Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-19 / 169. szám

1983. július 19. A NÉPÚJSÁG Moziban Jézus Krisztus Szupersztár Jézus, tanítványai körében Jó lenne azt írni, hogy a film, amiről a következőkben szó­lök, nem igényel ismertetést, hisz történetét mindenki is­meri. A Jézus Krisztus Szu­persztár című film ugyanis az Újtestamentum feldolgo­zása rock operává. Sajnos, azonban •— miként az a szek­szárdi Panoráma filmszínház nézőterén tapasztalható volt — a kép nem ilyen egyértel­mű. Elmúlt évekbeli mulasz­tásainknak köszönhetően na­gyon sOk fiatal távozott ér­tetlenül a moziból, mert nem értette meg a Jézus-legendá­ra, a bibliai eseményekre való utalásokat. így a filmet sem. A közelmúltban alkalmam volt tanulmányozni a leg­újabb gimnáziumi történe- lemtankönyveket, amelyek már újra részletesen ismer­tetik a bibliát, az Ószövetsé­gi és Újszövetségi írások tar­talmát. És ez jó, mert az európai, de az egyetemes kultúra története sem érthe­tő, értelmezhető igazán a Biblia ismerete nélkül. Az előzőekből következik, hogy a Jézus Krisztus Szu­persztár című amerikai film — rockzenéje ellenére is — nem a huszonévesek, hanem a harminc felettiek filmje. Mi, akik tizenöt éve dúdol­juk a film zenéjét, az isme­rős dallamok felhangzása, képi megjelenése közben is­merhettük meg igazán ezt a páratlan zenét, ami Bach óta a téma leghatásosabb zenei feldolgozása. Akik nem hallottak a hat­vanas évek második felén ki­bontakozó színházi avant- garde irányzatokról, ame­lyek gyökerei BréChtig nyúl­tak vissza, azoknak bizonyá­ra idegen, érthetetlen volt a film formanyelve is. A jel­zésszerű díszletek, amelyek sorában megfértek a Bet Guvrin-i két és fél ezer éves, rabszolgák által kivájt üre­gek épp úgy, mint a kopár hegyek, az építőállványokból felépített Kajafás-paloba, vagy a Júdást üldöző tan­kok, a bibliai táj szereplői felett elszáguldó repülőgé­pek. — A film — ne felejtsük el, több, mint másfél évtize­de készült — alkotói ezzel a Jézus-legenda sok tekintet­ben, ma is érvényes tanulsá­gaira utaltak, ma már talán megmosolyogtató, vagy fe­leslegesnek tűnő eszközök­kel, de ez a Jézus Krisztus Szupersztár megjelenésekor forradalmian új volt. Igazol­ta, hogy még egy ilyen ősi témát, mint az Űjtestamen- tum története is, fel lehet dolgozni avantgarde eszkö­zökkel. Tóm Rice és Norman Jew- winson filmje címe ellenére sem a címszereplő Jézus Krisztusról szól. Ellentétben az elmúlt időszakban .bemu­tatott Jézus-filmekkel — Ben Húr, A lator —, elsősor­ban a Júdás-probléma izgat­ta az alkotókat, itt Júdás lé­pett a filmben az első hely­re. Az ő vívódása, önmarcan­goló harca és elbukása a köz­ponti téma. Látja, hogy Jé­zus, akinek gyújtó szavára a nép felkelne, Róma ellen in­dulna, nem vállalja a nép­vezér szerepét, isten, meg­váltó akar lenni. Félti a né­pet, hogy Jézus céljai. fölé nőve, annak megfeszítését követelve, vezető nélkül ma­rad, kiszolgáltatva a római uralkodóknak. Mert a nép­lázadás alkalmatlan időben, vezető nélkül csak feleslege­sen kiontott vérhez, bukás­hoz vezet. Ezért árulja el Jé­zust, de ennek ellenére rajta is beteljesedik az árulók sor­sa. Elgondolkodtató az is, hogy a filmben az egyetlen néger szereplő éppen a Júdást meg­jelenítő Oarl Anderson. Er­ről a rendező úgy nyilatko­zott, hogy ő volt a legalkal­masabb erre. A szereposztás indítékúiban kételkedni jo­gunk van, viszont tény, hogy az egész film legnagyszerűbb alakítását ő hozta. A legjobb énekes, a legjobb drámai szí­nész ebben az igazi nagy­ágyúikat felsorakoztató alko­tásban. Mellette kiemelkedő énekesi kvalitásokról tett ta­núbizonyságot a Mária Mag­dolnát alakító Yonne Elli- man, és Jézus megszemélye­sítője, Ted Neéley. Természetesen a kiemelke­dő alkotók sorát a zeneszer­ző Andrew Lloryd Webber nevével kellett volna kez­deni. A nemrég hazánkban járt zeneszerző azóta is írt 'néhány világsikerű musicalt — Evita, Macskák —, de ha csak ezt az egyet készíti, ne­vét akkor is feljegyzi a kor­társ zenetörténet. Zenéje ké­pi megjelenítéséhez sok se­gítséget nyújtott a világszín­vonalú tánckar és az egész alkotógárda. A filmről Vége­zetül elmondhatjuk, hogy ha­ladó, komoly gondolatokat, tartalmat sugalló alkotás és aki beül a nézőtérre, minden­képpen emlékezetes élmény­nyel gazdagodik. TAMÁSI JÁNOS Rádió Budapest ország nagy ország... Több mint félezer látogató 'Eddig több mint féleziren tekintették meg ‘Pereli. Zsu­zsa Munkácsy-díjas gobelin,- művész július 23-ig nyitva tartó kiá Hibását a tamási galériában. A művész hete­dik sikeres hazad) önálló ki­állításának anyagából' adunk ízelítőt: Fotó: Decsi Kiss J. r\ Márkus Emília portréja — Föld és víz Fesztivál - félidőn túl Félidején túljutott a XIII. moszkvai nemzetközi film­fesztivál, s a héten az 56 játékfilm versenyében a zsű­ri odaítéli a tucatnyi díjat. Három fiílim számíthat aranydíjra, .további három ezüstre, két női, és két férfi főszereplőt jutalmaznak .majd, ugyancsak több díjat osztanak ki a gyermeki űrnek, s a .rövidf.illírnek versenyében. 'Bizonyos vagyok abban, hogy sokan jutottak hasonló megállapításra azok közül, akik az elmúlt hét első nap­ján meghallgatták a rádió méltán, népszerű sajtókonfe­renciáját, melynek riportere iRapcsányi László, szerkesz­tője pedig Holiakovszky Ist­ván voltak. A rádió belpoli­tikai szerkesztősége ez al­kalommal a könyvtárügy irá­nyítóit, a könytárak vezetőit szólította mikrofon elé, hogy a hallgatók levélben és tele­fonon, továbbá a magh,ívott fővárosi újságírók helyszí­nen föltett 'kérdéseire vála­szolva munkájuk eredmé­nyeiről, gondjairól beszélje­nek. A szándék diosétetes, a ki­vitel már nem annyira, lé- ivén, hogy a konferencia résztvevői a legtöbb időt a fővárosi könyvtárak örömei­nek és gondjainak szentel­ték. Jutott szó, de az előb­binél jóval kevesebb az egye­temi városok könyvtárainak helyzetismertetésére ,i's. Ezen­kívül néhány perc a vidék könyvtári ellátottságára, amennyiben, földobódott a műsor befejezése előtt tizen­öt Derccel, pontban nyolc órakor a kistelepülések könyvtári: ellátásának gond­Ki ne szeretne legalább egyszer az életében aranyat találni, fülön fogni a sze­rencséjét és aztán nem eresztem el. Hogy mennyire így Van, azt ma mii sem bi­zonyítja jobban, mlint a totó és a lottó. Számunkra ez csak játék, kaland Fortunával és annyit veszítünk rajta, amennyit rászántunk a szel­vényekre. 'Nem így volt ez a múlt század Végén, amikor a sze­génység, a nyomor is hajtot­ta az aranyásókat Alaszká­ba, találkozni a szerencsével, és a kapitalizmus ígéretével, hogy „itt mindenkiből, az utcaseprő fiából is lehlet mil­liomos.” A régi fényképen hangyák végtelen sora kúszik felfelé a Chilkoot-hágó jeges ösvé­ja, de „iflönt” is maradt, no­ha történt ezt követően, egy bátortalan kísérlet a jelen­lévő újságírók egyikének ré­széről a gondolatok vissza­terelésére. Ha valamiért ke­serűen, ezért ókkal keserűen hallgattuk tehát ezt a szá­munkra is rendkívül fontos sa j tók o nlfer endiát. Táv ólról sem azért, mert a vidéken élők (s ma mé'g a vidék la­kossága képviseli a többsé­get) .nem tudnák mit kezde­ni az áttekintő információk­kal. Érdekes és fontos isme­retekhez jutottunk .bepillant­va a nagy, országos jelentő­ségű és európai rangú biblio­tékák életébe, ízelítőt kapva a szakminisztérium, képvise­lőjétől a fejlesztési elképze­lésekről, a lakótelepi könyv­tár akiről1, biblíobuszok mű­ködtetésének tapasztalatai­ról Az Volt kevés, amit a 17 ezer könyvtár közül 1690-ről csak érintőlegesen hallhat­tunk. Vélhetően azért, mert ezek háromnegyedére érvé­nyesen majd csak rázós kér­déseket lehet föltenni. E so­rok írója, fél nyolcig .remény­kedett, ihoev hátha megtette valaki azít, amit ő elmulasz­tott és levélben vagy távbe­szélőn .föltette Tolna megye nyén. A „hangyák” emberek, 1898-ban harmincezren vág­tak neki a borzalmas útnak ezen a kegyetlen tájon. Jack London novelláinak Világa ez, ahol ugyanazt keresd az angol arisztokrata, mint a kalandorok, kocsmárosok, revolverhősök és a hétköz­napok igaZi hősei. Akik ta­láltak ugyan aranyat, de ki­rabolták őket, akik nem ta­láltak, mégis meggazdagod­tak. Akik szakadatlan szívós munkával elértek annyit, hogy .megéltek e zord világ­ban. Pierre Berton fia az egyik férfinek a harminc­ezerből, akik Eldorádőt ál­modtak a messzi északon, de ritkán találtak mást, mint szenvedést, erőszakot és ha­lált. könyvtárhelyzetére vonatko­zó kérdéseit. Azt pl., hogy a megyeszékhely könyvtárá­nak .közei két évtizede ese­dékes fejlesztésiére miikor ke­rül sor. S mit javasol az aprófalvas Tolna könyvtári ellátásának javítására a leg­főbb száfcirányítás? A kis- telepüHéSeken ugyanis tény­leg egyedüli kulturális in­tézmény a könyvtár. Szek- szárd is Valóban, kinőtte a könyvtárát. Fél nyolckor az­tán e sorok írója kezdte hív­ni a megadott számokat, hogy kérdezzen, miközben olyan „országos jelen,tőségű” dolgokról is értesülhetett, hogy nem kell asgódnia a Rottenbiller utcában lakó néninek, mert rövidesen köl­csönözhet ismét lakhelye kö­zelében. Majd, hogv nem le­het kapni Vezetőket a biblio- busz okira, mert a gépkocsi - vezetők keveseliMk a 6400 fo­rintos fizetést... Száz szónak is egy a vége, ezt a sajtókonferenciát nem tekinthetjük teljesnek, s ha lesz folytatása, legközelebb .szeretnénk a,z egészről képet alkotni és nemcsak az egész­nek egy .töredékéről, — óa — A Szivárvány-sorozat leg­újabb kötete nem regény, hanem dokumentumkötet az utolsó nagy aranyláz törté­netéről. A kanadai szerző ajánlásában ezt írja „Apám­nak, aki 1898-ban átkelt a maga Ch'ilkootján, és fiam­nak, akinek még át kell kel­nie az övén.” Aztán hozzáte­szi, hogy a könyvben elő­forduló Valamennyi név va­lódi, minden esemény igaz és megtörtént, a beszélgeté­seket is igyekszik úgy visz- szaadni a szerző, hogy azok a valóságban elhangzottak. Aki ez ezernyi léiettörténet- re, kalandra és mindemö- gött az aranyásók valódi éle­tére, szenvedéseire kíváncsi, olvassa el a könyvet. Kossuth könyvek Pierre Berton: Aranyláz Alaszkában Muzsikaszó Csak csodálni lehet Czigány György merézsségét, aki a Zene, zene, zene sorozatban elindult Katona Kláritól s megérkezett a bécsi Brahms-kiállításra. Közben — elég bonyolult Duna-hasonlattól indíttatva — Katona Kláritól az első út Korondy Györgyhöz vezetett, aki a lébényi templomban énekelt egy Hándel-áriát, s o pá­rosítás bizony nem vált Katona Klári javára, hogy mást ne mondjunk, pianói egyszerűen rosszak. Kitűnő volt a zenei nevelési konferenciáról készített beszámoló, a Brahms-kiállítás tudósítása viszont legföljebb korrekt­nek mondható. Sokan ismétlik évek óta, hogy mennyire szükséges a zenei nevelés, illetve a hiányok pótlása, s ennek Czigány György megbecsült harcosa. Egyebek mellett a Zene, zene, zene sorozat is ezt szolgálja’ esetenként meggyő­zően, de mindig ízléssel és hangulatosan. A műfajok és fajsúlyok ilyen merész keveréséhez viszont megfelelő énekes kell, amilyen például Cathy Berberian, akinek énekeskönyvében Monteverdi épp úgy megtalálható, mint Sztravinszkij, John Cage vagy Luciano Berio. E két utóbbit nálunk ritkán játszák, Cathy Berberian tő­lük is talált valamit énekeskönyvében, amire azért leg­többen azt mondják, jó, ilyen is van, akkor hallgassuk Monteverdit vagy Debussyt. A Visconti-film kitűnő, a műsorváltozást mégsem in­dokolja, így a Ferencsik-koncert a késő esti órákra ma­radt’ pedig Ferencsik már megjelenésével is a zene örö­mét jelenti: mozdulatából, mosolyából árad a boldog­ság, ahogy Haydnt vagy Schubertét vezényli. A zenei ismeretterjesztéssel időnként egyébként is baj van. Egy héttel korábban láthattuk a New York-i Metro­politan előadásában a Bohéméletet. Kitűnő előadás, s a világsztárok felvonulása azoknak sem közömbös, akik ritkán tévednek be az opera világába. A meglepetést azonban a magyar tévé szolgáltatja: két felvonás között ugyanis megjelenik a felirat, amely szerint az egyes programban az Óriáskerék című műsor látható. Figye­lemfelkeltés, lebeszélés? De minek? És épp egy ilyen balul sikerült sorozat kedvéért. Cs. Gyerekek és nyár Nagyon kevés az olyan általános iskolás — elsősorban az alsó tagozatosakra gondolok —, akiknek a nyári szün­idő teljes egészében a nyaralást, az önfeledt üdülést jelenti, akár a nagyszülőkkel, akár a szülőkkel, az ott­hon környékén, vagy nyaralóhelyen. Még az e tekintet­ben legszerencsésebbeknek mondhatók nyarában is van egy-két (esetleg több) hét, amelyet okos szervezéssel úgy oldanak meg a szülők> hogy este megfőzik másnapra az ebédet, s délidőben valamelyikük hazarohan azt meg­melegíteni, és ellátni figyelmeztetésekkel a csemetét. Mindezt azért teszik, hogy legalább a nyári hónapok­ban ne kelljen napközibe járnia a gyereknek ... No már most teljesen érthető a szülők azon kívánsá­ga, hogy a gyerek az utcai játékot halassza az esti órák­ra, mikor már ők is otthon vannak, a kirándulás» stran­dolás pedig marad a hét végére, tgv igen hasznos lenne, ha legalább a délelőtti órákban sugározna rendszeresen szünidei matinét a tévé a kicsinyeknek. Mert hiába tud­juk, hogy a szabad levegőn lenni egészségesebb, mint bent kuksolni a szobában... mégis mi szülők sokkal nyugodtabbak vagyunk, ha a gyerkőcöket bent tudjuk. Viszont a tévé semmi vonzerőt nem gyakorol a srácokra, mivel a hétköznapokon — a szerdát kivéve — nincs délelőtti adás. Ezzel szemben van szombaton és vasár, nap, azaz akkor, amikor a legtöbben úgy igyekeznek, hogy erdőbe, vagy víz mellé ránduljon ki a család — együtt. Egyébként meg kell jegyezni azt is, hogy mind a szer­dai, mind a hétvégi műsorok között sok az ismétlés’ s ráadásul több az olyan, amit néhány hónappal ezelőtt láthattak a kis nézők. Nézzük az elmúlt hetet: az öt kis- filmet követte a múlt vasárnap már sugárzott Delta, ezután az előző este bemutatott Kint vagyunk a vízből című francia film. Szombaton ugyancsak kisfilmeket láthattak a képernyő elé ülők, de 1975-ös műsor ismét­lése: A dunai hajós, majd az áprilisban vetített — igen gyenge — Tarzan-film következett. Vasárnap a Tüske­várat ismételték, de gyanítom. hogy a Bajaja hercege se volt már ismeretlen a mesék tizenéves közönségé­nek. — hm. — „Nekem nem való a börtön” Ugyan kinek való? Az emberek eredendően jónak születnek, aztán a környezet formálja őket. Ilyenre, meg olyanra, amilyenekkel az Iskolakörlet című film­ben találkozhattunk, amelyben a címben idézett mondat is elhangzott. Bűnözésről, bűnözőkről a nap minden órájában hall­hatunk- olvashatunk. Az elkövetőkkel azonban ritkán kerülünk így, szemtől szembe, mint az említett film­ben. Kivétel természetesen a Kék fény adása. Erőtől sugárzó fiatalemberek, majd szép lányarcok néztek ránk a képsorokról. Az arcokról azonban hiányzott valami. A filmben valósággal összezsúfolódott a szellemileg el­maradottak, visszaeső bűnözök csoportja. A börtönis­kola tanóráinak lehettünk résztvevői. Általános és kö­zépiskolai szintű oktatást láttunk. Az előbbi esetben évtizedes lemaradással indulva tanulták a betűvetés tu­dományát. Megdöbbentő volt az elítéltek primitívsége. A szegedi börtöniskolában „megszámlálhatok” a hall­gatók. Félő viszont• hogy statisztikán kívül számlálha- tatlanul sok társuk jár „szabadlábon”, büntetlenül.^ Ke­reshetjük a felelősöket, akik ilyen sorsra juttatták őket? Család? Iskola? Baráti kör? Munkahely? Vagy együtt mind? Micsoda alkalmak szülték ezeket a tolvajokat? Miért, hogy csak a rácsok fegyelme döbbent rá embe­reket arra, hogy: „Nekem nem való a börtön!” Kérdé­sek tucatját vetette föl a film. Ezért volt jó. A válaszo­kat a nézőre bízta. Kinek-kinek belátására, vérmérsék­letére. Akar-e, tud-e tenni valamit, ha környezetében megjelenik a filmbeliekhez hasonló ember? Meglévő gondjainkat nem nehezíthetjük az analfabéták szintjén mozgó életekkel. Változtatni kell! A családnak, iskolá­nak, munkahelynek. Együtt és nyomban. Erre bíztatott a film. DECSI KISS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents