Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-26 / 150. szám

1983. június 26. rtÉPÜJSÁG Kerékpár Egyedi ismét remekelt A BKV Előre minősítő ver­senyén Budapesten, a Mille­nárison ferencvárosi, győri, székesfehérvári, pécsi ver­senyzők mellett a tamásiak is rajthoz álltak.. Nagy sikert aratott a serdülő korú Egye­di Zoltán, aki az iramver­senyben a legojbbnak bizo­nyult. Üttörőkorosztályban a másik nevesebb tamási ke­rekes, Nagy Lajos mindvégig kitűnően hajtott, de a haj­rában bukott és a verseny feladására kényszerült. Jól helytállt Radovics és Mayer is az úttörőkorcsoportban, ugyanis a középmezőnyben végeztek, de tudni kell mind­kettőjükről : még gyermek­korcsoportúak. Jó tanuló - jó sportoló A bonyhádi II.-es sz. Ál­talános Iskola tanévzáróján ünnepélyesen adták át a „Jó tanuló, jó sportoló” mozga­lom nyerteseinek a díjakat: Felszegi Zitának (kosaras), Vajda Renátának (kosaras), Barabás Évának (úszó), Alt- wiater Csabának (atléta), Szi­getvári Ágnesnak (atléta), Juhász Gábornak (labdarú­gás). Negyedik helyezés Szegeden az országos kö­zépiskolás labdarúgó-bajnok­ságon találkozott a hat terü­leti győztes labdarúgótsapat. A körmérkőzéses rendszer­ben lezajlott torna helyenként színvonalas, küzdelmes mér­kőzéseket hozott. A C terü­letet képviselő palánk! me­zőgazdasági szakközépiskola csapata öt pontjával a ne­gyedik helyen végzett. Sportműsor Űszás: A szekszárdi és dombóvári úszók folytatják szereplésüket Szegeden az országos vidékbajnokságon. Labdarúgás: A KISZ Tolna megyei Bizottsága által ren­dezett juniális keretében 10 órakor a Dózsa-stadionban a magyar színészválogatott és a Dózsa öregfiúk csapatá­nak mérkőzését láthatja a közönség. Ezt követően pedig Szekszárd és Dombóvár női együttese méri Össze tudását. Kerékpár: A tamási járási KISZ-bizottság a Kapós- menti fiatalok találkozója al­kalmából Szakályban után­pótlás kritériumversenyt ren­dez. Kezdés 16 órakor. Tömegsport: Falusi dolgo­zók spartakiádjának járási döntője atlétikában és lab­dajátékokban Pakson, a vá­rosi sporttelepen 9 órától. Együtt a paksi ökölvívócsapat Az NB /-be jutás a cél Amilyen szomorúan vettük tudomásul, hogy a magyar ökölvivás egykori fellegvárá bán, Szekszárdon megszűnt a sportág, olyan lelkesedéssel figyeltük a hetvenes évek végén a paksiak mozgolódás át, lelkesedését a sportág megteremtése érdekében. Az elmúlt félévben megtett út­tal azoknak a sportkedvelők nek a figyelmét is magukra vonták a paksiak, akik egyéb ként közömbösek e sportág iránt. Igazolták: az alapozó munka nem volt hiábavaló, a Paksi SE égisze alatt működő, az atomerőmű vállalat anya­gi és erkölcsi támogatását élvező szakosztály már a minő­sítő- és rangsorversenyeken is jó eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. Eigenbrót Péter A sportág vezetése — a MÖSZ~— a felemelkedés ér­dekében ismét életre hívta a régebben megszüntetett csa­patbajnokságot. Az ország életképes szakosztályai kap­tak besorolást az NB I, az NB II és az NB III-ba. A MÖSZ a paksiakat több nagy múltú csapattal együtt a má­sodosztályba sorolta. A lát- vánoys, küzdelmes, közönség­szórakoztató CSB-mér kőzé­sek kel fölgyorsult a sportág vérkeringése, megelevenedett az élet a szorítok környékén. Ebben is Paks vitte a prímet, körültekintő szervezésükkel megadták a rangot a csapat- bajnoki küzdelemnek. Az át­lagban több mint félezres nézősereget is maximálisan kiszolgálták. Elkísértük a csapatot mindkét vidéki mér­kőzésére, és így van viszonyí­tási alap. Már a ragyogó nyitánnyal, a Borsodi Bá­nyász legyőzésével magukhoz .láncolták a sportág rajongóit. Egy hét múlva könnyedén nyertek a szekszárdi szárma­zású ökölvívóhíresség, Or­bán László vezette SZIM Va­sas otthonában, Székesfehér­váron. Következett a kitűnő erőket felvonultató Oroszlá­nyi Bányász, de ők is térdre kényszerültek Pakson. Gyön­gyösön a zálkás katonafiúk lelkesedése kevésnek bizo­nyult, a nagyobb tudás foko­zatosan kidomborodott. A Bp. Vasas elleni rangadóval zárult a tavaszi idény. Mint arról már beszámoltunk, nagy küzdelem után döntetlen eredmény született Pakson. Azonban a fővárosiak „elvé­reztek” Oroszlányban, így a Tolna megyei együttes meg­nyugtató kétpontos előnnyel listavezetőként várja az őszi folytatást. A látványos diadalmenet örömhangulatot teremtett a csapat háza táján. Még csak félidejénél tart a küzdelem­sorozat, ám nagyon sokan már NB I-es álmokat szövö­getnek. „Hogyan látja ezt a közvéleményt élénken fog­lalkoztató kérdést a szakve­zetés?” — többek között er­ről is beszélgettünk Dunajecz Ferenc vezető edzővel. — Már az indulásnál — az erőviszonyok ismeretében — dobogós helyezést terveztünk. De titkon bíztam abban, hogy ha semmi sem zavarja felké­szülésünket, a legerősebb ösz- szeállításban tudunk kiállni, s akkor csak a pontozóbírók lehetnek az „igazi ellenfelek”. — Volt baja a bírókkal? — A reális ítélkezés az egész nehézatlétika, de első­sorban az ökölvívás nagy problémája. Ezt az elmúlt évek világversenyein is rend­re tapasztalhattuk. Megpró­Torma Attila bálom függetleníteni magam a döntésektől, de amit mond­juk Gyöngyösön, vagy leg­utóbb a Vasas ellen „művel­tek” a bírók, arra nem lehet nem oda figyelni. Eigenbrót- tól és Rostástól győzelmet vettek el és véleményem sze­rint Kármagsit is idő előtt kiszámolta a vezető bíró. — Azért a PSE mégis ma­gabiztosan nyerte mérkőzé­seit és bajnokjelöltté lépett elő. — Nagyon együtt volt a társaság. Komolyan vették a csapatbajnokságot, képessé­geik .maximumának nyújtá­sával igyekeztek meghálálni a bizalmat. A csapat érdekei­nek megfelelően többen is zökkenőmentesen megoldot­ták a súlycsoportváltások problematikáját. Listavezetők vagyunk és most már min­denféle kertelés nélkül mon­dom: szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Tudom, ehhez még ősszel a Vasasnak, az Oroszlánynak, valamint a Borsodi Bányásznak is lesz néhány szava. Ha képesek le­szünk megismételni mostani teljesítményünket, nam lehet különösebb gond. — A tapasztalatok alapján úgy véljük: az ifjúsági kor­csoportban két súlycsoport­ban — pehelysúlyban és könnyűsúlybain — foghíjas a csapat... — Így igaz. Valóban nem lehet hosszú távon megoldás Kársai és a többi „bedobott” fiatal szerepeltetése. Köny- nyűsúlyban a Dombóvárról kölcsönkapott Szekeres tudá­sa alapján beilleszkedhetett volna, ám váratlanul hátat fordított az ökölvívásnak. — Ügy hallottuk, példáját a többi dombóvári közül ké­sőbb még követték... — Sajnos, sem Szántó és sem pedig Hári nem tudta egyéni „céljait” összegyez- tetni az ökölvívással és ők is elmenték, mondván, élni is akarnak. De ne csak rosszat mondjunk a kölcsönkapott dombóvári fiatalokról, ugyanis Kanmacsi és Eigen- brót kitűnően helytállt, velük komolyan számolunk. — A felnőttekkel minden szempontból elégedett lehet... — Igen. Külön említést ér­demel az egyetlen felnőttvá- logatott kerettagunk, Árvái, de csak a dicséret hangján szólhatok Magyarról, Tormá­ról, Virágról, Erősről és Sző­kéről. Meghatározó egyénisé­gei voltak a gárdának. Nyíri is hozta magát a csapat ér­dekeinek megfelelően nem igazi súlycsoportjában. Időn­ként Hárival is elégedett vol­tam, de ez már a múlté. Egy dolog miatt viszont fáj a fe­jem. _ ? — Felnőttkorcsoportban sincs megfelelő tartalékgár­dánk. És az ökölvívásban egy sérüléshullám nagyon könnyen bekövetkezhet. Ta­vasszal is utolért bennünket, de szerencsére ekkor szüne­telt a csb. — A papírsúlyú Árvái a válogatott tagjaként a nagy nemzetközi megméretés ka­pujában áll. Kinek van még esélye arra, hogy a címeres mezt magára öltse? Virág Attila — Ha a korábbi válogatot­tunk, Magyar István, véle­ményem szerint egy súlycso­porttal lejjebb próbálkozna, akkor nagyobb esélye lenne, mint most a nemzetközileg is erős kisváltósúlyban. Rajta múlik. Még Virágot látom al­kalmasnak a válogatottságra, fejlődőképes, szorgalmas ver­senyző, elsősorban a védeke­zésben kell javulnia. Tovább­ra is Árváiban bízom. A jö­.vőben szeretne még egyszer azoknak bizonyítani, akik nem bíztak benne a várnai ökölvívó Európa-bajinokság előtt. Érzékenyen érintette, hogy a nagy ígérgetések után őt, a papírsúly jelenlegi leg­jobbját mellőzték. — Pakson nemcsak kész és ifjúsági korú „félkész” versenyzők képzésével fog­lalkoznak, hanem elkezdték az utánpótlásnevelő munkát is. Lesz ennek hamarosan látszata is? — Elfogultság nélkül mon­dom, vannak nagyon tehetsé­ges serdülőversenyzőink, így például Niki János, Led- neczki Antal, Hunyadi Tibor, akiket jövőre már minden bizonnyal bevetünk. — Befejezésül: bízik az NB I-iben? — Nagyon. A bejutás, úgy vélem, nehezebb lesz, mint az ottani megkapaszkodás. Az neim vitás, hogy a Honvéd és az Újpesti Dózsa kiemelkedik a mezőnyből, de már most vagyunk olyan erősek, mint a Bp. Építők, vagy a -Honvéd Kun Béla SE és a Kecske­mét sem legyőzhetetlen... — bégyé — Labdarúgás ’82 83 A két idényről - dióhéjban Véget ért egy fejezet a ma­gyar labdarúgás történeté­ben, befejeződött az 1982— 83-as bajnokság az első osz­tályban. Hogy az NB I most lezárult összecsapás-sorozata nem kerül futballtörténel- rnünk aranylapjai közé, az aligha lehet kétséges, a 16 csapat 240 mérkőzése közül csak elenyészően kevés emlé­keztetett a sportágban élen járó országokban tapasztal­ható színvonalra, többnyire közepes iramú és közepes fel- készültséget tanúsító találko­zókat nézhetett végig a szur­kolósereg. Mielőtt mélyebb fejtegetés­be bocsátkoznánk a magyar futball reprezentatív csapa­tainak teljesítményéről a nemzetközi követelmények tükrében, nézzük meg, ho­gyan is alakultak az erővi­szonyok tavaly ősszel és ez év tavaszán az NB I-ben. Mindenekelőtt a nagy szen­záció: a Rába ETO megvéd­te bajnoki címét! Sokan ki­futott eredménynek, három napig tartó csodának minősí­tették a győri együttes tava­lyi bravúrját, mondván: „Majd meglátjuk, mire lesz­nek képesek a következő sze­zonban !” Verebes József legénysége csattanós választ adott a két­kedőknek: egyenletes telje­sítményt nyújtva — a magyar futball történetében először —, ismét vidéki együttes tag­jai akaszthatták nyakukba az aranyérmet. Akárhogy is, de bravúr a javából, még akkor is, ha nem olyan magabizto­san győztek, mint egy eszten­dővel ezelőtt. A Ferencváros tavaszi hajrájával vívta ki az ezüst­érmet. Pedig elképesztően rosszul indultak, november­ben már a „válságbizottság” is összeült, akkor úgy tűnt, Novák Dezső napjai meg van­nak számlálva. Az edző azon­ban maradt, s tavasszal szin­te példátlan sorozatot produ­kált a zöld-fehér együttes; 15 mérkőzésen mindössze 13 pontot vesztett a gárda. Vé­gül már bajnokesélyessé is előlépett az Üllői úti legény­ség, de a hajrában már nem bírta a versenyfutást. Igen kellemes meglepetés volt a Bp. Honvéd dicséretes helytállása. Ez a csapat Ko- mora Imre irányításával hal­latlan elszántsággal vetette magét a küzdelembe. Harcos játékfelfogásukkal, megadás­ra kényszerítették esélye­sebbnek tűnő ellenfeleiket, a hajrára azonban ők is elfá­radták, elsősorban alighanem idegileg. Pedig a sorsolásra nem panaszkodhattak. Csak le kellett volna győzniük a gyengélkedő MTK-VM-et idegenben, s a Rábát otthon. Nem sikerült, bronzérmük mégis a vitathatatlanul újat kereső játékfelfogás megér­demelt eredménye. Nagy talány a Csepel. Tel­jesítménye az FTC produk­ciójának épp az ellenkezője. Kitűnő ősz után — a félidő­ben még az első helyen ta­nyáztak — tavaszi visszaesés. Az Ű. Dózsa játékosállomá­nyát sokáig súlyos sérülés- hullám tizedelte, mégis jól szerepelt. Tartalékos csapat­tal is megszerezte a nemzet­közi szereplés jogát az MNK megnyerésével, a végére azonban összecsuklott a gár­da. A Tatabánya viszont épp tavasszal szedte össze magát: fokozatosan szakadtak el a bányász-labdarúgók a kieső- helyről, s végül tisztes ered­ménnyel zárták az idényt, ta­valyi és tavalyelőtti dobogós formájuktól azonban nagyon messzire kerültek. Hagyomá­nyaihoz méltatlanul szere­tjeit a Vasas is, pedig volt egy olyan időszak, amikor úgy látszott, a dobogót is megpályázhatja. Búcsúzni mindig nehéz, fő­leg akkor, amikor már meg­szokta egy város, egy klub a reflektorfényt. A Békéscsaba és a Debrecen méltatlanul és fölöslegesen távozott. Mind­két egyesület olyan háttérrel és olyan játékosállománnyal rendelkezik — több váloga­tottjuk van —, amely kellő menedzseléssel sokkal szebb álmokat is dédelgethetne. A csabaiak már korábban el­játszották lehetőségeiket, né­hány héttel ezelőtt azonban aligha akadt volna olyan em­ber, áki az egyik kiesőként a DMVSC-t jelölte volna meg. Nem lehet más szót használ­ni, csak azt: elkönnyelműs- ködték a debreceniek, lab­darúgóik már idejekorán ki­vették nyári szabadságukat. Súlyos árat fizettek érte. Nem lehetnek azonban büszkék teljesítményükre azok sem, akik megúszták. A Pécs, a hajdan szintén szebb napokat látott Videoton, az ugyancsak e kategóriába so­rolandó MTK-VM, a Zala­egerszeg és a Nyíregyháza sorsa is csak a legvégén dőlt el. Kínkeservesen, s nem egyszer megkérdőjelezhető tisztaságú mérkőzéseken mentették meg NB I-es létü­ket. Dicséret tehát semmi­képp sem illetheti szereplésü­ket. SZABÓ ILLÉS Örömmámor. A Rába ETO labdarúgói az Újpesti Dózsa elleni mérkőzés befejeztével második bajnoki címüknek örülnek. Középen, meztelen felsőtesttel a majosi származá­sú Szentes Lázár.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents