Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-14 / 139. szám
a Képújság 1983. június 14. Troellsorozat Moziban ltod fcíjzcit Jelenet a filmdrámából Nem tudok olaszul, így tehát csak sejtem, hogy a címet magyarosabbra is lehetett volna fordítani. A filmből megtudhatjuk, hogy „vad fajzat”-nak nevezik Olaszországban a munkáért északra vándorló, műveletlen, faragatlan délieket, akik ráadásul valamilyen furcsa tájszólásban beszélnek. Ha már a táj szólásnál tartunk: ennek magyarítása ugyancsak bosz- szantóan halványra sikeredett. Sajnos, a film gyengéit tovább lehet sorolni. így például azt, hogy szinte szájba- rágó módszerrel tárja elénk az immár évek, évtizedek óta súlyos belső válsággal küszködő Olaszország bonyolult képét. Terrorizmus, élősdi- ség, prostitúció, kábítószer, az emberi értékek szinte törvényszerű megsemmisülése — — mind ott van a filmben, hosszabb-rövidebb képsorok erejéig. A néző már-már azt várja, hogy megszólal egy narrátor és kijelenti: „Lássátok, feleim, így rothad az át- kos olasz kapitalizmus, így teszi tönkre embermilliók életét, és közben így pusztítja önmagát”. A narrátor persze nem szólal meg, fölösleges is lenne, hisz minden olyan nyilvánvaló. Még az is, ahogy a felső tízezer a külvilágtól elzártan, azzal mit sem törődve éli a maga rózsaszín életét, és ahogy a hatalom, ahelyett, hogy segítene a végsősoron szerencsétlen áldozat megmentésében, inkább közreműködik annak pusztulásában. Nincs is a filmben, úgyszólván csak egyetlen igaz ember, a főszereplő Mario. Ö az, aki tartja magát, és — a fentiek után kell-e mondani? — törvényszerűen kudarcot vall. Szerencsére azért nem szükséges a zsebkendő után nyúlnunk, az élete egyelőre nincs veszélyben. Visszautazik dél-1 re, ahonnan jött. Ahol kék az ég, békésen morajlik a tenger, s jók az emberek. És ahol — ezt nem ebben, hanem nagyon sok más olasz filmben láttuk, itt csak utalnak rá — a maffia az úr, az elmaradottság, a nyomor pedig elviselhetetlen. Hát nincs egy jó szavunk Pasquale Squitieri filmjére? De van: a szándéka tisztességes, az ábrázolt helyzetek külön-külön hitelesnek tűnnek. Csakhogy nem érhetjük be ennyivel. —gyuricza— Ismét neves külföldi filmes alkotásait bemutató sorozatot tűz műsorára a Magyar Televízió: július 23-tól három szombat estén át Jan Troell svéd rendező alkotásával ismerkedhetnek meg a nézők. A svéd filmművészet kiemelkedő alakja az ötvenes évek derekán, amatőrként kezdte a filmezést. Kezdetben főként a dokumentarizmus foglalkoztatta, később Bo Wi- derberg mellett dolgozott mint operatőr. Közös munkáik egyike a nálunk is nagy sikerrel vetített Gyerekkocsi volt. Troell 1965-ben mutatkozott be játékfilmmel: ő rendezte a 4x4 című skandináv koprodukciós film egyik epizódját, és nemsokára már hazája filmművészetének egyik legnagyobb reménységeként tartották számon. A televízió — a hagyományoktól eltérően — ezúttal nem teljes életművet mutat be, hanem a rendező néhány, gondolatilag szorosan összetartozó alkotásából ad válogatást. A sorozatban a Kivándorlók, Az új haza, valamint A farmer felesége című film kerül képernyőre. Az első kettő — korábban Emigránsok, illetve Telepesek címmel vetítették — összefüggő filmeposzt alkot. Mindhárom film a nyomor elől Svédországból egykor kivándorolt emberek otthoni és amerikai életét, küzdelmes mindennapjait, vágyait és eredményeit ábrázolja. Pécsi nyári színház ’83 Rádió A 33-43-22-es telelonszám Rövidesen nyit Pécsett a nyár nemzetközi táncszínháza, mely már ismert helyszínein — szabadtéri táncszín, városi sportcsarnok, tettyei romok, Barbakán-bástya, An- na-udvar, villányi szoborpark — sok olyan eseményt ígér, mely miatt érdemes a szomszédos megyébe tett kirándulásokat valamely produkció megtekintésével fűszerezni. Bende Rita és H. Varró Rózsa könyvének tárgya az ellenforradalom általában, és külön korunk ellenforradalmai. A marxizmus klasszikusai részletesen kidolgozták a forradalom elméletét, amit aztán sokszor összefoglaltak, kiegészítettek, az elméletet továbbfejlesztették a kor változásainak megfelelően. Kevesebb szó esett közben az ellenforradalomról, pedig az majdnem egyidős a forradalmak történetével. „Következik ez abból — írják a szerzők —, hogy a forradalom az osztályharc legkiélezettebb és legfejlettebb formája, de győzelmével egy csapásra nem szűnnek meg azok az osztályok, amelyeknek a hatalma ellen irányult. Így az osztályharc változott feltételek mellett, módosult formában továbbra is megmarad, és jelentkezhet a forradalmiellenforradalmi erők megütA műsor? Íme: Nemzetközi szövetkezeti néptáncfesztivál gálaestje, Ezeregy éjszaka a Fülöp- szigeteken, Chilei dalest, török folklórest. A Rock Színház két alkalommal vendégszerepei a Pécsi nyári színház ’83 műsorában és első alkalommal L. Bernstein West side story c. musicaljét mutatja be. Sor kerül ezenkívül a korábbi sikerdarabok felújítására is. közésének formájában is.” Az elméleti alapok megrajzolása után a könyv szerzőinek bőséges példatárat nyújtottak korunk — a második világháborút követő időszak — forradalmai és ellenforradalmai. A sok lehetséges megközelítési módon belül a szerzők szólnak az ellenforradalom közös jegyeiről, osztály- és tömegbázisáról, szociálpszichológiai tényezőiről. Ezenközben a maguk állította elméletet összevetik a fennálló szocialista gyakorlattal, választ adva azokra a kérdésekre, amelyek a szocializmus építésének jelen szakaszában sokakban, jogosan, felvetődnek. így például, külön fejezet foglalkozik a szocializmus és a válság kapcsolatával, az ellenzék szerepével a szocialista építés folyamatában és megkísérlik felvázolni társadalmunk önfejlődésének folyamatát. Sok a hívó a fővárosból és vidékről egyaránt. Annak ellenére, hogy legutóbb sajnálatos műsorváltozást „szenvedett” el hallgató .és szerkesztő egyaránt. Szántó Piroskára még azok is kíváncsiak lettek volna életrajzi kötete megjelenése óta, akik a képzőművészettel csak alkalomszerűen találkoznak. Megejtő őszinteségű, kiforrott stílusban megírt könyve ugyanis sláger lett az olvasók körében. Veszteség mindazonáltal nem ért bennünket. Szántó Piroska „helyett” Máriássy Juditot „kaptuk”. Dr. Hegedűs Csaba pedig a tőle megszokott rendíthetetlenséggel, rokonszenves kősziklaként állta a kérdéseket. Amelyek ez alkalommal nem voltak olyan „kemények”. Még azokra is könnyedén, természetes egyenességgel válaszolt, amelyekben némi san- daságot vélhetett felfedezni. Máriássy Judit pedig hivatásos igazmondó. Lefegyverző- en nyílt és nyitott. Nemcsak írásaiban, élőszóban is. Ez vonatkozik a múlt heti soros adásban megszólaltatott Gob- bi Hilda színművésznőre és Jókai Anna íróra is. Közismert tény: még a legjobb riportalany, a legrutinosabb beszélgetőpartner is megfagyhat, zavarba jöhet, hiszen nem természetes közege a steril stúdió, a személytelen mikrofon, a visszajelzés nélküli, „süket” csönd. Az a rideg, csaknem ellenséges környezet, a visszavonhatatlanságot, egyszerit és meg- ismételhetetlenséget árasztó légkör, amit az ablak nélküli, üvegfallal elválasztott, párnázott falak árasztanak. Mindezt azonban feledtetheti, meleg zuggá változtathatja a kérdező. Wisinger István, a műsor riportere ért hozzá. Kellemes, barátságos. Egyfajta biztonságot teremt maga körül, amelyben még a kérdésekkel provokált ember is „fájdalommentes műtétnek” érzi a legszemélyesebb ügyeibe vágó kérdéseket, amint kényelmes zsöllyében ül a „vallatószékben”. Legutóbb azonban nem lepleződött le semmi, viszont nagyon kellemes társaságban töltöttünk egy bőséges órát. Mint már annyiszor. Hiszen ez a műsor — sorozat. Általában havonta egyszer jelentkezik. És többnyire Wisinger István vezeti. Alkati, szakmai erényei és hibái egyként rányomják a bélyeget a színvonalra. Csakúgy, mint a meghívott vendégek. Az előbbiről megállapítható, hogy a riporter, aki tévésként, a „Riporter kerestetik” győzteseként került a hivatásos zsurnalisztika nem éppen kényelmes, zökkenőktől sem mentes élvonalába, nagyon megtanulta a mesterségét. Mindkét „hangszeren”, rádióban, tévében, „jól muzsikál”, s ha olykor fals hangot fog is, oda kell figyelni rá. Ami pedig a vendégeket illeti, mint mindig, most is két ismert, elismert, neves riportalany ült a mikrofon előtt. A szerkesztő, László György érzékenyen válogat az aktualitásokban. Számára nem elég, hogy az illető csak úgy „általában” érdekes ember, az is kell az invitációhoz, hogy mostanában, a napokban valami különös fűződjék a nevéhez. (Mint pl. Gobbi Hilda 70. születésnapja.) A párosítás is műsorkészítői lelemény. Egymástól eltérő egyéniségek, higgadt és szenvedélyes, robbanékony és türelmes, indulatos és meggondolt alanyok teszik feszültté ezeket az adásokat. S hogy ez így lehet, jelentős szerepet kap benne a felkészültség a napi eseményekkel való lépéstartás, a jó értelemben vett „mindent tudás”. Azt vallják, az újságíró (tévés, rádiós) azért dolgozik kötetlen munkaidőben, mert még akkor is a szakmáját műveli, ha alszik. Ami nyilvánvaló túlzás. De az merészség nélkül állítható: ahhoz, hogy fogyasztani lehessen, először föl kell töltődni. így van ez a szellemi tartalékokkal is. Együtt kell élni a hétköznapokkal, szakadatlanul hagyni, hogy „áramoljanak” azok a bizonyos információk, inkább zúgjon a fejünk a tömérdek hírtől, mint az ürességtől. így nem ördöngösség mindig azokkal beszélgetni, akikre mi, hallgatók különösen kíváncsiak vagyunk. —a— A Lót leányai c. kamarabalett már sikert aratott Kossuth könyvek Korunk ellenforradalmairól TV-NAPLÓ Hogy készül? A Delta például így — mondja Vitray, meggyőzően, de mit szépítsük, nem túl érdekesen, igaz, ha egy költőt kérdezne meg, az is csak kivételes esetben tudna lenyűgözni egy vers keletkezésének körülményeivel. Poe terjedelmes tanulmányban számolt be nevezetes verse, A holló keletkezéséről, a tanulmány nagyon érdekes, de abban mindenki egyetért, hogy verset nem így szoktak írni, s Poe-t is inkább romantikus hevülete vezette, mint az igazság. Tehát a Delta így készül, most lesz húszéves, nyilván megemlékeznek majd az évfordulóról, méltán, mert érdekes és népszerű műsor. A képújság pedig így készül — mondja Vitray, s erre már mindenki felkapja a fejét, mert a képújság, mint tény, á jelek szerint izgalomba hozta az országot. Van, akit azért, mert egyáltalában olvasni kell, s külön tanulmány tárgya lehetne az olvasástól való félelem — legyen csak néhány sornyi is — terjedése. A nyelvészek az ékezetek miatt berzenkednek, erről megtudtuk a Telerámában, hogy nem lehet rajta változtatni, a gép csak a svéd ábécét ismeri, ez is nagy teljesítmény tőle. Ezzel szemben mennyiségi teljesítménye lenyűgöző, hisz több száz órányi „újság” tárolására és azonnali előhívására képes, amint láthattuk is. Szép, szép, a technika korlátáit úgy látszik, most már inkább az ember befogadóképessége szabja meg, s az in- formációdömping időszakában módosítani kell a közmondást is: több kolbász, mint nap ... A képújság ellenében több az érv, mint mellette, s valószínűleg nem is utolsók közé való az egyszerű tény, hogy személytelen. Betűk rendeződnek szavakba és sorokba, a helyesírási hibák is korrigálhatok, de sehol egy ember. Kudlik Júlia azt mondta, mindig megtanulja a Deltaszövegét, mert szeret a néző szemébe nézni, így sokkal meggyőzőbb. A képújság nem néz a szemünkbe, villogva váltogatja sorait, hangsúlytalanul és embertelenül közöl gyilkosságokat, természeti katasztrófákat, szenvtelensége számára öröm sincs, nem tud örülni, hogy holnap jó idő lesz, megegyeztek ebben és ebben, fel a fejjel és a szívekkel, emberiség! A képújság egyébként mindent tud, nagyon sok olyasmit is, ami nem érdekel, nem is lennék tőle okosabb. Túlinfor- máltsága is személytelen, halk zümmögéssel kisért közleményei mögött nem érezzük, hogy ember szól ahhoz az emberhez, aki televíziója előtt reménykedve várja a jó híreket. Arany János így sóhajtott fel, öregedvén: „Mi vagyok én? Senki Pál — Egy fájó gép, mely pipál.” A tévénéző Senki Pálja már legföljebb csak pipál, miközben nehézkesen betűzi a képújság fejet zúgató tengernyi hírét. CSÁNYI LÁSZLÓ Bizonyítékok Szombatpn délután a televízió 2-es programja ismét levetítette az egy hete az egyesen sugárzott Pedagógusok fóruma adását, amely a Beszél ön németül? alcímet viselte. A riportfüzér abból az apropóból készült, hogy az idén hazánkban rendezik meg a német nyelvtanárok nemzetközi szervezetének kongresszusát, amelyet korábban kizárólag német nyelvterületen tartottak. A meggyőző riportok sorra bizonyítékul szolgáltak arra, hogy a kongresszus helyének kiválasztása mindenképpen indokolt volt, hiszen hazánkban a lakosság nyolc százaléka beszél németül. Ugyancsak bizonyítékként sorakoztak föl azok az óvodában, általános és középiskolákban, felsőoktatási intézményekben készített riportok is, melyek egyben ösztönzőleg is hatottak mindazokra, akik korábban nem tanultak idegen nyelvet. Mindenképpen dicséret illeti a műsor készítőit, akik a témát alaposan körüljárva élvezetes, szórakoztató, de emellett mindenképpen hasznos riportokat készítettek, s megszólaltatták a nyelvtanulással és tanítással foglalkozó szakemereket is. S a bizonyítékoknál tartva röviden az ismétlésekről. A szóban forgó műsor a „hasznos ismétlések” sorába tartozik, amit nyilván a tv-műsor szerkesztői is jól tudnak, vagyis nem ötletszerűen gazdálkodtak imigyen ezzel a kitűnő műsorral, hanem igenis tudatosan, megfontoltan. Jó lenne, ha minden ismétlésre kerülő adással hasonlóan bánnának, s persze, annak is örülnénk, ha minden műsor hasonló színvonalú lenne. — h — Foglalkozása: néptáncos Vannak olyan művészeti ágak, amelyekben a „fény" csak bizonyos életkort tűr meg. Ilyen a néptánc is. Vitathatatlan tény, hogy az amatőr néptáncmozgalom célt érve éli napjait. A tánc intézményes oktatása is közismert. Akik erre a pályára lépnek fiatalon, egészségesen, sugárzó szépséggel, még csak nem is latolgatják az évtizednyi távolságra levő jövőt. Küldöttként, elhivatottságtól duzzadó kebellel áttáncolnak egy, kettő, esetleg három évtizedet úgy, hogy foglalkozásuk: néptáncos. Mi történik, vagy mi történhet azokkal a táncosokkal, akik közelednek a negyvenedik életévükhöz? Erre keresett választ a televízió stúdiójában Szilágyi János, az a műsorvezető, aki maga is néptáncos volt. A meghívottak, Liszt-díjas táncművészek válaszoltak kérdéseire. Az öt ember — név szerint Molnár Lajos, Erdélyi Tibor, Péli János, Tarczi László és Vásárhelyi Sándor — olyan gondról beszélt, amely rajtuk kívül még ezer embert érint. Ennyi hivatásos táncost tartanak nyilván. Ennyien tették életüket a táncra. Követőik száma is napról napra nő. Képsorokat láttunk, amint aktív táncosként valamelyik neves együttesben „dolgoztak” egykor, majd mint „nyugdíjasok”, a stúdióban táncolták el a kalotaszegi legényest. Ezek az utolsó képek húzták alá a műsor célját, tették teljessé a beszélgetést, igazolták az „öregedést”, azt a természetes folyamatot, amely az élet minden területén jelentkezik és tudomásul kell venni azoknak is, akiknek foglalkozása: néptáncos. — dkj —
