (Du­naújváros arról is nevezetes, hogy az acélszobrász alkotóte­lep nyáron készült művei nagyrészt a városban marad­nak térdíszítőként.) A szobrászat új asszociációs lehetőségeit szabadítják fel e nyári szimpozionok. Számta­lan ki nem aknázott lehető­ség várja a szobrászokat új munkára, kísérletezésre. Fel­szabadult az egyes műfajok közötti közlekedés; a festő Schéner Mihály, a grafikus Szabados Árpád, az építész Makovecz Imre találja meg gondolatkifejtésének új tere­pét a fára, kőre, fémre össz­pontosító nagyatádi, siklósi, dunaújvárosi, győri és .más nyári művésztelepeken. Biz­tos, hogy ez felrázza a fantá­ziát, új távlatot nyit a mai fiatalok számára, hogy a tér­képezés új plasztikai elemei­vel szóljanak cselekvőén köz­be a környezet és az ember, a fársadalom formálásában. LOSONCI MIKLÓS Szöllőssy Enikő: Kitörés A fúvósötös tagjai Hazai tájakon 1979-ben komoly nemzetkö­zi díjakkal elhalmozva ér­keztek haza szimfonikus ze­nekarunk fúvósai a colmari és asconai fesztiválról. Ez a dátum egyben fordulópont. Zenei életünk eddig méltatla­nul háttérbe szorult fúvósge­nerációjának kiválóságai von­ták magukra a figyelmet. A magyar rádiózenekar fú­vósötöse 1976-ban alakult. Fiatal együttes, mégis már európai hírnévre tett szert. 1979-ben I. díjjal jutalmazták produkciójukat a colmari nemzetközi fúvósversenyen. Ezzel az eredménnyel nyílt számukra a nemzetközi zenei élet területén is a lehetőség. Bulgáriában, Csehszlovákiá­ban, Ausztriában, Franciaor­szágban és Görögországban turnéztak, a közelmúltban hosszabb nyugatnémet hang- versenykörútra indultak. A rádió fúvósötösének tagjai: Drahos Béla fuvola, Kollár Béla oboa, Keveházi Jenő kürt, Veér István klarinét és Vajda József fagott. Mind­egyikük mesterségük magas szintű gyakorlója, sokoldalú, művelt muzsikus. Valameny- nyien a Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus zenekará­nak tagjai. Drahos Béla fuvolista cso­dagyerekként indult a pályán. Több neves fesztiváldíj tulaj­donosa, a Prágai Tavasz és a Concertino Praga I. helye­zettje. Győrben végezte a konzervatóriumot, majd a főiskolán Kovács Lóránt ta­nítványaként diplomázott. 1976-ban került a rádióhoz. Zenekari munka, kamaraze­nélés, szólózás mind a fel­adatkörébe tartozik. Vágya, hogy valamikor karmester­ként is művelhesse a zenét. Kollár Béla oboista a leg­újabb tag, csak 1981 január­jában került a fúvósötösbe. Érzékeny, nagyszerű muzsi­kus, hamar beilleszkedett az együttesbe. Sokrétű zenei mű­veltséggel rendelkezik. Zon­gorát tanult, Pongrácz Péter­nél végzett a zeneakadémián. Utána hat évet töltött a MÁV szimfonikus zenekarban, ahol első oboistaként a zenekari kíséretes művek javát el- játszhatta. 1981-től tagja a MRT szimfonikus zenekará­nak. Azóta már első oboista lett. Keveházi Jenő kürtösdi­nasztiából származik. Édesap­ja az Operaház kürtöse volt, ma már nyugdíjasként szigo­rú kritikusa fiának. Sőt másik fiából is kürtöst faragott. Keveházi Jenő hét évig tanult hegedülni, amikor eltörte az ujját, s „kénytelen-kelletlen” a kürtöt választotta. Ónozó János és Lubik Zoltán növen­dékeként képezte magát, amikor 1968-ban a rádióban meghirdetett próbajátékon a tizenkét jelentkező közül az első lett. Azóta zenekari tag, s a modern rézfúvós együttes­ben is játszik. Amikor 1979- ben mindkét társulattal sikert arattak, Lehel György kar­nagy elnevezte őt „egyéni összetett bajnoknak”. Veér István Győrben, Apró Józsefnél tanult, s tanári diplomát szerzett. Ezt követte a katonaság s egy nevezetes Ki mit tud 1968-ban. A zene- akadémián Balassa György­nél tanult. Vajda József fagottos hall­gatólagos zenei vezetője az együttesnek. Szakmai tekin­tély, bár ő maga szerint csu­pán egy az öt közül a zene­karban. Hegedülni és zongo­rázni tanult, s diplomás zene­szerző. Szeretnek és tudnak együtt zenélni. Feladatuknak tartják a mai magyar szerzők művei­nek bemutatását, tolmácsolá­sát. Repertoárjukban szere­pelnek Járdányi,Ránki, Láng, Kocsár, Hidas, Maros, Farkas, Hajdú zeneszerzők művei, de természetesen a régebbi ko­rok zenéje is. Ami nagyon szimpatikus az öt fiúban — a művészetükön túl: az egymás megbecsülésé­re, tiszteletére, őszinte, igaz barátságra való hajlam. BODOR ÉVA Aki Egerben jár, minde­nekelőtt a magyar klasszi­cista építészet egyik remek­művét, a székesegyházat fe­dezi fel és csodálja meg. Könnyen megtudhatja, hogy e templom felépítéséért a legtöbbet az a Pyrker érsek tettek, akivel Mikszáth Kál­mán igen keményen leszá­mol,. egyik regényében mint az egyházi reakció szimboli­kus alakját ostorozza. Mielőtt az építkezés rész­leteiről szólnánk, utaljunk az előzményekre. Eger plébá­niatemplomáról — 1580-tól székesegyházként emlegetik — meglehetősen keveset tu­dunk. 1310-ben a korabeli adatok szerint egy Ottó nevű plébános vezette a szertartá­sok a t. 1549-ben a várat a kemény­kezű, s a katolicizmusra fity- tyet hányó Perényi Péter uralja, akinek együk célja az erősség védelmi képességei­nek fokozása. A káptalan székesegyházának nem tu­lajdonított különösebb jelen­tőséget. A szentélyt bástyává v alakította. Hasonló okokból igényt tartott a többi temp­lomra, s a kanonokok házaira is. Radéczius István püspök felajánlotta a megsértett káptalannak a városi Szent Miihály-teimplomot. Ezt a jó­nak tűnő intézkedést Rudolf császár is szentesítette. A papok már 1576^ban hozzá­fogtak az újjáépítéshez, 1500 forintot — akkoriban hatal­mas summa volt ez — áldoz­va erre a célra. Nem soká­ig örülhettek, mert Ungnád kapitány katonái elfoglalták a hithelyét, és saját lelké­szüknek adták át, mondván: legyen a luteránusoké. A zűr­zavarról a zsákmányt szima­toló török is tudomást szer­zett, s arra készült, hogy a két marakodótól elragadja a koncot. A papok se mentek azonban a szomszédba: a kin­cseket 1589-ben Eperjesre menekítették, ahol bízvást remélhettek hatékony védel­met. Aztán mentek ők és csak 1688-ban, a törökök kiűzése ~ A székesegyház épülete után foglalkoztak a visszaté­rés gondolatával. Először ré­gi helyüket kérték e szepesi kamarától, de az csak a tö­rök moscét ajánlotta nekik. A káptalan azonban nem ad­ta fel eredeti terveit, azért sem, mert számíthatott a Habsburg-ház rokonszenvére, támogatására. 1699-ben kirá­lyi engedéllyel költöztek Egerbe, s óhajuk is teljesült, ugyanis Telekessy püspök át­engedte nekik a kívánt épü­letet, káptalani székesegy­háznak. Erdődy Antal Gá­bort már itt iktatták coad- juktorii méltóságába. Erdődy új szerződést kötött az olasz származású, de Pes­ten már kissé elnémetese- dett Crlone építőmesterrel. A feltételek mások, hiszen ő nem a régit akarta szebbíte- nü, hanem úját szándékozott emeltetni, kétszeresére nö­velve a középkori templom hosszméreűét. Írásba foglalt részletes kívánságaiból és a ránk maradt tervekből kide­rül, hogy alapvető Változáso­kat rendelt. Barkóczy Ferenc, aki méltóságában követte, semmit sem áldozott az ígé­retes célra. Egészen máskép­pen vélekedett Eszterházy Károly, aki „Bükk-aljai Athént” szeretett volna vará­zsolni Egerből. A nagyszabá­sú lendület mégis megtört, mert a püspökség és a főpap hatalmas bevételeinek jó ré­szét felemésztették a líceum építéséneik költségei. A dé­delgetett álomról nem mond le, s többek között Gross- miann Józsefet, a mai főis­kola befejező építészét kéri fel tervkészítésre. Több terv született, de a kivitelezésre nem adódott mód. csák Pyrker János László hivatalviselésének ide­jén.. Pybker mindössze két évet töltött Egerben, amikor 1829- ben megbízta tervezéssel Johann BaptiSt Packh épí­tészt. Rajzaiból több maradt ránk litografált álakban. Ezek tanúsíthatják, hogy két térelzáró oszlopra is gondolt, s valószínűleg az érsek kéré­sének engedve egy jókora campanilét is megálmodott, amelyet a lebontásra szánt ■Hatvani kapu helyére húz­tak volna fel. Mások — többek között a magyar Joó János is — ki­rukkoltak ötleteikkel, ami arra utal, hogy e téma sok hozzáértőt felvillanyozott. A beterjesztett változatról jó néhányan tudhattak, mert bőven akadtak kritikád meg­jegyzésék. Még az irodalmi központot teremtő literátor Kazinczy is így háborog: „se kupolája, se tornya... a külső nem templomot annun- ciál”. A bírálatok nem voltak hiába, mert Zöld József — végül is övé lett a megbízás — végréhájtotta az igényelt módosításokat. Arra azonban ügyelt, hogy a külső antik jellege, klasszicista volta ne csorbuljon. Az alaprajz, a belső tér kiképzése Viszont a római barökk hagyományai­nak továbbélését bizonyítja. Mindez sajátos, nem min­dennapi élményt nyújt, olyat, amelyre joggal lehettek büszkék az egykori mesterek. 11830. november 2-án kezd­ték e régi székesegyház bontását, az alapokat a kö­vetkező esztendő év február­jától rakták. 1833 őszére már állnak a falak, kész a bol­tozás egy szakasza, a kupola, a déli torony, sőt a tetőzet egy része is. Október 27-én megtartották a bokrétaünne­pet. 1837. május 6—7-én or­szágos érdeklődés kíséreté­ben szentelték fel. Nem vé­letlenül soroltuk az adatokat. Ilyen rövid idő alatt ritkán építettek hasonlóan nagy­szabású épületet. PÉCSI ISTVÁN Bemutatjuk A rádió fúvósötösét Székesegyház Egerben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents