Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-17 / 168. szám

Névnap: Endre, Elek. A Nap kél 5.04 —, nyugszik 20.37 órakor. A hold kél 13.29 —. nyugszik 0.38 órakor. ötvenöt évvel ezelőtt,- 1928. július 17-én kezdődött meg Moszkvában a Komintern VI. kongresszusa. JÚLIUS 17 VASÁRNAP # JÓL HALADNAK a nyá­ri munkák a földeken: a szal­mát eddig negyven százalék­ban betakarították, a nyári talajmunkákat 30 százalékban elvégezték, s a tervezett má­sod- és tarlóvetést pedig 90 százalékban. 'v. AZ EDERA román tánc- együttes ad műsort július 22- én este a bonyhádi városi művelődési központban. A harmincöt tagú sepsiszent­györgyi együttes, a szegedi nemzetközi folklórfesztivál meghívottjaként szerepel ha­zánkban, így megyénkben is. O KÁLMÁN IMRE-EM- LÉKESTET rendeznek a Nyá­ri esték rendezvénysorozat keretében ma 20 órakor Tol­nán. Többek között fellép MedgyeSi Mária és Detre Annamária, a Fővárosi Ope­rettszínház művészei. ★ VIZUÁLIS kísérleti al- kotótélep nyílik ma Pakson, a II. számú Általános Isko­lában. Az ország minden ré­széről érkező amatőrök Apa- gyi Mária zenetanár és Lan­tos Ferenc festőművész irá­nyításával augusztus 7-ig vesznek részt a Munkásmű­velődési Központ által szer­vezett tábor programjában. A KÖZÉPISKOLAI KISZ­bizottságok titkárainak és ve­zetőségi tagjainak tovább­képző tábora nyílik ma Fadd- Domboriban, a Mátai Antal KISZ- és Űttörő-vezetöképző táborban. A július 29-ig tar­tó felkészítésen közel százan vesznék részt. A DÉDÁSZ Szekszárdi Ki- renddltsége értesíti szekszárdi fogyasztóit, hogy 1983. július 19-én 7—16 óráig áramszü­netet tart. Az áramszünet az alábbi utcákat érinti: Tartsay u., Flack Imre u., Bartók u., Kecskés u., Prantner u., Ocs- kó L. u. (521) Az élet szinte minden terüle­tén problémát jelent vizuális műveletlenségünk. Mi az oka és lehet-e rajta változtatni'.’ Erről rendezett konferenciát tavaly a Képzőművészek Szövetsége. En­nek az alapanyagnak a birtoká­ban készítettek riportsorozatot a rádió munkatársai az óvodai, az általános iskolai és a középis­kolai rajzoktatásról, — vizuális nevelésről. A Kossuth rádióban 14 óra 20 perckor kezdődő műsor a helyzet látleletét tárja a hall­gatók elé. A Húsz év után cimű, 1964- ben készült amerikai filmet 20 óra 5 perces kezdettel nézhetjük meg a tv 1-es programján, pa­rádés szereposztásban: Gregory Peck, Anthony Quinn és Omar Sharif. A spanyol polgárháború után a hazafiak emigrációba kényszerültek. Mikor a távolban élő Manuel haldokló anyjáról hall, úgy határoz, hogy haza­megy. A spanyol rendőrség húsz éve várt erre az alkalomra . . . # LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 28. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvénye 116 fogadónak volt, nyereményük egyenként 76 707 forint, 3 találata 8335 fogadónak volt, nyereményük egyenként 534 forint, a 2 ta­lálatos szelvények száma 236 389 darab, ezékre egyen­ként 24 forintot fizetnek. + BRIGÁDTALÁLKOZÓ­VAL egybekötött pécsi kirán­dulást szervezett július 16-án a tamási Gőgös Ignác Műve­lődési Központ a helyi Páva Ruhagyár szocialista brigád­jainak. A család — melynek legifjabb tagjait már meggyűrűzték az ornitologusok — Gemencben, a Sió-zsilip gépházának tetején lakik évek óta, minden nyáron. Fotó: G. K. Csökkenő felhőzet Várható időjárás ma estig: elein­te az ország keleti és déli részén is csökken a felhőzet, később kevés felhőre és száraz időre lehet számí­tani. A szél mérsékelt marad, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül várható. Bővítették a dombóvári szociális otthont Az otthon dolgozói hordják a bútorokat a szobákba Ojtó Jánosné faliszőnyeget köt A közelmúltban volt Dom­bóváron a szociális otthon új szárnyának műszaki átadása. Ezekben a napokban párhu­zamosan végzik a hibapótlá­sokat és rendezik be a helyi­ségeket. Hamarosan költözhet az a huszonkét új lakó, akik­nek a beutalókat is ezekben a napokban küldik ki. A több mint hárommillió forintos bővítést a városi ta­nács finanszírozta, de a mun­kához háromszázezer forint megyei támogatást is kaptak, ezenfelül a Vöröskereszt me­gyei szervezete 250 ezer fo­rintot utalt át bútorok, sző­nyegek, függönyök vásárlá­sára. A város üzemei és a honvédség sok társadalmi munkával járult hozzá ahhoz, hogy az idős emberek minél kényelmesebb körülmények között élhessenek. Ök készí­tették a kerítést és a kerti bútorokat, a Kapós-kórus a karácsonyi koncert bevételét ajánlotta föl az otthon bőví­téséhez, az üzemek szocialis­ta brigádjai pedig a hátsó­udvart parkírozták — ugyan­csak társadalmi munkában. Ezenkívül az üzemek és isko­lák 75 ezer forintot fizettek be az építkezésre. Megemlítjük, hogy az ott­hon régi lakói is sokat dol­goztak és dolgoznak az új szárny kialakításában és se­gítenek berendezni a szobá­kat, Ojtó Jánosné pedig az új lakrészekbe faliszőnyege­ket köt. Egyébként a tágas társal­góba — ahova színes televí­zió is került — valamint a hét új szobába bevezették a központi fűtést, a régi részbe pedig most szerelik a fűtést. — hm — Fotó: Magyarszéki Endre A tűzoltóság jelenti OL VA S 7 A M Selyem Mármint a belőle készült harisnya. Ami ismét divat lett. Némi nosztalgiával vegyes kétkedéssel olvastam a hírt a szombati Népújságban. Tízvalahány éve, hogy lapunk hasábjain „elparentál- tam" a hazai selyemgyártást. Akkor, amikor a tolnai selyemfonóban — az egyetlen ilyen hazai üzemben — feldolgozták az utolsó gubákat. Itthon már nem volt, aki hajlandó lenne bíbelődni a selyemhernyókkal, kü­lönben is, az amerikai fehér szövőlepke „elette” előlük az eperfalevelet, importálni gubát pedig egyre nehe­zebb volt. A gyár múzeumszobájában lévő fonóorsó emlékeztet a „régi szép időkre”. Kétlem, hogy a divat általánossá válna, lévén — épp az említett okok miatt — a valódi selyem egyre drá­gább. Diana hercegnő azonban bizonyára megengedhe­ti magának... És azok a sznobok is, akik részére ké­szített kalendáriumból idéztük a hírt. (J) Újjáépítik az Erzsébet-szállót Az elmúlt napokban sok tűz volt a mezőgazdaság te­rületén. A betakarításban részt ve­vő erőgép okozott tüzet Ger- jenben: kigyulladt a lábon álló termény. Ugyancsak így keletkezett tűz Bonyhádon és Pincehelyen is. Az összes anyagi kár meghaladja a 100 ezer forintot. Kakasd mellett gyermekek okoztak tüzet, leégett 20 hek­tár lábon álló búza. A kár 170 ezer forint. Kisvejkén munka közben gyulladt ki egy FK—5 típusú kombájn. A motortérben lé­vő tüzet a tsz-dolgozók fé­kezték meg, de így is 40 ezer forint kár keletkezett. Kurd község mellett ritkán látható tűz volt. Égett a ta­lajban lévő tőzeg, amit csak nagy mennyiségű vízzel tu­dott eloltani a helyi önkén­tes és a dombóvári állami tűzoltóság. A területen szé­na semmisült meg, 20 ezer forint az anyagi kár. Bátaszéken egy lakóház te­tőszerkezete égett le. Az elektromos vezeték hibája okozta a tüzet. Itt az önkén­tesek mellett a szekszárdi tűzoltók akadályozták meg a további pusztulást. Közel 100 ezer forint kár keletkezett. Ősszel megkezdődik Buda­pesten a hét és fél éve zárva tartó Erzsébet-szálló újjáépí­tése. A munka, várhatóan szeptemberben bontással in­dul: a kiszolgált, régi épüle­tet ugyanis — kivéve az alat­ta levő János-pincét, ame­lyet természetesen szintén felújítanak — teljesen el­bontják. A napokban írtak alá szer­ződést a szálló újjáépítéséről. A 112 szobás, 3 csillagos szál­lót a komplex beruházásában, a KERTI tervei alapján az osztrák Hofmann und Macu- lan Vállalat építi fel. Elkészülte után a Hungar- hotels és az IBUSZ közös szállodája lesz az Erzsébet. I Ötezer tonna vetőmag Folyamatosan érkezik a jövő évi vetőmagnakvaló a Vetőmag Vállalat dombóvári üzemébe. Eddig mintegy ötezer tónna borsó és egyéb takarmány vetőmagot vettek át az üzem dolgozói. Az üzemben minden eddiginél korábba>n, már július 11-én meg­kezdték a vetőmag tisztítását. Népi ellenőrzés Gazdálkodás A tanácsi intézmények el­látottságát és gazdálkodását ellenőrizte legutóbb a dom­bóvári városi népi ellenőrzési bizottság. Ezek között szere­pelt kórház, egy szakközép­iskola, művelődési központ, az óvodai igazgatóság és két általános iskola. Adatokat kértek még más iskoláktól is. Általánosságban megálla­pították, hogy az intézmé­nyek törekednek az ésszerű és takarékos gazdálkodásra. Tulajdonképpen nem is te­hetnek egyebet, hiszen a ke­retek olyan szűkösek, hogy abból csak a legszükségesebb beszerzéseket tudják elvégez­ni. A három éve bevezetett új gazdálkodási rendszer cél­ja ezenkívül az önállóság nö­velése. Igaz, hogy az intéz­ményeket, a megfontolt, terv­szerű rangsorolásra késztetik a megadatt keretek, de né­hány intézménynél, például iskolában, teljesíthetetlen be­vételi követelmények is van­nak, amiknek nem tudnak eleget tenni, tehát csökken a kiadási lehetőségük. Gondot okoz az energia­árak emelkedése, és a fűtési költségek növekedése. Az ét­keztetési normákat ugyan 20 százalékkal túlléphetik, de ezzel a lehetőséggel általá­ban nem élnek, mert a hiány­zó összeget maguknak kelle­ne kigazdálkodni. Nem csőikként az elmúlt években a szemléltető eszkö­zök ára sem, a javításuk szin­te megoldatlan, csak Buda­pesten végeztethető el, ami megintcsak növeli a költsége­ket. Felvetették a vizsgálat so­rán, hogy túlságosan gyakran változnak a szabályok és hogy a könyvelési és nyilván­tartási rendszer nem egysé­ges. iA számviteli rendszer gya­korlatában értelmezési zava­rok vannak. A belső ellenőr­zés nem megnyugtató, saját belső ellenőr nincs — a kór­házat kivéve —, mert kis in­tézményeikről van szó. A kór­házban felmerült a felesleges állóeszközök értékesítésének kérdése, hiszen az így szer­zett bevételt az intézmények felhasználhatják. Iskoláikban ilyesmi nincsen, így raktáro­zási gondjaik sincsenek. Az intézmények az utazási költségek megnövekedése mi­att sem kaptak pótelőirány­zatot, ami pedig komoly több­létkiadást jelent valamennyi­nél. Általában igyekszenek az ellenőrzött egységek saját hatáskörükben a terveket úgy csoportosítani, hogy legfonto­sabb kiadásaikat fedezze. Több esetben kaptak is pót- előirányzatot az áremelések miatt, vagy a feladatok bővü­lésekor, de ezek általában nem voltak elegendők a tény­leges emelkedés pótlására. A beszerzések során igye­keznek szem előtt tartani az alapellátást, mégis előfordul, hogy tiltott beszerzések tör­ténitek, szóbeli engedéllyel vagy anélkül. A vizsgált egységekben ál­talában felelősségteljes mun­kabér-gazdálkodás folyik. Az oktatási intézmények sérel­mesnek tartják, hogy az óra­díj emelésével egyidejűleg a szükséges fedezetet nem kapták meg. Egy-két intéz­ménynél ez bérhliányt oko­zott, illetve megnövelte a már amúgy is meglévőt. A bér- hiiányofc nem helytelen gaz­dálkodásból keletkeztek. rtEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadoj DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents