Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 125. szám. ARA: 1,80 Ft 1983. május 28., szombat. Anyaggazdálkodás Jó ütemben halad a gazdaságos anyagfelhasználás és 'technológiakorszerűsítés kormányprogram járnak megvalósí­tása' — állapította meg a. Gazdasági Bizottság előterjesztése alapján csütörtöki ülésén a> Minisztertanács. A még nem egészen egy esztendeje 15 termékcsoportra meghatározott anyaggazdálkodási és technológiakorszerűsítési feladatok eddigi teljesítése 1982-ben csak az iparban — összehasonlító áron - mintegy négy milliárd forintos megtakarítást ered­ményezett. Különösen figyelemreméltó eredményeket ért el a vegyipar, a gépipar és a könnyűipar. Kedvező, hogy a vállalatok az anyaggazdálkodás javításárai, az importból származó alapanyagok helyettesítésére, a huütadékainyagok újrahasznosítására számos olyan intézkedést is tettek, ame­lyeket á program nem irányzott elő. Az iparban a program 1982-re 18 feladatot jelölt meg, ezek közül 15 megvalósult. Megkezdődött egyebek között a gumihul'ladékok fokozott feldolgozásának programja', ki­épült a legfontosabb anyagok - acél, réz, cement, gumi stb. - takarékos felhasználását elősegítő tanácsadó szol­gálat. Kidolgozták a pamutipar anyaggazdálkodásának ja­vítását célzó intézkedéseket, o gyapjúlparbon a keletkező hulladékok hasznosításának módszerét, a kötő- és textil- ruházaitii iparban az anyagtalkarékosságot szolgáló vállalati ösztönzési rendszer irányelveit. A bőriparban ülj készbőr- forgalmazási rendszert vezettek be, a kötőiparban a szaibá- szati munka javítására tettek intézkedéseket, a bőrdíszmű- gyártásban pedig elemzést készítettek az anyaggazdálko­dási rendszerről. Számos terméknél módosították O' gyártási technológiát, s ezáltal jelentős anyagim ég-takarítást értek el. A papíripari vállalatnál például a papír minőségének romlása nélkül, a technológia módosításával csökkentették az importból szár­mazó rostanyagok felhasználását, a Taurus Gumiipari Val­latnál a természetes és a műkaucsuk felhasználásának arányát változtatták meg. Több vállalat oldotta meg sikerrel az importanyagok hazaiakkal való hélyettesítését, ai Borsodi Vegyi Kombinát például ázzál, hogy megkezdte az étolajos flakonokhoz szükséges pvc-granulátum gyártását, egy év alatt 25 millió forint 'megtakarítását tette lehetővé. A Minisztertanács kedvezőnek értékelte, hogy az ipar te­rületén az anyaggazdálkodásban elért megtakarítás ötven százalékát a műszaki és szervezési intézkedések alapozták meg. Ugyancsak jelentős eredmény, hogy a programok ed­digi megvalósítása jelentős importmegtakarítással járt. A kedvező eredmények elérését nagymértékben elősegí­tette az, hogy o programban előírt szabványok felülvizsgá­latai, 'korszerűsítése 1982-ben maradéktalanul megtörtént. A Magyar Szabványügy Hivatal irányításával egyebek közt az alumínium íélgyármányok vegyi összetételét és mechani­kai tülaifdonságaiit rögzítő szabványokat, valamint a- henge­relt és húzott acélok szabványait összhangba hozták a nem­zetközi előírásokkal. Kidolgozták, illetve átdolgozták a; kor­szerű acélok, a vas- és acélöntvények szabványait A felújí­tott gumiabroncsokra! új szabványt dolgoztak kíi, módosítot­ták a propán-bután gázpatadkok biztonsági 'szabályzatát és a panelépületek tervezésére, gyártására, szerelésére vonat­kozó műszaki élőíHásökot. A programban megjelölt feladóitok teljesítését jól szol- góljai „Az ésszerű anyag takarék osság megvalósítása.” című országos pályázót, 'amelyet az idén is meghirdettek. A jú­niusiig beérkező pályaművek várhatóan további — népgaz­dasági méretekben is hasznosítható - Javaslatokat adnak a különböző szakterületeken még feltáratlan lehetőségekre. Ezzel párhuzamosan folyik o múllt évi sikeres pályaművek hasznosítása. A Minisztertanács megerősítette a. Gazdasági Bizottság határozatát, amely előírja, hogy a program végrehajtásáért felelős tárcák irányító és ellenőrző tevékenységük fo’kozásá'- val mozdítsák elő oz akcióprogram további feladatainak maradéktalan megvalósítását, segítsék elő a program kiszé­lesítését, a gazdaságszervező tevékenység bővítését. Szük­ség van arra, hogy az a.nya;gtaka.rékosság és technológiai korszerűsítés eredményeit az eddig kialakult mérési, ellen­őrzési módszerek segítségével minden tárcánál alaposan elemezzék, és az 1984. évi tervező munkáknál figyelembe vegyék a viszonylag kisebb befektetéssé1, de gyorsan meg­térülő -^echnalóg'iai-korszerűsítésS'el feltárható tartalékokat. A biztató kezdeti eredmények ellenére sem mondható még általánosnak, hogy a vállalatok egész gazdálkodását át­hatja' a gazdaságosabb anyagfelhasználá'sra való törekvés, a takarékossági szemlélet. Éppen ezért, az erre irányuló, tudatformáló tevékenységet és érdekeltséget mindenkép­pen tovább 'kell erősíteni. Élenjáró szocialista • brigádok és brigádtagok kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a szocialista brigádmoz­galom fennállásának 25. év­fordulója alkalmából a moz­galomban kifejtett eredményes munkájukért szocialista brigá­dokat és szocialista bcigódtago- kat tüntetett ki. A kitüntetése­ket pénteken a Parlament ku­polatermében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Mé­hes Lajos ipari miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, Katona Imre, az El­nöki Tanács titkára és Fejti György, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkára. 'Losonczi Pál a szocialista bri­gádmozgalom elmúlt negyed- századának értékes eredménye­it Idézve elmondta, hogy egész társadalmiunkra mély hatást gyakorolt a mozgalom, amely az emberformálásban éppoly számottevő sikereket ért el, mint az új alkotások létrehozásában. A legjobb brigádok városon, falun egyaránt a tartalmas kö­zösségi élet megtestesítői és serkentői. A „Szocialista mó­don dolgozni, tanulni, élni!" jelszó jól tükrözi a brigádmoz- galom lényegét. Az Elnöki Tanács elnöke utalt a Központi Bizottság legutób­bi összegező tanácskozására, és kiemelte, hogy további fej­lődésünk kulcskérdése az oko­san szervezett, jó minőségű szorgalmas munka. Ennek csak közös erőfeszítéssel, szigorú fe­gyelemmel és öntudattal felel­hetünk meg. Csak akkor, ha a kéz, az értelem és a közös ügyünkbe vetett hit együtt mun­kálkodik. Ez a három alapvető­en fontos erény elsősorban a szocialista brigádok sajátja. Ezután az Elnöki Tanács el­nöke átnyújtotta a kitüntetése­ket. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szocialista brigádmozqalom fennállásának 25. évfordulója alkalmából, a szocia I i sta br i gá d m ozg a I o mba n kifejtett eredményes munkájuk elismeréseként a Szocialista Munka Hőse kitüntetést és ki­tüntető címet adományozta Erezik Istvánnénak, a dombó­vári Alkotmány Tsz sertés­tenyészt ő-szakm un ká sá nőik, a Munka Érdemrend ezüst foko­zatát Háromházi Ferencnének, a Tolna megyei Tanács kórháza fogászati asszisztensének és Herr Károlynak, az Unió Ipari Szövetkezet tmk-brigádvezető- jének. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége szocialista munka- ko I dekt ivóknak, k i em elfced ő munkásságukért a Magyar Nép­köztársaság kiváló brigádja ki­tüntetést adományozta. A ki­tüntetéseket pénteken adták át a SZOT szákházában. SZOCIALISTA VERSENYMOZGALOM A MEGYEI KÓRHÁZBAN (3. old.) HÉT VÉGI BESZÉLGETÉS (6. old.) VÉGIG A VÁGÓSORON (7. old.) HÉTRŐL HÉTRE, hírről hírre (3. old.) „BOLYGÓVÁROS" DOMBÓVÁR MELLETT (4. old.) BÁNYÁSZJÁRAT (7. old.) HATTYÜSZIGET (8. old.) TÚL A SARJADÁS IDEJÉN (4. old.) KÖLCSÖNÖS ELŐNYÖKKEL <5. old.) ULJANOVSZKI KINCSTALALÓK (9. old.) HÉTKÖZNAPI ALOM (10. old.) DECSI VÁSÁR (5. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) HAZAI TÁJAKON (11. old.) ORSZÁGJÁRÓ DIAKOK MEGYEI TALÁLKOZÓJA TENGELICEN (14. old.) Ünnepi közgyűlés Felsönánán Növekedett az ágazatok árbevétele Tegnap délelőtt a felsőnánai Kossuth Tsz gépműhelyében ünnepi közgyűlésre került sor abból az alkalomból, hogy a szövetkezet az elmúlt évi gaz­dálkodása alapján elnyerte a „Kiváló Szövetkezet” címet. A közgyűlésen részt vett Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter, dr. Péter Szig­frid, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, Tamás Istvánná, a megyei tanács el­nökhelyettese, Lakos József, a TESZÖV elnöke. A közgyűlés résztvevőit az ünnepség kezde­tén a felsőnánai asszonykórus köszöntötte. A szövetkezet gazdálkodósá­ról Erős András, a téesz elnö­ke szólt. Amikor az 1982. évi munkánkat értékeljük - mon­dotta —, akkor az elért ered­ményeinket tiszteletre méltónak tarthatjuk azért is, mert a ko­rábbi éveknél nehezebb feltétel- rendszer közepette tovább szi­lárdult termelőszövetkezetünk anyagi helyzete, elismerésre méltó beruházásokat valósítot­tunk meg, és eleget tettünk minden területen a fennálló kötelezettségeinknek. Szinte minden ágazatnál dinamikusan nőtt a termelés úgy, hogy egy­ben javult a költséggazdálko­dás is. A megtermelt vagy elő­állított termékek minősége meg­felelt a piaci igényeknek, így értékesítési gondunk nem volt. Az 1982-ben elért eredmé­nyeink alapján termelőszövet­kezetünk elnyerte a Kiváló Szö­vetkezet címet, melyre - úgy gondolom - jogosan lehetünk büszkék mindnyájan, a mai ak­tív tagak és azok a nyugdíjas tagjaink is, okik a legnehezebb időszakban, sok bizonytalanság közepette vállalták a szövetke­zést, a közösségi életet, ettől remélve élet- és munkáik örül me­nyeik jobbra fordulását; Mél­tán lehetünk büszkék az elért eredményeinkre, hiszen nekünk az elmúlt évek mindegyikében megfeszítetten, az átlagosnál többet kellett dolgoznunk, mivel az átlagosnál nagyobb volt a lemarad ásunk is. iMínt általában a magyar me­zőgazdaságban, így termelő- szövetkezetünkben is többszöri egyesülés következtében ala­kult ki a jelenlegi nagyságrend, 1975. jonuár 1-én. Ezzel az egyesüléssel, valamint a köz­ségi tanácsok összevonásával a három község gyakorlatilag egy közösséggé formálódott, aminek - íőlecf a kezdeti idő­szakban — megvoltaik a sajátos nehézségei is. A mi helyzetün­ket bonyolította, nehezítette az a körülmény, hogy az egyesü­lést követő 1976-os esztendő veszteséges volt. Abban a tag­ság teljes mértékben egyetér­tett, hogy az előrelépés alap­vető feltétele a szorgalmas, becsületes munka, a hozamok növelése, a kiesések csökkenté­se minden területen. A hozamok növekedése, a ki­esések csökkenése következté­ben nőtt az ágazatok árbevé­tele, javult azok jövedelmező­sége. A növénytermesztési fő­ágazat fedezeti hányada az 1976. évi 37,8 százalékról 44,9 százalékra növekedett, míg az állattenyésztési főágazaté — ugyanebben az időszakban — 8,1 százalékról 15,2 százalék­ra. A nődolgozók folyamatos munkafeltételeinek biztosítása érdekében döntöttünk az ipari me I léktevéken y ség beveze t é se mellett. Az árbevételen belül egyaránt nőtt az állattenyész­tés, az ipari tevékenység ará­nya. Mivel e két ágazat árbe­(Folytatás a 2. oldalon.) Váncsa Jenő felszólalása Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert köszöntik a felsőnánai téeszben

Next

/
Thumbnails
Contents