Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-03 / 103. szám

a Képújság 1983. május 3. A gólya is fogyóban van Moziban Noé bárkái A film vetítése utón, a szek­szárdi Panoráma moziból kijőve óvodás korú lányommal sétál­tunk egyet a Prométheusz park­ban. Két, tizenöt-tizenhat éves tinédzser - a gyengébb nem képviselői valami hasonlót művelt, csakhogy ők a tétlen szemlélődés helyett megpróbál­ták kitépni a félistenre leselke­dő egyik keselyű farktollát. Var­ga Imre alkotása azonban, úgy látszik a szó szoros értelmében is időtálló, a leányzók igyeke­zete hiábavaló volt. Gyermekem kérdésére, hogy „Miért bántják a madarat?" — hirtelenjében azt válaszoltam: „Mert buták". Per­sze, az effajta válasz* csak a kérdés elütésére jó, vagy még arra sem. Bántjuk, sajnos, nemcsak a rozsdamentes fémből formált, hanem az igazi madarat, más rendbe, fajtába tartozó állato­kat is. Az ok természetesen sok­féle lehet. Egyszer a vélt kény­szer, másszor a hanyagság, a nemtörődömség, a pillanatnyi, rosszul felfogott érdek. Erről, pontosabban erről is szólt Kol- lónyi Ágoston filmje. Mindjárt az elején a beveze­tő képsorok megdöbbentik a nézőt. Valahol Magyarországon szetes környezetet, feltételeket. A semminél ez is több, sőt az eredmények magukért beszél­nek: egy-egy hattyúpár megje­lenése vagy a kiveszéstől jog­gal féltett túzok szaporodása. A jó szándék egyik frappáns megnyilvánulása Kollányi Ágos­ton fiimje is, izgalmas felvéte­lekkel, érdekes megállapítások­kal. (Például magyarázatot ka­punk arra a nem túl nehéz kér­désre, hogy oz ötvenes évek elején miért keresztelték at a rákosi viperát. ..) Sajnos, az ér­dekes képsorok, a találó megál­lapítások sem elégségesek ah­hoz, hogy másfél órán át le­kössék a néző figyelmét. Rövi- debb, „sűrűbb" film tehát töb­bet mondott volna, mint ez, omejynek azonban nemcsak tisztességes szándékában, de hatásában sincs okunk kétel­kedni.- gy _ Rádió Életünk tükre Helyenként torkot szorongató, másutt pedig merengő, de min­denképpen értékes és jelentős dokumentumműsort indított út­ra a Magyar Rádió az elmúlt hét szerdáján, közel egy időben a televízió sokakat lekötő Anglia -Magyarország £B-seiejtező labdarúgó-mérkőzésének közve­títésével. László Lajos dokumentumso­rozatának első részét hallgat­hattuk és nyitóműsorként nem is akárhonnan, hanem -a me­gyénkben Gyönkről. E hosszabb vállalkozás „startműsora" nem véletlenül esett a német nem­zetiségiek lakta Tolna megyei községre. A szerző jó ismerője és tudója a nemzetiségek há­nyatott életének, boldogulásá­nak és a nemzetiségtudatot megtartani kívánó óhajnak is. A rádióhallgatónak, persze, csők annak, aki a nagyon ké­sői, 21 óra 16 perces kezdés­kor még ébren és rádiókészü­lék közvetlen közelében volt, mindenképpen maradandó is­mereteket és élményeket aján­dékozott ez a műsor. Hiszem, hogy maguknak az érintettek­nek, a német nemzetiségieknek is. Erről gondoskodott is a szer­ző a ragyogó műsorszerkesztés­sel. A téma, a nemzetiségek hely­zete, életük. Életvitelük eredő­jének megtalálása roppant ne­héz. Ezzel még a történetírás is nagyon adós. Akkor mégis mit mutatott fel a 44 perces mű­sor? Egy anatómiát. Egy térképet, amelyet, ha valaki, akár tör­ténész, akár egy egyszerű ér­deklődő, akár egy témában érintett német ajkú, követni tud. Azt, hogy történelmi utóhatás­ként egyre szegényebbek le­szünk, valamint azt, hogy egy ré­gebbi politika nyúlványaként a német nyelvvel is és a tájnyel­vet beszélőkkel is baj van. De azt is, hogy a német ajkúak egy­re kevesebbet beszélnek anya­nyelvükön. Kell szólnom magukról a sze­replőkről, a gyönkiekről. Ponto­sabban egyről. A békés egymás mellett, egymásért élés, a leg­teljesebb feloldódás megnyug­tató érzése mellett mindenkép­pen helyet és igazságot kellett adnom a gyönki tiszteletes sza­vainak. Aki értékeket megőrző aggodalommal szólt a kilátás­talannak tűnő oktatásról. László Lajos dokumentumso­rozata tisztelgés a közelgő nem­zetiségi kongresszusoknak. Az első adás után most a horvá- tok, a szerbek, a szlovákok és a románok következnek. E műsornak a tényekre épí­tett őszintesége volt a legna­gyobb erénye.- SZŰCS ­Könyv Mikusné ír. Hadai Magda: Barátunk az erdő Egyre többet beszélünk arról: egészen kicsi gyermekkorban kell elkezdeni o nevelést ahhoz, hogy a környezetünk tiszta, ke­vésbé szennyezett legyen, hogy védjük és megtartsuk természeti, kulturális, történeti emlékeinket. Bizonyos, hogy az ilyen szellem­ben nevelkedő gyermek - bár­hová is kerül felnőttkorában - közvetve, vagy közvetlenül, de ilyen szemlélettel fogja végezni munkáját. Csaknem egy évtizedes zán- kai tapasztalatait, jól bevált módszereit írja le a szerző, öt­leteket ad a természetvédő ex­pedíciók megszervezésére, ve­télkedők levezetésére, arra, hogy hogyan ismerhetik meg a gye­rekek az egyes életközösségek növényeit, állatvilágát, mire fi­gyeljenek erdei séták, kirándu­lás közben. Kiállítás a Simontornyai Vármúzeumban Bazsonyi Arany világa Bazsonyi Arany a titokzatos hóditók közül való, aki konok következetességgel építi sejtel­mes világát, amelyben minden­ki otthonra lelhet. Nincsenek ro­mantikus gesztusai, a pátosz is idegen tőle, meghökkenteni sem akar, mert beéri a mindennapi valóság jelenségeivel, de ebben a nemes tartózkodásban min­dig a lényegre ismerünk. Nin­csenek jelképei, képein minden önmagával azonos, de Bazsonyi Arany felismeri a mögöttes tar­tomány jelentését is, amikor a logikai azonosság új gondolati élmények forrása lesz. Vannak évek óta visszatérő „témái", de a régi ajtó vagy ablak emléke mindig új emlékeket ébreszt, amikor a jelenség egyszerisége csak lehetőség, mert ami van, azt is magában hordja, ami fe­hetett volna. A titokzatos ajtók és ablakok elválasztanak, de ugyanakkor közel is hoznak, a távolság jelképei, de a talál­kozás lehetőségét is jelentik: minden ablak mögött áll vala­ki s Bazsonyi Arany a testvért keresi az ablakok négyszögében, vagy a kapuk mélyében. Mélységes líra sugárzik ezek­ről a képekről; valóságuk sej­telem, de titokzatosságuk is va­lóság. Tájképei is ilyenek, me­lyek mindig a tolnai tájra em­lékeznek, de hónapok és évsza­kok villanásai nem érik be a látvány örömével, az ember tá­jai ezek, akit akkor is a színek és formák között érzünk, ha közvetlenül nem jelenik meg. A simontornyai kiállítás meg­lepetése 18 grafikája, ezek egy­aránt bizonyítják lírai hajlamát és biztos készségét, de Bazsonyi Aranyt új oldaláról is bemutat­ják. Rajzaiban, ellentétben a festményekkel, sok a narratív elem, néha mintha naplót ve­zetne (Pihenő szüléink, Régi ké­pek), máskor valóságos történe­tet mond el, mint a Szent Fe- renc-ciklusban, vagy akár to­vább szövi az ismert történetet, aminek drámai példája a Szent Ferenc és a madarász. Igazi élmény Bazsonyi Arany kiállítása, ami egybekapcsoló­dott a Sió menti fiatalok talál­kozójának eseményeivel. A ta­lálkozót Kiss Magdolna, a Tol­na megyei KISZ-bizottság első titkára nyitotta meg, majd Ta­más Menyhért költő méltatta a szeretet megértésével Bazsonyi Arany művészetet. Ezután a Kecskés-együttes és a Bakfark Bálint lanttnió hangversenye kö­vetkezett, s két napon át foly­tatódott a találkozó programja, melyben a különböző esemé­nyek sűrű egymásutánban vál­tották egymást. CSANYI LÁSZLÓ Töredék együttes Szekszárdim A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének szólistái az elmúlt héten pénteken, a Vöröskereszt aktivistáinak megyei jutalom­műsorában igyekeztek feledtetni, hogy technikai okokból csak ők és a zenekar érkeztek meg a fellépésre. Kár, hogy meg­csonkult a vendégjáték a táncosok távolmaradása miatt... TV-NAPLÓ . Reflektorfényben a Reflektor Nem hiszem, hogy tévedek, ha feltételezem, hogy a Reflektor szerkesztőség új magazinműsora reflektorfénybe 'kerül, aho­gyan már újdonsült műsornál ez szokásos. Sőt! A pénteken kezdődött sorozat annál is inkább mindannyionk érdeklődését érinti, mert az a szakszervezeti életre irányul, a későbbiekben pedig nemcsak a szerkesztői koncepció, hanem a néző is „diktál", azaz a megadott címre bárki elküldheti kérdéseit, megkeresheti a szerkesztőséget problémáival, amelyekre kész­séggel válaszolnak, s próbálják rá megkeresni az irt. Még­pedig a Népszava szerkesztőségével tervezett sok közös akció egyikeként azaz dr. Szegő Tamásnak, a levelezési rovat ve­zetőjének közreműködésével. Mini az első adásból kiderült, nyilván a nézők örömmel vették, a bérrel, a szabadsággal, a táppénzzel, a ,munkavédelemrfiel kapcsolatban várják a kér­déseket a műsor készítői, de leginkább mindazzal, ami a munkával és a dolgozó emberekkel összefügg. Az induló műsor első ladása biég nem tűnt kiforrottnak, s nem is tűnhetett annak, viszont ,b szándék mindenképpen el­ismerésre érdemes. A napi munkáról, szórakozási lehetőségek­ről, üdülésről, művelődésről láthattunk riportokat, sőt, meg­lehetősen ritka élményben lehetett részünk: munkaruha­divatbemutató vendégei is lehettünk. Majd találkozhattunk a Vasas Művészegyüttes néhány tagjával, akik készségesen vá­laszoltak a riporternő kérdésére: „Hogyan tudja összeegyez­tetni a táncot"... szóval egyikük a munkával, másikuk a gye­rekneveléssel és igy tovább. Kár, hogy ilyen apró, és bosszantó hibákat benne felejtettek a jónak Ígérkező műsorban. Annál is inkább, mert úgy tűnt - hiszen téli, havqs riportok is lát­hatóak voltak -, lett volna idő némi simításra, vágásra, kor­rekcióra. -hm­A közélet: alkotás Az elmúlt héten a televízió olyan kitűnő portréfilmet muta­tott be, amelynek már b címe Is telitalálat, s tökéletesen tö­mörítve fejezte ki mindazt, pmit Gajdócsi Istvánnak, Bács- Kiskun megye tanácselnökének bemutatásakor láttunk. Nem dicsérjük túlságosan a mindössze félórás televíziós produk­ciót? Egyáltalán nem, annál is inkább, mert ezúttal a kitű­nőnek titulált portréfilmről szólva nemcsak a mindvégig hát­térben maradva kérdező riporterre, a szerkesztésre, oz opera­tőri munkára, tehát nemcsak a tévés stáb elismerésre méltó alkotására gondolunk, hanem igen jelentős mértékben a portréfilm főszereplőjére, egy kitűnő közéleti emberre. Gajdócsi István portréját ugyanis még rossz tévés eszközök­kel is lehetett volna láttatni, s más cimet adni a műsornak, ám a nézők ez esetben i is egy 'nagyszerű emberrel, élet- útjával, bölcsességével, vezetési módszereivel ismerkedtek volna meg, s ugyanúgy megfogalmazódott volna bennünk sze­mélyével kapcsolatban az, hogy az ilyen típusú közéleti tevé­kenység valóban alkotás. Példák hosszú sorát vonultathatnánk fel mindezek igazolá­sára, ám határt szab b kritikai írás meghatározott terjedelme, s egyetlen, vagy néhány példával pedig — bár általánosításra alkalmasak lennének t- ez esetben szinte követelnék a to­vábbiakat is mindarról, amit Gajdócsi István tett a legkülön­bözőbb beosztásokban — jelenleg megyei tanácselnökként —' Bács-Kiskun megyéért. Természetesen ehhez jó partnerek, igazi segítőtársak kellettek, amelyeken ezúttal szinte a '.megye egész lakosságát értjük. Gajdócsi Istvánra jellemző, hogy mind­végig nem elsősorban önmagáról beszélt, hanem a közéleti tevékenysége kapcsán másokkal együttműködve elért eredmé­nyekről, az alkotás folyamatáról, a legapróbb részt is fontos­nak tartva az egész szempontjából. -k -n Táncos körséta A fiatalok zöme szeret táncolni, örömét Jeli a ritmikus, jó­részt kötetlen lynozgásban. A táncoknak azonban csak néhány elemét variálják. A társasági táncokban pedig sok fantázia van, persze csak bkkor, ha alaposan megtanulják és sokat gyakorolják. Napjainkban a tánc, úgy is mint művészet egyre növekvő népszerűségnek örvend. Változatos formáit la színházakban, televízióban láthatjuk, különböző szórakozóhelyeken, tan fo­lyamokon és táncházakban pedig tanulhatjuk is. A táncházak alapjait a parasztság által teremtett, megőrzött változatos néptánctipusok adják. Gyakran népművészet mesterei mutat­ják be ritmusgazdag, virtuóz táncaikat, megtanulás céljára. Színházainkban a tánc másik ága vívott magának érdeme­ket. Magas szintű a balettművészetünk. Ismeretes, hogy a tánc bonyolult emberi• viszonylatok, magatartásformák meg­jelenítésére is alkalmas. A jelenkor problematikája, korszerű mondanivalója, korszerű megfogalmazást is követel. A korábbi televíziós felvételekből válogatva olyan táncos körképet kap­tunk, amelyben a hazai, de la nagyvilággal kapcsolatot tartó magyar táncművészet két nagy ágazatának sokszínűségét ér­zékelhettük. Nem társulatokat, nem is táncalkotókat láttunk, hanem a magyar néptánc, valamint a balett \nemes tradíciói­ból, modern hazai és külföldi eredményeiből volt Ízelítő. Mindez természetesen április 29-én, amikor a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére immár másodszor emlékez­tek meg a táncművészet világnapjáról. Azért esett április 29-re a választás, mert 1727-ben ezen a napon született Jean George Nővérré, az egyetemes táncművészet talán legna­gyobb megújitója. Körtvélyes Géza, a Magyar Táncművész Szövetség főtitkára műsorvezetésével átfogó képet kaptunk hazai táncéletünkről. decsi­utat vágnak - mit vágnak, rob­bantanak! - egy erdőben. Az út bizonyára elkészül, és ugyan ki gondol arra, hogy a milliók­ba kerülő beton-, asrtfaltnégy- zetméterekkel csonkább lesz a zöldterület, élőlények újabb csoportjait kényszerítve a mór évtizedek, évszázadok óta tartó visszavonulásra. Az ésszerű, a szükségszerű és az elkerülhetetlen összefüggé­seit részletesen taglalni lehe­tetlen egy rövid jegyzetben, „ötték a sült halat a főttel" - „A Sárköz folyóiban fele volt a hal, fele a víz” - ezek.a nép­rajzi tanulmányokban olvasott mondatok jutottak eszembe, amint a folyószabályozásokkal foglalkozó képsorokat néztem. Az eredmény ismeretes: hatal­mas területek váltak alkalmas­sá a szántóföldi művelésre. De köztudottak a mellékhatások is: a horgász, ha halat akár fogni, akkor előbb telepít. A vadász, ha vadat akar lőni, akkor kel­tetőgéppel keltet, vitaminnal dú­sított takarmányon teleltet - és a költségek egy részét „behoz­za" bérvadásztatással, hálóval fogott, vérfrissítésre eladott va­dakkal. Mesterséges úton pró­báljuk megteremteni a termé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents