Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-18 / 143. szám
1983. június 18. “NÉPÚJSÁG 7 „...le kell mondanom sok-sok jóról..." tfeszelyeztetett környezetben Utcán, tanácsnál, Majsa-pusztán A címben foglalt környezet olyan körülményeket jelent, amelyek különböző okoknál fogva nem biztosítják a kiskorú gyermek egészséges testi és szellemi fejlődését. Az európai gyermekvédelem történetében elsőként Marcus Fabius Quintillianus, római író foglalkozott gyermekvédelmi kérdésekkel. Azt mondta, hogy minden gyermek jövőjét optimizmussal kell felfognunk, de gondoskodásunknak igen korán kell már megkezdődnie. Hazánkban az 1971. évi, az ifjúságról szóló IV. törvény e tárgyban így fogalmaz: „A gyermek- és ifjúságvédelem feladata a kiskorúak egészségi, szellemi és erkölcsi veszélyeztetettségének megelőzése, a veszélyeztető okok feltárása, a veszélyeztetett fiatalok védelme és nevelése...” Ibolya 1971-ben, Erzsébet 1972-ben, Sándor 1974-ben született. A Paksi Járási Hivatal javaslatára 1976-ban elrendelték az állami gondozásba vételüket. A szülők lakóhelyváltoztatás után kérték az állami gondozás megszüntetését, amit a szekszárdi Városi Tanács 1980-ban jóváhagyott. Nem kutatva a régi körülményeket, a megváltozott újakat tekintsük meg, ahol immár a harmadik évet töltik a gyerekek az idősebb testvérük, Erika és a legkisebb Rózsika társaságában. A szekszárdi Aranyfürt Tsz ózsákpusztai majorja, a várostól 6—7 kilométerre fekszik, a gemenci erdőbe vezető közlekedési út jobb oldalán. Itt keressük a család lakását. A majorba érve az első épületet megkerülve hátulról juthatunk előre. Az alacsony drótkerítésen léckapu nyílása enged a ki- és bejárásnak. Míg az ajtóig érünk, egy piros fazék, egy gyerekkocsi, egy női táska állja utunkat. Az ajtóban egy kályha, rajta egy bakancs, pohár, mellette egy gumicsizma, két matrac. Kicsit távolabb a csizma párja és egy hokedli. — Itt vannak bent! — hangzik egy férfihang, majd meg is jelenik egy fiatalember, kezében kézimeszelővei. P.-né jön elénk. Az alkalmi rendetlenség magyarázatául a szobafestést említi mentegetőzve. Hiszünk neki, mert a testvére éppen ügyes és gyors mozdulatokkal hordja fel a rózsaszínű festéket a szoba falára. Nehéz megkülönböztetni a szobák rendeltetését, mert ágyakat és asztalt székekkel mindenütt látni. A „mindenütt” két szűk szobát és konyhát jelent ez esetben. Hogy a meszelésnek elérkezett az ideje, azt az első pillanat sejtette. Amikor engedélyt kérünk, hogy amit látunk, azt meg is írhassuk, a háziasszony szájából megered a szó. A harminchárom éves asszony először férjéről beszél, aki Palánkon van már egy hónapja. — ...a téesz „kényszerítette” az elvonóra — így az asz- szony. Mert nagyon durva, ha iszik... Én olyankor szép szóval ágyba küldöm, de másnak szólni sem szabad hozzá, akkor mindenkit megsért. Állatgondozó a tsz- ben. Ha mind a ketten dolgozunk, hétezer forintot kapunk havonta... Körülnézünk, keresve a pénz nyomát a lakásban. A sarokban egy televízió, mellette egy kazettás magnetofon, ami ugyan a szomszédé, de nekik is van lemezjátszójuk, most javítják. Igazolásként Erika, a legidősebb gyermek kimegy valahova és elképzelni is nehéz, hogy honnét, de egy csomó hanglemezzel tér vissza. Az asztalon rendezgetni kezdi ezeket. Feltűnik pirosra lakkozott körme, meg a rövid, fiús haja alól fityegő divatos fülbevaló. Egy pillantás csupán a tizennégy éves lányra. Tudja, hogy nem is olyan sokára „kész nő” lesz. Nagylányos alakján feszülő pulóver és szoknya. Hirtelen szorgalmat erőltet magára és a szomszéd szoba padlójáról felszedi a mosásra váró ruhákat. Rózsika, a legkisebb lány nővére nyomában nyüzsög maszatos arccal. <5 kétéves. A már említett testvérek körül Ibolya a szekszárdi kisegítő iskolában tanul, minden este hazajár. Erzsi és Sándor hétközis iskolába, Decsre megy minden hét elején, csak a hétvégeken vannak itthon. Ezelőtt húsz-huszonöt esztendővel Regölyben közel kétezer-kétszázán laktak még. Ma a község lakosságának lélekszáma 1575. Ha tehát az odatévedő, vagy a Regölybe nem világos céllal érkező összeveti az egykori lakosság számát, a 2195-öt a mai 1575-tel, úgy tűnik jogos meghúznia a lélekharang kötelét és kihalóként elsiratni ezt a kicsinek túlzással se nevezhető települést. Pedig hát... ahogy azt Berzsenyi mondja: nem (a) sokaság, hanem (a) lélek ereje, az élnitudás az, ami megtart bennünket a jövőnek. Ha. így nézi ezt a múltjával nevezetes települést a jövevény, akkor nem nehéz meglátnia, hogy Regöly nemcsak volt, van, lesz is! Méghozzá valahol elöl járóként a korszerű életkereteket kínáló községek között. Akkor is igen az élen haladva, ha a jelenlegi lélekszám tovább zsugorodik esetleg, lévén az embernek szí ve joga, hogy ott teremtsen magának otthont, ahol a munkahelye van. Hő- gyészen vagy Tamásiban, esetleg messzebb. Az, hogy a község 900 munkaképes korú lakost számlál, s mindössze 452 hatvan éven felülit és ennél nem sokkal kevesebb, 350 óvodás és iskolás korú gyereket, arra bizonyság, hogy a községi tanács okkal készül kialakítani egy 8—10 családi házas lakónegyedet. „Fiatalok akarnak építeni” — közölte velem Fehér Kálmán, a tanács elnöke, aki csöppet se szereti olvasni vagy hallani Regöly el- siratását. Noha ő tudja tán legjobban, már csak hivatalánál fogva is, hogyha tá- gabbak lennének a helyben foglalkoztatás keretei, kevesebben kényszerülnének eljárásra. Vagy ami ebből adódik, idővel az elköltözésre. De... „nem rosszak itt az élet feltételei” — hallhattam azután utcán és boltban. A re- gölyiek szívesen fogadják az ismeretlen köszönésével együtt az érdeklődést is. S itt megállnék, mert tulajdonképpen úgynevezett érdekes embert látni-faggatni jöttem. Mit tagadjam, előbb — nem értvén a szándékot — bizony néztek rám úgy is, mint arra szokás, akinek a fején átfütyülget kicsit a szél. S azért firtat furcsa dolgokat. — Érdekes ember? Olyan minálunk nincs. — Adta tudtomra egy sudár tartású öregember. kupaktanAcs AZ UTCÁN — Már hogyne volna, mindenütt van olyan ember, aki valamiben más, mint a többi! — kottyantotta el erre az eddig csak fültanúként jelenlévő gimnazista korú fiú. — Olyanra gondol maga, aki tud valami olyasmit, amit a többi nem? — így egy idősebb asszony. — Esetleg olyanra — feleltem, mert alkalmi beszélgető- társaim a bolt előtt ekkor már benn voltak az én utcámban. Benn ám, mert sorolták, hogy tán Galambos Gyula — aki nem lakik már itt —, az ilyen érdekes ember volt, mert még tán a tanítóság, meg a más művelt emberek se tudták úgy a község történetét, mint az. — Hát a Szeledeli Kati néni? Az micsoda? » A válasz: „Tényleg, az is érdekes lehet egy újságírónak”, mert nem csupán szépen citerázik, meg énekel, megtanította a lányait is. S jőnek szépen sorjába elő a többiek. Tislér Józsi bácsi, akit tökdudásként tartanak számon, pedig nem tökből készül a duda, aminek ő a mestere. Köcsögdudaként ismerik másutt, de az tény, hogy igen érti a játékot. „Magyari Gyula bácsit se hagyjátok ám akkor ki a sorból” — hangzik a figyelmeztetés, s megtudom, hogy az „egyszerűbbnél is egyszerűbb ember” az a Magyari Gyula, aki akár társadalmi, akár egyházi temetés van, odaáll a lakosság, barátok, ismerősök nevében a végtisztelgést hivatalból végzők mellé. „Hát azt hallani kéne, mert nem tanulta az, hogyan, meg mit kell mondani, mégis olyan szívből, egyszerűszépen mondja, hogy nem lehet nem megkönnyezni.” Ha a múló idő nem figyelmeztet, jó hosszan folytathattuk volna a listázást, de az jutott eszembe, hogy mielőtt még rám alkonyul, ki kellene jutnom Majsa-pusztóra, ahhoz az emberhez, akit néhány évvel ezelőtt remeteként emlegetett Tamásiban egy ismerősöm. MIT MOND AZ ELNÖK? — Remete? Na, nem egészen, mert tanácstag, vb-tag, tanácselnökhelyettes is a maisai szociális foglalkoztató vezetője. De az tény, hogy hétszámra nem jön be a faluba. pedig itt a háza — mondta nem sokkal később Fehér Kálmán elnök, akitől egyebeket is megtudhattam. Elsőbben is azt, hogy közel félezer helyben dolgozik a regölviek közül, főleg a tsz- hen. Itt az az első számú foglalkoztató. Ahova most megyek, a nemrég még csak elmeszociális otthonban, negyvenhármán dolgoznak, igaz a többség nő. A remetének titulált Szabó Gvula gondnokkal együtt mindössze öten képviselik az erősebb nemet. Különben igencsak megnőtt a fölszabadulás előttihez viszonyítva Regöly szellemi kapacitása. A negyvenet meghaladja a főiskolai, egyetemi végzettségűek száma, s száznál jóval több a középiskolát végzetteké. És... minden harmadik családnak van gépkocsija, a takarék- szövetkezetben pedig 42 milliós. De nézzük a remetét, aki jövő év szeptemberében tölti be 60. életévét, úgynevezett ősregölyinek számít és aki csakugyan legföljebb hétvégeken, s akkor teszi meg az utat Regöly és Majsa-puszta között, amikor tanácstagként, vb-tagként, vagy elnökhelyettesként szükséges. — Én, érdekes ember? Ugyan! — nevet a szemembe a jókötésű, középtermetű férfi — Szabó Gyula —, akin akkor se látni a majd hatvan évet, amikor már nem ül háttal a fénynek az irodájában, aminek még a kastélyépítők igen picike ablakot szabtak. Huszonkét évvel ezelőtt, 1961-ben a falu ma is nagy szeretettel és tisztelettel emlegetett orvosa, „az öreg Szentirmai doktor bácsi” beszélte rá Szabó Gyulát arra, hogy vállalja el a volt Esz- terházy-kastélyba telepített betegotthon gondnoklását. A „Szabó-gyerek” akkor már megjárta Budapestet, dolgozott a kábelgyárban, ott szerzett a Dombóváron 40 éve keltezett érettségi bizonyítványa mellé műszaki rajzolói oklevelet, de mindössze öt évig volt maradása a nagyvárosban. Hazajött és úgy, hogy eljárt a Hőgyészi Állami Gazdaságba, ahol igencsak jó hasznát vették műszaki érdeklődésének és tudásának. MAISÁRA TOPPANVA P.-né: Mire is kell még a pénz? H.-né: Majd ha ők felnőnek Gyors számadást végzünk, hogy mire is kell a családban az a pénz, amit ketten keresnek, ha... P.-né szavait félbeszakítva egy vékony fiatalasszony érkezése. A szomszédból jött, de fordul is vissza, nem akar zavarni. Marasztalják, tehát marad. Pillanatnyi csönd után váratlanul az ő „monológja” következik: — Igazságtalanok az emberek. Amit nekem nem szabad, azt a másiknak elnézik. Én egyszer fogadásból berúgtam, nem mentem el dolgozni, de a munkát elvégezték helyettem, nem maradtam el. A másik mulasztását meg szó nélkül hagyják, sőt, szemethunyva, még jutalmat is kapott. Nekem meg 480 forintot levontak a fizetésemből. Pedig lenne hova tennem, mert egyedül nevelem a három gyerekemet. A férjemtől elváltam, mert rengeteget ivott és olyankor mindig vert. A védőnő gyakran látta a verések nyomait. Nem! Nem is fogok kérni semmilyen segélyt. Én intézetben nőttem föl, és nem akarom, hogy az én gyerekeim is oda kerüljenek. Anyám húsz gyermeket szült. Hatan ikrek voltak. Háromnégy hónapot éltek és meghaltak. Én vagyok a legkisebb. Kilencéves voltam, mikor anyám meghalt. Akkor kerültem intézetbe. Így felnőtt fejjel már örülök, hogy ott éltem, mert ott „keserű kenyéren” ugyan, de megtanultam dolgozni, megtanultam a rendet, meg a tisztaságot. Azt nem is szégyellem, csak ezt a tetoválást a karomon. Ott nem volt feltűnő, mert mindenkinek volt. Fájt? Csak az első három tűszúrás, azután elájultam és csak már a végén ébredtem föl. Később a vőlegényem karjába már én is tetováltam az Aztán itthon kínálkozott munkalehetőség, a tamási vegyesipari ktsz telephelyén. Itt veszítette el fél szeme világát egy üzemi balesetből eredően. Komornak tűnő, de nem humorérzék nélküli ember. Az a fajta, amelyik ha belekezd valamibe, azt csak szenvedéllyel, teljes odaadással tudja csinálni. Hát így lett ezzel a gondnoksággal is, meg minden olyan közdolgával, amire a bizalom kötelezte. Tizenkét esztendőn át volt a községi pártszervezet titkára is. Akként se nézte, mennyi az idő, naponta akkor ért véget a munkaideje, amikor befejezte amibe kezdett. De azért, amíg a felesége élt, este kilenc, fél tíz táján csak megérkezett haza. Mióta nem él, egyszerűbb itt éjszakázni kint, jó gazdaként. Tíz évvel ezelőtt lett az általa gondnokolt intézmény betegotthonból elmeotthon, mely 80 személyesről 125 személyesre növekedett. Jelenleg százkilenc arra rászoruló él itt, de az intézmény tavaly június óta foglalkoztatóként működik. Ide kerülnek az egészségügyi gyermekotthonokból azok, akiket fontos megtanítani akármilyen egyszerű munkára. A foglalkoztató még csak felerészben az, aminek neve szerint lennie kellene. De a Fővárosi Kézműipari Vállalattal együttműködve most van épülőben egy újabb foglalkoztatópavilon. — Három nap alatt raktuk helyre a betonelemeket — közli meg se próbálva titkolni az örömét a gyarapodás és az intézmény szédülése fölött. Felújítás is kezdődik, a fiúknak már fölállították a tágas katonai sátrakat, s kezdődhet az érdekeltek által izgalommal fogadott „táborozás” a parkban. MIÉRT A KUTYA? — Az a baj, hogy most már olykor érzem a koromat. Volt idő, amikor nem ismertem a fáradtságot — hangzik, de én nevemet. Mert ez itt az övé. Nagyon szerettem, ö is engem. A testvéreim nem engedtek hozzámenni feleségül, mert kiderült róla, hogy cigány. Pedig olyan volt, mint maga... Magas, világos bőrű. Sosem fogok mást úgy szeretni, mint őt. Tisztességes ember. Budapesten él, ott rendőr. Amióta elváltam a férjemtől, a gyerekeknek hús- vétra tudtam venni biciklit is. Máskor meg karácsonyfára sem jutott. Azóta fizetem nekik az ifjúsági takarékbetétet is. Jól jön majd, ha felnőnek. Űj televíziót is tudtam venni. Bútort szeretnék a bizományiból, meg még a hűtőm hiányzik... Jaj 1 Hozzám ne jöjjenek be, mert most cseréltem ki az ajtót, kőműves dolgozik ott és nagy a fölfordulás. Én innét nem tudnék elmenni máshova. Később is, majd ha felnőnek a gyerekek, innét tudom őket segíteni egy-egy baromfival, vagy disznóval. Még tizenöt évet adok magamnak, addig kell bírnom. Addig kell le- • mondanom sok-sok jóról a gyerekek miatt. Akkor már felnőttek lesznek... Embert akarok nevelni belőlük és nem gazembert! — ezzel köszön el H. Jánosné, a vékony fiatalasszony, a szomszédból. • A szekszárdi gyámügyi nyilvántartóban szereplő családok közül P.-éké csupán egy. Hogy a „meszelés után” mennyire változik meg a környezet...? Tény azonban, hogy a veszélyeztetettség megszüntetésére a törvény magában nem elég! Kell hozzá a H. Jánosné féle kemény akarás is. öt magát a véletlen sodorta a szomszédból ebbe a beszélgetésbe, hogy jó példa is legyen... DECSI KISS JÁNOS nem panaszosan, hanem olyan tényként, ami felett nem érdemes időzni. Kikapcsolódás? Horgászat és Aliz, az a hároméves bernáthegyi, amelyik érmekkel nemcsak szépen dekorált kiválósága a fajtájának, hanem öt, még vaksin nyívó kölyök anyja is, és kedvence az intézmény fiatal és idősebb lakóinak. Ezt nem is csodálom, mert meglátogatva Alízkát a méreteinek megfelelően kialakított rezidenciáján, nyomban jóba lettünk. Az érdekes ember, a „remete” különben most egy faházban „lakik”, vaságya mellett nagy kartondoboz, abban a darabonként 6—7 ezer forintot érő öt kölyök. Tizenegy lett, de mire a gazda észrevette, Aliz ötöt agyonnyomott. Miért szereti a kutyákat? A hűségükért. „A legkutyább kutya se tud negyedakkora csalódást okozni, mint egy ember.” Így mondta valaki nagy ember nemrég a rádióban. Ennél frappánsabb válasz Szabó Gyulának se jut eszébe. Pedig nem élt soha úgy, hogy ne az emberekért élt, dolgozott volna. A harmadik szenvedélye, a barkácsolás Ts arra volt jó, hogy munkáival örömöt szerezzen ... Magának addig, amíg fúrt-faragott, másoknak hosz- szabb időre. Aki teheti, nézze meg az intézmény ebédlőjének famunkáit! Két felnőtt fia van Szabó Gyulának. A fiatalabb, akivel egy házat lakik, üzemmérnök' a Kop-Ka ÁFÉSZ- nél. Az idősebb nemrég végezte el az egészségügyi főiskolát. Ö a tamási járási KÖJÁL ellenőre. Bent lakik Tamásiban. Így a magánprogram a fiatalabb fiút érinti. Megvett az érdekes ember a Mátyás utcában lévő házuk mellett egy kisebbet, amit lebontásra szán, s „ha a fiam is úgy gondolja — avatott a terveibe —, építek neki egy házat”. Hát eddig a krónika. De csak most. Regöly, a sokszor elsiratott visszavárja az újságírót nem fogyatkozó újságaival. LÁSZLÓ IBOLYA Reg öl y érdé kés e mbere
