Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-16 / 167. szám

1983. július 16. ^PÜJSÁG 11 Magyar plakettművészet TANDORI DEZSŐ: w Uj Duna-part Az új fasor régi gesztenyefái kipusztulgatnak — mit lehetne várni? Hogy a lombzöld-íves évtizedek évszak tűnt-jöttén megfrissüljenek? Mégis! Ahogy elszámoltuk, tizenkét gesztenyefa már csak fekete törzsét sorakoztatja itt a Duna-parton, és nő a pusztulás esélye folyton. Hiányoznak, és hiányozni fognak, de csak akik tudnak róluk, azoknak, s az lenne a hiány — kimondhatatlan! —, ha tudnánk, itt gesztenyefa-alakban ki élt, mi élt, miért, s a pusztulás —: hátha csak: „jön más...!” —; más-s-ön-áltatás. A régi fasor új gesztenyefáí: ígérkeznek-e? így — lehet-e várni? (Egy napfényes napon) Vecsési Sándor: Patay László szekszárdi pannőjához Évezredek napsütése, fa­gya, esője, hava, szele és szél- csendje — a földet művelők robotja, értelme, szorgalma által új művel lett gazdagabb az arany ragyogású, ezüst csillogású, tündérszép Tolna. Patay László életmű-ösz- szefoglalású, egész emberi mivoltunkat megmutató munkája került ide; Tolna fővárosának mindenki által látható központjába. Vasútállomás. Vasút. Vég­telen sínpár. Századunk nagy alkotása Szíven üt a sok emlék ... Bejáró diákként a háborús zűrzavar alatt váltam gon­dolkodó emberré. Mennyi mindenkit szállított a vonat: gyógyulni vágyókat, ünneplő­ket, aggódó szülőket, hiába meghalt katonákat, mártíro­kat, dölyfös uralkodni vágyó, kát, győzteseket, veszteseket, és minket, tágra nyitott sze­mű diákokat... De jó lett volna egy ilyen falképre nézni a piszkos, va- kolatja hullt, összefirkált vá­rótermi falak, letépett pla­kátok helyett! Megremegtet Illyés Gyula kölesdi vasútállomásról írt verse. A szegénység, a kilá- tástalanság megrázó doku­mentuma. Űristen! Micsoda utat tett meg ez az ország! — és köz­te Kölesd. Hiszen országos hírűvé vált kultúrát terjesz­tésével, befogadásával. Vasúit, utazás — mennyi ö r ömm el -'bánattal, akarással — belenyugvással, közösségi vagy kis és niagy magán­gondjaikkal utazó ember fog e képekre nézni. Hány csillogó, tiszta szemű kis­gyermek és. szerelmes és hány csalódott ember, hány munkától fáradt és hány hosszú élettől bölccsé vált ember fog szembesülni ön­magával ? Vajon tud-e felel­ni majd e mű mindenkinek? Bizton tudom', hogy igen. Hiszen drámát-örömet, kitá­rulkozást, csendet, lírát,, tra­gédiát, múlta t-j elent-jövőt hordoz a kép. Történést, népszokást, élet­módokat és amit csak kép tud hordozni; színek, for­mák, vonalak hallatlan bő­kezűségét, sokféleségét. (Hatalom ,a művészet, tisz­telt hallgatóim! Életünk, em­berré válásunk, erkölcsünk, vágya'infc egyik legnagyobb alakítója. Ki a megmondha­Csöndel Messék minden rossz, ember- és természet- ellenesség, fegyverkezés és az élet anyagiasságának haj­szolása. IPatay tablója harcol a tiszte-szép egyenlő emberi életért, Tolnát múltjának- jdlenén ek-jő vajén ek felidé­zésével megszeretteti velünk. A lámpa fényikörében ol­vasó, fonó, elmerengő alak­jaival a családi élet szépsé­gét hirdeti. A szőlővel, bor­ral, aratással foglalkozók a munkát, az emberi tevékeny­ség egytilk legszebbjét hor­dozzák. INagy László gyönyörű ag­godalmát, ,,'Kii viszi át a sze­relmet”, Patay képe egészé­ben vállalja. Miként a vas­út acélpárjai az egész me­gyét, országot, világot be­hálózzák, ez a pannó ezen keresztül ed fog jutni Pusz- teihencsétő! Kisdiorogig, Gyu­lait ÓH G er j énig, B uda p est tő i Rómáig, Moszkvától Havan­náig. Köszönöm Patay Lász­lónak mesterhez illő reme­két, köszönöm mindenkinek, aki munkájával, gondolatá­val segítette létrehozni. Miimt első látogatókat, a jelenlévőiket arra kérem, vi­gyék hírét s legyenek párt­fogói. '(Elhangzott 1983. július 10-én, az avatóünnepségen.) tója anntak, hogy az embe­reknek, akik végtelen hosz- szú sorokban fognak e kép előtt elvonulni, miit ad, mit tud adni? A befogadó lelké­nek kinyílását, befogadni akarásiát, hogy fogja gazda­gítani? Hatalom a tudás, a művészet, Patay művészete különösen az. Hiszen nem önmagáért, nemcsak magá­nak, mindnyájunknak ké­szült. Minden ember számá­ra hozzáférhető, megérthető, magunkévá tehető. 'Nézzük a minden korok magvétőjét,; a csodát az ar­cán, a csodát, amit ő művel — az öreg emberpárt, aki már kimegy az életből —, az anyát, aki az új életet hor­dozza, — a mindnyájunk nagyanyját, aki a kerítés fö­lött visszanézve látja egész élete sorát, ainlnak minden terhével, ritka, bár nagyon megérdemelt örömével — és én tuidomi, hogy aggódik, ag­gódik úgy, mint a szál fa- egyenes költő-író Tamás Menyhért a Csöndelitessék oímű versében. csöndelltessek Csöndelltessék az éjszaka a feketülő sírás csöndelltessék a virrasztó a szelek ideje erdőink törzs­fogyatkozása csöndelltessék a madarak riadalma csöndelltessék az utak hörgése tisztásaink forrást- vesztő szomja csöndelltessék minden égtáj­szaggató szándék arcszínünk haraguvása Csöndelltessék a virrasztó dadogás a feketülő sírás csöndelltessék a dögletes század a vérszagú világ Kortárs egyetemes mívészet Kiállítás a Műcsarnokban Az osztrák—magyar kultu­rális együttműködés kereté­ben jelentékeny kiállítás nyílt július 8-án a Műcsarnokban. Közönségünknek először nyí­lik alkalma a kortárs euró­pai művészet kiemelkedő re­mekeivel való megismerke­désre. A bécsi Modern Mű­vészetek Múzeuma és az ausztriai Ludwig-a'lapítvány jóvoltából az USA, Anglia, Ausztria. Franciaország veze­tő művészeinek és német al­kotóknak félszáz művét he­lyezték el a rendezők úgy, hogy minden áramlat szere­peljen a felvázolt körképben. A második világháború után, amikor az európai kul­túrát évszázadokon át meg­határozó keresztény-huma­nista világkép összeomlott, az új tudományos-társadalmi- szociológiai változások a nyu­gati kultúra hosszan tartó krízisét eredményezték, mely­ben az emberiség eddigi ér­tékei kérdésessé váltak; köz­tük a képzőművészetnek nemcsak formai eredményei, hanem szükségessége, egyál­talán létezése is. Ebbe a for­rongó, ma sem letisztult lég­körbe vezetnek be a kiállított művek, amelyeknek spektru­ma a geometrikus absztrak­ciótól a foto-realizmusig ter­jed. de főleg a realizmus és az absztrakció utolsó két év­tizedének új eredményeit tükrözik. A bécsj Liechtenstein pa­lotában székélő Modern Mű­vészetek Múzeuma 1962-ben alakult, a New York-ival egy időiben. Anyaga tehát való­ban napjaink művészete, csak a csomópontokra kon­centrál, és a modern művé­szet klasszikus főművei se­gítségével próbál áttekintést nyújtani az 1960—70-es évek áramlataiban. A kiállításon részt vevő művészek — útjaik különbö­zősége ellenére is — a mind­annyiunkat körülvevő világ értelmezésére törekednek. Ál­talános vonásuk, hogy kerülik az esztétikai kompromisszu­mokat, a befogadókat tovább­gondolkodásra kényszerítik, mert a műalkotások nem tá­rulkoznak fél önként. A mű­vészek kifejezési eszközei fór radatmia n m egvá 11 oz ta k, a valóságos tárgyakat is be­építik müveikbe, azok pon­tos mását készítik el mű­anyagból, ragasztással, tépés­sel, vagy a régi technikákkal együtt alkalmazzák. A leg­fontosabb áramlat még ma is az 1950 körül Amerikából in­dult pop-árt, amelynek alap- m'agiatartása a hangos, brutá­lis tiltakozás a fogyasztói tár­sadalom konzumterrorja, a gondolkodási közhelyek ural­ma ellen. A művészek hozzá­állása a cinizmustól (A. War- hol, R. Lichtenstein) a szatí­rán át a tragikus tagadásig terjed (Róbert Rauschen- berg). A kiállítás mindegyi­kük egy-egy Magyarországon eddig még nem látott főmű­vét tartalmazza. Megrázó ha­tást vált ki D. Spoerri (Ro­mánia) anyag-montázsa (A realitás összetapad a fikció­val) és az amerikai J. And­rea Fekvő nő ágyon című po­liészterből és üvegrostból formált panoptikumszerű életnagyságú ágyon fekvő talkbj'a. A fotorealizmust legna­gyobb alakja, R. Estes mellett a francia J. Huckleux kép­viseli, aki a nemes lelkű ado­mányozókat, a Ludwig-há- zaspárt festette meg a sze­mélyes kézjegyek teljes hát­térben maradásával. Korunk technikai civilizá­ciója ellen tiltakozik K. K-la- pheck összenyomott autóal­katrészekből álló A rombo­lás diadala című munkája. Jelentős részt kapták az utolsó évtizedben ismét fel­éledt, lírai jellegű „Űj vadak" az expresszion'izmus legfris­sebb változatával. A kolumbiai F. Botero a kulturális hagyományt kér­dőjelezi meg Bordélyházban című művében, amely Goya — a spanyol királyi családról készített — csoport-portréjá­nak megdöbbentő, ironikus parafrázisa. A legfrissebb törekvés a pattern-festészet, melynek képviselői az élsematizált minták — emberi figurák — dekoratív jellegű, ismétlődő köl'lázsos vagy montázsos ábrázolásaival napjaink nagyvárosi emberének ijesz­tő elidegenedését, kiüresedé­sét jelzik. Az egyes áramlatok egy­másba olvadnak, az új formai és technikai megoldások gyorsan követőkre találnak vagy az ismétlés által hamar élih aszn ál ód nak. A mai egyetemes képző­művészet legjellegzetesebb vonása a filmszerűen pergő, állandó változás, amely nem kedvez az időálló művek megszületésének. BRESTYÁNSZKY ILONA Teles Ede: Hiúság Fotó: Gottvald Károly Beck ö. Fiilöp: A 100 éves Nemzeti Múzeum

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents