Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
I I I I Munka ünnepe. A Nap kél 5.29 - j nyugszik 19.55 órakor. i A Hold kél 0.31 - nyugszik 8.04 órakor. ■ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1858. május 1-én született, | és 55 éves korában, 1913-ban hunyt el Rudnyánszky Gyula ■ költő, újságíró. i MÁJUS I VASÁRNAP O AZ ELSŐ OLDALON a címkép Gottvald Károly felvétele. * BEFEJEZŐDÖTT a tavaszi ellátási szezon a dombóvári Vetőmag Vállalatnál — most már csak a szórványosan jelentkező pótigényeket elégítik ki - és megkezdték a gépek, berendezések javítását, a július második felében kezdődő idényre való felkészülést. + A MAGYAR Camping és Caravaning Club Tolna megyei Szervezete holnap tartja soron következő összejövetelét, ahol a külföldi utazásokon - autóra és egyéb vagyontárgyakra - köthető biztosításokról hallgatnak meg tájékoztatást. Az ösz- szejövetelen szó lesz a Duna menti országok kempingtalálko- zójára való felkészülésről is. A találkozót az idén p Velenceitó partján, Agárdon rendezik május 20—22-én.-f HÁRMAS IKERBORJAK. A debreceni Vörös Csillag Termelőszövetkezet központi szarvasmarhatelepén a hétéves, Kicsi nevű Holstein-fríz tehén három bikaborjút ellett. A borjak átlagsúlya 25 kg, s mindegyik életerős. ^ SIMONTORNYAN beton- utat építenek a László király utcában, s elkészültével tehermentesítik a Beszédes Ferenc utcát. Tavaly 300 méternyi szakasz készült el, idén kilencszáz- ezer forint költséggel építtet a költségvetési üzemmel a helyi tanács még kétszáz métert. Az említett összegből 150 ezer forint értékű társadalmi munkára számítanak". Az út további 400 méteres szakasza jövőre épül meg. A ..EGY VASUTAS FOTÓI" címmel nyitottak kiállítást szombaton Székesfehérváron, az Építők Pintér Károly Művelődési Házában. A tárlaton Peter Ehrenstein ausztriai fotóművész — ötvennél több alkotásával mutatkozott be: a vasút és a vasutasok munkáját, mindennapjait megörökítő, valamint gyermekfotókat, portrékat, pillanatfelvételeket, életképeket állított ki. O NÉPVISELETEK a Duna- Tisza közén címmel kiállítás ^ nyílt szombaton Kecskeméten, a "Katona József Múzeumban. A tárlat a XVII. századtól napjainkig ad áttekintést a korok divatjáról, a viseletek kialakulásáról, újraéledéséről. Harminchét bábut öltöztettek fel a rendezők ennek szemléltetésére. % ELKÉSZÜLTEK az első diplomamunkák a méhészet témaköréből a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. A nagy múltú felsőfokú mezőgazdasági intézményben azért vezették be a fakultatív méhészeti oktatást, mert az egyetemről kikerülő szakemberek mindeddig keveset tudtak a házi méh mező- gazdasági jelentőségéről. A tananyagot biológusok, növényvédők és gyakorló méhészek állították össze. Az előadásokon kívül gyakorlati foglalkozásokat is szerveztek a növényvédelmi üzemmérnök és szakmérnök hallgatóknak. A Kossuth rádióban 14 óra 5 perckor kezdődik a Szonda című tudományos magazin, amelynek tartalmából sorolunk: Mikor lehet szétválasztani a sziámi ikerpárt? — Ismeretlen Bo- lyai-kéziratok — A világ legrégibb ételreceptjei. A tévé 2-es programja 16 óra 55 perckor vetíti Az ember és a tenger , című olasz filmsorozat A nagy halász című harmadik részét. A folyóvizek, tengerek halállományának hasznából mindig is többen részesültek, mint ahányon a halászat ősi mesterségével foglalkoznak. A film készítői Ke- let-Afrika partjaitól Óceánia felé indultak az Indiai-óceánon, hogy képet adjanak a tengeri halászok munkájáról. # BEFEJEZTE a tavaszi vetést a várongi Petőfi Termelőszövet- kezet, elvetették a háztáji kukoricát is. 4 BARLANGHANGVERSENY Aggteleken. Szombaton délelőtt, kétévi szünet után ismét hangversenyt rendeztek az aggteleki cseppkőbarlangban. A kiváló akusztikájú föld alatti hangversenyteremben a P. Mobil együttes adott műsort. Ebben az évben még kilenc hangversenyt tartanak a , cseppkőbarlangban. ' -v, ALAPÍTÁSÁNAK századik évfordulóját ünnepelte szombaton az egri 212. számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézet. A népkerti Körcsarnokban rendezett ünnepségen Hanga Mária művelődési miniszterhelyettes méltatta az egri szakmunkásképzés történetét, fejlődését. Egerben 1883. tavaszán döntöttek az ipariskola létrehozásáról, s az szeptemberben kezdte meg első tanévét. Az ipari szakmunkásképzés Egerben a felszabadulás után indult rohamos fejlődésnek, és azóta mintegy 23 ezer szakmunkást képeztek. O A NÁDUDVARI Kukorica- és Iparinövény-itermelési Együttműködés az elmúlt esztendőben is meghirdette a taggazdaságok kukoricatermelési, valamint •* a nagyüzemekben dolgozó traktorosok és kombájnosok versenyét. Nádudvaron szombaton hirdették ki az eredményt, és Szabó István, a KTE elnöke adta át a győzteseknek az oklevelet és a jutalmat. A termőhelyi adottságoknak és a termő- terület nagyságának megfelelően három kategóriában versenyeztek a szövetkezetek, s mindegyik csoportban az első öt helyezettet díjazták. Az egyes kategóriák győztesei: a sombere- ki Béke Őre, a rózsafalvi Egyetértés és a végegyházi Szabadság Termelőszövetkezet. Mind a három gazdaságban 10 tonnán felüli termést takarítottak be hektó ronként. Huszonöt fok Előrejelzés ma estig: főként délután gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, többfelé várható zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati szél eleinte élénk, később gyakran erős, zivatar idején átmenetileg viharos lesz. A legmagasabb let 25 fok körül várható. Folytatódik a munka a szekszárdi Séd-pataknál Egy időre megállni látszott a szekszárdi Séd-patak lefedésére folytatott munka. Az útépítők az útpálya alatti kábelfektetés és csatornaépítés miatt voltak kénytelenek leállni. A föld alatti munka mostanra elkészült, a Pécsi Körútépítő Vállalat immár hozzákezdhetett a 13 méter széles útpálya végleges megépítéséhez. A megrendelő, a szekszárdi Városi Tanács illetékesei remélik, hogy a kivitelezőik a munka teljes elvégzése előtt nem vonulnak el a munkahelyről. Tehát bízhatnak benne a szekszárdiak, hogy a Séd-patak témának ez a része rövidesen lekerült a napirendről. És főJeg abban, hogy teljes szélességben megindulhat majd a. forgalom. Betonoznak a pécsi KÉV szakemberei Autóköpeny, futózással A szegedi 10. számú Volán Vállalat központjában autógumi-köpenyek futózására .rendeztek be üzemet, s az olasz gyártmányú körfutózó géppel már meg is kezdték a próbatermelést. A korábbi hasonló berendezésekkel 160-170 Cel- Sius-fokos hőmérsékleten alakították ki az új futófelületet, ezzel szemben a Szegeden munkába állított gép csak 125 fokra hevíti az anyagot. Ez a „hideg" eljárás lehetővé teszi, hogy egy-egy köpenyt többször felújíthassanak, mivel a magas hőmérséklet nem károsítja a gumi szerkezetét. * OL VASTAM Figyeljünk a vitaminokra! Ilyenkor, tavasszal erőt vesz Rajtunk a vitaminhiány okozta fáradtság. Mit lehet ellene tenni? Jól tudjuk. Kellő meny- nyiségü vitamint fogyasztani. És most már jez nem is jelent különösebb gondot... Tegnap, a szekszárdi — meglehetősen gazdag - piacot járva leltűnt, hogy mennyivel olcsóbbak a „zöldök", mint légy hete. Bárki megengedhet magának egy-két csomag retket, zöldhagymát, salátát. De elfogadható áron kapható az uborka, sőt egy-egy szem paradicsom, vagy paprika megvétele sem jelent különösebb anyagi áldozatot. A)|o, és mire megy egy négytagú család egy paprikával, vagy két paradicsommal? - kérdezhetné bárki. Megfelelően vegyítve a jóval olcsóbb zöldfélékkel, kitűnő tavaszi, azaz vitaminsaláta készülhet belőlük. Ilyen receptek találhatók tegnapi számunk Főzőcskéz- zünk rovatában. _ hm Május 2-től 11-ig Gyermekkönyvhét Tolnában A hagyományokhoz híven idén tavasszal is megrendezi a megyei könyvtár a Gyermek- könyvhét Tolnában címet viselő rendezvénysorozatot, amely május 2-től 11-.ig tart. A változatos program 2-án 11 órakor Dunaföldváran kezdődik a művelődési központban Vitai Ildikó előadóművész közreműködésével, aki délután 3 órakor a fengelici gyermekeknek is bemutatja műsorát. Padísák Mihály író a paksi gyerekek vendége lesz május 3-án, délután 4 órakor a járási könyvtárban. Sólyom Kati színművésznő „Csipkefa" című műsorát ugyancsak 3-án (11 órakor) nézhetik meg a madocsai, majd (14 órakor) a dunaszentgyörgyi gyerekek. Kiss Dénes íróval pedig 4-én találkozhatnak olvasói: iBátaszéken 11-kor, Szek- szárdon 14 órakor, Nagymányo- kon pedig 16 órakor. Horgas Béla május 5-én látogat megyénkbe, 11 órakor a sióagárdi gyerekekkel, 14 órakor a bonyhádiakkal, fél ötkor pedig ' si- montornyaiakkal beszélget. Annus József író két napot tölt megyénkben, s 5-én 11 órakor a Tamásiban, 14 órakor az Ireg- szemcsén, 16 óra 30 perckor pedig a Pincehelyen megrendezésre kerülő író-olvasó találkozón vesz részt: 6-án pedig ugyancsak 11-kor a pusztaben- csei, majd 14 órakor paksi olvasóival találkozik. A rendezvénysorozat záróprogramját Bo- gyiszlón rendezik, ahol Ordas Iván íróval találkozhatnak a könyvszerető gyerekek. Légi szerencsétlenség Péntek este az ecuadori Quayaquilben a helyi légitársaság egy kétmotoros repülőgépe 94 utassal és hat főnyi személyzettel nem sokkal a felszállás után kényszerleszállásra kényszerült, s összeütközött egy másik, a kifutópálya mellett álló repülőgéppel. Az első hivatalos jelentések szerint nyolcán meghaltak, többen megsebesültek. A tűzoltóság Jelenti Hőgyészen április 23-án az Erdélyi u. 2. sz. alatt egy 4x4 im-es lakószoba berendezése égett. A tüzet a lakók és a szomszédok oltották el, a kái nem jelentős. A Mészáros Lázár utcai lakástűz. Április 24-én az Iregszemcse Batthyányi u. 1. sz. alatt a lakóház tűzfalához épített 2x3 m-<es faház.égett. Az egységek kiérkezéséig a tüzet a szomszédok eloltották. A tűz keletkezésének okát. vizsgálják, az anyagi kár 2500,- Ft. Pakson a Konzervgyár udvarában egy ZIL tehergépkocsin papír kartondobozok égtek, amelyek a befőttes üvegek csomagolását szolgálták. A tüzet a paksi állami tűzoltók oltották el, az anyagi kár 40 ezer Ft. A tűz keletkezésének óka:' eldobott égő dohánynemű. Székszárd, Mészáros Lázár u. 7. 1/6. alatti lakószoba be- reridézései és egyéb tárgyai égtek. A tüzet a szekszárdi ál- Jarni tűzoltók oltották el. A tűz keletkezési okát vizsgálják, az anyagi kár kb. 200 ezer Ft. Ounaföldvárra, a Kéri utcába juhhodálytűzhöz riasztották a dunaújvárosi, a paksi és a kalocsai állami tűzoltókat. Az elsőnek étkező dunaújvárosi tűzoltók a tüzet eloltották, az anyagi kár 10 ezer Ft. A keletkezési okot vizsgálják. Szekszárdon, a Mikes u. 3. sz. 1/10. alatt a tűzhelyen hagyott étel égett és a nagy füst láttára riasztották a szekszárdi tűzoltókat. Rövid időn belül ez, volt a harmadik ilyen jellegű káreset. Lottónyeremények A Spotrfogadásí és Lottóigazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten 5 taiálatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 taiálatos szelvénye 101 fogadónak volt, nyereményük egyenként 90 1 56 Ft. 3 találata 7 538 ofgadónak volt, nyereményük egyenként 604 Ft, a 2 taiálatos szelvények száma 214 311, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Forgalomkorlátozások A május 2-től 8-ig terjedő héten Tolna megye országos közútjain a korábban jelzett forgalomkorlátozások közül az alábbiak változatlanul fennállnak: a 6-os számú főközlekedési úton Kakasd és Bonyhád között, valamiint Banyhád és Hidas körött szakaszos sebességkorlátozás és elővési tilalom. Az 5ő-ös számú főközlekedési úton Alsónyék és Bátaszé’k körött hídépítés miatt forgalomelterelés. A 6517-e sszámú úton Nak község átkelési szakaszán fofgalomikoirlátorás. A 65'22-es számú úton földmunkák miatt a géplánc műn ka körzetében előzési tilalom és 40 km/óra sebességkorlátozás. Befejeződött a munka és megszűnt a forgalom korlátozás az 56-os számú fciköz le kedés i út szekszárdi átkelési szakaszán, valamint a 6233 számú út 6 és 9 km közötti- szakaszán. Új, szakaszos forgalomkorlátozás lép életbe az 55-os számú főközlekedési út SzekszáFd és Dunaszekcső közötti szakaszán burkoltjel-felújítási munkák miatt. A gépcsoport munka- körzetében előzési tilalom mellett a sebességkorlátozás 40 kim/óra. A munka előreláthatóan május 6-ig tart. Május hónapban burkolatjel-felújítási munkák miatt további forgalom- korlátozás várható a 6-os számú fő- közlekedési úton várhatóan május 16- tól 27-ig, és az 5603-as számú úton május 9-től 1'3-ig. A tervezett korlátozás mértéke: szakaszos előzési tilalom és 40 km/óra sebességkorlátozás. Díszítőművészek kiállítása Tegnap ünnepélyes keretek között nyílt meg Szekszárdon, a megyei művelődési központban, a Tolna megyében élő és alkotó díszítőművészek kiállítása. Hímzések, szőttesek, kerámiák, fafaragások láthatók a május 22-ig nyitva tartó ‘ tárlaton. Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Székszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Székszárd^Béla tér 1. 7100. Telefdn: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs éljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Székszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Székszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dij: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. t Gép ássa az árkot