Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-03 / 103. szám
e népújság 1983. május 3. Három város versenye Szekszárdon A Kaposvár, Dombóvár, Szek- szárd legjobb utánpótlás korosztályú versenyzői részére kiírt háromfordulós csapatverseny II. fordulóját rendezték meg Szek- szárdon. A csapatok fejvonulása után Kamarás György, a Szekszárdi Dózsa úszószakosztályának vezetője köszöntötte a vendégeket, versenyzőket és a nézőket. A csapatkapitányok zászlócseréje után labdarúgómérkőzésre emlékeztető hangulatban kezdődött a verseny a 33 1/3-os medencében. Kereplőkkel, trombitákkal és zászlókkal felszerelkezett közönség buzdította a versenyzőket, aztán egy-egy szám befejezése után hatalmas ováció köszöntötte a győztest. A 14 versenyszámból álló viadalon a szekszárdi nézők is megcsodálhatták a dombóvári Fehérvárt Róbert élményszámba menő úszását, a szekszárdi Végh Rajt az úttörő lányok 200 méteres gyorsúszó-számában Blagojev három világrekordja A várnai nemzetközi súly- emie lóversenyen a 90 kg-os kategóriában a bolgár Blagoj Blagojev három világrekordot állított fel. Versenyen kiviül szakításban 195,5 kg-ira javította az általa tartott 195 kg-os csúcsot, majd lökésben ugyancsak versenyen kívül a1 szovjet Var- d'ainyan 228 kg-os világrekordját adta1 át a múltnak, mivel teljesítménye 228,5 kg. Az ösz- sz eteti ben eliért 420 kg-os eredménye ugyancsak a világ legjobb teljesítménye, amelyet eddig is ő tartott- 417,5 kg-im ái. Ebben a súly cső portban végre Siker k-oroflázta a magyar sportolok szereplését, az oroszlányi Balá-zsfi a bolgár és lengyel súlyemelő mögött bronzérmes lett. Eredmények: 90 kg: 1. Blagojev (bolgár) 420 kg (192,5, 227,5) világrekord, 2. Piotrowski (lengyel) 375 kg (167,5, 207,5), 3. Balózs- Ifi (mágyar) 352,5 kg (160, 192.5) . 100 kg: 1. Osztyapeniko (szovjet) 400 kg (177,5, 222,5), 2. Pa-rvanov (bolgár) 375 (175, 200), 3. Kind (NŐK) 370 (157,5, 212.5) . Márta és a dombóvári Horgos Szilárd győzelmeit, s a szintén dombóvári Varga Rita felnőtt versenyzőhöz méltó hajráit. A legkiemelkedőbb eredményt a 200 m-es gyermek mellúszásban Loboda Éva, míg a 400 m-es gyermek gyorsúszásban Honos Tímea érték el. A dombóvári és a szekszárdi versenyzők helyezései: Lányok: 266 2/3 m. Úttörő vegyes: 1. Végh Márta (Szekszárd), 2. Tass Szilvia (Szekszárd), 3. Horváth Tímea (Dombóvár). 200 m gyermek mell: 1. Loboda Éva (Dombóvár, új megyei csúcscsal), 2. Hagyanek Márta (Dombóvár). 200 m áttörő gyors: 1. Végh Márta (Szekszárd), 2. Tass Szilvia (Szekszárd). 400 m gyermek gyors: 1. Honos Tímea (Dombóvár, új megyei csúcscsal), 2. Mojzes Zsuzsa (Dombóvár),. 3. Hagyanek Márta (Dombóvár). 100 m delfin mell: 1. Varga Rita (Szekszárd), ... 3; Makkos Gabriella (Dombóvár). 200 m úttörő hát: 1. Végh Márta (Szekszárd), 2. Horváth Tímea (Dombóvár). Fiúk: 400 m gyermek gyors: 1. Horgos Szilárd, 2. Hurta Mihály, 3. Bugyi Norbert (mindhárom Dombóvár). 200 m delfin hát: 1. Mintái Tibor (Dombóvár), 2. Kovács Attila (Szekszárd), 3. Uszléber Ákos (Dombóvár). 100 m gyermek hát: 1. Horgos Szilárd, 2. Hurta Mihály, 3. Bugyi Norbert (mindhárom Dombóvár). 200 m férfi gyors: 1. Fehérvári Róbert (Dombóvár), 2. Cserép Gábor (Dombóvár), 3. Daradics Péter (Szekszárd). 100 m úttörő gyors: 1. Kiss György (Dombóvár), ... 3. Rieger Gábor (Dombóvár). 100 m gyermek mell: 1. Hurta Mihály, 2. Simon Levente (mindkettő Dombóvár). 100 m delfin mell: 1. Buday Gergely, 2. Kovács Attila, 3. Varga Béla (mindhárom Szekszárd). 8x66 2/3 m vegyes váltó: 1. Dombóvár, ... 3. Szekszárd. A szekszárdi forduló pontversenyében: 1. Dombóvár 121, 2. Szekszárd 92, 3. Kaposvár 69 ponttal. A három város csapat- versenyének összesített pontversenyében az I—II. forduló után: 1. Dombóvár 247, 2. Szekszárd 165, 3. Kaposvár 152 ponttal. A hivatalos*verseny végén a három csapat úszói között játékos vízivetélkedőre, női és férfi vízilabda-mérőzésekre is sor került. A III. fordulót május 28-án Dombóvárott rendezik. A nemzetközi tornász- bajnokságról A nemzetközi .kívánalmaknak megfelelő gyorsaságú, jól tervezett és lebonyolított szerenként döntőkkel zárult vasárnap este a Budapest Sport- csarnokban a 11. magyar nemzetközi tornászbajnoksági, amelyet jó előre úgy hirdetett meg a Magyar Torna Szövetség, mint az október utolsó hetében sorra kerülő XXII. tornász- viilágbajinokság technikai főpróbáját. A 23 nemzetet képviselő szakemberek a háromnapos eseménysorozatot követő záróbanketten csaknem kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy éliismerés illeti a házigazdákat, csupán néhány finomító műveletre vain szükség ahhoz, hogy ősszel, a mostaninál lényegesen nagyobb versenyen is csak pozitív vélemények bangó zbasSaöak el. — Lőhet, hogy nem a legszerencsésebb időpontban került sor az idei nemzetközi bajnokságunkra — nyilatkozott Forgács Róbert, a, Magyar Torna Szövetség főtitkára —, de több ok is airra szorított bennünket, hogy erre a. három napra invitáljuk a világ tornászait Budapestre. Amire • csak büszkék . lehetünk: a csehszlovák Alex Lylo, a Nemzetközi Torna1 Szövetség férfi technikai bizottságának elnöke, valamint az NDK-beli Ellen Berger, aki ugyanezt a tisztséget tölti be a női bizottságban, szinte csak jót mondtak a versenyünkről, megnyugodva távoztak, elismerő véleményükkel hamarosan a Nemzetközi Torna Szövetség Végrehajtó Bizottsága is megismerkedik. Végh Márta (Szekszárd) háromszor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Ribli Zoltán - közelről Területi labdarugó-bajnokság A Paks és a Dombóvár kiesik? Magabiztosan győztek a bonyhádiak A területi labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában ismét csak 50 százalékos teljesítményre futotta á négy Tolna megyei csapat erejéből. A Kisdorogi MEDOSZ—Dombóvári VMSE megyei rangadót a pályaválasztó kisdorogiak nyerték, ezzel együtt pontszámban megerősítették pozíciójukat a középmezőnyben. Ugyanakkor a dombóváriak, az újabb vereségükkel egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek, 17 pontjukkal pillanatnyilag biztos kiesők. Súlyos vereséget szenvedett Bolyban a Paksi SE tizenegye is. A Duna-parti gárda kilátásai is erősen megkérdőjeleződtek: nagy formajavulásra, eredményes pontgyűjtésre lenne szükségük a hajrában hogy ősztől is a harmadik vonalban futballozhassanak. Fertőszögi Béla edző bizakodása nem volt alaptalan, s ezt csapata, a Bonyhádi MSC teljes mértékben igazolta, a feljutásra is esélyes Mohácsi TE elleni 90 percben. A bonyhádiak magabiztos játékkal, 4-2-re győztek, s csak rosszabb gólkülönbségükkel szorulnak a nyolcadik helyre. A megye labdarúgást szerető sportközvéleménye érdeklődéssel várja: sikerül-e javítani a PSE és a DVMSE gárdájának, vagy mindkét együttes kiesik a harmadik vonalból. Kisdorogi MEDOSZ-Dombó- vári VMSE 3-1 (0-1). Kisdorog, "600 néző. V.: Radó. Kisdorog: Kiss — Pap, Éppel, Fábián (Ber- ning), Nagy — Horváth, Klein, Ódor - Csámpár (Spiel), Hos- nyánszki, Meksz. Edző: Loson- czi István. Dombóvár: Horváth — Szieber, Kurdi, Havasi, Farkas — Tóth-Bagi, Lakos, Iván — Banai, Porosa (Dudás), Landek. Edző: Fenyvesi József. Eseménytelenül telt el az első negyedóra. A 23. percben Banait őrizetlenül hagyták a kisdorogi védők, aki jó labdát kapott és 12 méterről a jobb alsó sarokba jött. 0-1. A 26. percben kiugratta Klein, de a középpályás elöl menteni tudtak á védők. A félidő hátralévő részében előbb Hosnyánszki közeli lövését hárította Horváth kapus, utána pedig dombóvári névrokona közeli fejesét a gólvonalról mentették a védők. A 65. percben Meksz a szöglet- zászlónál „éllopta" a labdát a vendégektől, belőtte azt a kapu elé, ahol nagy tumultus támadt, és végül Horváth kapus kezéről a hálóba került a labda. (öngól.) 1-1. A 68. percben Ódor lövését a dombóváriak kapusa csak kiütni tudta, a jókor érkező Hosnyánszki nem hibázott. 2-1. A 72. percben Pap mesterien ívelt Klein fejére, aki 8 méterről nem hibázott. 3- 1. Megérdemelt kisdorogi győzelem született, a dombóvári csapat lelkesedése önmagában kevésnék bizonyult. Jók: Pap, Ódor, Horváth, Meksz, illetve Kurdi, Iván. Bonyhádi MSC-Mohácsi TE 4- 2 (2-1). Bonyhád, 1100 néző. V.: Szerecz. Bonyhád: Mucska — László, Kovács, Horváth, Lángi - Stercz, Sebestyén (Pfe- iffer), Palkó — György, Zircher, Bulla (Izsák). Edző: Fertőszögi Béla. Mohács: Hornyok - Tóth, Dárdai, Berki, Ambrus — Pir- choffer, Schwarczkopf, Szigeti (Vinczellér) — Lőrincz (Kovács), Bóhner, Hámori. Edző: Mathesz Imre. Nagy lendülettel kezdett a hazai gárda, a 3. percben már vezetést is szerzett. Palkó szögletét Zircher nyolc méterről a léc alá fejelte. 1-0. A 7. percben az előbbi gólszerző, Zircher indította Sebestyént, tőle Bulla kapta a labdát, s a következő pijlanatban már a balszélső „szépségdíjas” góljának tapsolhatott a közönség. 2-0. A 30. percben bal oldali mohácsi támadás végén Bóhner lőtt kapura, Mucska kiöklözte a labdát, amire Kovács rácsapott, és közelről nem hibázott. 2-1. Az 57. percben Bulla szöktette Sterczet, középpályás beadását György értékesítette. 3-1. A 72. percben ismét Bullától indult a bonyhádi akció és György 4-1-re növelte a hazai gárda előnyét. A befejezés előtt nyolc perccel szépítettek a vendégek: .Schwarczkopf fejesgóllal állította be a találkozó végeredményét. 4-2. Kitűnő játékvezetés mellett végig jó iramú, sportszerű találkozón biztosan győzött, a BMSC legénysége. Jók: Horváth, Bulla, illetve Hornyák, Bóhner. Boly-Paksi SE 4-1 (1-0). Boly, 500 néző. V.: Pálfi. Boly: Puch — Papstiy, Hancz, Fitt, Vigh - Vukman, Nagy, Marian - Ba- umholczer, Schulcz (Szeifert), Ratting (Brezniczki). Edző: Bán László. Paks: Németh — Garam- völgyi (Fülöp), Vörös, Blatt, So- rnodi - Éberdt, Bencsik, Szabó — Porga (Fazekas); Lombért, Bakó. Edző: Bagó Béla. A 30. percben jobb oldali keresztbeívelés után Brezniczki fejesgóllal szerzett vezetést. 1-0. Hat perccel később Blatt szabálytalan szerelése miatt 11-est ítélt a játékvezető, de Baumholczer a büntetőt a jobb oldali Jécre lőtte. Az 55. percben újabB 11- esBol Vukman szerzett gólt. 2-0. A 61. percben Brezniczki beadásából Baumholczer a kapu közepébe fejelt. 3-0. Négy perccel később megszerezte szépítő gólját a PSE: Bencsik kilépett a védők közül, és nyolc méterről a léc alá vágta a labdát. 3-1. Az utolsó perc sem maradt esemény híján, ugyanis Brezniczki állva hagyta a paksiak védelmét és a kimozduló Németh mellett beállította a végeredményt. 4-1. Az első 45 percben jobbára egyenlő erők küzdelme folyt, szünet után viszont az egyre inkább visszaeső, fegyelmezetlenül játszó Paks ellen biztosan tartotta otthon a két pontot a Boly. Jók: Hancz, Vigh, Brezniczki, illetve Németh. Ribli Zoltán az Eugenio Törve elleni győzelmével a legnagyobb magyar sakkozók nyomdokaiba lépett. Hasonló feltűnést keltő eredményt korábban csak Ma- róczy Géza, Szabó László és Portisch Lajos ért el. A sakFvi- lág hetek óta izgatottan várta, hogy a Fü’löp-szigetek bajnokának és a harminckét esztendős magyar nagymesternek a párbaja miként végződik. Eleinte egyiük sem mert kockáztatni, éppen ezért a játszmák meglepően gyorsön véget értek, és ebben az időben talán Alican- te sakkrajongói sajnálták is, hogy nem is kevés pénzt adtak azért, hogy láthassák a tengerparti Meíia szállodában a bábok békés tologatását. Eugenio Tőrre, aki Ázsia első számú reménységeként érkezett a spanyol üdülőhelyre, amelynek nevét a tavalyi labdarúgó-világbajnokság idejéből jól ismerjük, mindent elkövetett, hogy magabiztosnak mutassa magát. Lendületesen, jókedvűen futká- rozott a pálmafák alatt és szívesen fogadta, ha ilyenkor fényképezték. Tőrre örült a napfénynek, otthonosan érezte magát spanyolo’rszágban, mert a klíma emlékeztette a hazai melegre. Ribli Zoltán is mindent elkövetett, hogy erőnlétét, frissességét megőrizze, mer a hosz- szú sakkcsatákban győzni nélküle nem lehet. A világ legjobb mesterei ezt már régóta felismerték, a legtöbben úsrnak, teniszeznek és Bobby Fischer még az ökölvívással is megpróbálkozott. Ribli Zoltán türelmesen kivárta azt a pillanatot, amikor a kezdeti békés játszmákat felválthatja a harciasság. Sokat tanácskozott Orsó Miklóssal, a szekundánssal. Előzőleg alaposan felkészültek Tőrre ellen. Nemcsak Orsó Miklós segített, hanem a Volán több sakkozója is tevékenyen közreműködött. Több száz játszmát gyűjtöttek össze Ribli Zoltán klubjában és tanulmányozták, hogy az elmúlt tizenhárom év alatt mennyit változott a veszélyes ellenfél küzdőmodora.- Tőrre az elmúlt esztendőkben megváltozott - állapította meg Orsó Miklós. - Korábban romantikus elemeket is felfedezhettünk nála, most azonban mór hidegebben, megfontoltabban játszik, elsősorban a végjátékokban nagyon erős. „Végig bizakodó voltam" Amint erről előzőleg Ribli Zoltánnal beszélgettünk, a páros mérkőzés egészen más jellegű, mint az a verseny, amelyen tízen-tizenketten indulnak. Ha ketten mérkőznek, akkor talán nagyobb szerep jut az idegeknek és annak, hogy ki találja meg azt az alkalmat, amikor a játszmában nem szabad megelégedni a döntetlennel, hanem a győzelemre kell törekedni. Ribli Zoltán jó érzékkel tapintotta ki Tőrre gyengéit. Ezt mutatja, hogy a kezdeményezést a páros mérkőzés egyetlen szakaszában sem engedte át ve- télytársának. Előbb négy-kettőre,’majd négy-háromra vezetett. Ekkor ugyan bekövetkezett a kritikus helyzet. Szerencsére azonban a Fülöp-szigetek bajnoka csak megközelítette Riblit, de utolérni nem tudta. A páros mérkőzés végén a magyar nagymester meglepte ellenfelét. Ismeretes; azé a továbbjutás lehetősége, aki hamarább szerez öt és fél pontot, öt-négyes állásnál Tőrre arra számíthatott, hogy Ribli elkerüli a kockázatot és csak a döntetlenre törekszik. Nem így történt. A tizedik, vagyis amint később kiderült, utolsó játszmában Ribli győzelemre törekedett, ezzel megzavarta ellenfelét, bátran támadott és nyert. A végeredmény tehát 6:4 a magyar sakkozó javára. — Végig bizakodó voltam — mondta Ribli Zoltán. - A sikerhez természetesen nem elegendő a körültekintő felkészülés, az akarat, hanem kellenek hozzá kedvező körülmények is. Döntőnek tekintem, hogy az ötödik és a hatodik játszmában nyerni tudtam. Természetesen lényeges volt, hogy a tizedik partiban is tudtam szerezni egy pontot. Megjegyzem, hogy Spanyolországban mindig szívesen ülök asztalhoz. Jól megy itt a játék. A magyar nagymester alican- tei győzelmével újra előbbre lépett a ranglétrán. Ez most egymás után a harmadik figyelmet érdemlő fegyverténye. Az első: 1982 elején a herkulesfürdői zónaversenyen az első helyet fölényes biztonsággal szerezte meg. A második: Los Palmas- ban, a Kanári-szigetek fővárosában a zónaközi versenyen Szmiszlovot megelőzve, a mezőny élén végzett. A harmadik: most Alicantéban győzött Tőrre ellen és így Kaszparov, Szmisz- lov és Korcsnoj társaságában a négy legjobb közé jutott. A páros mérkőzések sorozata folytatódik még az idei nyáron. Ribli Zoltán ellenfele Szmiszlov, míg Kaszparov ellenfele Korcsnoj lesz. Ezeken a találkozókon és még egy mérkőzésen dől el, hogy ki .hívhatja ki majd Ana- tolij Karpov viágbajnokot. Ribli Zoltán életrajzából érdemes megjegyezni: 1951. szeptember 6-án született Mohácson. Családi körben ismerte meg a szabályos lépéseket a sakktáblán. Első mestere édesapja volt. Később családjával együtt Pécsre költözött. Itt már versenyszerűen sakkozott. , Tizenhat esztendős korában megkapta a mesteri címet, három évvel később nemzetközi mester. Ifjúsági Európa-bajnok- ságot nyert, majd Athénban ifjúsági világbajnokságot nyer. Huszonkét éves, amikor eléri a nemzetközi nagymester rangját. Egyre jobban szerepel a hazai és a külföldi versenyeken. Az egyik feltűnést keltő teljesítménye, amikor 1980-ban Amszterdamban az IBM-versenyen győzni tud Karpov ellen. 1981-re a nemzetközi Élő-értékszáma 2590 és ezzel a jugoszláv Ljubojevics és a szovjet Romanyisin társaságában 16-18. a rangsorban. Fejlődése és mostani spanyol- országi győzelme az egyetemes magyar sakkozás nyeresége. MOLNÁR KÁROLY