Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
a'nÉPÜJSÁG 1983. május 7. Erdőgazdálkodás Tervszerű kivágás és pótlás Növekszik az export w ■ Készül a papirfa a szekszárdi erdészetben Pontosan egy hónappá) ezelőtt a szekszárdi mezőőr tetten ért egy favágó brigádot, amiint Stiihl-fűrésszel vágták a szép erdei akácot, holott engedélyük csak gyérítésre szólt. A gyérítés azt jelenti, hogy a fák alatt növő karvastagságú, további termelési programnak nem megfelelő fákat kiszedjék a szerszámfának, ipari és más célra használhatók közül, tehát az utóbbiaknak nagyobb életteret adjanak. Az orvul fát vágó brigád természetesen nem a megdicsértek listájára került. Egyébként ritkán találkoznak az erdészek feltolva jókkal, az erdőkben kárt okozókkal. Tolna megyében az erdőgazdálkodás jó passzban von, a kivágás és új telepítések több mint összhangban vannak, sőt, több erdőfelületet ültetnek be, a kornak megfelelő fafélékkel, mint amennyit kivágnak. Egyébként kívánatos volna, hogy az erdőknek azon részét, amelyek éppen vágás alatt vannak, mind többen keressék fel, s a hulladékként kezelt ágat, gallyat, 5- 8 centiméter átmérőig szedjék össze, szállítsák haza és tüzelésre használják. Hazánkban becslések szerint mintegy 600 ezer köbméter olyan erdei hulladékfa van, amelyet el kellene juttatni a gazdaságokba, lakásokba, hogy ne rohadjon el. Két évvel ezelőtt Pör- böly térségében tanúi voltunk ónnak, hogyan tüntetik el a fa- kitermelés során keletkezett - megmaradt - még tüzelésre alkalmas fát. A*-kivágott, tarolt területen egy erős traktor dózerlapjával összetolta a fel nem dolgozott, ipari és kereskedelmi célra nem használható fát, gyökeret, s ezt a nagy halom éghető anyagot - a jó három méter magas, talpánál öt méter széles és kétszáz méter hosszú különös gátszerű képződményt meggyújtották, gondosan ügyelve arra, hogy a tűz ne menjen tovább a vágott résznél, s a lángok felfalják az összes éghető anyagot, hogy az újratelepítést minél előbb elkezdhessék. Egy hét alatt szabadult fel a terület, s kezdtek hozzá az új erdő telepítéséhez. A fagazdálkodásról napjainkban elég gyakran hallunk, mert megnőtt szerepe: energiaszegény világunkban minden táskát, gallyat, ágat össze kellene gyűjteni. Nem is szólva marról, hogy Tolna megyében mekkora lehetőség volna a fa elsődleges, majd másodlagos feldolgozására. A megye erdőterülete 1982- ben 64 ezer hektár volt. De erdőfelügyeleti és közigazgatási szempontból a megyei erdő 48 ezer hektár. A fennmaradó erdők többsége a Bács-Kiskun megyei illetőségű Gemenc! Állami Erdő- és Vadgazdaság kezelésében van. A megyei élőfakészlet valamivel több mint 8 millió köbméter, ebből a gyulaji állami erdőgazdaság 59 százalékban részesedik, az állami gazdaságok 7, a termelőszövetkezetek 21 százalékban. A megye erdősűrűsége 18 százalékos, az országos 18,3 százalékos. Ez az arány jónak mondható. A megye erdőterületének felét gyorsan növő fajták alkotják, például akác, nyár és fenyő. Sikeresen hajtották végre a cel- lulózprogramot, s a megyei erdőkből is évente öt-hatezer tonna papírfát küldenek exportra, örvendetes, hogy a kivágásra kerülő fák jelentős része, egyre nagyobb tömegben ipari fel- használásra alkalmas. Például az erdőgazdaságokban kitermelt fának csak 40 százaléka tűzifa minőségű, inig az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben o kivágott fa 65 százaléka (!) jut a tüzépekbez, illetve a lakossághoz. Ebből kiviláglik a tennivaló, hogy ez utóbbi két szektor gazdaságaiban fokozni kell az ipari hasznosítású fák termelését, illetve telepítését. A munka ez irányban meglehetősen jó tempóban halad. A szekszárdi Aranytűit Mgtsz-ben például az elmúlt évben külön erdészeti részleget hoztak létre : fatelepítést, erdőrendezést, a kivágás tervszerűségét, szak- szerűségét határozták meg. De a megye homokos részein, a paksi állami gazdasági területeken is jól működő erdészeti ágazatokat láthatunk, s olyan törekvést, hogy a fát minél fel- dolgozottobb áliaDOtban adják el. . Két nagy teljesítményű állami fatelep van a megyében, a pör- bölyi és a csibráki. Ezek mellett tizennégy kisebb, szövetkezeti és állami gazdasági fafeldolgozó üzem működik, jórészt a saját erdőből termelt anyag feldolgozására, illetve az üzemi faigény kielégítését akarják elérni. Az a cél, mint Szedresen, Tamásiban, Pakson és másutt, hogy q saját erdőből kitermelt fából készítsék el az állattartó telepek ajtóit, ablakait, gerendáit, padozatát, karámjait, az ajtókat, padlókat stb., a hulladékkal pedig egyfajta szolgáltatást is ellássanak, adjanak a tagoknak, dolgozóknak hulladékfát, fűrészport. Jelentős volt Tolna megye fa- gazdálkodásában az 1979-es esztendő, amikor a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság gesztorságával társaság alakult, tizenöt taggazdasága, tizenötezer hektáron. Azt tűzték ki célul, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek erdészeti tevékenységét javítsák, elsősorban fa- kitermelésre, fafeldolgozásra, közös értékesítésre törekedjenek. A gyulaji gazdaság vállalta a munkák .szakmai irányítását ezen a hatalmas területen. A működés eddigi tapasztalatai kedvezőek. Különösen a szakmai irányítás területén történt jelentős változás. A tízéves tervet az üzemek szakszerűen teljesítik. A közelmúltban a Tolna megyei pártbizottság végrehajtó bizottsága is tárgyalt az erdőgazdálkodásról. így összegezte a pórt megyei vezető testületé a helyzetet: .....a megyei erd észeti tevékenység úgy minősíthető, hogy az országosan kialakított ágazati célkitűzéssel összhangban végzik üzemeink a tevékenységüket. A két állami erdő- és vadgazdaság országosan is kiemelkedő színvonalon, állami gazdaságaink és termelőszövetkezeteink erősen differenciáltan — a mezőgazdasági termelés színvonalától elmarad- va —. végzik tevékenységüket." A feladatok az erdőgazdálkodás szervei előtt nem kicsik. Biztosítani kell, hogy a jövőben a vágásra érett erdők tervszerűen kitermelésre kerüljenek, ezen belül az ipari fa kihozatali aránya emelkedjen. A telepítések során olyan fafajta-összeté- telt kell alkalmazni, amely a távlati ipari-gazdasági céloknak majd megfelel, ha kitermelésre kerül. Az ezredfordulóra a megye erdősültségének a 19,6- 20,3 százalékot el kell érni. A közelmúltban néhány napot tölthettem a Tolna megyei erdőkben főleg az ártéri, illetőleg a szekszárdi hegyvidéki és a völgységei erdőkben. A tapasztalatok kedvezőek. Főleg az a megkapó, ahogy a tolnai facsemetekertben, vagy a bátaapáti hegyoldalakban, Kövesden, Bi- kács térségében a szakszerű, és hozzáértő munkát, ennek már sarjadó gyümölcsét láthattuk. A fagazdálkodásra jövőben jobban oda kell figyelni. Nő a fa tekintélye. Nemcsak ipari célra használnak egyre többet, sokat a lakások fűtéséhez. Szaporodnak a parkerdők is, pihenést, felüdülést nyújtva mindenkinek. Éppen ezek a parkerdők hozzák közelebb a lakosságot az erdőhöz, értetik meg mindenkivel, hogy az erdő, a fa milyen fontos. PALKOVÁCS JENŐ A gyökér feldarabolásához - hasznosításához - gépet használnak A kidöntés után felmérik, hogy a törzs melyik része hogyan hasznosítható S technológián mindenki azt gondolta, hogy valami magas, fő-főhatósá>gi beosztása lehetett a ^pasasnak, mert alkalmanként, ha, megfeledkezett magáiról, kibukott belőle egy- egy éles, parancsoló hangsúly — „kilógott a lószerszám”, ahogy Bogdán Pista mondaná. Ilyenkor kid illesztette a hasát, és úgy nézett ránk, hogy az embernek tele szaladt a tüdeje levegővel, mielőtt visszavághatott volna. Ez attól a bárgyú ijedelemtől van, amit már az iskolában megtanultunk. Tudjuk, hogyan beszél, aki felül van és hogyan, aki alul. Aztán persze észbe kapott az isten barma, pocakoskám, és barátságot mímelve vigyorogni kezdett. De már későn. Kreálták neki egy falstátust. Az vált a feladata, hogy a főmérnöki (megbeszéléseik után a tervéket ellenőrizze — végrehajtottuk-e rajtük a kért módosításokat? Amit eddig hárman ellenőriztek.- Elvették tőle az íróasrtalocskáját — fejtegette Bogdán -, és idenyomták nekünk a régi fizetésével együtt, merő jóságból: majd csak kihúzza itt a nyugdíjig. Ki tudja, milyen érdemei vannak? A főnökök nem mutatták be az osztálynak, nem vitték körbe, mint az új munkatársakat szökős. Csak a főmérnök jegyezte meg, amikor Kara Jánosi elkapta a folyosón, és rákérdezett: minek kellett ez a púp a' hátunkra?- Mányoki elvtársra1 szükség van. Egy tervet sohasem lehet eléggé ellenőrizni. Valamelyik nap is észrevette, hogy az egyik méret hibás. Rossz (helyre tetfetek a tizedesvesszőt. Mányoki tehát, járkált az asztalok között és azt mondta: neki adjuk oda a rajzokat, ha elkészültek. Pocakját hozzányamta a rajztáblához, és az ujjával a tervekre meg a mellünk felé bökdösött. Kezdetben csak morogtunk, ha ott táblából L „Még nincs kész! — vetettük oda. — . Majd szólok, ha viheti." Később azonban már egy-egy káromkodás is felröppent, amikor megjelent az ajtóban, hallhatta, ha nem volt süket. De csók vigyorgott, mint a kutya ha a gazda kirúg felé ét a bolond állatja azt hiszi: csak játék. Az ember ül egész nap abban a rohadt melegben a rajzasztala mellett, egyik cigarettáról a másikra gyújt, egyik rajzát a másik Után szúrják le a főnökei; már utálja a többiekét is, a szagukat, a hülye szokásaikat", öz unalmas beköpéseiket, és akkor jön egy ilyen elefánt, aki többet keres, mint te, és olyan felesleges, mint őserdőben a gyeptégla. , Nógrádi Gábor: Mányoki halála Kara kelt ki ellene először szemtől szemben. Harminc éve dolgozott a szakmában, volt" már főmérnök is, az egyik építőipari vállalatnál, csak valami nőügy miatt menesztették.- Nem Hátja, hogy zavar? — mordult rá. - Vagy magát hátra- mozdítóna'k tették ide? Erre persze mindenki felnézett. Mányokit figyeltük, aki heberész- ni kezdett és úgy körözött a mutatóujjával, mintha kerekecske- gombocskát játszana a levegőben. A sremöldöke külső szélén egy izzadságcsepp elindult lefelé.- Azt hittem tegeződünk - mondta az ipse és körülnézett. - Persze, még nem hoztam belépőt. Mit szokás itt? Konyakot? Vagy pezsgőt? Választhatnak az urak! Tessék! És meglendítette a karját, mint aki táncra kéri a társaságot. A verejtékcsepp beosunrant aiz ajkai közé. Lenyalta.- Holnap lesz a napja! - emelgette a szemöldökét, de csak néztük mozdulatlanul. Aztán Kara az asztala fölé hajolt és dolgoztunk tovább mi is. Amikor a hólyag kiment, igazat adtunk Karának: itt volt az ideje, hogy valaki helyre tegye ezt az embert. Csak Mártika, a műszaki rajzolónk támadt rönk azzal, hogy vadállatok vagyunk. „Ez a pasas nem tehet róla, hogy éppen ide tették - kiabálta -, nem látják, hogy szenved?" De látjuk. És akkor mi van? Nekünk kötelező mindent megérteni és elviselni, miközben minket senki sem ért ímeg? Ilyenek a nők. Másnap reggel, még fel sem vettük a köpenyünket, Mányoki beállított egy üveg cseresznyepálinkával.- Hát akkor itt az ideje - mondta fénylő arccal és lecsgvarta a kupakot. - Kérem a poharakat! Megint az éles hangsúly! összenéztünk. Ez a pasas nem normális. Mit erőszakoskodik?- Kocsival vagyok — mondta Karó és hátrament a rajzasztalához. Mártika előszedett a szekrényből néhány kávéspoharai. 7 Köszönjük, nagyon kedves - rakosgatta ki az asztalra, de akkor már csak Bogdán volt ott meg ő. Bogdán, aki sohasem tudott lemondani a potyáról. Úgy tűnt, Mányokit nem lehet zavarba hozni. — Éppen ma kellett kocsival jönni? — Felénk bökött. — No, nem baj. Az itáka itt lesz holnap is. És ha megengeditek, az idősebb jogán: szervusztok. Kezitcsókolom, Mártika! Akik közelebb álltak, morogtak valamit. Szerencsére én az ablaknál dolgozom, hallgathattam nyugodtan. Aztán csend lett. Bogdán is a helyére ment, Mártika meg kivitte a három poharat el- masogatni. A pasas még vigyorgott néhány pillanatig, körbenézett, hátha valaki visszapillant, aiztá.n kioldalgott. Ettől kezdve ritkán lőttük, s ha néha beóvakodott, egyre görcsösebben vigyorgott. Vizes volt az arca. veritékes, elég kellemetlen látvány. Végül már be sem jött. Ha valakitől el akarta kérni a rajzát, üzent, vagy megpróbálta a delikvenst elkapni a folyosón, mintha csak véletlenül találkoznának. Úgyhogy kialakult egy gyakorlat: ha valaki a büféből vagy a vécéről visszatérve azt mondta1, hogy légiveszély, akikor egy ideig nem mentünk ki, mert tudtük, hogy a hólyag a folyosón bóklászik. Már vagy öt hónapja élt a nyakunkon (talán hat? senki sem számolta), amikor egy hétfő délelőtt a folyosóról kiáltozás hallatszott, hogy a Mányoki a vécében, vagy micsoda. Kirohantunk. Ott találtuk a szerencsétlent a vizelde csészéje mellett, a földön. Persze, valahol-mindig csorog a víz, a feje egy tócsában volt, és alig fehetett megismerni, úgy eltorzult az arca. Igaz, mi mindig csak vigyorogni láttuk. ég hallottuk a mentősök szirénáját, amikor Mártika zokogva a rajztáblájára dőlt. „Gyilkosok! — kiáltozta. — Gyilkosok!” - Nono! — emelte fel a kezét Bogdán. — Lassan, asszonykám! Csak véletlen, hogy nem mi fekszünk ott! Tetszik tudni? — Miután pedig húzott a cseresznyésüvegből, hozzátette: - Mi legfeljebb ítéletvégrehajtók voltunk. Azokkal tessék kiabálni, akik az ítéletet hozták. Mindig csodáltam e¥t o Bogdán Pistát: mik nem jutnak az eszébe?!
